A színésznek néhány napot kórházban kell töltenie vírusos betegsége miatt, azonban arra kéri rajongóit, ne látogassák betegsége idején, írja a Bors. Eperjes Károly állapotáról a veszprémi Petőfi Színház közleményt adott ki, melyben a színész megköszönte az aggódást. „Eperjes Károly köszöni mindenkinek az aggódó figyelmet és szeretetet, melyet kórházba kerülése után kapott. Megerősítette azt, hogy szerdán, Budapesten a Bazsalikom patikában valóban rosszul lett, eszméletét vesztette. Kórházba szállítása után elvégezték a teljes kivizsgálását és két nap után kiderítették, hogy egy vírus okozta a betegségét, amely jelentős folyadékvesztéssel jár. A teljes gyógyulása és felépülése érdekében még néhány napot a kórházban kell töltenie és kéri, hogy ne látogassák. Reményei szerint hamarosan visszatérhet a színpadra. Eperjes Károly ezúton is köszöni az orvosok és ápolók lelkiismeretes, szakszerű gondoskodását” – áll a sajtóközleményben.

inx 03