Zámbó Mariettáék szerint eljött az igazság pillanata
2010.03.04. 08:37 - cukorka
A Bors megszólaltatta Zámbó Mariettát és Tihamért, akik eddig nem akartak belefolyni a király körüli mizériába, azaz próbáltak kimaradni a Hulé Éva és Jimmy özvegye közti háborúból, ahol már ott tartanak, hogy kiássák a kilenc éve elhunyt énekest. Most mégis elmondták, hogy szerintük sok az ellentmondás Edit, a feleség nyilatkozataiban, és hogy - bár nem állítják, hogy felelős bármiért is, de - azért néhány dolgot megmagyarázhatna. Például, hogy miért borították kék-zöld foltok Jimmy testét, vagy hogy miért ment csak fél ötkor ki a rendőrség, mikor fél háromkor lőttek. Ráadásul Zámbóék úgy vélik, édesanyjuknak is jót tenne, ha végre kiderülne az igazság testvérük halálával kapcsolatban. Zámbó Marietta azt is pedzegette, hogy jó lenne, ha levennék az özvegy nevét a családi kriptáról, mert már úgyis talált magának új társat, és amúgy sem látogatja a király végső nyughelyét.

Kommentek
2010.03.04 08:42:57kakaósbögre
Zámbó mariettáék úúúúgy hiányoztak mááár.
2010.03.04 08:44:37Fehérvár Kapitány
Hát..ha kilenc év után kék-zöld foltokat találnak, akkor az valj mitől van? eeeeh
2010.03.04 08:49:10irász
Áhh....ez tévedés! nem az igazság pillanata jött el..dehogyis, csupán a lapos, és egyre laposabb pénztárca sürgeti a hírverést!
Válság van, valahogy meg kell élni! És a legborzasztóbb az egészben, hogy egy halott "csontját" szopogatják még mindig!
2010.03.04 08:52:12lord barbazoo
valami készül.
vagy csak elfogyott a pénz.
2010.03.04 09:02:33PhX
már Zámbó-görcsöm van
nem elég, hogy a Király helyett új Herceg akar trónra ülni, most még az udvari dolgozók is nevet szeretnének meguknak
mikor esik szó pl. a szabó családról?
2010.03.04 09:03:22Kiskrapek
Hja, mindjárt egyből azt is kinyomozhatnák, hogy ki lőtt a Teve uccai rendőr-székházra ...
2010.03.04 09:05:25talking42
Majd a gyerek eltartja őket - ha már Árpynak nem jött be annyira!
2010.03.04 09:16:34Reckl_Amál
Az igazság pillanatára ácsingóznak? Tessék:
volt egy kappanhangú, bunkó énekes, akit a parasztok és a prolik imádtak. Ez az arrogáns alak tényleg elhitte magáról, hogy ő a király, pedig csak egy közepes tehetségű énekes volt nyálas, igénytelen számokkal.
Mint minden primitív ember, ő is nagyon macho akart lenni, és beszerzett magának fegyvereket. Azon a végzetes éjszakán meg lepuffantotta magát a hülyéje, a nagy kérkedés félresikeredett.
Azóta torzszülött családja abból él, hogy erről pofázik. A gyászukért sajnálom őket, de sajnos annyira méltatlanul élik meg, hogy képtelen vagyok megérteni az indulatukat.
Bárki halálából üzletet csinálni undorító, hát még a saját testvéréből vagy szülőéből.
2010.03.04 09:23:50Bodzaszedő Manager
Szerintem halottról jót vagy semmit. Róla inkább semmit.
2010.03.04 09:43:08Sokorai_Atala
Tehát 9 év után bűn egy özvegynek új társat találni?
2010.03.04 09:46:52Johnny Favorite
"Például, hogy miért borították kék-zöld foltok.."
Jimmy mindig is egy színes egyéniség volt.
2010.03.04 09:51:56Dr. Körömlakk ®
ez az egész hülyeség.
nem is halt meg, mindig látom a nótatévén vagy hol.
2010.03.04 09:56:40SzeLepke
Nem lehetne, hogy már vége legyen ennek az ügynek? Kussoljanak róla és kész.
2010.03.04 09:59:54vernarancs
"eljött az igazság pillanata"
Eddig is hazudozott a tortenetben mindenki. Ezutan is igy lesz. Sosem fog kiderulni mi tortent. De nem is lenyeges. Egy igen kartekony bunozo ki lett iktatva, ez a fontos.
2010.03.04 10:34:16kyskalacs .
nem képesek belenyugodni hogy egy kakas lötte le jimmyt.kételkedo banda-
2010.03.04 10:47:12submarin
Tisztelt Reckl_Amál!
Van egy olyan mondás, hogy halottról jót vagy semmi, mint ezt már előttem leírták. Szeretném közölni veled, hogy a következő mondatok a saját bunkósságodat mutatják be:
"volt egy kappanhangú, bunkó énekes, akit a parasztok és a prolik imádtak. Ez az arrogáns alak tényleg elhitte magáról, hogy ő a király, pedig csak egy közepes tehetségű énekes volt nyálas, igénytelen számokkal."
Nem kell mindenkit szeretni és ez így jó, azonban minden tehetséges művésznek kijár a tisztelet. Márpedig szerintem örülnél ha a te hangterjedelmed a fele lenne mint az övé volt.
Sajnos a te észbeli képességed ahhoz kevés, hogy ezt felfogd.
2010.03.04 10:58:27vernarancs
submarin, lehet, hogy a hangterjedelme nincs 8 oktav, de gyanitom, hogy drogot sem arul. Legkisebb tisztelet SEM jar dzsiminek. Egy dilernek, egy maffiozonak aki masokat fegyverrel fenyeget. En orulok, hogy meghalt. Kartekony leny volt.
2010.03.04 11:05:06submarin
Ugyanannyi tisztelet kijár neki is mint bármelyik más művésznek.
Amúgy én mikor írtam le, hogy Reckl_Amál drogot árul?! Miről beszélsz?!
2010.03.04 11:12:50Duracel
nagyanyám még mai napig basztat azzal h töltsem már le a rohadt jó dalait a netről és írjam ki neki:D de persze ez illegális úgyh nem tehetem:D
2010.03.04 11:13:33Kiskrapek
Egyrészt ugye halál ellen nincs orvosság, de ugyanakkor másfelől meg minden kakas úr a maga szemétdombján.
Na most, ha ezt a két sarkaltos mondást összepászítjuk, akkor láthatjuk az ízlések és a rokonok különbözőségét.
2010.03.04 11:16:17steve007
Na vajon miért ment ki órákkal később a rendőrség és miért volt ott a csepeli rendőrkapitány sokkal előbb?
Zámbó Edit és a csepeli rendőrkapitány barátsága a magyarázat erre.
Meg kellett beszélni az alatt az idő alatt, hogy hogyan cselekedjenek. Szóbeszéd, de ez állhat a legközelebb az igazsághoz.
A szoros barátság viszont nem szóbeszéd, és az sem, hogy sokkal később jött ki a rendőrség. Ezek tények. Mindenki gondoljon amit akar.
2010.03.04 11:16:55steve007
Na és a legérdekesebb kérdés, hogy miért kellett titkosítani az ügyet?
2010.03.04 11:22:58talking42
Tartóztassák le a kakast, vágják el a torkát és kész.
2010.03.04 11:25:45kyskalacs .
Kiskrapy- ez azán a furfangos eszmefutattás...én megláttam benne az ok okozati szertefüggöségeket
2010.03.04 11:37:14vernarancs
"Márpedig szerintem örülnél ha a te hangterjedelmed a fele lenne mint az övé volt."
Erre irtam, hogy ha ez elismerendo teljesitmeny akkor a dilerkedest is tegyuk melle. Az is dzsimi volt. Es azt sem tudhatod, hogy Amalnak van-e 4 oktavos hangterjedelme.
Tisztelet meg annak jar aki kierdemli. Mert valami pozitivat tett le. A veleszuletett adottsag nem tisztelni valo, max elismerheto.
2010.03.04 12:14:01Kiskrapek
kyskalacs .
Tudtam, hogy Önre számíthatok ez ügyben, hiszen messzeföldön hírős kristálytiszta logikájának az én szerény észrevételeim egyből átláthatóak és rendszerezve nyilvánulnak meg.
Yo étvágyat az ebédhez.
Üdv: Kk :DDD
2010.03.04 12:17:25Senta.
Hát persze... jön ki a lemeze a kis takony királyfinak!?
2010.03.04 14:30:44Reckl_Amál
Nincs 8 oktávnyi "hangterjedelmem", és sufnimaffiózó sem vagyok.
Ki nem állhattam Jimmy-t már korábban sem. A halálát meg nagyon jellemzőnek tartom. Így halnak meg az önhitt, bunkó félvilági alakok, illik hozzá, hogy részegen töltött pisztollyal hadonászik, aztán sajnos ottmarad.
Az igazi hullagyalázókat ne itt tessék keresni, hanem azoknál, akik abból élnek, hogy a szerettük meghalt. Jellemző a Jimmy-közönségre (Tényleg! Maga paraszt vagy proli?), hogy Mariettáék műsorát áhítattal hallgatják, de ha valaki a Királyról alkotott nem éppen pozitív képét közli, azt lehülyézik. Na, pont emiatt nem tisztelem a Jimmy - univerzumot. Gondolom, végigkönnyezte a temetést, én okádni tudtam volna. És nem Jimmy miatt, hanem a csinnadratta miatt. Ez a méltatlan, nem az, amit írtam.
2010.03.04 15:19:25Csibefogó
Szép magyar mentalitás:
„…Zámbó Marietta azt is pedzegette, hogy jó lenne, ha levennék az özvegy nevét a családi kriptáról, mert már úgyis talált magának új társat, és amúgy sem látogatja a király végső nyughelyét.”
1. Miért is kellene?
2. Honnan tudja ezt ennyire biztosan, hogy ki mikor látogatja azt a buszmegálló melletti giccsszentélyt?
Nekem mindnet elmond a Zámbó családról az évente megrendezett Jimmy dszembori a csepeli műv. házban. Azt nem lehet alulmúlni