Tiger Woods könnyeivel küszködve kért bocsánatot

2010.02.19. 18:34 - mm

Tiger Woods európai idő szerint péntek délután több hónapnyi hallgatás után a nyilvánosság elé állt, hogy bocsánatot kérjen nőügyeiért, és a körülötte duzzadó szexbotrányért - írja a CNN. Woods rövid beszédében elnézést kért ismerőseitől, családtagjaitól, rajongóitól és mindenki mástól is, amiért önző, felelőtlen módon viselkedett. Elmondta még, hogy tudja, nem a bocsánatkéréssel nyerheti el a bocsánatot, hanem azzal, ha megváltoztatja a viselkedését. Úgy döntött, megembereli magát, megváltozik. Hozzátette, decembertől február elejéig kezelték szexfüggőségét, és ugyan a jó úton halad, de tudja, még csak az első lépéseket tette meg. A bocsánatkérés után tisztázott néhány dolgot, többek között hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy most családja reflektorfénybe került, a továbbiakban ezt nem szeretné, ahogy eddig sem szerette volna, így mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a család a háttérben maradhasson. Majd beszéde végén arra kérte az embereket, hogy hagyjanak helyet a szívükben arra, hogy egy napon még újra hinni tudjanak neki.

Kommentek

  • 2010.02.19 18:41:21Andrewboy

    kit érdekel...

  • 2010.02.19 19:11:45gyémánttengely

    Már késő.

  • 2010.02.19 19:33:51pistola

    a f@szom kérne bocsánatot a feleségemen kívül bárkitől is! senkinek semmi köze hozzá.
    ráadásul, ha olyan gazdag lennék, mint ő, még röhögnék is az egészen. pfff, szánalmas.

  • 2010.02.19 19:40:31Kiskrapek

    Ultra-gáz.

    Vajon a Veres János is tart-e majd ilyen sajtótájékoztatót, ahol a makaói félre-kúrásáról fog értekezni ?

  • 2010.02.19 19:54:19Aggie

    pistola:
    nem is miattad meg miattam kert bocsanatot, hanem azert, hogy a Nike stb lassa majd benne 1x megint az amerikai alom megvalosulasat es ezert egy soknullas osszeggel ezt tamogassa is.

    Nem USA hanem Anglia, de pont olyan "hiteles":
    http://www.youtube.com/watch?v=JtQcQhZFnIg&feature=related

  • 2010.02.19 19:58:29catshannon

    pistola, Aggie +1.
    a csávó meg puhapöcs. minimum kaján vigyorral az arcán kéne sajtótájékoztatókat tartania.
    hja kérem, hogy ezzel oda az "amerikai álom"?:)

  • 2010.02.19 20:32:30I.puntschu

    Az amerikai álomnak nincs farka?

  • 2010.02.19 20:37:01Robis

    Nem a felesége miatt kért bocsánatot, hanem azért mert a legnagyobb szponzorai visszaléptek. Így már nem dől a lé. Ráadásul nem hívják versenyekre sem. És onnan sincs pénz.

  • 2010.02.19 20:41:46Leggy

    szerintem ez mindenkinek a magánügye. miért kért a plebstől bocsánatot?

  • 2010.02.19 20:50:43hauer

    Nahiszen... Most akkor ünnepeljen az egész világ mert Tiger Woods kihúzta a fejét a homokból. 15 nővel van egyszerre egy ágyban, a neje jól tette hogy elkente azzal a golfütővel. Csak az a baj hogy nem az apja tette ugyanezt, amikor 10 éves volt, akkor talán tudna viselkedni.

  • 2010.02.19 20:52:20hauer

    Másrészt a szponzorai érthető hogy nem dolgoznak vele. Ki akar egy erkölcsi csődtömeggel eladni akármitis a gumióvszeren kívül.

  • 2010.02.19 21:20:27tomsawyer

    jájj beh szép ez.
    megkönnyeztem.

  • 2010.02.19 21:44:11Aritimi..

    Biztos volt egy hagyma vagy egy kis formaldehid a felső zsebében :)

  • 2010.02.19 21:47:08regio54

    Oszt sunázná-e valaki?

  • 2010.02.19 21:49:51SpencerBarnes

    Én is orrba szájba dugnék a helyében, csak hülye lennék feleséget tartani amikor ott a sok rajongó tinipicsa, meg hülye lennék bocsánatot kérni...

  • 2010.02.19 21:52:38Csibefogó

    Szememben most írta le magát. Bocsánat, én nem haragudtam rá, mert ő is ember, de hogy valaki azért kérjen elnézést, hogy ennek tudatában visszakerülhessen a média álságos világba, mélyen elgondolkoztat.
    Bocs, ha kemény lenne, akkor leszarná ezt a világot, és élne.
    Tíz év múlva kutya nem kérdezné a nő ügyeit.


    All I have done, I am so sorry - mikor ezt mondta röhögtem, mert annyira hamisan mondta, hogy nevetséges volt. Meg ezek a mű meghatódottságok! Szörnyű, hogy egy embert ennyire tudnak rángatni a marketingesek.

  • 2010.02.19 21:53:12Penta-bá

    Hogy a faszom, most mit tegyek?
    Sír bazzzeg, sír ovis pénzes faszkalap.
    PFfffffffffffffffffffffffffff

  • 2010.02.19 22:04:05trafikuty

    Rohadjak meg, ha a komenyizmusban nem ilyen önmarcangoló, képmutató módon bírálta meg magát a félrekefélő elvtárs ... azután már nyugodtan félrekefélhetett ... Csá!

  • 2010.02.19 22:15:30kyskalacs .

    áhh nagyon szar ez a tájgör...szarabb mint bill klinton

  • 2010.02.19 22:23:49hauer

    És ha már Bill Clinton, ő legalábbis az USA elnöke volt, de Tiger Woods csak egy golfozó. Mindegy mennyire sikeres, akkor is csak egy golfozó. Ő az akitől nem lehet kérdezni, aki megmondja hogy (ha már mindenkit maga ellen fordított) mikor és hol hajlandó kiállni és kik elé. Akkora cirkuszt csináltak ebből, mintha népek sorsa múlna Tiger Woodson meg a vallomásán. Elvégre mit számít ha bedől az eurozóna, csökkennek a minimálbérek, szétlopják a BKV-t, a lényeg, hogy Tiger Woods vallomást tett önmagáról és elmondta hogy mennyire sorry. Juhhé!

  • 2010.02.19 22:31:14lord barbazoo (duracel lovagja)

    a bbc-nél vezető hír volt, b+! mondom, a bíbíszínél!!!
    az emberiség megérett a pusztulásra.
    talán majd a bonobók...

  • 2010.02.19 22:38:37vénkujon

    mondjuk akkor megbocsátanék neki, ha leszerzödne a ferencesrendi barátokho'.:)

  • 2010.02.19 22:51:40Yusuf

    Na jo, de azert hajlando a valtozasra, es ez ertekelendö.

  • 2010.02.20 00:02:12Gua4

    megnéztem, elég ciki volt, papírról olvasta hogy ő dípli szorri és annyira sajnálta magát (vagy a bevételeit)hogy majdnem bőgött. őszinteség sehol. holnaptól meg újra nem otthon kezeli szexfüggőségét. ehhhej férfinép

  • 2010.02.20 00:25:09Fidel figyel

    ez annyira képmutató,szerencsétlen csóka..miért kellett ez? bár odakint ezt megeszik a legtöbben

  • 2010.02.20 02:23:32Remez

    Azért sírt mert a válás után felezni kell a volt asszonnyal , a NAGY VAGYONon .

  • 2010.02.20 02:23:53A55ho1e

    All I have done, I am so sorry... But I really have to jerk off now.
    Hogy lehet valakit szexfüggőség ellen kezelni, egész nap randa vénasszonyok képeit mutogatják neki? Vagy kiszívatják reggel, délben, este Mónikával?
    Szánalmas egy sztori ez, minek kell a zasszonyon kívül bárkitől is bocsánatot kérni a félrekúrásért? És ezt millliók nézik egyenes adásban. Áááááááááááá

  • 2010.02.20 02:36:56=Daniken=

    Hejj, azért az a csodálatos Amerikában, hogy a fenemód nagy álerkölcsösség oltárn képesek úgy feláldozni a saját országuk első emberét, hogy ország-Világ előtt szarrá alázzák és megtiporják, csinálnak belőle egy tv-showt, hogy mindenki nézhesse.nem tudom hogy ebben mi a felemelő és mi a dícséretes, mindenesetre akár államelnök vki, akár golfozó, nem hinném hogy 6 milliárd ember előtt kéne neki bocsánatot kérnie olyan dologért, amihez a családján kívül senkinek semmi köze...

  • 2010.02.20 02:42:59=Daniken=

    Kiskrapek:

    ezen mélázom én is. Kérdés hogy a CCTV-n is élőben megy-e a vallomás tolmácsokkal, hogy ott is okuljon 1.3 milliárd ember..így felkapják a trendet ők is:-D

    Előbb-utóbb a félrekúrós vallomások kiszorítják a reklámidőt is a kereskedekmi televíziózásból...:-)

  • 2010.02.20 05:01:16jpmjpm

    Ehhh, fetrengek a fájdalomtól.

    Ezt most minek, kinek, miért? Ráadásul papírról. Nem értem.

  • 2010.02.20 07:21:01beiglee

    Ez nagyon tetszik !
    ilyen csak a gyökér az álszent amerikában lehetséges ! nem értem,hogy miért kell ennyire meghurcolni valakit !szeret dugni és ennyi!kitől kell bocsánatot kérnie?a feleségétől és senki mástól!esetleg azoktól a befektetőktől akik elfordultak tőle?azoktól a milliomosoktól,akik tuti ugyan ezt csinálják????brrrr!!!!

  • 2010.02.20 08:42:08serteperte55

    Felesége nem volt ott.

    Kiváncsi lennék mitől rágott be rá a segédje is. (egy vén szivar aki ott szokott lenni mellette amikor ütögette a labdát)

  • 2010.02.20 09:03:28Kiskrapek

    =Daniken= :

    Majd kiderül, ha beborul.
    És most irány a piac, lángos meg egy kis pletyka a kofáktól, hogy melyik magyari mini-szter hogy s mint kúr el. :DDD

  • 2010.02.20 09:36:14cingárfütyi

    Senkitől nem kell bocsánatot kérnie.Ez a félrekúrósdi hozzátartozik az amerikai álomhoz,úgy mint a katolikus egyházhoz a fiatalok molesztálása.A felesége legalább 60%-ban hibás ebben az egészben.Amelyik férfit maximálisan leköt a párja az nem játszik más lyukra.Én legutóbb pénteken szeretkeztem a barátnőmmel 10-től du. fél négyig,egy ebéd közbeiktatásával,ami kb egy óra volt.Háromkor Indulni szerettem volna,amikor megkérdezte tőlem,:Akkor ma már nincs több szex? Ez hetente háromszor-négyszer van így .Ezután kinek van kedve mással?.....és a barátnője is nagyon tuti!

  • 2010.02.20 09:39:26hauer

    =DANIKEN=, bocs de rohadtul nincs igazad, ugyanis egy államelnök erkölcsi felelősséggel tartozik az országával szemben az egész világ felé. Nem csak akkor alkalmatlan a hivatására ha lop (gazdasági modell, vagyonkezelés) vagy ha rasszista (intolerancia, kirekesztés), hanem akkor is, ha képtelen egy rendes családmodellt felmutatni és valósan fenntartani (népességi növekedés, gazdasági növekedés, szociális háló, stb). És ez nem csak egy államelnökre vonatkozik, hanem az összes miniszterre és képviselőre is.
    Én mondtam T.W.- ra hogy csak egy golfozó, de ha valaki azzal kerül címlapra hogy a családi élete példás és őt ezért ünneplik, közben meg luxusprostikkal hempereg, akkor igenis kérjen bocsánatot. És erre nem mentség hogy ő is csak ember. Sőt, mind emberek vagyunk és nem azt kéne üzenni hogy ha ember vagy akkor tessék, mindezt neked is szabad.

  • 2010.02.20 10:44:38serteperte55

    Ez nem igaz. Lehet akármilyen tuti csaj a felesége, mással is akar keverni, még ha netán kövér, pattnásos is, csak legyen benne valami ami megragadja. Ez így van beprogramozva. Aztán vagy képes megtartóztatni magát, vagy nem.

  • 2010.02.20 10:56:24Charly McCoor

    Krokodilkönnyek ezek.Miért csinál magából bohócot ? Kérjen négyszemközt bocsánatot.Ott könnyezhet , bár krokodilkönnyek lennének azok is.Ki a fene sirna , ha megcsináhatna egy négyes-ötös szendvicset ?

  • 2010.02.21 09:27:50dömper dönci

    "úgy mint a katolikus egyházhoz a fiatalok molesztálása"

    fütyi kezeltesd magad, és valami agyat is szerezhetnél. Az talán mindenkinek jobb lesz.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
hirdetés