Bajor Imrét január elején kimerültség miatt szállították kórházba, majd az orvosok felszólították, pihenje ki magát. A színész egészen szerdáig bírta a kényszerpihenőt, délelőtt ugyanis már megjelent a Mikroszkóp Színpad társulati összejövetelén, pénteken pedig már a Heti hetes forgatásán is részt vesz. "Most, a betegségem alatt döbbentem rá, mennyire szeretnek a kollégák és a közönség, de tudom, hogy ellen kell állnom, meg kell tanulnom nemet mondani, még akkor is, ha szívem szerint boldogan tennék eleget a felkéréseknek" - magyarázta a társulati összejövetelen való részvételét a Blikknek, majd elmondta, tisztában van vele, hogy vissza kell vennie a tempóból, és bár arról volt szó, hogy nejével egy-két hétre elutaznak pihenni, már nem bírta tovább a semmittevést.