Gyógyultnak nyilvánították a rákos Beastie Boys-tagot
2010.03.09. 20:19 - bry
Adam Yaunchot gyógyulttá nyilvánították, írja a perezhilton.com. A Beastie Boys együttes tagjának nyálmirigyében tavaly fedeztek fel egy tumort, és akkor elhalasztották a zenekar új albumának megjelenését. Az örömhír után a csapat bejelentette, már dolgoznak az új albumon, melynek címe Hot Sauce Committee, Part 1 lesz. Yaunch elmondása szerint az egészségi állapotától teszik függővé, hogy szeptemberben megjelenhet-e az új lemez. „Most beszéltem Adammel és Mike-kal telefonon, és arról beszéltünk, hogy dolgozunk egy kicsit. A lemezt nagyjából egy évvel ezelőtt hagytuk félbe, szóval rá akarunk nézni, és újraértékeljük, hogy biztosan ez az, amit ki akarunk adni, és hogy még mindig elégedettek vagyunk-e vele” – mondta az együttes alapító tagja.

Kommentek
2010.03.09 20:46:13pléhharkály
a nyálmirigytumor az veszéjes
2010.03.09 20:58:07pléhharkály
ez mégdurvább, mint a Páyer Ötzi leókémiája
2010.03.09 20:58:25Csibefogó
bry!
Kövezz meg, de akkor is:
- első sor utolsó szava helyesen: Beastie,
- nem Mike-al, hanem Mike-kal.
Jó szándék vezérelt, további szép estét!
2010.03.09 21:01:39bry
Eszembe sem jutott megkövezni. Köszi.
2010.03.09 21:14:32Pléharkály
Csibefogó inkább a bikini vonalról beszéjjé, meg az helyes nyelvhasználatról.
2010.03.09 23:09:06predi
Rosszul tudom, hogy Adam YAUCH a csóka neve? N nélkül.
2010.03.09 23:27:27privateer
Szerintem a rák az egy fajta üzenet a Mátrix külső rétegéből, hogy valamit nem jól csinálsz.
Hozd helyre, különben leállítjuk a programfutást (azaz kill procces live).