horoszkóp

Tiger Woodsnak tízmillió dollárba fáj Rachel Uchitel elhallgattatása

2010.04.02. 16:53 Módosítva: 2010-04-02 16:53:37

A TMZ információi szerint a golfozó tízmillió dollárt (kb. 2 milliárd forintot) fizetett egykori szeretőjének azért, hogy ne beszéljen kettejük kapcsolatáról. Korábban az a hír járta, hogy Rachel Uchitel pár millióval kevesebbet kapott. Egyesek szerint a tekintélyes összeg arra utal, hogy Uchitelnek igen izgalmas és intim információk lehetnek a birtokában, hiszen más szeretőknek állítólag pár százezer dollárt ajánlottak hallgatásukért.
Úgy tűnik, Rachel Uchitel már a szexbotrány kitörése után tisztában volt helyzetével, ugyanis röviddel később felbérelte Gloria Allred sztárügyvédet, aki már több nőnek is segített hasonló ügyben. Uchitel és ügyvédje állítólag sajtótájékoztatót is akart tartani, de erre végül nem került sor. Visszakozásuk talán annak köszönhető, hogy Woods és emberei kellő gyorsasággal és elég szívélyesen reagáltak erre az ötletre, amit talán még nagyobb bajba sodorta volna a sportolót.