Közalkalmazott maradhat a súlyos beteg Kállai Ferenc

2010.02.27. 12:32 - bry

A színművész a nap 24 órájában ápolásra szorul, írja a Bors. Egészségi állapota miatt a Magyar Színház úgy határozott, Kállai Ferenc közalkalmazott maradhat. „A társulat összes tagjával megbeszéltük ezt. Mindenki támogatta a javaslatot, hogy Feri bácsi közalkalmazott maradjon" – nyilatkozta Őze Áron, a társulat igazgatója. A színház egy a neve elhallgatását kérő művésze elmondta, azért is nehéz Kállai helyzete, mivel felesége, Ida néni is ápolásra szorul.

A Magyar Színházban többek közt Gregor Bernadettet, Béres Ilonát és Moór Mariannát küldték el vállalkozónak, illetve az idősebb társulati tagokat nyugdíjazták.

Kommentek

  • 2010.02.27 13:04:32Bajkon úr

    Elég parasztosra sikeredett a nyitólapos cím.

  • 2010.02.27 13:07:59Igaz Juhász

    Szóval Ő is kopogtat a mennyek kapuján...

    Szent Péter! Hagyd itt még nekünk, lassan senki sem marad, akire felnézhetünk... :-((

  • 2010.02.27 13:29:00kotika

    Mi az,hogy maradhat? Agyam eldobom!! Ebben a kurva,prostituált országban nincsenek értékek,egy " KÁLLAI közalkalmazott maradhat !". MARADHAT ilyen megfogalmazás,pillanatonként kéne simogatni és örülni, hogy még él!!!Nem ment el és itt játszott.Ki emlékszik: kismanyira,mensárosra,tolnaira,darvasra és a többi csodára? A színház a pillanat csodája és legalább néha kéne megbecsülni ŐKET,AKIK belénk halnak.

  • 2010.02.27 13:34:20saint555

    Jobbulást neki.

  • 2010.02.27 13:36:24Penta-bá

    Hát igen ez egy ilyen ország.

    De míg vannak Kállaik, bizakodhatunk.

    Jobbulást.

  • 2010.02.27 13:38:49hülyegyerek

    szerintem, nincs kivételezés...
    mindenkit kötnek a jogaszabályok,
    viszont legyen meg az is, hogy aki minőséget tesz le a maga területén,
    az máshonnan is minőséget kapjon...
    és ha nem árában adta, akkor ne is árán kapja...

    - gyógyuljon meg -

  • 2010.02.27 13:48:06bütyök

    végre egy értelmes hír......nem a Rékasiról,és az elmebeteg nejéről szól.
    gyógyuljon meg Feri bácsi!!!

  • 2010.02.27 13:52:12Gyurma73

    amúgy a nemzet színésze és azért kap pénz ha másért nem is kapna.

  • 2010.02.27 13:53:59fakir

    Jobbulást!

  • 2010.02.27 13:57:22Okostojas

    Szegeny oreg parttitkar.....

  • 2010.02.27 13:58:27choko

    ...na ja...ez a "cim" elég gáz lett...de legalább sokkolta az embereket...

    ...miért nem lehetett annyit irni, hogy
    "a Magyar Szinház gondoskodik a súlyosan beteg Kállai Ferencről"?

  • 2010.02.27 14:07:00tincze

    megnéztem, 1925-ben született.
    85 évesen közalkalmazott?
    miért nem nyugdíjas és /egyébként mint Intézmény/ űzi a hivatását?ha az egészsége engedi.
    ha már a bürokráciával neki is találkoznia kell.
    gyógyulást kívánok!

  • 2010.02.27 14:09:24Johnny Favorite

    Klasszik Magyar fából vaskarika,ami persze hőre lágyuló műanyagból készül.
    Nem a Művész Úrtól sajnálom,hanem azt hogy ilyen módon kell "támogatni" egy kétségkívül arra érdemes embert.

  • 2010.02.27 14:15:30Attilajukkaja

    Ha kap nyugdijat, ha nem, ha a nemzet szinesze dijat is, ha nem,....ez a hir akkor is szomoru. Es nem csak azert, mert o sem lesz mar koztunk sokaig...

  • 2010.02.27 14:34:09kiskakas

    Tincze!
    Nem tudsz olvasni!
    A nap 24 órájában ápolásra szorul!

  • 2010.02.27 14:35:23zeee

    Problémás ez a post. Vállalkozóként nem lehetséges a munkarend szerinti munkavégzés. (Nagy vonalakban Sas József ügye is arról szólt, hogy munkaszerződések helyett vállalkozói szerződéseket kötött, ami Magyarországon "bevett szokás", de jogszabályba ütköző).
    A közalkalmazotti státuszok megszüntetésének pedig speciális feltételei vannak. A kulturális értékeket pedig megőrizni kellene és nem megszüntetni.

  • 2010.02.27 14:38:59brand_boy

    Igazából azért nem értem ezt, az ügyet hiszen Kállai Ferenc a "nemzet színésze" titulus gazdája. Így jogosult a havi NETTÓ 500 eFt juttatásra.
    Miért is lenne olyan égetően nagy probléma, ha megvonnák a közalkalmazotti státuszát ?

  • 2010.02.27 14:46:54zoxó

    brand_boy, nem vagyok benne biztos, hogy van olyan állapotban, hogy elintézhesse a nyugdíjazását. Ennélkül pedig, ha elveszíti a státuszt, elveszítheti a TB által biztosított eü juttatásokat is. Akkor pedig a nettó 500000 Ft nagyon kevés két idős, tehetetlen ember ellátására.

  • 2010.02.27 14:55:57Gatto Negro

    Zoxó!
    Azért nem hülyék ezek a színészek.Kállai valószínűleg nyugdíjba ment hatvanévesen...Aztán a nyugdíj mellett dolgozott tovább...Nem ő az egyetlen, sokan mások is ezt csinálták. És ha ez így van, akkor a TB eü. juttatásai bizony járnak neki.
    És havi ötszázezer nettó jövedelemmel egy csomó elit idősotthon közül válogathatnak.

  • 2010.02.27 14:58:27Spéter46

    Biztos vagyok benne, hogy azért van valakije aki helyette el tudna járni a nyugdíjazás ügyében. Márpedig a nyugdíj, valamint a "Nemzet Színészeként" neki járó havi 500.000 Ft csak elég kell legyen két beteg embernek is! Én sajnálom a jó öreg kommenista Feri bácsit, de sajnálom Bencze Ilonát és Móór Mariannt is.
    Valóban jobbulást kívánok neki és kedves feleségének is!

  • 2010.02.27 15:06:30Attilajukkaja

    Szerintem itt nem a penzrol van szo. Egy Kallait, ha sulyosan beteg, ha nem, ne "rugjanak" ki, ne epitsenek le!

  • 2010.02.27 15:27:08brand_boy

    zoxó: 2000 óta kapja a díjjal járó kitüntetést. Ha csak tavalyig számolom ez 54 millió forint.
    Ha volt nyugdíja, ha nem, ezek szerint volt még ez a státusza is !
    Az eü. jogosultsághoz valami 3500 ft-ot kell havonta fizetni, ha valakinek nincs munkája, és egyéb jogcíme.( de a celebeknek ennyit se)
    Mi a búbánatost csinált az öreg ennyi pénzzel eddig ?
    Ugye te se gondolod komolyan amire hivatkoztál ?!
    Egy közönséges ember egész életében nem keres annyit, mint amennyit az elmúlt 10 évben Kállai kapott az adófizetőktől ezen az egy jogcímen.
    Az lesz a szép, ha majd egyszer az Ernyeinek a libamáját is a plebsz fogja összeadni.
    Bár vele szerintem ilyen "baleset" nem fordulna soha elő !

  • 2010.02.27 15:28:31v79benno

    Kállai a nemzet színésze tisztességes illetménnyel, nem szorul a színházi fizetésére, ezt illett volna a cikkben is közölni, nem egészen ugyanaz a helyzet. Arról nem is beszélve, hogy rettentően régen nyugdíjas ő már mindenféle számítás szerint. Itt inkább arról lehet szó, hogy tiszteleti okokból megtarthatja társulati tagságát.

  • 2010.02.27 15:29:21v79benno

    http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Nemzet_Sz%C3%ADn%C3%A9sze

  • 2010.02.27 15:33:00zoxó

    brand_boy, irigyled? Én nem. Megérdemelte.

  • 2010.02.27 15:34:46zoxó

    Bennó, a Gumicukron ne kérd számon a pontosságot és tárgyilagosságot, mert csalódások érhetnek:). De valószínűleg neked és Jukkának van igaza. És nekem nincs:)).

  • 2010.02.27 15:36:29lionking

    kotika: .Ki emlékszik: kismanyira,mensárosra,tolnaira,darvasra és a többi csodára?

    Szerintem ha már csodák, akkor emberek is ha meg emberek akkor:
    Kiss MAnyi, Mensáros, Tolnai, Darvas.

  • 2010.02.27 15:41:50Attilajukkaja

    Zoxo

    Szerintem, en a te "oldaladon" allok ebben a kerdesben :o)

  • 2010.02.27 15:41:53RosszQtya

    2010.02.27 13:29:00kotika
    ***emléxik!
    kismanyi volt a kedvenc színésznőm :)

  • 2010.02.27 15:43:38Attilajukkaja

    Lionking

    En is emlekszem rajuk!!!!!

  • 2010.02.27 15:55:21Johnny Favorite

    Manyi Low-t magam is csíptem.:)

  • 2010.02.27 15:57:49zoxó

    Márkus hol marad?

  • 2010.02.27 16:14:11ideges leszek tőle

    Javulást!!!!!!!!!!!!!!!! hiszen szeretünk

  • 2010.02.27 16:14:40excenter

    gondolom feri bácsi betegállományban van. akkor pedig nem olyan könnyű bolygatni a munkaviszonyát. egyébként pedig tényleg annyira méltatlan ez az egész. szvsz csak a bulvársajtó fújta fel ennyire.

  • 2010.02.27 16:31:22nagykuli

    Kedves bry! Eddig csak helyesírási és nyelvhelyességi gondok miatt írtam, ezúttal azonban tárgyi tévedésre hívom fel a figyelmedet. Bencze Ilona sosem volt a Magyar Színház tagja. Aki érintett az ügyben, azt Béres Ilonának hívják. Megnyugtatok mindenkit, hogy Sharon Stone-t még nem rúgta ki Őze Áron.

  • 2010.02.27 16:34:12Attilajukkaja

    Markus, Dajka Margit, Mezei Maria, Szirtes Adam, Sulyok Maria, Basti Lajos, Oze Lajos, Latinovics Zoltan, Domjan Edit, Ruttkai Eva, .....

  • 2010.02.27 16:40:27bry

    Valóban, javítottam. Köszi.

  • 2010.02.27 16:53:00borovi

    "2010.02.27 13:57:22Okostojas

    Szegeny oreg parttitkar....."

    Okostojás, te mi a kurva anyádról beszélsz???

  • 2010.02.27 16:55:49Spéter46

    Az még megdöbbentőbb, ha Béres Ilonáról van szó!

  • 2010.02.27 17:02:05Johnny Favorite

    Virág elvtárs is megmondta...
    Az élet nem habostorta, Pelikán.

  • 2010.02.27 17:12:44Attilajukkaja

    Johnny

    :o)))))

  • 2010.02.27 17:14:16vényesssy

    Pécsi Sándor, Sinkovits Imre,

  • 2010.02.27 17:26:26Attilajukkaja

    Vényesssy

    Tenyleg, a Pecsi!!!!
    Kazal Laszlo, Kabos Gyula, Pager Antal,...

  • 2010.02.27 17:33:46polihistor

    íspéter46: Az általad emlitett Bencze Ilona lassan 20 éve nyugdíjas! És sokan mások is a Madách egykori és mai művészei közül.Ha meg van a szolgálati évük, nyugdíjba mehetnek. Sokan nem is gondolták, hogy anno 10-20 éve nyugdíjasok ugrabugráltak pl. a Macskákban:))
    De úgy látszik a Magyar szinházban már törvények uralkodnak, Béres és Moór is közelebb van a hetvenhez már. Nyugdíjas státusba és nem vállalkozóiba kellene átmenniük....

  • 2010.02.27 17:35:41polihistor

    helyesen: sok néző nem is gondolta 10-20 évvel ezelőtt, hogy nyugdíjasokat lát ugrabugrálni pl. a Macskákban.

  • 2010.02.27 17:36:44nótbuk

    2010.02.27 15:27:08brand_boy
    magyarországon a nyugdíjakat nem a plebsz adja össze, hanem részben a nemzetközi kötvénypiac vevői- részben pedig az IMF. A plebsz által összedobott teljes szja-t elviszi a hitelkamat.
    aki a nyugdíj miatt töri magát, az mind koppanni fog, mert kb. 2020-ra összeomlik az olaj világkereskedelme (peakoil:2008) és ezután hiperinflációhiperinflációhiperinfláció.
    életben csak a vidéki parasztság maradhat...

  • 2010.02.27 17:42:40zoxó

    Hm. Menek kapányi.

  • 2010.02.27 17:45:36Egyetemi docens

    Jaj istenem, felejtsük már el ezeket az őskommunistákat.
    Sajnálom szegényt, de az idő eljárt már felette, ezt ő is észrvehetné. Aztán szépen tessék a nyugdíjból éldegélni, és nem hirdetni tovább a posztszovjet eszméket.

  • 2010.02.27 17:48:26nótbuk

    2010.02.27 17:42:40zoxó
    látom te veszed a lapot és nem dőlsz be a sok idióta reklámnak, h vegyed a sok szar kacatot...

    tanyát kell venni, amíg van eladó, budapest pedig elporlad...

  • 2010.02.27 18:01:22arabella_bishop

    szomorúan olvasom a hírt én is és jobbulást kívánok neki én is! sajnos egyre kevesebben maradnak már az igazi színészek!

    de azért azon nagyon felháborodtam, hogy a gregorka kirúgása mekkora hír, de a Béres Ilonát és a Moór Mariannát meg sem említették mostanáig! Aki kirúgta öket annak nem sok jót kívánok!!!! Letettek ök már annyit az asztalra, hogy örökös tagok maradhassanak a Magyar Színházban!

  • 2010.02.27 18:19:37excenter

    nótbuk, te milyen okos vagy! a lottószámokat nem látod előre?

  • 2010.02.27 18:25:43Senta.

    He? csak a vidéki parasztság maradhat életbe'? Innye a teremburáját, hát ebbű is jógyüttünki má' megin! Ihajja! JFC.

  • 2010.02.27 18:42:07Virág Elvtárs

    Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit.

  • 2010.02.27 18:44:17Virág Elvtárs

    Ha jól olvasom a posztot,akkor Gogolák elvtársnő is ápolásra szorul :D

  • 2010.02.27 19:08:04kékszemű...33

    Kállai nem mszp.s képviselő volt az első szabadon (!) választott parlamentben?

  • 2010.02.27 19:36:16excenter

    nem

  • 2010.02.27 19:44:10Virág Elvtárs

    De a Parlament elől Dániel elvtárssal együtt, ürgebőrbe varrt dokumentumokat dobáltak és béka emberekkel beszélgettek!

  • 2010.02.27 19:50:03Spéter46

    Erős kommenista volt Feri bácsi, de ez nem baj, mert mellesleg kitűnő színész is volt! VOLT!!!

  • 2010.02.27 20:21:06soproni1

    Spéter46

    Mint akkor a lakosság 99%-a, csak nem mindenkiből lett ilyen szeretni való ember.

    Amúgy ő nem a tartozik a Nemzet Színészei közé ?
    Akkor jár valami 500 ezer/hó

  • 2010.02.27 20:33:25falevél

    ez a Nemzet Színésze dolog nagyon bicskanyitogató számomra. Színészként mindig ott voltak ezek a mézesbödön mellett, alig adóztak, most meg még a mi pénzünkből ugrabugrálnak és eszik a libamájat mert ahhoz szoktak.

  • 2010.02.27 20:58:23krampácsoló

    Jobbulást.

    Nem értem, mire ez a büszkeség a színház részéről.
    Gondolom a művész úr jogi állományban van, úgy pedig védett a "kirúgás" ellen.

  • 2010.02.27 21:07:03MP

    Pelikán elvtárs szedje össze magát!!! Az meg hogy maradhat az felháborító!!! Ha egy kómás polgármester vagy egy börtönben ülő kap fizetést akkor ő nem hogy maradhat hanem KELL hogy maradjon! Amúgy az meg külön elszomorító hogy ma valakinek aki végigdolgozta az életét nem jár alapjogon a teljes ellátás ha rászorul.

  • 2010.02.27 21:07:08krampácsoló

    Most tényleg! Az agyam eldobom, úgy felháborodtam ezen a híren. (elnézést a művész úrtól)
    Vagy a hír leírása szar, de akkor a szerző egy ökör, vagy mégis: egy színház hogy dönthet arról, hogy közalkalmazott legyen egy tag?

    Jobbulást Pelikán elvtárs!

  • 2010.02.27 21:10:30excenter

    falevél, ne legyél már ennyire korlátolt!

  • 2010.02.27 21:18:04krampácsoló

    Nem korlátolt, hanem seggfej. Meggyőződése, hogy a szülei jobban megérdemlik a nyugdíjat.

  • 2010.02.27 21:24:29Gatto Negro

    Falevélnek van igazsága...
    Félreértések elkerülése végett: nem irigylem tőle a pénzt. DE:
    A Nemzet Színészeként havi ötszázezret kap, ha esik, ha fúj...Ehhez még hozzájön a közalkalmazotti fizetése és valószínűleg jó nyugdíja is van a színházi állása mellett, legalább százezer forint...
    Ha csak a Nemzet Színészeként kapott pénzt nézzük, akkor sincs rászorulva a közalkalmazotti státuszra...azt megkaphatná inkább valamelyik kevésbé szerencsés kollégája.

  • 2010.02.27 21:26:35ledo76

    Egyetemi docens: A nickneved nem valami találó, az értelmi szinted kb 8 általános. Hogy vegyen valamit vki észre amikor már nincs abban az állapotban? És miről beszélsz, én Kállait már évek óta nem látom (utoljára 2005 Rokonok mellékszerep). Ha a csapból is ő folyna, de onnan a full tehetségtelenek folynak (tisztelet a kivételnek). Egyébként lehet, hogy hitt a régi rendszerben (ahogy az ő korosztályából szinte mindenki), de én egy "posztszovjet" nyilatkozatot nem hallottam tőle és semmi olyat nem tett amit szégyelnie kellene (sőt).

  • 2010.02.27 21:29:46krampácsoló

    Gatta:
    Falevélnek semmi igazsága nincs, mert egy kurva szóval nem aról beszélt, amiről te. Sem térben, sem időben.

    Ledo 76:
    Le a kalappal.

  • 2010.02.27 21:32:56szamarhegy

    Az Internet demokratikus, a sok senki meg élvezkedik, hogy hozzá szólhat egy Kállai Ferencről szóló hírhez.
    Jobbulást Kállai Ferencnek!

  • 2010.02.27 21:47:34Super aGyuri

    Azon rágódom, hogy ma délelőtt kezembe került egy bulvárlap, ahol valamelyik szappanopera "sztárját", egy 21 éves kiscsajt "színésznőnek" neveztek.

    Kállai Feri bácsit akkor ne nevezzük színésznek, hanem minimum színMŰVÉSZnek, de még ez sem adja vissza a különbséget.

    Aki pedig sajnálja tőle a havi nettó 500 e Ft-ot, az gondoljon bele, hogy az említett színésznő mennyit kaphat forgatásonként a SEMMIért.

  • 2010.02.27 21:50:36excenter

    gatto, én csak azt mondtam, hogy ha valaki megérdemli azt a havi fél millát, akkor ő (és a többi kilenc) igen. (függetlenül a nyugdíj anomáliáktól.) a színművészet pont nem az a hely, ahol például ő kiszorítaná a fiatalokat. én boldogan nézném a mai napig például őze lajos vagy ruttkai éva játékát. (mondjuk liptai meg stohl helyett.)
    ha demagóg akarnék lenni előrángatnám még farkas péter vagy hunvald esetét is. vagy toller lászlóét.

  • 2010.02.27 21:55:37falevél

    jó amikor megértik az ember mondandójának a velejét :d

  • 2010.02.27 22:01:48penna

    A közalkalmazott státus és a nyugdíjasság nem zárja ki egymást. (Ahogy a köztisztviselői sem. Nekem is volt nem egy nyugdíj mellett évekig köztisztviselőként dolgozó kollégám. Kire volt szükség, kire nem, de a törvény lehetővé teszi.)

    Ráadásul a színészek szakmai nyugdíjba mehetnek a pályán töltött 25 év elteltével. Ezt sok 40-50-es színész megtette már. És nyugdíjasként dolgoznak tovább vagy közalkalmazottként színházhoz szerződve vagy szabadúszó vállalkozóként előadásokra.
    Kállai Ferenc min. 20 éve nyugdíjas és emellett a Magyar Színház közalkalmazottja. + A Nemzet Színésze. Ebből a három forrásból biztos, hogy rendszeres havi járandóságot kap. Ami összességében tisztes összeg lehet, de legyen bármekkora is, tőle nem irigylem.

    Inkább az a tragikus, hogy ezek szerint nagyon fogytán az életereje :((.

  • 2010.02.27 22:07:44krampácsoló

    Falevél

    Engem érdekel a veleje.
    Tárd fel,légy szíves.

  • 2010.02.27 22:34:34excenter

    azért ezen a nyugdíjrendszeren lenne mit változtatni

  • 2010.02.27 22:37:29krampácsoló

    A nyugíjrendszer mindenütt halott.
    Ebből a befizetem, de nem abból élekből akkor sem lehet kilépni, ha az ember úgy gondolja, most tényleg magának tette félre.
    Amíg bankok vannak és nem fóka-borotvahab csere.

  • 2010.02.27 22:43:52excenter

    tiszta szerencse, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint én nem nagyon leszek nyugdíjas.
    (ezt a fókás-borotvahabost nem értem.)

  • 2010.02.27 22:54:59krampácsoló

    Most mindenki mindenhova pakolja a pénzét, de semmi köze hozzá, hogy mibe fektetik, hogy térül meg.
    Ha a saját kutyája lenne az alap, a kutyával foglalkozna.
    (Árucsere)
    A pénz ilyen szempontból közömbös, soha nem lesz érzelmi kapcsolat. (kivétel pl. Volpone )

  • 2010.02.27 22:55:47krampácsoló

    Abbahagyom az okoskodást, várom Falevelet.

  • 2010.02.27 23:02:12v@dparaszt

    elhullott

  • 2010.02.27 23:51:50parrre

    Jobbulást Pelikán elvtárs!

  • 2010.02.28 00:07:52Labancz

    Elég bugris-bunkó kis cikkecske ez itt. Nincs is kedvem hozzászólni, csupán csak ennyit:
    Kállai Ferencnek a legjobbakat kívánom!

  • 2010.02.28 00:22:36vivace

    Gyönyörű, hogy egy súlyosan beteg színész havi juttatásait számolják itt többen, és nem mással, mint a rossz hírrel kapcsolatban, miközben az ország maradék milliárdjai , ingatlanjai óriási veszélyben vannak májusig.

    Jobbulást a művész úrnak.

  • 2010.02.28 00:36:02excenter

    miért májusban mi lesz?

  • 2010.02.28 00:41:15vivace

    Meglesz a 8 éve várt eredmény.

  • 2010.02.28 01:35:08BushDoctor

    Szörnyű izléstelen a hozzászólások egy része. Ti még az utolsó kenet hírei között is egymást fogjátok ba*tatni ? Én kérek elnézést..

    Kállai Ferencnek a legjobbakat kívánom, épüljön fel Feri bácsi, szükség van még magára !

  • 2010.02.28 01:41:51excenter

    vivace, csak nehogy elcsodálkozzál.

  • 2010.02.28 08:52:41Lyuk! Én vagyok az Apááád!

    Feri bácsi! Jó egészséget kívánok akár itt, akár odaát!

    Ti meg fórumosok,..
    ...mennyi ember ráér..csak fossátok itt a szót, veszekedtek, elmélkedtek...mé' nem mentek ki a kertbe egy kicsit kapálni, hogy valami hasznosat is tegyetek???

  • 2010.02.28 08:54:31bocivitéz

    aki bármit is irigyel Kállaitól, az gyorsan sűllyedjen a föld alá.

  • 2010.02.28 09:18:01scaurus

    A munkabér, illetmény bérjellegű juttatás NEM érdem kérdése, hanem munkavégzésért jár.
    Senki NEM érdemli meg, hogy kegyeletből fenntartsák a munkaviszonyát, közalkalmazotti viszonyát kegyeletből(?) fenntartsák - különösen úgy, hogy más pedig emiatt elveszíti azt.
    A kegyelet és tisztelet kifejezésére MÁS anyagi és/vagy erkölcsi lehetőségeket kell találni.

  • 2010.02.28 09:19:03scaurus

    STILISZTIKAILAG JAVÍTVA:

    A munkabér, illetmény, bérjellegű juttatás NEM érdem kérdése, hanem munkavégzésért jár.
    Senki NEM érdemli meg, hogy kegyeletből(?) fenntartsák a munkaviszonyát, közalkalmazotti viszonyát fenntartsák - különösen úgy, hogy más pedig emiatt elveszíti azt.
    A kegyelet és tisztelet kifejezésére MÁS anyagi és/vagy erkölcsi lehetőségeket kell találni.

  • 2010.02.28 11:20:34az igazi Sipi

    es ugye azt is tudja mindenki - foleg a nemzet szora felcsillano szemuek - hogy feribacsi bizony kokemeny kommer volt, a kadar rendszerben parlamenti kepviselo es a kulturalis bizottsag elnoke..:-)

  • 2010.02.28 11:32:43excenter

    egyrészt nem volt kőkemény kommer, másrész hogy jön ez ide? idióta.

  • 2010.02.28 11:56:56az igazi Sipi

    excenter

    akkor mint ellenallo kapta jutalomkent a parlemnti kepviseloseget es az elnoki cimet?:-)

  • 2010.02.28 11:57:37az igazi Sipi

    ja es ugy jon ide, hogy mindenki kurva nagy elszamoltatasokat akar, de ahogy elnezem, a kovetkezetesseg legkissebb jele nelkul:-DD

  • 2010.02.28 13:37:34zoxó

    Sipi, mégis miről számoltatnád el? A színházi szerepeiről? Vagy hogy miért nem látta a közönség Pelikánként évekig? Mert ő nem lopott, nem csalt, csak játszott.

  • 2010.02.28 13:39:08zoxó

    Major Tamás, na ő kőkemény, hithű kommunista volt, élet és halál ura. De a közönség már nem arra emlékszik. És ez így van jól.

  • 2010.02.28 13:48:28Johnny Favorite

    major tomóra?....és vérbíró fivérére?
    Okádnom kell tőle.

  • 2010.02.28 17:15:50excenter

    2010.02.28 11:56:56az igazi Sipi
    a parlamenti képviselőséget nem jutalomként kapta, a bizottság elnökeként pedig többet tehetett a magyar kultúráért, mint egy tényleg kőkemény, kockafejű kommer.
    egyébként 1985-89 között volt képviselő, ezt szvsz nem nevezhetjük azért kőkemény kommer időszaknak.
    másrészt, én legalábbis nem emlékszem egyetlen megnyilvánulására sem, amit hithű kommunistaként tett volna. plusz vesd össze ezeket a tanú c. filmben (ami egyébként hosszú évekig be volt tiltva) nyújtott alakításával.
    dixi et salvavi animam meam.

  • 2010.02.28 22:04:15vivace

    2010.02.28 01:41:51excenter

    OFF, a többiek számára

    ***
    A csodálkozás időszakán már rég túlvagyok. Nem lepődnék meg semmilyen eredményen. Talán megkönnyebbülés is lenne a nemzeti harakiri. Csak azokért kár, akik tényleg az életüket, vérüket adták ezért(?) az országért.

    ON

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés