Vécének hitte a liftaknát egy kínai férfi

2010.03.10. 20:03 - moana

Harminc métert zuhant az a kínai férfi, aki vécének hitt egy liftaknát – írja a Northfoto. A 38 éves férfi éppen az egyik rokona esküvőjén volt, amikor rájött a szükség, de kicsit eltévedt a hotel tizedik emeletén. Mivel mindkét mosdó foglalt volt, úgy döntött, hogy egy szemben lévő ajtónál próbálkozik. Rosszul tette. Felesége állítólag többször is hívta, de ő természetesen nem vette fel a telefont, majd pár órával később mégis elérte, de a férfi nem tudott beszélni, csak nyögött. Szerencsére barátai valamivel később rátaláltak. Az orvosokat állítólag meglepte, hogy a férfi nem sérült meg komolyabban; hiszen a harminc méteres esés ellenére csak a bal bokája tört el, valamint pár vágás és zúzódás volt a homlokán, a hasán, valamint a jobb lábán és karján. Feltételezésük szerint a liftaknában lévő kábelek enyhítették a férfi esését. A hotel állítólag vállalja a felelősséget a balesetért.

Kommentek

  • 2010.03.10 20:09:00Johnny Favorite

    "Feltételezésük szerint a liftaknában lévő KÁBELEK enyhítették a férfi esését."...akkor néhányan már használták is klozetnak

  • 2010.03.10 20:28:56Fiona Tyassen

    beszarás lehetett a javából
    mázlista

  • 2010.03.10 20:35:48XX. ker. Baksa

    beszarás

  • 2010.03.10 20:37:43Kiskrapek

    Yol látom, hogy egy éttermi lift-akna volt az ?
    Mér nem egyből valamelyik tányérba vagy kondérba prátolt bele ezerrel ?
    Kábel Ábel, gusztus az van.

  • 2010.03.10 21:41:00_zizizi_

    tipikus velvet.. semmi trackback, kamu vilaghir.. a kinaiak meg hujek.. (elnezest, a tobbiek is,de en talalkoztam veluk) es ez nem alpari, nem rasszista, nem homofob. csak hajra.. igazabol ki kene talalnom h azert tuntessek h a 24ora rssben ne legyenek ilyenek. jajde akkor honna fogom tudni h egy roman ferfi kasztralta magat?!

  • 2010.03.10 21:50:59malenkij robot

    A 3/5-ös fotón étellift látható, mely igen keskeny belülről.Ott azért van esély fékezni és megakadni.

  • 2010.03.10 22:10:56toláát sáni

    Hát nemt'om. Nálunk fülke is szok lenni a liftaknában.

  • 2010.03.10 22:35:23Gatto Negro

    Nálunk meg nem lehet kinyitni az ajtaját, ha a fülke máshol van.

  • 2010.03.10 23:06:01Kiskrapek

    Censorshit & [link] próba újra. :)))

    [link]

  • 2010.03.10 23:16:50lacwe

    hüLYék

  • 2010.03.11 00:43:23Kiskrapek

    cretin :)
    Hop:)

    [link]

  • 2010.03.11 07:22:14Mrs. Jackman

    Szar ügy...

  • 2010.03.11 08:36:50miskagyerek

    Ez az étterem ilyen alapanyagokra rendezkedett be, csak ez a hülye szaros gyerek azon kívül, hogy eltört a bokája, és megégett a füle, képes volt túlélni. Csörgő telefonnal meg kapálózva nem tudták volna felszolgálni. Szarosan még csak-csak...

  • 2010.03.11 08:50:38magyar bucó

    Ha agyonütik, nő az emberiség átlag IQ-ja.

  • 2010.03.11 09:00:44Eddie Krueger

    Nekem ezzel több problémám is van, ami miatt vagy kamu a hír, vagy a pasas annyira idióta, hogy csak azért nem kaphat Darwin-díjat, mert túlélte.
    1. A mutatott ajtó nem akkora, hogy nagy svunggal, fékezés nélkül át lehessen menni rajta. Tessék összehasonlítani a képen a pasassal, aki nem tűnik langalétának.
    2. Ha tényleg étellift, akkor az ajtó kifelé nyílik, még inkább esélyt adva, hogy észrevegyük, nem jó helyen vagyunk.
    3. Végül is nem vagyok tisztában a kínai szokásokkal, de nagyon nagy betűkkel kellene a "WC ERRE TE MESÜGE, ITT TUDSZ KAKSIZNI" szöveget kiírni egy ajtóra, hogy elhiggyem, tényleg a konyhából nyílik a klotyó.
    3a. Még akkor is, ha abban a konyhában a képen látható állapotok uralkodnak.
    3b. Feltételezem a fémasztalt utólag tolták oda, mert ha eddig is ott volt a helye, akkor életben maradása ellenére odaadnám neki a díjat.

  • 2010.03.11 09:02:29szárnyati géza

    Én egyszer a haveromék fáskamrájába ültem be szarni tök részegen, mert azt hittem kinti budi. Aztán amikor jöttek szólni, elzavartam őket, behúztam az ajtót, és odagitteltem. Még újságpapír is volt....

  • 2010.03.11 09:20:55bugkiller

    Asszem ő sem volt már akkor igazán szomjas...

  • 2010.03.11 09:39:39Páneurópai Harci Kos

    Szinte hihetetlen történet, azért nem egyszerű beesni egy liftaknába.
    Link merre van?:)

  • 2010.03.11 09:43:20AnnaM

    Hogy lehet wc-ének hinni egy liftaknát? Mennyire volt atomrészeg?

  • 2010.03.11 10:16:48Tonohaver

    Amilyen szag mehet föl egy konyhából, nem csodálom...

  • 2010.03.11 11:22:44hgghj

    Gondolom összeszarta magát mire megtalálták...

  • 2010.03.11 12:17:56kavits

    ilyen is csak Kínában történhet: kb 1:1,2 milliárdhoz volt az esélye a túlélésre :)

  • 2010.03.11 12:34:00vernarancs

    Fektetett volna egy kabelt?

  • 2010.03.11 17:59:20Tonohaver

    @ergerberger:

    "Törött bokára jó az iszappakolás".

    A kínaiak mélyen hisznek az ősi gyógymódokban.
    Mindenre van valami vajákos trükkjük.
    Lám, lám, segíts magadon, Isten is megsegít!

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
hirdetés