A hivatalos, photosopolt fehérneműfotók helyett ezúttal megmunkálatlan meztelen fotók kerültek elő Peaches Geldofról, Bob Geldof lányáról, aki a hírek szerint jelenleg Eli Roth-tal jár. A képeket (Ide kattintva megtekinthetők!) egy thatcoolguyben nevű felhasználó töltötte fel az egyik fórumra, amely az egyéjszakás kalandokra fókuszált. A felhasználó kifejtette, hogy hálaadás napján feküdt le Geldof lányával, aki akkor épp Los Angelesben tartózkodott, és többször is meglátogatta egyik ismerősét, akinél a srác is eltöltött néhány éjszakát. Állítja, hogy Geldof lánya heroint is vitt magával az Egyesült Királyságból, így fogyasztottak belőle - írja a Gawker.com.

A férfi részletes beszámolójából kiderült, hogy ezt követően lefeküdt Geldoffal, másnap reggel pedig a szcientológiai egyház Celebrity Centerében ébredt fel, ami nem is lenne meglepő, tudván, hogy Geldof már tavaly júniusban is járt ott. A 21 éves celebgyerek ügyvédje hamar leszedette a nem nyilvános közlésre készült képeket, és egy hivatalos közelményben cáfolta, hogy a lány heroint fogyasztott. "Tagadjuk azt az állítást, miszerint ügyfelünk heroint tartott magánál, majd később intravénásan beadta azt. Ügyfelünk a többiekhez hasonlóan alkoholt fogyasztott, attól került a fényképeken látható állapotba." Geldof ügyvédje arra is kitért, téves az az állítás, hogy a celebgyerek a szcientológiai egyházban járt volna hirtelen felszedett egyéjszakás pasijával, ugyanis a központba nem teheti be olyan a lábát, aki nem tagja az egyháznak.