Hajdú Péter perrel viszonozza Rippel Feri beszólását
| 2010.03.13. 10:10 - mm
Rippel Ferenc artista a Showder című műsorban arról a fotózásról beszélt, amikor feleségét Vivientfotózták a CKM számára, hogy Rippel Viviennek legyen egy pár képe családalapítás előtt, amit szeret visszanézni. A sztori közben arra is volt ideje, hogy beszóljon Hajdú Péternek - írja a Bors. "Nem vagyok egy Hajdú Péter, nem szeretnék a feleségemből árut csinálni" - mondta. Hajdú Péter úgy érezte, ez a mondat pert ér, ezért sértődötten csak ennyit reagált: "Nem szeretném felvenni a kesztyűt, és lapokon keresztül üzengetni ennek a cirkuszi mutatványosnak, majd a bíróságon találkozunk. Mert azt azért nem hagyhatom, hogy a négy hónapos állapotos feleségemet bárki is sértegesse, pláne nagy nyilvánosság előtt". Hajdú Péter ügyvédje, Mester Csaba azt mondta, milliós összegű, nem vagyoni kártérítést követelnek majd Rippeltől Hajdú jó hírnévhez való jogának megsértéséért.



Kommentek
2010.03.13 15:23:52Senta.
1. "cirkuszi mutatványossal" törlesztett
2. kérdezném: a bíróság tényleg nem röhögi ki és valóban elkezd foglalkozni egy ilyen "üggyel"? - csak mert van ott pár akta amit előtte fel lehetne éppenséggel dolgozni... nem?
2010.03.13 15:25:50RosszQtya
"majd Rippeltől Hajdú jó hírnévhez való jogának megsértéséért."
H-nak lenne jóhíre!? ez a hónap vicce volt! :DDDDDDDD
2010.03.13 15:31:36Senta.
2010.03.13 13:48:47katalin62
Nézd csak Katalin, én megdícsérem Sarka Katát: csinos, jó formájú
Ugyanakkor mégsincs igazad: ez nem ok arra, hogy irigyeljük. Magad is megírtad, hogy miért.
1. "fogalmatok sincs a Kata milyen stresszben élhet mellette látszik hgy fél Hajdútól és még a szavaira is vigyázni kell"
Milyen következtetést vonhatunk le ebből: síkhülye, ostoba, kiárusítható tyúk, (azt meg tudjuk, kiknek a testét lehet árúba bocsátani... ugye?) amiért hozzáment. Meg amiket mond, ahogy viselkedik.
Szóval... nincs itt irígység... nincs, nincs, nincs.
2010.03.13 15:39:24Bst
és akkor most a hajdu nem kap kossuth dijat?:)
2010.03.13 15:40:58ton-ton
..szegénynek kell a lóvé, mert a TV4 meg őt perli milliárdokra... :-)))
2010.03.13 15:41:01vernarancs
HP az igazi cirkuszi majom.
2010.03.13 15:51:56clemens
HP a mocskos zsírdisznó fejű, tehetségtelen szar. Még is mi a faszt keres még a tévében ez a pojáca?
2010.03.13 15:58:07NIMFAS
Tessék Petike!!!!
Pereljél!
Egy pézsóvár geci fasz vagy ...
különben meg nem kell senki ahhoz, hogy a hiteledet rontsa :)
Elég ha kinyitod a szád te pöcs :)
2010.03.13 16:06:30id.Vonane Ottilia Eduarda
Te idiota tehen inkabb fogd be a pofadat.
2010.03.13 16:10:26Ichabod Crane
[link]
2010.03.13 16:11:08Ichabod Crane
kattintsatok a linkre fent
2010.03.13 16:17:58chemical_tourist
hajdú péter egy ERŐLKŐDŐMŰVÉSZ...a Rippel, meg simán erőművész.
2010.03.13 16:19:27Joseph_
Hajdú-szutyok-Péter inkább tegye magát takarékra, és húzzon el a TVből egy életre. Elég már a Győzike színvonalból...
2010.03.13 16:22:03Maxigáz
Jaj. Már hiányoltam HP-t. :S Vessük már veszett mókusok elé!!
2010.03.13 16:24:37=Daniken=
ez szabad vélemény nyilvánítás. ennyi.Hajdú meg egy oltári nagy balfasz...Ripel legalább letett vmit az asztalra...amúgy ha már jóhírnév: nem emlékszem hogy Leó beperelte volna Hajdút amiért az a Kész átverésben egy "senkinek" titulálta ország-világ előtt..pedig ugye hol van Hajdú a valakitől...
2010.03.13 16:30:18ewics30
szánalmasak egyesek... az igazi komoly ügyekkel meg nem tudnak foglalkozni a bíróságok,mert tele vannak a celebkék semmit mondó hülye dolgaikkal...
2010.03.13 16:31:47RAMBO
Vicces ez a jog. mindenkinek van jó hírnévhez való joga. Persze azt ki is kell érdemelni.
2010.03.13 16:34:09Cliff
en miutan sarka katat megsunaztam a vegere elohivnam petiket is aki vegig nezte az egeszet es testveriesen elosztanam arcukon a lefeltettebb testnedvemet
2010.03.13 16:46:44Atro
Hajdúnak egyáltalán van még olyanja, hogy "jó hírnév" ? :-)
Egyébként meg ne csodálkozzon, hogy egy mondást idézzek: "Aki k***ának áll, az ne lepődjön meg azon, ha megb***ák" :-)
2010.03.13 16:52:36hekker
Jó tanács Háj, DU? petikének:
Vigyázzá petikém mert a csúcsról nincs feljebb :D Ott meg már jártál a te színvonaladdal :D Úgyhogy mielőtt nagyobb ÉGÉS, POFÁRA ESÉS vagy BUKTA lesz, jobb lesz komolyan venni a nép hangját és jóidőre elbújni a média elől. Ha nem hát nem... én szóltam :P
2010.03.13 16:56:36csatoimi
Hajdu Peter csak ne pereljen. Sarka Katat ugy arulta, mint a legutolso prostikat, tehat ha akkor jo volt az erte kapott penz, el kell turni azt is, ha neha ezt eszedbe juttatjak. Ilyen az elet.
2010.03.13 16:59:01vectorsector
Hajdú Potternek is el kellene jutni az önértékelésig. Pl.: "Miért utál annyi ember?" "Miért támadnak annyian?" Stb. Tegyük fel hogy az emberek 80%-a irígységből teszi, de akkor is megmaradt még az a 20%. Nem értem minek kell erőltetni valamit/valakit, ha ennyire éreztetik velük, hogy NINCS RÁJUK SZÜKSÉG!!!!!
2010.03.13 17:02:13WhatTheFuck
Ez van gyerekek ezt kell szeretni,en mar tv-t se nezek par eve. megy a nepbutitas, minel tobb sotet ember legyen a foldon akit aztan a nagy elit globalis vilagkormany a szajize szerint iranyit...
2006 hulyek paradicsoma - mar nem vagyunk tole messze, gyozike show mounika show balazs show es meg lehetne sorolni azt a sok gyokerseget amik mennek a tv-ben.
Mindenki felejtse el a tv-t vagy legalabbis ezeket a primitiv adokat.
ebresztooo
2010.03.13 17:24:56kcuf
Jaj,nee! Nem bírom!
2010.03.13 17:37:16LeviT
Némá! Sarkata beírt katalin62 néven. Lehetett volna több fantáziája a nicket illetően. HP meg tényleg lepénypofájú, aki áruba bocsátotta a nejét. Mondjuk a Rippel is, de őt legalább becsülik külföldön is. És még a műsora is szar. Ezt 1 perc alatt sikerült megállapítani. Ahogy kérdez, azt bármelyik tinédzser 1 óra alatt megtanulja. Perelj be f@szkalap!
2010.03.13 17:45:37adaam20
A média egy nagy cirkusz,benne az összes "celeb" BOHÓC!
2010.03.13 17:45:47Lordofearth
Nem tudom megitélni kinek van igaza..ha ledobtam az atombombát a Földre, kitől kérdezzem meg, hogy jól tettem-e?...
2010.03.13 17:50:17bucek
Vivientfotózták a CKM számára [1], hogy Rippel Viviennek legyen egy pár képe családalapítás előtt, amit szeret
Ja mert nem fussa egy saját fényképezőgépre ezért kellett a CKM-nek fotózni.Biztos így van.Én is rühellem ezt a kis elhízott napközis HP-t de ez a Rippel gyerek se kutya.Bár lehet,hogy Fábry dehüjevagyok Sándor kérte meg,hogy szóljon be neki.
2010.03.13 18:16:44PeterBlau
Hajdú Péter pont ezzel a kártérítési perrel csinál árút a kis feleségéből. Az ő felesége ennyit ér amennyit kártérítésnek kap érte :-D A hülye idióta :-D Ekkora lúzer embert, hihetetlen. Normális ember nem is törődne egy ilyen beszólással.
2010.03.13 18:21:10legyen ez
katalin62, az igazsagoszto LOL
tan kurt a peti korabban? :-)))
2010.03.13 18:22:34legyen ez
peti for president lol
2010.03.13 18:33:36azega
Ki az a Hajdú Péter? Betegség, hogy félni kell tőle?
2010.03.13 18:33:43宮本 武蔵
nuniznám mindet
de főleg PETIT
2010.03.13 19:09:15senior07
Ez azt hiszi, hopgy még mindig tart a kárpótlás, még három hét és helyre teszik az események őt is.
2010.03.13 19:10:15karcárnyú dolphin
Rohaggyak meg, ha még eccer az életben kommentálom ezt a gecihuszár tepsifejű kötsög hajdupetit! Úgyhogy utoljára: HP! takarodj már a közéletből a jó kurva nénikédbe! Tehetségtelen egyszerű, bunkó patkány vagy. Kapzsi és zsugori. Stílustalan és buta. Nagyképű és seggfej. Kívánom bazmeg, hogy legyél jogosult arra a parkolóhelyre, amelyiket olyan gyakran használsz! A MOZGÁSSÉRÜLTEKÉRE, te faszkalap!
2010.03.13 19:13:42senior07
Kedves Velvet szerkesztősége
Akikről itt lehet kommenteket hozzáfűzni, az tisztelet a kivételnek de alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiség.
Kérjük, gondoljon erre, mielőtt szerkesztgetni kezd,
Köszönettel:
a Nép Hangja .
2010.03.13 19:26:51kyskalacs .
aszongya Kedves Velvet szerkesztösége :DDD
na maj`megtudod ....föleg ha jön cukorka oszt elkapod egy rossz passzba :DDD
2010.03.13 19:28:16Alizé
Biztosan rossz érzés Hajdú Péternek, hogy egy világsztár (aki őbelőle ráadásul SOHA NEM LESZ) teljesen intelligens módon egy "gag"-ben kimondta az igazságot. Inkább pszichiáterhez kellene fordulnia Hajdúnak a személyisége miatt (nárcizmus, túlzott exhibicionalizmus) amely fokozott érzékenységgel társul. Sajnálom Őt. Óriási bizonyítási kényszere van, amivel nem lehet könnyű együtt élni.. Ha egy tanácsot elfogad: fogadja el Önmagát annak aki, olyannak ami, és ne akarja magát olyan világsztárokkal összehasonlítani akik kitartó és nagyon kemény, céltudatos munkával jutottak el oda ahol vannak, mert ez csak újabb frusztrációkat okoz számára.
2010.03.13 19:30:07l4ller
márpedig hajdú péternél irritatívabb balf@sz az egész univerzumban nincs.
punktum.
pereljen.
2010.03.13 19:30:44Layer Cake
szia H.P engem is jelents fel... szerintem meg mind a ketten csak tárgyak vagytok... azért mert X6al jársz menő vagy??? hát nem! inkább fogggyyyá le a fejedből..!
2010.03.13 19:35:44Jurij Kakarin
De jó látni, hogy otthon zajlik az élet... És én még attól féltem, hogy ha eljövök, akkor mindennek vége.
Üdv: Hifikepunye Pohamba
2010.03.13 20:06:16Ben Zinkoot
Kicsi ész, nagy lélek.
2010.03.13 20:13:09Bougheau Tschichka
HP ettől sem lesz népszerűbb.
2010.03.13 20:43:12jelentéktelen alak
Hol itt a baj? Ha úgy érzi, hogy ízléstelen, sértő volt a megjegyzés, vigye bíróságra az ügyet. Majd a bíró eldönti, hogy az volt, vagy sem. Ez így civilizált.
Ha sértő sértett, akkor jár a kártérítés is. Meg kellene tanulni felelősséget vállalni a tetteink után. Olyan kijelentéseket tenni, ami miatt nem fájhat utána a fejünk és nem nagy pofával értékelni másokat. Ha meg nem volt sértő, akkor Hajdú majd fizeti a perköltségeket és egy rakás embernek adott munkát, akik addig sem segélyből élnek.
Ami engem megdöbbent, hogy ez hír...
2010.03.13 20:44:36legyen ez
2010.03.13 19:28:16Alizé
bizonyitasi vagy?
mar egy csomoszor bebizonyitotta, hogy mekkora egy suttyo. lehet szep csaj a felesege, meg lehet ö tehetös faszi, attol meg egy taho marad. minden megnyilvanulasa negativ, es barmilyen hir is van rola ezen a nacceru oldalon, szinte csak anyazas megy a hozzaszolasokban. remelhetöleg eccer olvassa ezeket es elgondolkozik, hogy talan benne is lehet hiba
2010.03.13 21:12:35zydar
Mi az, hogy "milliós összegű, nem vagyoni kártérítést" követel? Azt hogy lehet beajtani???
2010.03.13 21:57:44cbc
Reklám Reklám Reklám. Nem nagyon mehet a szekér, bár ezt azóta tudjuk, mióta Rippelék azzal jöttek elő, ki hogy keféli otthon az asszonyt. Majd a következő adásban kibékülnek.
2010.03.13 22:06:05trafikuty
Ferit sem kedvelem, de azért már egy péklapáttal pofán vághatná ezt a magakellető mocsadékot ...
2010.03.13 22:15:37motorman
Valakinek nincs kedve beszólni nekem?
Kéne pár millió.
Nekem is van jó hírem, csak kevesen tudják:)
Amúgy ne sírjon a kúrva, ha b@sszák.
Közszereplő vagy mi a lóf@sz ez a tepsiképű, vállalja a kritikát is.
2010.03.13 22:36:19oziris
és mire fel perel ez a köcsög????
nem zsidózták, nem buzizták, nem cigányozták
a feleségét meg eladta ha úgy vesszük. idézőjelesen persze. mondjuk nem tehet róla, a csaj kamera láttán dobálja a ruhát magáról, pavlovi reflex...
2010.03.13 22:37:58oziris
remélem olvassa a hajdú is ezeket a kommenteket.
jó ha tudja, egyszer összefutok vele élőben, 8 hétig bent lesz a napilapokban, azt tuti, mert szétütöm a fejét.
2010.03.13 22:59:55Senta.
oziris... léci-léci-léci, ne tedd ezt velünk... bááááár... ígyis-úgyis, úgyhogy mehet a ruházás...
2010.03.13 23:01:49Senta.
zydar... hát, hogy milliós értékben, nyilvánosan szopkodja a faxát a ferkóka.
2010.03.13 23:19:34Karlitosz
jó hírneve? volt olyan ennek a zsíragy terápiás droidnak?
2010.03.14 00:49:32olvasgatok
Sajnállak Hajdú, de nagyon!
Labilis személyiség fenyegetőzik perrel, ha nincs lábon áló, épkézláb válasza.
Ki volt az, aki "kiárusította" az esküvőjét országnak-világnak-médiának?
Még a kata körme is reflektorfénybe került, mert azt se tudod, melyik ujjra kell a gyűrűt húzni?
Ki kürtölte világgá a terhesség "zavarát", kire tartozik ez, az érinteteken kívül?
Ki hívja a médiát oda, egy kis flatus miatt?
Ki parkol a rokkantak helyén?
Ki hívja az indexet a ruhapróbára az operabál előtt (terhesasszony köldökig dekoltálva)?
Kik számolnak be a mellek eséséről, újabb rekonstrukciójáról a médiának?
Kik értesítik a világot az új terhesség uh felvételeiről (aktív, fókusz, story, stb)?
KIK AZOK, AKIK KIÁRUSÍTJÁK A MAGÁNÉLETÜK INTIMITÁSAIT???
NEM TI???
Ha Rippel cirkuszi mutatványos, rendben. Az egész világ elismeri a mutatványát.
Kérlek Petya, csináld utánuk.
A cirkuszban.
Várjuk.
2010.03.14 00:52:06olvasgatok
A helyesírási hibákért elnézést kérek, nem igazán jó a klaviatúrám.
2010.03.14 05:17:15Autosave
hajdú péter egy köcsög tróger.
Ez magánvélemény volt.
2010.03.14 06:51:14Eva22
Az az igazsag,hogy nem ertem ezt a nagy gyulolkodest Hajdu Peter ellen.Kulfoldon elek es igazabol,akarhanyszor feljovok az indexre es van rola egy cikk azt latom,hogy mindenki szidja.Most megneztem par musorat,semmi idegesitot nem talalok benne,nekem szimpatikus.Sarka Kata is gyonyoru szep,es o is nagyon aranyosnak tunik.Szerintem nagyon osszeillo par,es tok szerencsesnek tartom oket,hogy igy egymasra talaltak.Igazabol senki nem indokolta meg,hogy mi a bajuk veluk.Szerintem az emberek maguk sem tudjak,csak latjak,hogy mindenki szidja oket,ezert ok is beszallnak.Tipikus birkak.
2010.03.14 06:57:11Eva22
Most nezem a Fasy Adamos reszt,es azt mondja,ha miniszterelnok lenne agrar miniszternek egy biogazdaszt nevezne ki,ez is tok szimpatikus,szerintem erdekes embereket hiv be a musoraba,meg erdekes kerdeseket kerdez.Nem tudom,h az itt hozza szolok kozul hanyan nezik a musorat,de nekem eredetinek tunik a sok gagyi kozott.
2010.03.14 08:06:41énésénke
Milyen alapon személyeskedik az, aki a grupiról csámcsog, ilyenkor nem áru a kedves neje?
2010.03.14 08:08:32énésénke
Egyébként meg Hajdú hiteltelen, mert nem a felesége terhességével kellene takaróznia, hanem annyit mondani (és tenni), hogy márpedig neki a felesége tabu is kapják be. Innentől kezdve a többi műfelháborodás hamis.
2010.03.14 08:10:07énésénke
Eva, elmagyarázom. A Hajdú egy középszerű pali, középszerű külsővel és végzettséggel, akinek összejött a hírnév és a vagyon. Erre pedig kik a legirigyebbek? A középszerű sorstársak :-)
2010.03.14 08:29:24Autosave
Eva,
Én meg nem kűfődőn élek és nézd te is egész nap ennek a nyomoréknak a műsorát, ahová betolja a rossz arcát.
Csók.B+
2010.03.14 08:53:22Gatto Negro
Eva22!
Nézz többet magyar kereskedelmi csatornákat...ha még egy fél év múlva is tetszik, amit látsz, akkor benned van a hiba...:)))
2010.03.14 08:55:42zoxó
Eva, vagy fura a humorod (mondjuk én vevő vagyok a fura humorra, így jót nevettem), vagy nagyon egyszerű lehetsz agyilag. Majdnem olyan egyszerű, mint Sarka Kata.
2010.03.14 09:05:17Eva22
Nem fura a humorom,bar mindenkinek mast jelent a fura humor,egyszeuen mindenkire emberkent tekintek.Es mindenkiben megprobalom meglatni a jot.Es ha vki nem art vkinek,es csak teszi a dolgot,eli az eletet,probalja megvalositani az almait,probal boldg lenni,nem ertem miert kell lehordani a sarga foldig.Azok a szavak amikkel minosititek oket meg egy pedofil gyilkos is megirigyelne!
2010.03.14 09:16:24zoxó
Bocs, akkor komolyan gondoltad. Szomorú. Viszont megmagyarázza a helyzetet, hogy nem élsz itthon. Nem találkozol szinte naponta HP és b. neje újabb és újabb faszságaival, kezdve attól, hogy HP számára a közlekedési szabályok (pl. a rokkantak parkolóinak szabadon hagyása) semmit nem jelent, egészen addig, hogy bárkin átgázol, hogy egy kis helyhez jusson bármelyik bulvárújságban. A nem árt valakinek kitétellel sem tudok egyetérteni, mert árt. HP egy métely. Egy tehetségtelen, úrhatnám senkiházi, aki ha valóban a dolgát tenné, az utcaseprésnél feljebb nem jutott volna. Valószínűleg az egyetlen a magyar médiában, akinek papírja van róla, hogy képernyőképtelen. Hogy ennek ellenére hogy került oda, ahol most áll, annak kilogikázását rád bízom.
2010.03.14 09:17:06zoxó
jelentenek
2010.03.14 09:21:05Eva22
Van egy jo bnom aki szinten mozgaserult igazolvannyal parkol,de sztem kb az emberek 30szazaleka...Eleg sok mozgasserultparkhely van,szerencsere azert nincs olyan sok mozgasserult,de meg ha van is,nem hiszem hogy az az 5 perc amig vki ott parkol olyan nagy torest jelent.
2010.03.14 09:22:02Gatto Negro
Eva22!
Dicséretes hozzáállás. Maradj meg ilyennek. De ha neked is napi szinten tolnák az arcodba ezt a macskajancsit asszonyostul, akkor a te hócipőd is tele lenne velük...Most mondhatod, hogy akkor ne nézzük...Nem akarjuk, de elénk teszik...
Egyébként mi is úgy tekintünk Hajdurambóra, mint emberre... egy tenyérbemászó, idegesítő, beképzelt, feltűnési viszketegségben szenvedő, nagyarcú és ostoba emberre...:)))
2010.03.14 09:22:33zoxó
Eva22=HP. Pontosan ezt mondta az a hülye is.
2010.03.14 09:25:14Eva22
Igazabol ok is ugyanollyan emberek mint mi,ugyanolyan erzeseik vannak,es az h megjellennek a mediaban azzal nincs semmi baj,egy musorvezetohoz hozza tartozik h megjelenik a mediaban,sokkal gazabnak tartom amikor egy szetplasztikazott playmate megjelenik a legujabb mutetjevel....
2010.03.14 09:28:29Eva22
De pl. miert gondolod ostobanak?Megtudod fogalmazni?De nem csak ilyen felszines jelzokkel,hanem konkretan?Hogy mit miert gondoolsz?
2010.03.14 09:30:36zoxó
Érdekes. Én még úgy szocializálódtam, hogy egy jó műsorvezetőnek nem kell a meztelen feleségét mutogatnia a lapokban, a legújabb UH-felvételekkel hakniznia, mindenkit beperelnie stb. Csak jó műsorokat kell csinálnia. Na ez nincs meg közös Petikénknél.
2010.03.14 09:31:27zoxó
Eva22, nem gondolom ostobának. Hülyének gondolom. Egészen más.
2010.03.14 09:35:06zoxó
Apropó, a jó bnőd (ezt se írtam még le) mozgássérült is vagy csak kártyája van. Mert az utóbbi esetben sünt neki, egy egész családot. És te sem nagyon élhetsz külföldön, mert ott az ilyen csalásokat nagyon komolyan veszik. Vagy igen, de akkor neked úgyis mindegy.
HP-nek egyébként nincs rokikártyája Még.
2010.03.14 09:35:36kukabúvár【ツ】
2010.03.14 09:21:05Eva22
a barátnődet igazán megzsanettozhatnának a rend éber őrei
2010.03.14 09:36:11kyskalacs .
én nagyon kedvelem nyuszit...nem csak hogy jóképü,vagány,kockáshasú-izmos ...de humoros és példamutató is!!
igazi értékeket képvisel...ami ritka ebben a mai világban!
:DDD
2010.03.14 09:36:47Johnny Favorite
Ezt a mozgássérültes dolgot szabályoknak hívják amit "emberi normák" alapján alakítunk ki..ha ezzel nem rendelkezel vagy úgy gondolod, hogy ez tetszőleges magyarázattal esetleg (vélt)társadalmi pozició alapján ezek áthághatók akkor nyugottan vedd magadra azokat a jelzőket mellyel péter és celeb társai is illetve vannak
...erről csak annyit hogy láttam egyszer egy filmet a japán tömeg közlekedésről.
Ott a metró kocsikban van olyan, hogy vakok számára fentartott ülő hely...namármost ( gondolom mindenki látott már japán képeket egy "kellemes" reggeli metrózásról)...ezek a japók szét tiporják egymást megfulladnak, kart törnek és szemet nyomnak ki, hogy felférjenek a metróra, de arra a kibaszott vakok számára fentartott ülésre NEM ülnek le!!!!
2010.03.14 09:37:33Eva22
Ne hargudj,de konkretan nem valaszoltal a kerdesemre,es ha vki ok nelkul indokolatlanul lehulyez vkit,az magat minositi...
2010.03.14 09:40:16kukabúvár【ツ】
2010.03.14 09:36:11kyskalacs .
régóta tudjuk, hogy mindenedet eldobnád érte. :)
2010.03.14 09:41:03zoxó
Olvasd át a kommenteket. Ennél több okot a lehülyézésre én sem tudnék felsorolni.
Egyébként szerintem te egy troll vagy. Azokkal meg nem tárgyalok túl hosszú ideig.
2010.03.14 09:41:47Zsákbamacska
Méghogy nem a testéből él! Dehogynem!!
Meg lehet nézni az aktfotóit! Biztosan nem ingyen és bérmentve állt ki pózolni!
Nem kell megsértődni Hajdúnak ha a felesége(teste) tényleg egy árucikk!
2010.03.14 09:42:08Eva22
az a gond h ti nem a lenyegre koncentraltok hanem a felszinre...Pl kinek artott HP azzal h egyszer megallt egy felreeso helyen 2 percre,h berohanjon venni vmit?
2010.03.14 09:42:25zoxó
Kaly, megszólaltak a hormonok?:)) Mondjuk, megértem, olyan szép kis jóllakottnapközis pofikája van, egyemakisszívét.
2010.03.14 09:42:53kyskalacs .
kukabúvár- remek férfi a nyuszi szó mi szó!
de köllene a ráknak :DDD
2010.03.14 09:44:45kyskalacs .
zoxó- én vagyok a nyuszi rajongó klub védnöke. tag: némber van!
te sajna nem lehecc tag úgy látom, de Eva igen!!
:DDD
2010.03.14 09:49:00zoxó
Kaly, neked az nem elég a tagsághoz, hogy szerintem olyan szép kis jóllakottnapközis pofikája van?!:(( Mohohohhost behehhehelehehegyalogoholtál a lehelkembehe!
2010.03.14 09:56:27Senta.
2010.03.14 09:21:05Eva22
"nem hiszem hogy az az 5 perc amig vki ott parkol olyan nagy torest jelent."
Az se jelent törést, ha a takonyarcú messzebb áll meg és megsétáltatja a zsíros valagát.
2010.03.14 09:58:25kukabúvár【ツ】
2010.03.14 09:42:53kyskalacs .
ahhha, persze....
savanyú a szőlő. azért mondod csak, mert már nem sunázhatsz a pocak miatt.
kéz a kézben azért sétálgatnál vele a holdfényben, erre mérget veszek. :)
2010.03.14 09:59:27Eva22
Most komolyan!Szerinted pont abban a par percben amig o ott leparkol fog megjelenni egy mozgasserult aki nem tud hova parkolni???Ennyire nem elhetsz alomvilagban!
2010.03.14 10:15:09Senta.
Jó, hát Éva, az érzelmi intelligencia teljes hiányával nem lehet mit kezdeni... tudod ez egyfajta jelzés, gesztus is, hogy az ember nem parkol rokkantaknak fenntartott helyre - ha okoz ezzel valós problémát, ha nem... mindenesetre jelzi, hogy figyel rájuk... azaz kész segíteni, (vagy legalább nem hátráltatni)... azaz, nem egy tuskó-bunkó-szívtelen gyökér. Nem mellesleg valóban megjelenhet egy mozgássérült. Miért ne?
2010.03.14 10:18:52Senta.
Egyébként Évikém, azt tudod, hogy a mozgássérült parkolóban nem csak az a kunszt, hogy közel van a bejárathoz és optimális esetben szabadon hagyják más autósok, hanem az is, hogy sokkal szélesebb, mint a normál parkolóhelyek... hogy nagyra ki lehessen tárni az ajtót a kiszálláshoz, esetleg valamilyen eszköz, kerekesszék stb. autó mellé helyezéséhez... na, csináld meg ezt egy normál parkolóhelyen...
2010.03.14 10:46:457esbusz
Hajdú és jó hírnév egy mondatban azért kicsit erős.....
2010.03.14 12:21:57Autosave
Tudok egy munkát, ami jól fizet,
ha nincs más hátra, nyiss tüzet,
ha folyik ne legyen a te véred,
te leszel a főnök, ha megéred...
R.I.P.
H.P.
2010.04.02 10:03:28Koshinae
Ki az a hajdú péter?
2010.04.08 17:54:16murunga
strigó vs. cirkuszi mutatványos - gigászok harca
2010.04.08 18:07:09marynka
Nagyon durva, hogy mindig perel! Erre van pénz és idő, igaz? De mikor Őt perelik, akkor siránkozik! A Katát meg teljesen elnyomja... Butaaaaaaaaaa
2010.04.08 18:34:46ciccam21
09:42:08 Eva22
Ja, hát akkor nem tudom mi a fenének hoznak létre szabályokat, korlátokat.
Mindenki menjen a dolgára, parkoljon oda ahová akar (mondjuk a te kapud elé is úgy, hogy ne tudd kinyitni épp akkor amikor mennél a dolgodra-mit szólnál hozzá? megteheti bárki, közterület), utazzon ingyen a Metrón-buszon (nehogymár, csak 5 percet metrózok, kinek ártok azzal ha nem fizetek).
Szarni bele mindenbe!
Azért lenne egy kérdésem: aki rövid ideig akar szabályt sérteni (mondjuk 5 percig), annak már meg van engedve?
Ja és miért állítod ilyen biztosan, hogy tényleg csak 5 percre állt meg a rokihelyen? Ott voltál?
Mindegy, úgysem fogod fel.
2010.04.08 19:00:33Enik86
Nemhogy 5 percre
fel percre sem szabad beallni mozgasserulteknek fenttartott helyre.
Vagy ahogy a nyugatiak irjak
Si tu prendre ma place prendre aussi mon handicap
Ha elveszed a helyem vedd el a betegsegem is
Azt kivanom Hajdu Peternek szokja a helyet,szoruljon oda...nyomordjon bele egy nyamvadt szekbe amihez hozzalesz kotve egesz elete, es amikor parkolot keress hogy kiszedje nyomorult testet a kocsibol ne talaljon,mert a hozza hasonlo fergek elfoglaljak....
Amen