Nyilván sok mindenre hajlandóak azok a csajok, akiknek a legnagyobb álma, hogy a Playboy címlapjára kerülhessenek, de Kozsóval randizni, na, azt azért mégsem - derült ki a Frizbi felvételén. A Bors beszámolója szerint a Playboy barátnős címlapjának egyik fele, Kovács Diána mellé a frizbisek még beültettek egy másik, szőke Diát, meg egy Verát, őket kellett volna felszednie a szeretet ereje mellett saját sármjában is erősen hívő énekesnek. Kozsó azonban rövid távon a földbe állt, a playboy-lány azzal hajtotta el, hogy ő a tüsi hajra bukik, a szőkét a teázás nem hozta lázba, a harmadik jelölt pedig laposnak találta a netes társkeresőkön biszex nő után kajtató énekes fenekét. Az énekest az adás után a Juj.hu is elkapta egy körre, nekik Kozsó úgy értelmezte a történteket, hogy őt még úgyse rázták le soha, most legalább ez is megtörtént.

Kocsor Zsolt önmagába vetett hitét ilyesmi persze nem ingathatja meg, mint mondja, a társkeresős cikkek óta "minden áldott nap több száz" levelet kap nőktől, és százból 97-ben telefonszám is van. Búcsúzóul még elsütötte, hogy tíz éve ő bizony járt Liptai Claudiával, de amikor erre a Blikk is ráugrott, már azzal mentegetőzött, á, igazából ő nem komolyan mondta ezt, csak viccnek szánta. A lap Liptai véleményét is kikérte, szerinte ez "poénnak azért kicsit erős".