Gregort az igazgató nője miatt szerepeltethetik kevesebbet
2010.02.27. 10:23 - bry
A színésznőt állítólag azért bocsátották el közalkalmazotti állásából, hogy a Magyar Színház igazgatójának, Őze Áron élettársából legyen sztárszínésznő, írja a Blikk. Auksz Éva ugyan tud táncolni, azonban Gregor Bernadett ismert és még a Színművészeti Egyetemet is elvégezte. Auksz egyébként nem foglalkozik a pletykákkal, és elégedett a szerepei mennyiségével és minőségével. „Csütörtökön volt a My Fair Lady 300. előadása, még a csilláron is lógtak, olyan sokan voltak. Különösen nagy öröm ez nekem, óriási kihívás volt számomra, mivel nem végeztem főiskolát. Bagó Gizella énekmesternő az oktatóm, aki már rengeteg jó szakembert képzett” – mesélte Auksz Éva.
A színházban egyébként nem csak Gregor státuszát változtatták meg, hasonló cipőben jár Béres Ilona, Moór Marianna is. Csomor Csilla sorsáról pedig még nem született döntés. „A vezető felelőssége, hogy kikkel és milyen formában akar dolgozni. Ágálhatunk, de tehetetlenek vagyunk egy ilyen helyzettel szemben. A közalkalmazotti státus jogi és anyagi biztonságot jelentett, de a lényeg, hogy a munkában együtt maradhatunk” – nyilatkozott profihoz méltón Csomor Csilla.

Kommentek
2010.02.27 10:33:15Charly McCoor
Szereposztó dívány vagy nepotizmus ? Csalódás ez az Őze gyerek , ha a hír igaz.
2010.02.27 10:34:42huncut_kata
Bencze Ilon
Béres Ilona lesz ő inkább
2010.02.27 10:57:43zoxó
From Wiki:
Auksz Éva (Dunaújváros, 1971. január 10.) magyar színésznő. Táncosnőként kezdte a pályáját a dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben. 1989-től 1995-ig a Közép-Európa Táncszínház tagja volt, 1995 óta rendszeresen játszik a Nemzeti Színház előadásaiban, mint vendégművész, 1999-ben tagja lett a társulatnak. 2000 őszétől a Pesti Magyar Színháznál játszik. Vendégművészként szerepelt a Szegedi Szabadtéri Játékok, az Esztergomi Várszínház, a Kecskeméti Katona József Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a Pécsváradi Várszínház, a Játékszín, a Győri Nemzeti Színház előadásaiban.
2010.02.27 10:59:38brand_boy
Az Őze gyerek önmagában is vicc:
Mutassatok még egy olyan országot a világon, ahol valakiből színész lehet az "apja jogán" úgy , hogy dadog, és beszédhibás.
Most meg már direktor is, úgy látszik hasonló kvalitásokkal.
2010.02.27 11:01:17zoxó
Biztos, hogy ilyen szakmai múlttal csak és kizárólag az igazgató babájaként juthat előre? Szerintem inkább savanyú a szőlő.
2010.02.27 11:19:00Gatto Negro
Minden tele van azzal, hogy Gregor Bernadett a közalkalmazotti státusz helyett vállalkozóként folytatja ugyanott...Szerintem ehhez semmi köze annak, hogy Őze kit dug. A közalkalmazotti fizetése - bár a bértáblázat szerint F kategóriás, mivel diplomásról van szó - nem akkora eresztés. És minden létező dolgot levonnak belőle. Az egyetlen jó benne, hogy ha esik, ha fúj megkapja. Táppénzre meg eddig se nagyon mert elmenni szegény. Berninek csak néhány stabil meló meg egy jó könyvelő kell és jobban fog kijönni a dologból, mintha megmaradt volna közalkalmazottnak.
És ha minden kötél szakad, még mindig mesélhet a Zámbó Jimmyvel folytatott viszonyáról - ötmillióért.:)))
2010.02.27 11:34:12zoxó
Gatto, azt nem hiszem, hogy beáll a hullagyalázók közé. Az összes Jimmy-s megszólaló közül messze ő volt a legkorrektebb. Bár lehet, hogy ma már szégyelli a lamúrt:).
2010.02.27 11:35:25Athos64
Bence Ilon??
Hát ő meg kicsoda? Netán Bencze Ilona? Vagy valóban Bence Ilon, aki mondjuk a súgó nőjeként van állásban?
2010.02.27 12:06:39Gatto Negro
Zoxó!
Nem hinném. Szerintem csak azt sajnálja nagy titokban, hogy nem vette le jobban a királyt.:)))
2010.02.27 12:17:55kakaósbögre
még mindig sunáznám.
2010.02.27 12:20:49Gatto Negro
Bögre!
Csak rajta! De előtte csapd le a sámánt, mint a vécétetőt...
2010.02.27 12:28:11kakaósbögre
megsunázom aztis.:)
2010.02.27 12:29:31Gatto Negro
Tiszteltetem a gusztusodat! Ha szereted a markáns, Belmondóra hasonlító sámánokat, akkor tied a pálya.:)))
2010.02.27 12:34:11kakaósbögre
az embernek áldozatokat is kell hoznia a hőn áhított cél érdekében.
ha sámán akkor legyen sámán.csak vísítson..:))
2010.02.27 12:44:41Gatto Negro
Dobolni viszont ne engedd, ha jót akarsz.:)
2010.02.27 12:49:08kakaósbögre
hidd el mindent fog csak dobolni nem..:))
2010.02.27 12:54:18Gatto Negro
Juteszembe...kántálni se hagyd!:)
2010.02.27 12:57:34kakaósbögre
gatto.hidd el ha kikormolom a púzóját örül ha vísítani tud..:))
2010.02.27 13:22:06Gatto Negro
Bögre!
Remélem azért van fontossági sorrend!:)
2010.02.27 13:31:36Penta-bá
Utálom az MSZP-t, hogy ezek mindent ellopnak.
Most a Wallis a Bajnai volt cége is.
Kurva egy banda.
Nem is hittem volna úgy 8 éve.
2010.02.27 13:34:02zoxó
Gatto, szerintem Bögre, jó hadvezérhez méltóan., először rombadönti az első védelmi vonalat (sámán), aztán jöhet a várostrom (Berni). Hogy közben beakad egy pasas is, hát istenem. Valamit valamiért:)).
2010.02.27 13:49:20Gatto Negro
Zoxó!
:DDD
Bocs! Taktikai szempontból egyáltalán nem elemeztem Bögre szándékait...
Mondjuk én a helyében úgy dönteném romba az első védelmi vonalat, hogy az utána már ne akadjon sehova.:)))
2010.02.27 16:23:44kakaósbögre
2010.02.27 13:49:20Gatto Negro
gyűrűsizomszakadás után már nem akaszkodna sehová a sámán....:))