A zenész excsaja, Jekatyerina Ivanova a Daily Mailnek vágott rendet a pletykákban: eszerint bár a Stones-gitáros valóban meglátogatta őt múlt hétvégén, az csak egy baráti jellegű, lezáró beszélgetés volt, nem pedig a kapcsolat újrakezdése.

A lap bemutatta azt a fotót is, amin a prémes kucsmát viselő Woodnak épp ajtót nyit a valamiért szintén prémes kucsmát és hülye szemüvegkeretet viselő Ivanova, és láthatóan örül neki. A lány szerint nem is volt egyedül a zenésszel, pár haverja is a lakásban volt, ő pedig előbb körbevezette exét, majd egy jót beszélgettek, többek közt arról is, micsoda viharos kapcsolat volt az övék, és hogy már nem haragszanak egymásra, meg azokat a csúnya dolgokat se úgy gondolták, amiket az újságoknak mondtak. Wood egyébként egy hónapja nem iszik, és Ivanova szerint ez meg is látszik rajta, sokkal jobb bőrben van.

"Először kért bocsánatot a történtekért. Azt mondtam, nem haragszom, és megöleltük egymást" - mondta el a volt pincérnő, akiből tehát akkor némi baráti segítséggel lesz énekesnő.

A beszélgetés legbájosabb pillanata, amikor a 21 éves excsaj kifejti, ő igazán nagyon örül, hogy Wood és új barátnője, a 30 éves brazil Ana Arajuo közt minden oké, de szerinte azért a 62 éves zenészhez egy 30 éves nő kicsit fiatal.