Schobert Norbi támadója szabadlábon védekezhet

| 2010.02.09. 17:02 - bry

A saját kávézójában Schobert Norbertet felpofozó Sass László és két társa önként jelentkezett a rendőrségen, tudta meg a Velvet. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, a három férfit kihallgatták, és önbíráskodás miatt indult ellenük eljárás. Előzetes letartóztatásukra nem volt szükség, mindhárman szabadlábon védekezhetnek.

Sass korábban elmondta, nem a pénz miatt ütötte meg a fitneszgurut, hanem azért, mert Schobert megalázta őt a pénz körüli vita közben. A férfi természetesen már bánja tettét, és ezért is jelentkezett a hatóságoknál önként.

Kommentek

  • 2010.02.09 17:15:27nemb arna

    Na neee és ezért a kis pofonért került korházba? Örüljön,hogy nem pénzbeszedök voltak ahogy ő álította.

  • 2010.02.09 17:24:03animaniacca

    hogy szakadt volna le a feje

  • 2010.02.09 17:30:45Kiskrapek

    Meg hát ugye csúnyán is nézett a Norbira, azért ezt se felejtsük el, mert ez adta meg a végső lökést a Rékának, hogy elhúzzák a belüket külföldre, mert ők olyanok, hogy nem dobálóznak a szavakkal, és most már a reptéren vannak egészen biztosan.

  • 2010.02.09 17:32:37xyzzzzz

    Ebben az egészben az a szomorú, hogy ha egy cég nem fizeti ki azt a számlát amit az elvégzett munkádért kiállítottál, akkor egészen egyszerűen - ha szerencséd van - csak évek múlva, sok-sok pereskedést követően juthatsz a pénzedhez.

    1. Adott esetben a nyomdász megvette a papírt, ami az elhangzott összeg 1,2 milla fele min. dolgozott vele és befizette utána a 200.000,- Ft Áfát, mivel a számla régi, így 20%.

    2.Nos kereshetsz egy ügyvédet, akinek az órabére 25.000,- Ft / óra, kb. 60.000,- Ft összegért elkezdi irogatni a felszólító leveleket, melyeket vagy átvesz a címzett vagy nem. (Saját tapasztalat, az ügyvédi költséged per előtt lesz 300.000,- Ft alaphangon.)

    3. A cég nem fizet természetesen, ezért úgy döntesz felszámoltatod. Ennek az a feltétele, hogy a cégbíróságra befizetsz min.70.000,- Ft-ot és akkor kezdődhet a hercehurca és fizeted tovább az ügyvédet. Nos csináljunk egy rövid fejszámolást.
    Ügyvédi költséged min. 300.000,- Ft + 200.000,- Ft ÁFa + 70.000,- Ft illeték
    és ez még megnyomja az iparűzési adódat is, mert 1,2 milla sokat számít a könyvelésben.
    Az APEH ha felszámolták a tartozó céget az Áfá-t nem fizeti vissza és ha a cégnek sok a tartozása soha nem jutsz hozzá a pénzedhez, de még az ügyvédi költségeidhez sem. Ez az gyakoribb..
    Nos amikor 2-3 év után már qva ideges vagy és ezét lekensz egy pofont, akkor sem veszi elő senki a cég képviselőjét, hogy tessék mondani a számlát miért nem tetszett kifizetni? Te viszont mész a börtönbe...

  • 2010.02.09 17:38:00spanyi

    A NORBI FIÚ SOK EMBER ÉLETÉT ÜZLETILEG MEGVÁLTOZTATTA ,DE SZARUL!!!!

  • 2010.02.09 17:39:36spanyi

    SÍYSÍY?!

  • 2010.02.09 17:48:28fraulein praxa

    légyszi sírva könyörgöm, nyomjatok már egy posztot az sp-pati duónak..:-DD :-)

  • 2010.02.09 17:53:41xyzzzzz

    "Mára már egy ország tudja: Schobert Norbit brutálisan bántalmazták saját éttermében. A fitneszgurut mentővel szállították kórházba, de tegnapi nap már szinte teljesen felépülve adott interjút Hajdú Péternek." Február 1. Több mint egy hétig lábadozott a pofon miatt a naaagy karate tigris??? Szerintem Sass Lászlónak kéne a kick-box aerobic filmeket készíteni :)pl. és most képzeljük magunk elé Norbit..

  • 2010.02.09 17:54:12vica78

    Egy sima pofon miatt bárki ellen eljárás indulhat? Ez csak egy pofon volt könyörgöm!
    Látszott, hogy valamit odapofázott Norbi és akkor kapta a taslit. Mit mondhatott neki? :DD

  • 2010.02.09 17:55:03vica78

    "Schobert Norbit brutálisan bántalmazták saját éttermében."

    Na igen. :(

  • 2010.02.09 17:56:08vica78

    A legrosszabb, hogy családon belüli erőszak esetén (amikor tényleg brutál verések vannak), nem csinál a rendőrség semmit, hiába a feljelentés és látlelet. Akkor ezt mire véljem? Mi a franc ez? :(

  • 2010.02.09 18:04:13kyskalacs .

    én nagyon remélem hogy nem kap semmi büntetést a srác egy pofon miatt... a fasznorbnak i meg lesülhetne a bör a pofájáról.. kap tölem is csak tolja egyszer a képét elém.

  • 2010.02.09 18:11:26vica78

    Azon gondolkodtam, hogy nekem is tudnának olyat mondani, amire pofonnal válaszolnék. Akkor ellenem is eljárás indulna ha feljelentene az illető? Ez nagyon kemény.

    Ja és mi van akkor ha kiderül, hogy nem brutális bántalamazás volt (Norbi ügyére gondolok), hanem csak egy tasli? Megtévesztés miatt nem marasztalhatják el a törpét?

  • 2010.02.09 18:22:02borisz71

    Szerintem lesz még folytatása...
    szívni fogsz norbi...

  • 2010.02.09 18:38:01csorba fülű kakaósbögre

    asszem ez csak az első ilyen hepaj volt.most majd jön a többi megkárosított,nyilvánosság,pofonok...
    és majd amikor rácsukják a cellaajtót akkor majd imígyen búcsúzunk..s így múlik el a világ dicsősége....

  • 2010.02.09 18:41:06NEmáááá

    Bumm a fejbe :)
    Sunáznám... ja nem ! :)

  • 2010.02.09 18:44:29Adjlét Norbi

    csorba fülű
    A szívemből szóltál:):):)

    MIKOR MÁR? MIKOR MÁR? MIKOR?
    Remélem már nem kell sokáig várnunk!

  • 2010.02.09 18:44:52ragamust

    hogy telibe verte má'.áááááá.pali azért elég gyors:D

  • 2010.02.09 18:45:42szaddam58

    A kis Sóher kapott egy maflást, mert szemtelenkedett. Valakinek el kellett kezdeni a nevelését, mert igen nagy volt már az arca!
    Én kitüntetném valami pedagógus díjjal a Sass úrat!!

  • 2010.02.09 18:56:33Adjlét Norbi

    Már legalább a csúszdán van:)
    Az Update Pékségek egymás után zárnak be vagy "családi okok miatt átadók". Szegény behúzott tulajok családi élete egymásután megy rá a profitlesésre./Jobban jártak volna ha ellottózzák, akkor legalább van valami kis esélyük./
    Az étterme pang az ürességtől.
    Most meg a GVH határozatából egyértelmű, hogy többszörösen átveri a szegény szerencsétlen UPDATE-es szektatársait.Ja és a szar péksüteményei ugyan úgy hízlalnak:):):)
    Egyszer,/ már nem sokára/ a csúszda alján találja magát...

  • 2010.02.09 18:59:50vica78

    Ki jelenti fel Norbit hatóság megtévesztése miatt?
    Azt is el tudom képzelni, hogy lefizette a dokit, hogy látlelet készüljön a "sérüléseiről".

  • 2010.02.09 19:02:17szotyiyorki

    puhapecs:))))
    egy igazi sallertól be is szart volna:))))

  • 2010.02.09 19:03:26csorba fülű kakaósbögre

    teljesen mindegy már.ez így ahogy történik egy irreveziblis folyamat.
    mostmár senki semmit nem hisz el neki.

  • 2010.02.09 19:06:49sir fanyuly

    ez igy volt ezelőtt is, mármint normálisabb embereknél

  • 2010.02.09 19:13:35Klónegér

    Nekem az tetszett a legjobban, mikor a "támadás" után Norbi azt nyilatkozta, hogy akkorát kapott, hogy beesett a sarokba és pár másodpercre elvesztette az eszméletét, agyrázkódást kapott. A felvételen ez csak egy legyintésnek tűnik.
    Ez ám a drámai hős(nő), még több színes ceruzát neki!!!

  • 2010.02.09 19:15:04xyzzzzz

    Csorba fülü. Jó is lenne, de azért nem jelentkezik a többi károsult mert senkinek sincs kedve "médiacirkuszolni" Sóher kollégával és évekig pereskedni mert az ő patyolat becsületén foltot kíván ejteni. Norbit szereti a média, el lehet adni a fszsagaival az úújságot..

  • 2010.02.09 19:21:49csorba fülű kakaósbögre

    csak remélni tudom hogy mostmár lesznek olyanok akik kimernek állni és elmondják hogy igen,nekem ennyivel és ennyivel ezért és ezért.
    és nem csak urban legend szinten meg majd hogy nem fizetett az esküvői virágokért,lehúzta a Csábi Bettinát etc,etc...

  • 2010.02.09 19:24:00Picitures

    Figyelitek, a kis Sóhernek a hátán angyalszárny van?????Vagy rosszullátok???De hogy rosszul vagyok tőle,az fix.

  • 2010.02.09 19:29:21Gatto Negro

    Picitures!
    Én azt se bánnám, ha már holnap szentté avatnák!;)

  • 2010.02.09 19:34:51GraceStalker

    30 :DDDDDDDD

  • 2010.02.09 19:35:06xyzzzzz

    Szt. Norbi és hűséges paripája?

  • 2010.02.09 19:35:18The Green Manalishi

    2010.02.09 18:59:50vica78

    Ez több lesz szerintem, hamis vád is lehet belőle, ugyanis a zsarolás aligha fog megállni... Reméljük, Sass úr majd megteszi a feljelentést.
    Az meg, hogy ezt a kis sallert hogyan tálalta a csimpánz, szánalmas. Ez max. egy könnyű testi sértés.
    MIndig azt hiszem, Norbi már nem lehet gusztustalanabb. De mindig tévedek.

  • 2010.02.09 19:37:42Rosszindulatú Vászka

    Nem szokásom etnikázni, de az evangélistákon kívül nem sok hitsorsosa lett szent a Megváltónak :P

    Ja és mikor Dzseki Csánt lepofozta egy rajongója, ő nem hirigelt ennyit.

  • 2010.02.09 19:44:54Mc Murphy

    Megérdemelte!!! Egy hozzáértő segíthetne! Sass Úrhoz hasonló problémám van! Nekem is tartoznak, nem kevéssel. Ha találkozok az adósommal és netán kicsit elverem, persze úgy h 8 napon belül gyógyuljon, milyen következményekkel kell számolnom? Nem vagyok büntetett előéletű és semmi gondom nem volt eddig a törvénnyel. köszi

  • 2010.02.09 19:48:32Rosszindulatú Vászka

    Amúgy meg ez az agyrázkódásos verés kábé ojan, mint mikor a Győzikénket kirabolták.

    Nomeg, ha nem azt a sok műdiétás szart zabálná az a majom, akkor lehet, hogy jobb erőben lenne :P

  • 2010.02.09 19:50:16xyzzzzz

    Mc Murphy. Mi is ugyenebben a cipőben járunk. Konkrétan semmit nem tudsz tenni. Mi két éve küzdünk, túl vagyunk a hivatalos úton ügyvédi levelezés stb. de ezért is még mindig csak mi fizettünk. Jó lenne ha a cikk foglalkozna ezzel a témakörrel, hogy mit tehet az akinek tartoznak, mert felszámolási eljárással igen kevés esély van arra, hogy pénzhez jutsz :(
    Ha pedig levered? Lásd ezt az ügyet...

  • 2010.02.09 19:52:27ján kádár

    Ez a fitneszguru.Na ja.
    Sasst ismerve ha tényleg lebaszott volna egyet ennek a nyálvitéznek akkor az a taknyán csúszott volna a Duna gátjának.
    Aljas kis hazudozó, görényguru. .
    Futás a reptérre ,és tünés az Óhazába .

  • 2010.02.09 20:19:31dömper dönci

    Janó! Szerinted sólet norbi zsiráf?

  • 2010.02.09 20:21:36Mc Murphy

    xyzzzzz: együtt érzek! Nálam egyszerűbb a helyzet. Nincs cégem stb. Mint magánszemély adtam valakinek... Arra lettem volna kiváncsi, hogy ha netán nem bírom ki és véletlenül elverem. Ha feljelentene mit kaphatok reálisan az előző hozzászólásomban leírtak alapján?

  • 2010.02.09 20:21:53CBF

    Alapítsunk Sass fan clubot lécciiiiiiiiiiiii!!!!

    Norbi sux.x.x...

  • 2010.02.09 20:24:04Hátvakaró kés

    BALKAN!!!

  • 2010.02.09 20:25:32Adjlét Norbi

    Arról tud valaki valamit, hogy mi lett azzal a szerencsétlen lánnyal aki az Áll Az Alkuban milliók helyett, elfogadta ennek a k@csögnek az ajánlatát?

    INDEX szerk???

    Jó lenne utánna nézni! :)))

  • 2010.02.09 20:35:06csorba fülű kakaósbögre

    2010.02.09 20:21:36Mc Murphy először ismertesd el vele a tartozást.lehetőleg közjegyző által kiállított tartozáselismerő okirattal.amennyiben ilyened van nem kell bírósághoz fordulnod hanem közvetlenül az állami végrehajtóhoz.

    egyébként igyekezz azon hogy legyenek tanúk és próbáld úgy forgatni a beszélgetést hogy úgy tűnjön ő az agresszív.akár verbálisan akár tettlegesen.

  • 2010.02.09 20:43:17m.logic

    Miért kell minden pofonért bíróságra rohángálni? Töketlen Norbi, ha köcsögözik, megérdemli.

  • 2010.02.09 20:51:48xyzzzzz

    M.lobic. gondolom Norbi gyorsan kihasználta a lehetőséget, hogy kivételesen nem őt köcsögözik...

  • 2010.02.09 20:56:32Mc Murphy

    csorba fülű kakaósbögre: köszi a jótanácsokat!

  • 2010.02.09 20:57:30xyzzzzz

    Bocsáss meg M.logic, hogy elírtam a neved :S

  • 2010.02.09 20:57:46gyagyás

    Ez Magyarország tartozik a köcsög 1.2 millával
    és még neki áll feljebb agyonverni kéne az ilyet

  • 2010.02.09 21:00:22csorba fülű kakaósbögre

    2010.02.09 20:56:32Mc Murphy
    ha kérdésed van írj a mailemre.

  • 2010.02.09 21:02:32xyzzzzz

    Olyan jó lenne egy olyan videó amely élőben közvetítené ahogy Norbika kifizeti a tartozásait... sajnos ezzel a rendőrség nem foglalkozik, semmi ejnye-bejnye, hogy nem tetszett fizetni. Valahol ez nem lopás?

  • 2010.02.09 21:10:48El Argentino

    Sass László a hős! Éjjen-éjjen! Sass László a hős! Nagyobbat kellett volna ennek az izének. Sass László a hős!

  • 2010.02.09 21:32:35Discoovery

    Sass László egyértelműen a Nemzet Hőse! :D
    Sokezer ember nyalta meg elégedetten a szájaszélét a hírre, hogy megagyalták sóhernorbit. Köszönjük Sass úr!

    A következőnek üzenem, akinek szintén tartozik ez a csupaszcsiga : sötét utcában zsákot húzni a fejére és baseball ütővel kell jól megegyengetni!!! Verés után egy Norbi-rudat dugni a szájába, szopogassa... :-P

  • 2010.02.09 21:34:27Discoovery

    Szóljatok, ha megalakult a "Sass fan klub", csatlakozom! :D

  • 2010.02.09 21:35:07Gatto Negro

    Én is!:)))

  • 2010.02.09 21:39:37Mc Murphy

    2010.02.09 21:00:22csorba fülű kakaósbögre
    hogyan férhetek a mail címedhez?

  • 2010.02.09 22:00:52Yvettebabacool

    bogre.koszi a hivast.mindig felviditasz:)

  • 2010.02.09 22:29:24Cuburka

    Ez nem pofon volt, ez legyintés.

    Norbika, tudom olvasod minden kommentetünket, mert egy hiú fasz vagy.

    Gyűlölöm minden termékedet, ha tehetem, leverem a polcról. ELVBŐL sosem vettem és fogok venni belőle.

  • 2010.02.09 22:38:15Callidus

    Balkan.

    Az egesz, a Schobert Norbival, meg azokkal a 90es evekbeli c kategorias filmekbol lopott wannabe kopaszokkal egyutt.

    Nem erdekel ki kapja, az eroszak nem resze egy egeszseges tarsadalomnak. Mert az egeszseges resz kiveti magabol.
    Nezzetek csak a kommenteket.
    Ez nem a jo irany. Ez ukrajna, meg bulgaria. Szanalom.

  • 2010.02.09 22:39:49brrrrrr

    Éljen Sass, éljen Sass!!!!

  • 2010.02.09 22:40:36öregmogyi

    Hogy lehet valaki akkora fasz, hogy a videóbizonyíték ellenére azt hazudja, hogy "beesett az asztal mellé, és egy másodpercre elvesztette az eszméletét"... Majd ezek után kiteszik ezt a videót?
    Sóher Norbi! Hülye-e vagy?

  • 2010.02.09 22:46:59Hajrá Sassok!

    http://hajrasassok.blog.hu/
    Sass Fun Club! Clubtag számoló van, gyertek gyertek kövezni :)

  • 2010.02.09 22:49:13Neuf á la banque

    öregmogyi! Az egész bizniszét hazugságokra építi. Miért vagy meglepve. :)

  • 2010.02.09 22:51:38ugrifüles

    Hajrá Sassok! De gyorsan teljesült a vágyam! Na Norbi most megtanulsz számolni :) és nem irigylünk csak egészen egyszerűen utálunk. Ennyi.

  • 2010.02.09 23:04:42Hajrá Sassok!

    Köszi ugrifüles, köszi Csorba fülű kakaósbögre és Öregmogyi!

    Helló kommentezők tagtoborzás van ám :)ami csupán egy szimpátiakifejezés

    http://hajrasassok.blog.hu/

  • 2010.02.09 23:20:43Yvettbabacool

    Ne bantsatok Norbit, a fogyatekosokon segiteni kell..

  • 2010.02.09 23:20:58Karcsi75

    Szegény Norbi! Most olvastam,hogy ismeretlenek meghackelték a pogácsáit!:)

  • 2010.02.09 23:26:08Karcsi75

    Hát csak most nézem ahhoz képest,hogy kapott kiképzést még a zsebéből sem vette ki a kezét. Milyen emberek ezek?

  • 2010.02.09 23:37:24vauvauvau

    Ez egy pofon volt.
    Azt meg megérdemelte az a pöszeszáju!

  • 2010.02.09 23:42:15Rosszindulatú Vászka

    2010.02.09 21:00:22 Csorba fülű kakaósbögre

    Bocsika :))))

    Remmington M51

  • 2010.02.10 01:03:50trafikuty

    Ezt a volt rendőrt kellene lecsukni, mert tudatosan mérgezi azt a sok ostobát, aki benyalja "update" (nevetséges) moslékjait ... Csá!

  • 2010.02.10 04:08:41Rob67

    Norbi monnyon le. Ez az Update baromság egy humbug, egy lószar. A csávó rém idegesítő.
    De.
    A jog az jog: nem pofozkodunk. Nekem is van behajthatatlan számlám, a hírben szereplőnél sokkal nagyobb összegű.
    Lelőhetem a csávót a nekem tartozik? Nekem sem szimpi és visszapofázik. Felnégyelhetem, megverhetem?
    A f@szt, nem így működik. Van olyan népcsoport ahol igen, de állítólag nem ahhoz tartozik a többség. Az itteni vélemények szerint mégis.
    Szép világ lesz itt, ha majd mindenki eldöntheti majd hogy jogi útra vagy tetlegesség irányába tereli az ügyeit...
    Vagy ez csak a Norbikra érvényes?
    Anyámat...

  • 2010.02.10 06:02:31Adjlét Norbi 4

    Hajrá SASSOK!!!

  • 2010.02.10 07:26:50Dr.Traktor

    szép nagyranőtt kopasz bállúnkabátban, hmm tuti ő lakkozta a bárban a lambériát amit a norbi nem fizetett ki, igen pont olyan szakmelős tekintete van így a videó alapján..

    sztem rács mögé az összeset, majd ott válogatunk.

    de úgyegyébként el tudnám viselni ha mások is pofáncsapkodnák ezt a kis tökfilkót.

  • 2010.02.10 08:01:32Layer Cake

    megérdemelte!
    ennyi. véletlenül senki nem ad egy pofont se , főleg egy olyan embernek akiről tudják, h egyből hívja a rendőrséget! tegye nyugodtan a szívére a kezét! gondolkozzon el, és tudja azt mondani, h igen tartoztam, csak bocsi nem kértem róla számlát!!! ennyi.. egyébként pont így volt! s a meglepetés az volt, h az ember ont elment a tv-hez és pont elmondta, visszanyalt a fagyi... ciki.

  • 2010.02.10 08:09:59csorba fülű kakaósbögre

    2010.02.09 21:39:37Mc Murphy

    az indámon ott lekk lennie.

  • 2010.02.10 08:34:19Starlark

    Basszus ezért a pofonkáért mondta azt a nagyhaverjának a mosógépnek a tv-ben hogy akár bele is halhatott volna, meg hogy behajtók???!!

    Aztán meg fel van háborodva hogy a rágalmazásai miatt a "támadója" a nyilvánossághoz fordult.

    Egy ekkora alja embert...

  • 2010.02.10 08:38:27murunga

    még jó, hogy szabadlábon védekezhet, mi ebben a HÍR???

    DE: ez a hajráfos ogre is ugyanakkora köcsög, mint a kisnorbi - nem látok sok különbséget. egy 150 centis zsebszamurájt pofáncsapni meg nem nagy hőstett. a pókharapó lófejűt túlélni, na az igen!!! :]]]

  • 2010.02.10 08:39:44Vogon

    Múltkor megkóstoltam ezeket az update sütiket... drága volt és kurvára szar az összes. Hogy lehet ezt a fost megenni nap mint nap? Én érzem szarul magam mert elosztogattam éhes diákoknak

  • 2010.02.10 08:41:12murunga

    elnézést, a sasnak túúúúúl megalázó a köcsög jelző...khmmm, szóval akkor legyen gyökér.

  • 2010.02.10 08:44:13csorba fülű kakaósbögre

    2010.02.10 08:39:44Vogon

    örülj hogy nem vittek el gyermekbántalmazásért.

  • 2010.02.10 09:12:38gianni6807

    Ki az az "ember" aki egy pofont ad egy másik embernek, legyen az üzlet ember, vagy akár hajléktalan is. Miért nem a bíróságon vagy a rendőrséggel érvényesíti a "rokona" vagy a megbízója jogait...?? Miért nem engem üt meg 1 ilyen senki...Kicsit megijeszteném...lehet nagyon?? Az biztos tény, hogy vannak gusztustalan "üzletemberek" akik nem fizetik ki a másik emberrel előzőleg kiegyezett pénzt....de kérdezem ez 1 elintézési mód?? Ki ez az erős???Hol lakik ?? Őt még nem bántották..pedig fáj amikor levágják egy nem túl éles késsel az egyik ujj percét..csak azt gondolja ő tud "nagyot" ütni?? Én fehér embernek tartom magam és azt mondták régen is, hogy fehér ember nem felejt...bár csak 175 cm magas vagyok, de...azért megpróbálnám..sok szerencsét neki az életben és nagyon remélem találkozik egy "fehér" emberrel...

  • 2010.02.10 09:25:40Jobb la Tor

    Sass lászló for Presidnt!
    Egy ilyen fószer kellene az ország élére, aki jól végigpofozná a sok szemetet :)

  • 2010.02.10 09:26:17Jobb la Tor

    László és President, ofkorsz

  • 2010.02.10 09:32:47szabópisti

    Azért elég sok szemetet fújt erre a posztra a szél. Lám a 120 kilós benga nyugodtan erősködhet, meg pofozködhat, még dícséretben is részesül. Önbíráskodni dicső népi tett. A sok gyengeakaratú meg nagyot nézne, ha a BKV llnőr is pofont adna, mert nem vettek jegyet a villamoson. Pusztán azért, mert önbíráskodik. És jön ezzel a 'köcsögözött' dumával. Milyen lelkületű ember az, akinek pusztán a nemi identitás esetleges torzulásaira tett megjegyzés erőszakot vált ki. Egy tróger!

  • 2010.02.10 09:41:04Klónegér

    2010.02.09 22:40:36öregmogyi
    Hogy lehet valaki akkora fasz, hogy a videóbizonyíték ellenére azt hazudja, hogy "beesett az asztal mellé, és egy másodpercre elvesztette az eszméletét"... Majd ezek után kiteszik ezt a videót?
    Sóher Norbi! Hülye-e vagy?

    Öregmogyi én is ezen ámélkodtam...de akkor mikor ezt nyilatkozta még nem került a video nyilvánosságra. Gondolom aszitte majd megsajnáljuk amiért kapott egy tockost.

  • 2010.02.10 09:48:39OmegA404

    Sublert elvihetné már valamelyik képzelt nyavajája.

  • 2010.02.10 10:26:19pentye

    uncsiuncsiuncsi, uncsi

  • 2010.02.10 10:26:56bogyóc

    Többször visszanéztem a vidijót,ezt a pofont én is kibírtam volna 46 kilós nő létemre. Ez meg nyakmerevítőben fetrengett,ez már milyen égő. Iwiwen legyen Sass klub,valaki csinálja meg légyszííí. ja,és olvastam hogy szegény kis lara milyen kihatással lesz ez a lelki fejlődésére,még egy pszihológust is megkérdeztek az ügyben. Komolyan mondom mi vagyunk hülyék hogy ezt tűrjük. De meddig? a sarkata finnyázós meghívós ruhpróbájától kezdve,a bkvnál ellopott százmilliókon át a norbi hazugságaig,vagy hazugságaiig (na hogy is kell ezt leírni????)

  • 2010.02.10 10:28:05bogyóc

    H a z u g s á g á i g

  • 2010.02.10 10:28:39sir fanyuly

    én is megnéztem, ezt a pofont én is kibírtam volna 46 kilós férfi(??) létemre!!

  • 2010.02.10 10:29:47bogyóc

    Többes számban? mármint nem egy hazugsáig,hanem hazugsá....na megőrülök,erre most tök rákkattantam,ezen agyalok majd egész nap.

  • 2010.02.10 10:41:01Discoovery

    gianni6807 : Tudsz olvasni?!
    Láttad a videót, amin Sass László elmondta a történteket?...
    Ha nem, akkor figyelj : Sass úr nem azért kevert le egy pofást ennek a kis görénynek, hogy pénzt szedjen ki belőle erőszakkal, hanem az történt, hogy amikor békésen, nyugodtan előadta a barátja számlatartozási igényét, akkor a Kisgörény megvető hangon leszólta, lekötcsögözte!...
    Ettől ment fel Sass úr agyvize (érthető módon)!
    Egyébként a Kiskötcsög házivideóját nézve pont így történhetett, nézd meg : pár percig beszélgetnek és Norbika a szövegére kapja a pofást... (Lehet, szándékosan provokálta a fiúkat, hogy legyen a kezében bizonyíték, amivel feljelentheti őket! Ha a "köcsögözés" nem hatott volna, akkor szidta volna az anyjukat, stb., amíg nem ütnek!)

    Vannak helyzetek, amelyekben muszáj beverni az ilyen mocsok alakok pofáját, akik amúgy puhap.öcsök, de mikor számonkérik rajtuk a nagypofájukat, akkor takaróznak a gyerekeikkel, szívbetegségükkel, rendőrmúltjukkal, kapcsolataikkal, stb.

  • 2010.02.10 11:21:21MTFUN

    Norbi két barátomnak is tartozik pár százezerrel,csak már ügyesen kimenekült azokból a cégekből ami átvette anno az árút,és most mossa kezeit.Én amondó vagyok,hogy megérdemelte azt a fülest!Sajnos ilyen a magyar jog,ha valaki nem fizet neked akkor vagy megpofozod,vagy iszol egy pohár hideg vizet a lóvédra,ennyi.

  • 2010.02.10 11:57:40Discoovery

    Jó lenne, ha szép sorban mindenki jelentkezne, akiknek tartozik ez a Kisgörény!
    Pl. az a virágboltos, akitől R.Réka "majd-egyben-fizeti-az-uram" jelszóval csak vitte a hatalmas virágcsokrokat, virágkosarakat... Aztán mikor arra vetődött Sóhernorbi, és kérték tőle a felgyűlt pénz (kb. 400ezret) akkor elküldte őket a sunyiba, mit képzelnek, ez volt nekik az ingyenreklám (???)!...
    Vagy a másik virágos, aki feldíszítette az esküvői hajóját és mikor kérte a pénzét, akkor Sóhernorbi a biztonsági őrökkel rúgatta ki...
    Vagy a (nem kis) házát felépítő vállalkozó, akit szintén nem fizetett ki!...
    Vagy az Update-pékségeinek franchise partnerei, akik pár hónap alatt tönkrementek, mert a méregdrága ápdétes szarokat senki nem veszi... De az ő pénzük úszik, Norbika meg megvonja a vállát!

    Ilyen és hasonló szélhámosságokkal hozta össze a vagyonát, amire most annyira büszke!

  • 2010.02.10 12:26:12MTFUN

    Látom azért másnak is vannak tapasztalatai a Norbi biznisz sötét oldaláról.Nem csak Norbi a hibás,hanem a jogalkotás is,ahol az ilyen nagyvonalú simliket lazán meg lehet úszni.Ki a fene pereskedik 10 évig pár százezerért?

  • 2010.02.10 20:42:08Hajrá Sassok!

    Sziasztok SASS FUN CLUB! GYertek tagszámlálás van ám!

    http://hajrasassok.blog.hu/2010/02/09/sass_fun_clubtag_szamlalo

  • 2010.02.10 20:45:22Hajrá Sassok!

    MTFUN pontosan erről van szó. Akinek nem fizetik ki a fizetését,nem fizetik ki a számlát amit egy elvégzett munkát követően állított ki, nos ezeket az embereket, cégeket a jog nem védi. Lehet jönni a bírósággal, de ez az út tudjuk, hogy nem működik. Addigra már eltünnek a cégek és tulajdonosok más néven folytatják ugyanazt a tevékenységet...

  • 2010.02.12 17:15:38MadamePompadour

    Tesómék épp a Sárvári Spirit hotelben vannak, ott a Scbobert család is. A gyerekek nem engedik be az embereket a liftbe. Norbi és Réka cukros koktélokat isznak a bárban, és Réka épp mondja Norbinak, hogy majd úgy bebaszunk mint tavaly:) Így pihenik ki a verést:)))))))))))))))
    Éjjenek a cölöpök:)

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

OnGo beszámolókOnGo beszámolók

  • Mi a szösz az Ongo???
    Mi a szösz az Ongo??? Töltsd fel utazási videóidat! Itt elmesélheted kalandjaidat! Megoszthatod utazási képeidet.
  • Részletes útibeszámoló Egyiptomból
    Részletes útibeszámoló Egyiptomból Tegnap éjjel még a reptéren azt mondták, hogy az idegenvezető ½ 1-tõl tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes id.vez-t.
  • Teveháton a Szaharában
    Teveháton a Szaharában Még Douz előtt egy erre alkalmas telepen beöltöztettek bennünket hosszú, földig érő köntösökbe, a fejünkre pedig turbánt tekertek. Egyformán csinosak voltunk, csak nem ismertük meg egymást. Feleségemet a hangja után találtam meg.
hirdetés