Nem fizet az MTV a Szomszédok újravetítéséért Kulkáéknak
2010.03.30. 08:33 - bry
A királyi tévé a szereplőknek úgynevezett kazettapénzt kellene, hogy fizessen, de ezt másfél éve nem tette meg a csatorna, írja a Bors. Kulka János a Juventus rádióban mondta el, hogy bár az MTV újra műsorra tűzte a Szomszédok című sorozatot, azóta sem fizette ki nekik a jogdíjakat. „Innen üzenem, hogy legyenek szívesek fizetni némi jogdíjat!” – mondta a rádióban a nem fizetést finoman „nem elegánsnak” nevező színész. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda állítólag emailben értesített egy a neve elhallgatását kérő volt szereplőt, és azt állítják, a díjak a lassú feldolgozás miatt csúsznak.


Kommentek
2010.03.30 09:16:23zsof.berg
Hát igen. Egyszerű ez. Szerződés, meg jog szerint jár, még ha akár epizódonként 1000 Ft is, akkor is ki kell fizetni. Pont. Ez nem kívánságműsor.
2010.03.30 09:18:44haggyábékiben
Na... csak egy kis off komment... Van ez a cég... Nevén nevezve Artisjust, ami három nevesebb magyar énekes kezében van, szerzői jogdíjakat szednek be, állítólag jogosan, gyakorlatilag illetéktelenül! Egy sima kis kocsmától negyed évre 40-50e Ft-ot is elkérnek, mert van TV, Zenegép, Rádió... Namármost D. Nagy Lajossal (Bikini) beszélgettem erről, hogy ők mit kapnak az állítólagos jogdíjakból, mire a válasz: Kb ÉVI 10 ezer forintot :)
2010.03.30 09:22:44Saga
Én ezt nem értem. Csinálok egy jelentést, de én nem kapok jogdíjjat minden használat után. Ezért kapom a fizetésemet. Mi a különdség egy színész esetében???
2010.03.30 09:26:53animmam
Saga
nem jo szerzodest kotottel hozza, nem volt benne, hogy ahanyszor elokerul a fiokbol, vagy vlaki beleolvas, kapjad a jogdijat. Ennyi.
2010.03.30 09:27:41genuine
haggyábékiben: abszolút egyetértek veled, teljesen nevetséges, h mekkora összeget kérnek el ezek a szemetek: ha zenegép van, akkor már 50% felár, ha 10 után van zárás, akkor is felár az alapdíjon felül, ami úgy 160.-/nap. Ez nem sok, de azért mégis...a semmiért megy, és ha nem fizetsz, vagy késel, egyből bíróság...adó ez, nem egyéb!!! A Mészáros utcai üvegpalotájukat kell csak megnézni...
Arra azért kíváncsi vagyok, ki ez a három magyar énekes!?
2010.03.30 09:33:45宮本 武蔵
2010.03.30 09:27:41genuine
presszó gábor, zorán, bródy jános.
2010.03.30 09:37:34Senta.
Ha zenész játszana a kocsmában, hogy ne legyen kuka csönd, annak is fizetni kellene. Tehát: jogdíj vagy zenész, vagy csönd. Van választási lehetőség, ne tessen ríni.
2010.03.30 09:38:15Hárslevelű
Ez nem az MTV saját gyártású
műsora volt?
Elkészült, szereplőket kifizették. Ennyi.
Kulka csak egy díszlet volt a sok közül.
2010.03.30 09:38:49Hegyi
ez egy hülyeség, a kőművesnek is fizessen mindenki, aki használja az általa épített épületet, holott már megfizették a bérét.
ez az egész jogdíjazás egy baromság, a jogbitorló hivatalokkal együtt.
2010.03.30 09:40:16gitáros
haggyábékiben:
Az a jó, hogy azok fikázzák az Artisjust, akiknek fingja nincs se a törvényi háttérről, se a jogdíjak lényegéről, se az egyesület működéséről.
Én pl. évi kétszáz körül kapok, miközben se százéves sztár, se aktuális slágergyáros nem vagyok.
2010.03.30 09:41:38Bögrecast
sajnos ez a jobdíjfizetés téma még mindig nagyon szervezetlen és kiszámíthatatlan itthon..
zenét figyelem főleg..
[link]
2010.03.30 09:44:25Hárslevelű
gitáros!
Te megdolgozol érte. Előállítasz valamit,
ami a Te terméked. Ezért jár neked a jogdíj.
Nade egy színész?
Betanult szöveget elmond. Nem ő írja.
Pénzért elmondja. Mire jár neki jogdíj?
2010.03.30 09:46:53beszólhatok?
Hárslevelű
csak. Mert itthon minden hülye munka nélkül akar pénzhez jutni.
2010.03.30 09:49:04Hárslevelű
Beszólhatok!
Az a baj, hogy kurvára igazad van!
Ingyenélő tetvek.
2010.03.30 09:51:04Csakhogytudja
Mondhat engem bárki bárminek, de 27 éves korom ellenére ezt a sorozatot a mai napig bármikor örömmel ülök le nézni.
Sokan mondják, hogy így gyenge úgy béna az egész meg a párbeszédek egysíkúak meg .....
De attól még a Marhák közttől illetve Csillagvirág elmegyógyintézettől fényévekre van színvonalban és MONDANIVALÓBAN!
Régen azért néztük mert nem volt más a TV-ben most azért nézem / nézzük mert nincs más jobb a TV-ben. Hát nem szánalmas?
Eltelt 10-20 év és nemhogy jobb lett hanem sokkal rosszabb.
Lehet kezdeni a kövezést.
ui: A jogdíjakat meg fizessék ki a mocskok ha már van pofájuk megzsarolni/fenyegetni az iskolákat egy szallagavató bál miatt.
Élljen soká 10 millió bolond országa, akik még hisznek a demokrációban/jogállamban akarom mondani törvényes szabadrablásban és bűnözésben.
2010.03.30 09:55:13ColT
A szájbatekert jogvédő szervezetek ilyenkor hol is vannak?
Persze amikor adathordozóról van szó...
2010.03.30 09:55:44Senta.
A jogdíj hasonló a bizományos értékesítéshez: ha olyat csináltál, ami eladható, (tehát érdemes lejátszani) akkor kapsz a bevételből, ha nem olyat, akkor lófaxt se kapsz, nincs fizetés... csak megcsináltad - adott esetben magadnak, ha olyan...
Kulkáék esete meg szerződés függő... van aki egyszeri nagyobb zsetont választ és lemond a jogokról és korlátlan felhasználásra bocsátja a művét, van aki egyszeri kevesebb zsetonra+jogdíjra szerződik, bízván abban, hogy az utóbbi verzióval nagyobbat szakít majd. Hogy ők hogy szerződtek, arról nem szól a cikk... így nem iggazán lehet mellettük vagy ellenük voksolni...
2010.03.30 09:56:19ColT
@Hárslevelű : Akkor ne kössön vele ilyen szerződést a TV. Amúgy gratulálok a kultúrához való hozzáálláshoz.
2010.03.30 09:59:49Répatorta
Hárslevelű,
nem egyszeri fizetés van a szerződésükben! Mit nem lehet ezen érteni?!
Ez más filmekkel is így van. Ha megveszi egy csatorna, akkor változó összeget, de mindig kell fizetnie, ha lejátssza. Valami hasonló lehet itt is
2010.03.30 10:00:09Dr Gregory House
„úgy nevezet”
Ezt egybe kell írni és két tével: úgynevezett. Ejnye-bejnye!
2010.03.30 10:01:45atpijkamo
Baromi szar a szomszédok.
És kulka a legszarabb benne.
Neki kéne büntetést fizetnie, ahányszor levetítik.
2010.03.30 10:01:51Hárslevelű
Aki ilyen szerződéseket köt, az rohadjon meg.
20éve doktorost játszottam a tévében, úgy
szeretnék megélni belőle ma is. Röhej.
Aki letesz valamit az asztalra, kitalál,
megír, hangszerel stb. az viszont igenis
tudjon megélni belőle, hogy egy senkiházi ne
ne lophassa meg.
2010.03.30 10:04:01Senta.
Hülye vagyok, hát ott van a cikkben: "úgynevezett kazettapénzt kellene, hogy fizessen"...
Miről beszélünk akkor?
2010.03.30 10:05:17robian
évente lemegy min 1x. gyüjtenek horváthádám és felesége etus koporsójára
2010.03.30 10:09:14pingwin
tényleg az összes színész dögöljön meg, nem csinálnak semmit, 'csak szöveget olvasnak fel/mondanak el'
2010.03.30 10:18:47sunázósün
"ha olyat csináltál, ami eladható, (tehát érdemes lejátszani) akkor kapsz a bevételből, ha nem olyat, akkor lófaxt se kapsz, nincs fizetés... csak megcsináltad - adott esetben magadnak, ha olyan..."
ez mind igaz az adathordozók eladása esetében. De, a krimókat és egyéb helyeket kurvára nem kérdezik meg, hogy milyen zene szól üzemidő alatt. Beszedik a rögzített díjakat és leosztják egy részét, a többiből meg jól élnek. Ergo itt még olyanoknak is leesik pénz, akik értékelhetetlen, soha nem játszott szart csinálnak.
2010.03.30 10:18:52pöttöm anya
2010.03.30 09:18:44haggyábékiben
azt ugye te se hiszed, hogy D. Nagy Lajos ennyit kap, mikor Lui nevű senki is milliós tételt évente
2010.03.30 10:21:08robian
apropó? honnan tudja hogy újra megy? nézi?
2010.03.30 10:22:20Los Alamuszi
Fel vagyok háborodva!
Egy Dr. Mágenheim "Nagyfehér" Ádám pénzt fogadna el???? Egy Berényi Miklósnál nem lepne meg, de a Lantos utcaik közül soha senki nem csinált semmit PÉNZÉRT!!!!!
:-DDDD
Mindenesetre, ha már másfél éve várják a zsét, az a múltkori ismétlés, at mtv azóta újra adja az ópuszt!
2010.03.30 10:34:20Flaci
Akkor D. Nagy Lajos igen csak lódított, vagy valaki meglopja. Volt alkalmam dolgozni a zeneiparban. Az egy dolog hogy milyen szervezet az artisjus, és egy ismerősöm étterme is évi 400.000 ezer forintot fizet be az artisjusnak. De azért kapnak a művészek is jogdíjat, főként olyan, aki 30 éve a pályán van. És szegény egy nagykonerten is csak 50 ezret kap nem?
2010.03.30 10:34:52fg56
A Szomszédok 13 év alatt azért volt nézhető sorozat, mert nem naponta készült - mint a selejetes szinvonalú mai szappanoperák, hanem 2 hetente és így volt ötlet, események a közéletben és nem fáradt el annyira. A napi sorozatok előbb-utóbb nézhetetlenül unalmasak. Az "anyátok" közt nagyrésze is pl. azokban a 7 perces kis blokkokban az egyszer már elmondott, lejátszott jelenetek, a többi színész által előttünk újból elmesélt perceiből áll. Nagyjából fél perc történés, majd 6 percig az összes szereplő ezt meséli a másik szereplőnek. Ez aztán a szinvonal...
- Na ehhez képest a Szomszédok fényévekkel jobb és ráadásul egy értékes kordokumentum is a rendszerváltás éveiből.
2010.03.30 10:41:08Doctor Suburbia
Jogdíj bohócságok:
- ha a saját zenédet játszod a kocsmában cd-ről, kazettáról, stb., akkor is kell jogdíjat fizetned a "hivatal" felé, ami majd szétosztja Presser Pici, Zorán, Szikora Robi, és a többi ismert emberke között;
- ha élőben játszod egy darab gitáron a saját dalaidat a kocsmában, akkor is fizetned kell a fentiekhez hasonlóan, a befolyt összegek szétosztása is így zajlik;
- a kettőben az a közös, hogy nagy valószínűséggel egy fillért nem kapsz a saját dalaid után, de a híres arcok igen, pedig nem is őket játszottad;
- ha nem saját zenét játszol, akkor sem kérdezik meg, hogy kiktől játszottál dalokat, hogy így az érintett előadókat lássák el lóvéval: vagy hasra ütve osztják szét a lóvét, vagy a lemezeladások alapján, miközben lehet, hogy ebben az esetben sem játszottál az általuk preferált előadóktól dalokat;
- nem beszélve arról, hogy a befolyó összegek nagy része házon belül marad, soha nem jut el az előadókig és szerzőkig, azt szépen a "hivatal" saját működésére, javadalmazására és jutalmazására fordítja, plusz áfa.
2010.03.30 10:45:25Csakhogytudja
fg56: ezt én is így látom. Ha néhol kicsit kitalált is a történet de azért rengeteg utalás és gondolat megfogalmazódott a Szomszédokban az egész rendszerváltásról és a jövőképükről.
Most meg már azért is jó megnézni, hogy ezekből az álmokból mi valósult meg.
Van egy csodás "Jobbikunk", akik összeköthetik magukat a szlovákiai Ján Slot és pártjával.
Van egy MSZP, akik elk*rták nemkicsit nagyon,
no meg itt egy MDF, ami lassan nincs. A fidesz meg majd most megmutatja Ők, hogy lopják szét az országot.
Én nem hiszem, hogy ezt álmodták annó sok éve a rendszerváltás idején az emberek.
2010.03.30 10:46:26budy01
A szerződés az szerződés. De akkor a BKV-nál is!
2010.03.30 10:50:45atttttti
Na szóval. Ha a TV adja a Szomszédokat, akkor kimutatható, hogy mekkora a nézettség. A Szomszédok előtt és után van egy reklámsáv. Ha jó a Szomszédok nézettségek, akkor értékesebb az említett reklámsáv. Az értékes reklámsávból magasabb reklámbevétellel a TV is profitál. Ebből szerintem is illendő, még ha jelképes összeget is, de adni a színésznek.
Másrészt nem tudni, hogy annak idején Kulka Jánossal milyen szerződést kötöttek a forgatás idejére, előadói díjra stb... stb... Nem lepne meg, ha lenne benne egy olyan kitétel, hogy a sorozat minden egyes ismétlésénél részenként jár Neki mondjuk 500 Ft. Lehet, hogy ezt az összeget 1987-ben kötötték ki és Kulka János nem akar szemét lenni, hogy növeljék már meg az inflációval, de ami benne van azt azért meg akarja kapni.
Jogosan.
2010.03.30 10:51:15ebenbry
Egy ismerősöm egyetlen valamire való dalt írt életében és ő is sokkal többet kap, mint évi pár tízezer.
Akárhogy mondják, hogy milyen szegények a zenészek, ez nem igaz. Persze az Artisjus ettől még egy maffia.
2010.03.30 10:51:52satie
Sziasztok,
szeretnék elmondani Nektek pár tényt:
1: A szerzői jog a XIX. század 2. felében került a mai eltúlzott formájában bevezetésre, azelőtt simán a megbízási vagy az élő előadási díjakból éltek a MŰVÉSZEK (zenében péládul Bach, Mozart, akik a XX.-XXI. században is a legtöbbet játszottak közé tartoznak, a Voyager Golden Recordon is ők vannak legtöbbet)
2: Magyarországon 1998 óta létezik ez a rossz rendszer, a korábbi szerződések szerint semmiféle jogdíj vagy ilyesmi nem járt
3: A szerzői jog bevezetése visszamenőleges hatályú és egyre emelkedik az időtartama, a kezdeti megjelenés+14 évről ma már a MŰVÉSZ HALÁLA + 70! ÉV, és szeretnék emelni 95-re majd 120-ra !!! (nehogy a művészek ükonikáinak már ne járjon belőle jogdíj)
2010.03.30 10:58:03Doctor Suburbia
budy01: igen, de a Kulka szerződése a törvényeknek megfelel, míg a BKV-s nem. Utóbbi ezért vagy semmis, vagy megtámadható, összefoglaló néven érvénytelen.
Attól, mert papírra vetek valamit, amit ketten aláírunk, még nem lesz szerződés.
2010.03.30 10:58:36atttttti
Ja de természetesen a színésszel kötött szerződés az titkos. Azt hogy Kulkával annak idején hogy szerződtek nem tudni.
Más. Van egy előadó, aki nem írt zenét szöveget, de felénekelt egy albumot. pl. Deák Bill Gyula. Énekelt a HBB-ben 4 vagy 5 lemezen. Akkor azért kapott valamennyit. Ezek az albumok CD formátumban most is kaphatóak. Van olyan aki nem letölti a netről, hanem a szarrá játszott bakelit helyett megveszi a régi HBB lemezeit, ezáltal napjainkban is fogynak Bill régi lemezei. Szerintem ebből teljes joggal részesül. Még ha Cd-nként alig pár FT is jut Neki.
Kulka miatt pedig több néző ül el a TV elé, mert kíváncsi hogy nézett ki 20 éve, vagy éppen arra kiváncs hogyan lett csitriből dögös csajszi Ábel Anita. A sok nézőt reklám formájában fizetik meg a reklámozó cégek. A sok néző pedig megveszi a reklámozó cég elektromos hátvakaróját, mosószerét, tisztasági betétjét stb.... stb.....
2010.03.30 11:03:47ds9
Az Artisjus egy vicces cég.
Régebben külföldi zenekarok koncertjeit csináltam.
Felhívtam az artisjust, hogy az egyik amerikai rap zenekar után a szerzői jogdíjat akkor is be kell-e fizetnem, ha azok lemondanak róla írásban.
Azt mondták azt nem tehetik meg (mindegyik saját szerzemény volt!), adjam le a listát, hogy milyen zenék mentek.
Megkérdeztem, hogyan adjam a le listát, amikor én azt nem tudom.
Mondták szerezzem meg.
Megkérdeztem, hogy akkor most a zenekar meg fogja kapni a pénzt a koncert után ?
Azt mondta a hölgy, hogy ő nem azért van ott, hogy a pénzeket elossza, hanem azért hogy beszedje, neki arról fogalma sincsen.
2010.03.30 11:04:22ds9
Én ezen a ponton úgy döntöttem, hogy én ilyen díjakat nem fizetek be, mert fogalmam sincsen, hogy mire költik, sőt, nekik sincsen fogalmuk róla, az eredeti előadóhoz nem jut el.
Bepereltek (tartoztam akkor a nemfizetés miatt 1.5 millióval), gondoltam, hogy majd jól elvesztem és majd kifizetem a kamataival együtt.
De nem.
Elvesztettem és az Artisjus ügyvédje (nem ügyész) azt a büntetést kérte rám (már ez is vicces volt, hogy ő büntetést kért rám) hogy amelett, hogy az összeget és kamatait fizessem ki, ezt az összeget mégegyszer (!!!!) fizessem ki (összeg + kamatok) a Nemzeti Kutúrális Alapba.
Tehát kétszer fizessem ki az összeget + a kamatokat.
Ilyet én még az életemben nem hallottam, hogy egy ügyvéd a tartozás és kamatai megtérítéseén felül ugyanazon összeget mégegyszer egy tök más szervezetnek is kifizetteti.
A bíróság meg megitélte !
2010.03.30 11:04:45yafet
Magenheim doki nem a mentőktől kapta a fizetését?!
Akkor meg mi a f.szért követeli az adóforintjaimat az MTV-től?
2010.03.30 11:05:00ds9
Azt sem fizettem ki, mert még a normál összeget kamataival együtt kifizettem volna, de kétszer nem !!!
Főleg, hogyha kifizettem volna az egyiket akkor elismertem volna a másikat is.
Érdekes cég ez az Artisjus, beszedi a pénzt mindenkitől, nem tudni, hogyan ossza el, hiszen nem mindig tudod lejelenteni a listát, mondjuk egy kávézó, ahol a Juventus szól, egyáltalában nem.
A kérdés, hogyha a Juventus egyszer már fizetett sugárzási jogdíjat a zenék után, akkor a kávézónak miért kell ????
2010.03.30 11:11:54Thulsa Doom
Mivan?? Inkább az MTV-nek meg Kulkáéknak közösen kéne fizetniük minden magyar családnak, hogy ezt a szart évekig a pofánkba nyomták!
Már a főcímzenétől is hányingerem volt annakidején.
2010.03.30 11:12:01atttttti
yafet
Magenheim doki nem a te adóforintjaidat kéri! Hanem szerintem az őmaga miatti nézettségnövekedésből, adódó reklámbevétel többletből kér egy minimális, jelképes, a szerződések szerint járó részt.
ds9
Igazad van erkölcsileg.
De ugyanilyen marhaság, hogy ha a családról készítek fényképet és ezt CD-n akarom archiválni, akkor tulajdonképpen olyan CD-n tudom megtenni (ha ragaszkodom a budapesti boltokhoz), ami után szerzői jogdíjat fizetek. Tehát szerzői jogdíjat fizetek a saját családi mosolyalbumom tárolása után.
Éppen ezért keresik a magyarok az üres cd-t dvd-t a szlovákoknál.
2010.03.30 11:12:08Csakhogytudja
ds9: ezt hívják törvényesített szabadrablásnak. Miért is vagyunk meglepődve????
2010.03.30 11:13:19atttttti
Thulsa Dom
Akkor ne nézd. Nem növeled a nézettséget és így a reklámbevételt.
2010.03.30 11:14:34Doctor Suburbia
Az való igaz, hogy a szerző és előadó nem mondhat le a jogdíjról. Ha befolyik, már utalhatja tovább, ha akarja, de lemondani nem lehet.
---
A cucializmusban nem volt előadói jogdíj, csak szerző. Ezért alakult ki idehaza az a gyakorlat, hogy a lemezre az összes tagot szerzőként tüntették fel. Pl. a Balatoni nyár című dalt Bornai Tibor írta, szerzőként mégis a KFT van megjelölve. De az összes rendszerváltás előtti lemezükön az összes dalhoz ezt írták.
Az Első Emelet meg úgy csinálta, hogy ha a zenét Bogdán Csaba írta, a szöveget meg a heGeszti Péter, akkor a Bogdán-Első Emelet-Geszti fordulatot alkalmazták.
2010.03.30 11:15:55Bougheau Tschichka
Kulka megérti, hogy a lakosság a tűréshatáron van... és hogy a köztévé tartozásai az egekbe szöktek, amit a lakosságnak, mint adófizetőnek kell előteremtenie... de akkor is, őt fizessék már ki mindannyiszor, ahányszor leadják azt a szerepét, mait csak egyszer kellett eljátszania!!!
2010.03.30 11:21:08Hárslevelű
Előadói jogdíj?
Bassza meg a veresseggű ördög!
2010.03.30 11:23:04Doctor Suburbia
Az MTV-nek talán nem Kulkán kellene spórolnia.
Egyik tévés vezető sem sírt akkor, amikor Pállffy "alkoholista kurucz legény vagyok" Pityesz havi másfél millió forintot kapott rendelkezésre állás címén úgy, hogy egy évig be se ment a tévébe.
2010.03.30 11:27:05atpijkamo
Nem az ad=forintunkból kell fizetni, hanem az MTV 1600 dolgozója kap kevesebb bért.
Mit csinál ott 1600 dolgozó??? Ha csak ismétlések mennek, meg 2emberes beszélgetések?
2010.03.30 11:30:51sunázósün
atpijkamo, bérszámfejtenek
2010.03.30 11:31:26maleville
Digitálisan fel kellene újítani a Szomszédokat, Kulkát 3D-s figurával lehetne helyetesíteni és akkor az MTV is megúszná a jogdíj problémát. Frajt Edit helyett pedig Michelle Wild játszhatná a csalfa fodrászt...
2010.03.30 11:32:16oszi1113
Nem értem teljes egészében, hogy miért kell jogdíjat fizetni. Ha a zenész termelt valamit, és a piacon értékesítette azt, onnantól kezdve miért kell még neki továbbra is pénzt kapnia?
Ha én munkahelyen dolgozok, készítek egy táblázatot, amit havonta, naponta többen is használnak nem kapok egy petákkal sem többet, mint a fix bérem.
A zenei alkotások miért kivételek?
Miért a többséget akarják folyamatosan megsarcolni, bírságolni? A törvények a többség érdekeit kellene, hogy szem előtt tartsák!!!
Miért kell valakinek abból megélnie, mert egyszer 20 éve volt egy slágere?!
Miért kell nekem az artijusnak fizetni, ha nem hallhatnak nálam a vendégek magyar előadókat?!!!!
ha kereskedelmi rádió szól, akkor miért nem kapok jutalékot a reklámokból?
ha legális zene szól, akkor azután már egyszer meg lett fizetve a jogdíj, utána meg mégegyszer meg kell, hogy fizessem!
2010.03.30 11:32:38sunázósün
a fodrász nem Oli úr volt? Edit a kozmetikus
2010.03.30 11:34:37beszólhatok?
jaj hagyjuk már ezt abba!
NEM a Kulka találta ki és írta meg a szomszédokat, nem ő pénzelte a forgatásokat, mi a tökömért járna még pénz neki???
Ilyen alapon, ha előadóművész lennék, nem befizetnék pénzt az Artisjus-nak, hanem követelném, hogy fizessenek ők nekem, amiért hajlandó vagyok eljátszani egy szerzeményt.
Baromság ez elejétől fogva.
2010.03.30 11:36:52maleville
Bocs! Akkor a fodrász lehetne Steiner Kristóf!
2010.03.30 11:42:55sanyika1,41
akkor én is kérem az általam gyártott csapágyak árát a kamionosoktól
2010.03.30 11:47:05beszólhatok?
ez olyan, mintha vennék egy ruhát, és ahányszor hordanám, annyiszor újra fizetnem kéne a varrónőnek.
2010.03.30 11:53:25Hárslevelű
Üzenem a ALFÖLDI PORCELÁNNAK,
hogy a wc kagyló után nem vagyok
hajlandó jogdíjat fizetni.
Pedig kényelmes.
2010.03.30 11:53:39maleville
Taki bá' szinte a nappalikban taxizhatna... A Ladát azért lecserélhetnék egy Hybridre, már csak a környezetvédelem miatt is.
2010.03.30 11:57:17rágypéksérotomsik
Tényleg nem egyértelmű sokaknak? Az Artisjus jogdíjat szed még egy legénybúcsún lejátszott dal után is!!!!
A minimum, hogy fizessen is, ha az jár, márpedig jár.
2010.03.30 11:57:23lobellone
oszi1113:
Igen, ezen már én is sokat gondolkoztam, de csak arra jutok mindig - és nap mint nap ezt erősíti bennem szép új világunk is - hogy vannak, akik ügyesen kivívnak maguknak bizonyos jogokat, amiket később már irdatlanul nehéz visszacsinálni/megszüntetni, mert hát "jár". Ezek később átmennek a "szerzett" jog kategóriába, az pedig szent és sérthetetlen.
Nem pont ide tartozik, de ilyesmi a rendvédelmi erők dolgozói 40 évesen nyugdíjba mennek, mert igen "stresszes" életet élnek addig. Ugyanezt persze elmondhatnák magukról a háromműszakos egészségügyisek, tűzoltók stb. is, csak nekik kisebb a jogérvényesítő képességük. A lényeg, hogy az egyenlők között azért vannak szép számmal olyanok, akik "egyenlőbbek":-)
2010.03.30 12:03:07recska
Gyerekek,
Ti végig az Artisjusról beszéltek ebbenb az esetben azonban - ahohgy a cikkben is van - az ELŐADÓI jogdíjakról van szó, ami zenészeknél ugyanúgy létezik, tehát ahányszor lejátszanak egy számot amiben én köcsögdudázok kapok érte pénzte - eamennyiben lejelentettem.
Nem szabad összekeverni az Artisjussal. Úgy tűnik szövegértési nehézségekkel küzd itt mindenki.
2010.03.30 12:03:07Palkovics Ede
János, János cseréld le a Jaguart, ha sokat fogyaszt!
2010.03.30 12:17:13Doctor Suburbia
Palkovics Ede: a kurutzos alkoholista Pálllfffynak van Jaguárja, nem a Kulkának.
2010.03.30 12:17:17satie
Sajnálom, hogy nem sikerült senkinek elolvasnia az előző kommentemet, ezért bemásolom még egyszer 1 kiegészítéssel:
1: A szerzői jog a XIX. század 2. felében került a mai eltúlzott formájában bevezetésre, azelőtt simán a megbízási vagy az élő előadási díjakból éltek a MŰVÉSZEK (zenében péládul Bach, Mozart, akik a XX.-XXI. században is a legtöbbet játszottak közé tartoznak, a Voyager Golden Recordon is ők vannak legtöbbet)
2: Magyarországon 1998 óta létezik ez a rossz rendszer, a korábbi szerződések szerint semmiféle jogdíj vagy ilyesmi nem járt
3: A szerzői jog bevezetése visszamenőleges hatályú és egyre emelkedik az időtartama, a kezdeti megjelenés+14 évről ma már a MŰVÉSZ HALÁLA + 70! ÉV, és szeretnék emelni 95-re majd 120-ra !!! (nehogy a művészek ükonikáinak már ne járjon belőle jogdíj)
Hozzáfűzés: pár éve egy szerződés értelmében az EJI számára is az Artisjus szed be díjakat
2010.03.30 12:40:17gitáros
Hárslevelű:
Szerintem teljesen normális.
Ha gyártasz valami kézzelfoghatót, írsz egy jelentést, mittudomén, az az esetek nagy részében eléggé egyszerhasználatos dolog.
Viszont az előadói produkció (legyen a Szomszédok vagy egy lemez akár) más, mert egyrészt újra meg újra fizet érte az, akit érdekel (elvileg...), ebből a bevételből pedig miért pont az ne részesüljön, aki nélkül egyáltalán létre sem jött volna az egész?
2010.03.30 12:43:40gitáros
satie:
Szép okfejtés, és teljesen téves. Azt az apróságot felejted el, hogy kábé a bécsi klasszikusokig a zeneszerzők egyrészt előadók is voltak, másrészt fizetett alkalmazottként dolgoztak.
2010.03.30 12:44:01Tonohaver
Sok komment volt a szerződés említésével.
Jogos! Akkoriban még nem "szar"ződéseket kötöttek, mint pld. manapság a BKV fedőnevű sztori intézménynél.
2010.03.30 12:51:20Johnny Favorite
Nekem van két sláger szövegem.
Csomó helyen hallom és egy kanyi vasat se kapok érte.
1.- Sálááállllálálálálllllllllllááááááá
2.- tírarrriiiraraaammmm
(előkészületben van a "pírarirraamm" dalszövegem)
2010.03.30 12:52:58ezisvalami?
alföldinek kellett volna rendeznie, akkor még ma is aktuális lenne
2010.03.30 12:57:43gitáros
Egyébként a jogdíjaknak és az Artisjusnak az égvilágon semmi köze egymáshoz (már azon túl, persze, hogy természetesen lobbizik a tagjai érdekében). A jogdíjak így is, úgy is járnak a törvények szerint. Az egyesület egyetlen értelme, hogy a szerzőknek ne egyenként kelljen minden egyes járandóságukat "behajtaniuk". Kissé macerás lenne...
2010.03.30 13:05:26kiskakas
Mekkora összeg? Kb. 1000-2500 forint/adás. De ez maximált összeg!
2010.03.30 13:06:20kiskakas
KB. 1000-2500/ adásonként.
Az előbb lemaradt az összeg!
2010.03.30 13:14:58Hárslevelű
Gitáros
itt az a baj, hogy az MTV gyártotta
saját magának, saját eszközeivel,
saját embereivel.
Nem adta el vagy tovább senkinek, ő
adja le újra.
A színész jelen esetben nem alkotó,
csak végrehajtó, akit annak idején
bőségesen megfizettek érte.
Anitácskának valahogy futotta 4 millkás
Seat-ra, akkor Kulkus sem halt éhen.
Lehet, hogy ez jogilag rendben, de akkor
is az ilyenért, ilyen háttérrel pénzt
kifizetni minimum aggályos.
Számon kérni meg gyökérség.
2010.03.30 13:20:04chemical_tourist
Jancsi: Ajánld fel jótékonyságra! Jól esne másoknak a kedves, meleg szívű szeretet!
2010.03.30 13:51:21Dr. Körömlakk ®
2010.03.30 09:44:25Hárslevelű
azért jár neki a jogdíj, mert a magyar 1-ers csatorna hatvanhatodjára is AZT a műsort veszi elő, és tömi ki vele a műsoridejét, amiben anno Ők szerepeltek, mert ha valami frissebbet tenne műsorra, az is pénzbe kerülne, csak nyilván többe.
2010.03.30 13:57:33Hárslevelű
Asszonyga hogy:
1500 Ft * 350 rész =525.000 Huf / szereplő.
Bőhm bácsitól mittom én kiig. A semmiért.
Ingyé' van.
2010.03.30 14:09:55Dr. Körömlakk ®
Bőmbácsi má mehhót.
2010.03.30 14:17:06Hárslevelű
De van örököse, rokona, stb.
Nehonmá' azok ne kapjanak.
2010.03.30 14:18:33Johnny Favorite
Hát ahogy láttam 'Franz Schnitt'nek se mehet jól mert most valami masszázsos ágyat reklámolgat a tévébehh..
2010.03.30 14:19:30Dr. Körömlakk ®
2010.03.30 14:17:06Hárslevelű
a jogdíj ilyenformán öröklődik? nofene.
egyébként, ha nekem 20 éve valaki szerződésbe fekteti, hogy halálomig jár nekem mindig kétmilla, ha csuklok, jóhogy behajtom. ha aláírta a másik fél is, akkor ennyi. mindenki tudta mit vállal.
2010.03.30 14:24:02Szocio Pata (kikvogymukblog)
Az a jó itt, hogy nem elég, hogy valaki hülye, még büszke is rá. Egy alakítás is szellemi tulajdon, a színész az arcát, hírnevét adja hozzá. Az meg hogy sokan nem tekintik a színészetet munkának, az őket minősíti, igazi agymosott tévézombikat. Megnézném én azt, aki itt többet dolgozik a Kulkánál gyakorlatilag kora reggeltől éjfélig folyamatosan. Hja, hogy színpadon játszani az is munka? Igen bazmeg, az is! Minden egyes este, lázban, rossz kedvben, fáradtan, egész napos próba után, mindig. Szegény Kaszás Attila bele is halt, a szíve vitte el.
2010.03.30 14:25:47Hárslevelű
Ez oké, csak jelen esetben egy ezt a királyi
tévé teszi saját maga műsora után a Mi
pénzünkből.
2010.03.30 14:28:27Szocio Pata (kikvogymukblog)
Sőt, még a fizetését is a te pénzedből kapja a szemét! Egyedül te kapod a fizetésedet egyenesen az istentől, az égből! Szánalmas.
2010.03.30 14:28:37Hárslevelű
Azért egy 20 éves tévéfelvételért -amiért már
felvett nem kevés pénzt- előadói jogdíjat fizetni közpénzből elég meredek.
2010.03.30 14:34:14Szocio Pata (kikvogymukblog)
Tök mindegy, hogy hány éve kapja. Ha egyszer újra leadják. Állami televízió sem csalhat az alkotói jogokkal, ennyi erővel naponta leadhatná az Avatart is. Egyébként megnyugtatlak, 10-20 ezer forintról beszélünk, ennyi Magyarországon az az óriási jogdíj.
2010.03.30 14:43:18Hárslevelű
Már csak a Volánbusz vezetőjének kellene
előadói jogdíjat fizetni valahányszor
"előadja" a Budapest-Tapolca útvonalat,
mert az sem kisebb szellemi teljesítmény.
Ja, hogy pl. a buszvezető nem kap munka
nélkül pénzt? És még lehetne sorolni.
2010.03.30 14:46:50Szocio Pata (kikvogymukblog)
Egyszerűen nem értem, mivel vitatkozol. A magán és szellemi tulajdon minden civilizált országban létezik. A buszvezetés nem ez a kategória. Szerintem ne köntörfalazz, írd le, hogy dögöljön meg minden művész és értelmiségi, az legalább egyenesebb.
2010.03.30 14:55:09Johnny Favorite
2010.03.30 14:43:18Hárslevelű
:DDD....hát igen ahogy Balog II. Károly veszi a bal kanyarokat az már már művészi!! :DDD
2010.03.30 14:58:24Hárslevelű
Balogh II. (the second) egy zseni.
2010.03.30 15:10:09Hárslevelű
Szellemi tulajdon valóban létezik, csak
azért tenni is kell valamit. kitalálni,
kifejleszteni, kikísérletezni, valamit
alkotni, létrehozni ami saját.
Hiába készítesz folyamatábrát, technológiát,
ha más, pl mhely eszközeit használod. Az a megbízó tulajdona. Kifizettek, viszlát.
Pénzért elmenni egy sorozatba és mások által
megírt szöveget/ helyzetet eljátszani bérmunka .
Azért jár fizetés amit fel is vettek..
Onnantól kezdve az anyag az MTV tulajdona.
Eladhatja, elégetheti stb.
2010.03.30 15:19:19haggyábékiben
Artisjust... HÁHÁHÁ...
Amikor vettem az egyik kocsmámba zenegépet, közölte a gyártó, hogy 641 db mp3 formátumú zeneszám jogdíja br. 100e huf! Természetesen kifizettem... Beállt a zenegép, majd 2 hónap múlva jött a csekk, hogy zenegép, jogdíj, 22h-n túli nyitvatartás... negyed évre 5x.000 Huf... Kérdem én: ha egyszer befizettem 100.000-t jogdíjra, akkor miért fizessek folyamatosan ugyan azokra a zenékre???
2010.03.30 16:02:57satie
@gitáros
'a zeneszerzők egyrészt előadók is voltak, másrészt fizetett alkalmazottként dolgoztak.'
és? hozzátenném, hogy csak a jobbak kaptak ezért fizetést, aki létrehozták a ma is használt zenei alapok 99%-át, a rengeteg középszerű hobbizenész nem
2010.03.31 15:45:55Palkovics Ede
@Doctor Suburbia
Pedig múltkor a nemzeti színház előtt abból szállt ki, egyedül a vezetőoldal felől.
A Pálffy már összetörte a Jaguárt, nem? Bár a híradós fizetése után vehetett még párat...