Tiger Woods szponzorainak tetszett a bocsánatkérés
2010.02.23. 16:03 - moana
Miután kiderült, hogy a golfozó többször is félrelépett házassága alatt, több cég is úgy döntött, hogy egyelőre nem kívánja termékeit a csalfa sportolóval reklámozni. Most azonban úgy tűnik, hogy Woods talán majd ismét keresett reklámarc lesz, ugyanis a nyilvános bocsánatkérés után a Nike és a Gilette is biztosította őt afelől, hogy mellette állnak ezekben a nehéz időkben. Kommunikációs és reklámszakemberek szerint azonban ez csak az első lépés, és a sportolónak még várnia kell egy keveset arra, hogy ismét milliók kerüljenek a bankszámlájára – írja a Reuters. Hozzátették, hogy a sportoló sokkal jobban jött volna ki ebből a helyzetből, ha valamivel korábban teszi meg ezt a komoly lépést. „Három hónappal ezelőtt egy háromperces nyilatkozat is elég lett volna. Ez a bocsánatkérés tizennégy percig tartott, és még így is akad olyan kérdés, amire bizony válaszolnia kell a nyilvánosság előtt” – nyilatkozta Robert Boland, a New York-i Egyetem egyik professzora.

Kommentek
2010.02.23 16:24:12megint
Attól még zseniális játékos marad, hogy mit csinál a magánéletében, nem értem mi ez a nagy felhajtás
2010.02.23 16:53:30vernarancs
Nike uj szlogenje: Na, ebben lepjen felre! (hozza Tiger mosolygo arca).
2010.02.23 17:41:31Kiskrapek
A Gillette reklámon viszont Woods zokogó arca lesz látható a köv. szlogennel: Szex-elvonás ? Inkább falcoljon be !
:DDD
2010.02.23 19:10:57Csibefogó
Az mindenki látta, hogy ez a szponzoroknak szólt, nem a külvilági sima embereknek. Aki látta ezt a videót, hát… ekkora óvodást rég látott a Föld a hátán!
2010.02.24 10:35:59brrrrrr
az amcsik köcsög álszentek
szemét, hogy megcsalta a feleségét, bár szerintem az sem jobb, simán a lóvéra megy, de ez miért is tartozik másra? miért kell ebbpl nemzethalált kreálni? nem értem