Schobert Norbertéket már rég nem érdekli a verés
2010.02.06. 13:55 - .syl.
A fitneszcelebet január 29-én ütötték meg szentendrei kávézójában, mert nem volt hajlandó 700000 forintot fizetni támadójának, aki azt állította, pontosan ennyivel lóg egykori cégének. Schobert a TV2-re exportált Frizbi Hajdú Péterrel szerdai felvételén bizonygatta, higgye el mindenki, nem ő tehet róla, hogy mire beért a kórházba, már az egész magyar média tudott a történtekről, ő ugyanis egyetlen lapnak sem szólt az esetről. Schobert és asszonya egyébként külön érkeztek a felvételre, ahonnan mindketten jócskán elkéstek. A fitneszceleb arra is kitért, hogy már mindenkinek elmondta, mi történt, ezért szeretne pontot tenni az ügy végére, ráadásul őket ez már egyáltalán nem foglalkoztatja, hiszen megállás nélkül folytatják missziójukat, a magyar társadalom egészségesebb életmódra szoktatását. Schobert Hajdúnak elmondta, legközelebb akkor szeretne erről beszélni, ha már arról számolhat be, elkapták, és bíróság elé citálták támadóját. A fitneszceleb a történtek óta már a támadójának nevével is tisztában van, mégis ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás.

Kommentek
2010.02.06 14:02:36Neuf á la banque
Norbinak etető székbe kellett volna ülnie ehhez a magas asztalhoz. :)
2010.02.06 14:05:10Fiona Tyassen
a következőre jobban fog emlékezni, ha nem fizet
2010.02.06 14:18:35www.kattogj.hu
A média meg csak úgy megtudta :)
2010.02.06 14:23:34Lovassy nem lovasi
megtudták a médiákok, miután felhítta őket.. hazudik mint a kutya ez a sóbert, mert állandóan csak címlapon akar lenni
2010.02.06 14:40:52pálinkásbutykos
verés?egy átokverte pofon volt.
2010.02.06 14:45:03Gatto Negro
Butykos!
Ha még nem láttad volna...Ez az az ominózus saller...Még átokvertének se nevezném, olyan pici. Egy sima tasli...Elesett, elájult és kórház? Ugyan már...
www.youtube.com/watch?v=P_Pfr0lb1jE
2010.02.06 14:53:33pálinkásbutykos
láttam.ma már egyszer linkeltem.
2010.02.06 14:54:43Obrut
nem igazán ergonómikus így az a lapos billentyüzet!
2010.02.06 14:56:42pálinkásbutykos
egyébként valahol számítottam erre.
kb.annyi az igazságtartalma mint a nagy amerikai üzletnek meg a dubai sóherpékségnek.
meg a nagy családi boldogságnak,etc.etc.
2010.02.06 14:57:42Gatto Negro
Butykos!
Volt egy olyan kép is, ahol fordítva volt a nyakán a merevítő...:)))
2010.02.06 14:59:44körömvirág
..agyrázkódás?..kórház? Ugyan már!..a fején meg sehol egy dudor? Biztos elszédült! ..a pia néha megárt ám!!!
2010.02.06 15:01:51pálinkásbutykos
napról napra,percről percre hiteltelenebb ez az ember és becses családja.
asszem meg fogjuk élni hogy nem lesz lóvé,válás,sárdobálás...
2010.02.06 15:09:39kotika
Ilyen pofával, utoljára egy kocsmai "delirium kredencet" láttam.Olyan kár, hogy egy ilyen szélhámozó ennyi embert be tud etetni és millcsis lesz belőlük! Dehát ez van,illen okosak a "zemberek". Ott a helye a kisdiktátor mellett,azt is beszopták millióan.
2010.02.06 15:15:32pálinkásbutykos
már a "brazil korall" is gyanús volt anno.
egyre több hazugságára derül fény és még mindig csak nyomja és nyomja...
mint a kozsó,hajdú és társaik.
2010.02.06 15:17:28lacwe
nem tudom milyen anyagi vonzata lehet annak, hogy valakin egy hétig folyamatosan csamcsog a média.
de egy pofont szerintem megér.
2010.02.06 15:19:06pálinkásbutykos
reklám azegész világ.ez is.pfejj a férge.
2010.02.06 15:20:33Gatto Negro
A kapzsiság és a feltűnési viszketegség együtt veszélyes betegség.
2010.02.06 15:24:20saint555
Norbit nem érdekli már a verés. Csúcs. Engem meg sosem érdekelt Norbi. Mégis mindig beleszaladok valami "hatalmas" hírbe vele kapcsolatban. A mai nap sem maradhatott ki a küzdősportok dékánja nélkül? Köszönöm neked Uram.
2010.02.06 15:25:18kotika
Dehát amíg ilyen reagálós, olvasgatós hülyék vannak, mint mi, addig van kiből élniük. Még szerencse, hogy csak kéthetente van cérnám erre a pokolra. Ez a "lyimmikirál" hírre is vonatkozik. És megyek emészteni, megúsztam hányás nélkül a legfontosabb magyaro.-i FRISS HÍREKET: ez egyre szarabb, mármint a friss hírek szerkesztőjének munkája. Vagy csak sport, vagy csak norbi és bűntársai. Inkább honfoglalózok, annak legalább van értelme.
2010.02.06 15:41:56kismalacka
De nem azt mondta, hogy berepült a sarokba? Az a felvétel hol van? Úgy megnézném...
2010.02.06 16:00:35imiren
már egyből nem akkora nagyfiú :)
2010.02.06 16:01:07Thomas Dantes
Engem se érdekel a verés. És ezt el is mondtam.
2010.02.06 16:22:53A_nick_már_létezik
Nagyon bejön ez a fotó Norbiról! :)
2010.02.06 16:29:34Monte Cristo grófnő
Én viszont lélegzetvisszafojtva várok.
2010.02.06 16:36:00Veér Farkas
Ez A_nick_már_létezik NEM én vagyok.
2010.02.06 16:42:28Monte Cristo grófnő
akkor olyan valaki drágám aki nem szeret
vagy olyat nem szeret , akit te igen
a nicjben az L betut lehet helyettesiteni a nagy I-vel
2010.02.06 16:46:37yamaha92
Végre egy ember, aki betakarta ezt az ingyenélőt! Hihetetlen, hogy ilyen p@csfejűek hol vannak a Győzikével együtt, más meg melózik keményen, hasznot hajt, azt meg le se sz@rják, inkább még alánk is vágnak.
2010.02.06 16:49:57Monte Cristo grófnő
Kata?
2010.02.06 16:51:30Veér Farkas
2010.02.06 16:42:28Monte Cristo grófnő:
Az én nickjeimben nincs aláhúzás, és nincs indokolatlan nagybetű, ahol viszont kell, ott nagybetű van.
Szóval tisztelőim és szeretőim :-)P erről dönthetik el, én vagyok-e.
2010.02.06 16:54:00kyskalacs .
"már rég nem érdekli a verés" - mi a kezdetektöl szartunk rá hogy taknyán tenyerelték. nemigaz?
2010.02.06 16:56:39Monte Cristo grófnő
Engem nem zavar egy kis homoerotika Veér:)
2010.02.06 16:58:30Veér Farkas
Milyen homoerotika?
Ha nem vagyok benne, akkor engem sem zavar.
2010.02.06 17:00:21jewel
aki arra kepes annak nem kell a tipp.
2010.02.06 17:06:00Monte Cristo grófnő
ezt mindenki tudta
aki erre kepes
2010.02.06 17:08:37Veér Farkas
Vegyük úgy, hogy véletlen.
Azért erre is van esély.
2010.02.06 17:09:51jewel
nekem remlik h mar lattam regen is, sztem az.
2010.02.06 17:11:04Pong
De most gyorsan berakta háttérnek a kölyköket, vagy mi ez, ha nem product placement?
S LOL etetőszék.
Engem sem érdekel a verése, viszont ennél jobbat már csak Jimmyn kacagtam, még több ilyet.
2010.02.06 17:18:01Veér Farkas
2010.02.06 16:58:57asuncion:
Voltál A38-on?
2010.02.06 18:06:02katalin62
Norbi ha tartozol , ki kell őket fizetni, ha nem akkor van az a pénz , amiért összetörik őket . sajnos igaz , hogy üzletektől védelmi pénz lehúznak , és sokan fizetnek mert a rendőrség nem tesz semmit , még talán ők is félnek.
2010.02.06 18:17:25csorbavaza
Arról miért nem szól Norbika, hogy hány céget vitt már csődbe, úgy hogy csupán az üzlettársak maradtak a sz@arban, ő meg megúszta?????????
2010.02.06 20:05:35S@nyci ®
Az ápdéttől jön a broáf. Ápdétnéből meg az inteligencia hiánya. Ott a Duna Tower tetején az asztalnál úgy néz ki, mint akit éppen szívnak.
Rémisztő.
2010.02.07 01:16:39ová rumá csicsi bulá
Ősi magyar mondás: Aki mosdóba pisál, az kádba szarik.
2010.02.07 03:51:37Pong
@ szopóka
hülye robot egyértelmü robot.