Elhunyt Daróczi Dávid

2010.04.03. 03:16 - syl.

dd 3

Szombatra virradó éjjel elhunyt Daróczi Dávid. A volt kormányszóvivő feltehetően öngyilkosságot követett el. A kiérkező mentősök megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel - adta hírül a Blikk. A lap információi szerint Daróczi felakasztotta magát Andrássy úti lakásában, meg nem erősített információik szerint hozzátartozók találtak rá a holttestre. A volt kormányszóvivő otthonának környékére több rendőr is kivonult, a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint "haláleset miatt" biztosították a helyszínt. A helyszínen jártak az életvédelmisek, hajnali fél kettő körül pedig a Budapesti Temetkezési Intézet járműve is megérkezett. Daróczi Dávid 37 éves volt, az elmúlt hónapokban magánéletétől volt hangos a média.

Kommentek

  • 2010.04.03 10:00:16Call

    Ez döbbenetes és felfoghatatlan!:(

    Őszinte részvétem a gyászoló családnak!

  • 2010.04.03 10:00:40Komment Elek

    Mindenesetre egy fekete keretet megérdemelt volna a Velvetes piros helyett a fotó. Ami a minősíthetetlen kommenteket illeti pedig nem mondom, hogy jobbra számítottam. Végül emlékeztetném a szerkesztőséget az általuk kiírt szabályzatra:
    az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő kommenteket előbb-utóbb töröljük, a rendszeresen ilyen hozzászólásokat írókat blogjainkból legnagyobb sajnálatunkra ki is tiltjuk.

  • 2010.04.03 10:01:39Értelmiségi

    Amikor felkeltem bekapcsoltam a gépet,és címoldalon volt a hír.Kirázott a hideg,mert soha nem gondoltam volna ezt.Sajnos aki hajlamos az öngyilkosságra azzal nem lehet mit tenni.Soha nem fogjuk megtudni mi volt a háttérben,minek találgatni,egyes embereket szídni?Saját maga döntött így az életéről,és az köztudott,hogy aki öngyilkos lesz az menekül valami elől.

  • 2010.04.03 10:01:51kapcsford

    a moderátor az alpári, rasszista inkább előbb törölje mint utóbb itt épp megérett pár hozzászóló a kitiltásra.

  • 2010.04.03 10:02:44Alex Roy

    Daróci feka volt? Nem is tudtam...

  • 2010.04.03 10:03:29Értelmiségi

    Nem értem minek kell rasszistának lenni.Érdekes módon amíg élt nem mertétek volna ezeket kiírni.És KOMMENT ELEKNEK igaza van,már régen törölni kellett volna ezeket a hozzászólásokat.

  • 2010.04.03 10:05:45Értelmiségi

    Alex Roy: Én sem tudtam hogy az volt,de kinek mi köze van hozzá,hogy milyen volt,itt nem erről van szó.De hogy egy halott embert így meggyaláznak ilyen szavakkal,az azért nem smemi.Nem is értem ha esetleg velük történne valami,örülnének-e a családtagok ha így beszélne róluk másik 100-1000-100000..... ember.

  • 2010.04.03 10:06:38Alex Roy

    Akkor shreknek most megint szabad a pálya:)

  • 2010.04.03 10:11:13cinderellácska

    Kedves velvet szerkesztőség!

    Le kéne zárni a kommentelési lehetőséget, ha már arra nem veszitek a fáradságot, hogy a saját szépen kiírt elveiteknek megfelelően moderáljatok. Az hogy egyesek ilyen sokat megengednek maguknak egy ember halálával kapcsolatban, a ti bűnötök is. Tudhattátok előre hogy így lesz.

  • 2010.04.03 10:12:33rágypéksérotomsik

    Na ez az a poszt, amihez tök felesleges volt megnyitni kommentelő felületet.
    Mi a bánatért kell találgatni??? Elmegyünk ezer szálon mindenféle irányokba, Klaudia, politika, cigányság, vállalkozás, hit... Döntött, meghalt, részvétem.

  • 2010.04.03 10:12:41Csibefogó

    Nyugodjék békében!

  • 2010.04.03 10:12:50akoxx

    "" idézet: Kurucinfo.hu. No comment:)"

    Nem reklámozni akarom a kurucut, de olyan nincs hogy kurucinfo.hu

    A helyes megfejtés: kuruc.info

  • 2010.04.03 10:12:51gombafej2

    részvétem. életének egy rossz periódusában rosszul döntött...

  • 2010.04.03 10:14:25Senta.

    Csatlakozom, ez a téma nem a gumicukorra való.

  • 2010.04.03 10:15:02Komment Elek

    Nem Alex. Nem volt fekete. Daróci cigány volt, és annak is vallotta magát. Magyarnak és cigánynak. Lehet vitatni, hogy az MSZP szóvivőjeként mit képviselt, habár lemondásában szerintem egyben a válasza is megvolt. Az, hogy miért vetett véget az életének jelen esetben másodlagos, és mindenki megérdemli, hogy amíg a végső tisztességet megadják neki ezzel ne mocskolódjon senki. Még akkor sem, ha esetleg hibázott. Hol van most a sok magát szittya magyarnak valló tahóban a tisztelet, a gerincesség? Ezek is magyar értékek, emberi értékek. Igazi magyar ember nem köp le halottat, még akkor se ha esetleg nem volt a puszipajtása életében.

  • 2010.04.03 10:15:37Alex Roy

    Akkox. Teljesen igazad van.

  • 2010.04.03 10:16:30bonettika

    Szeretnék csatlakozni cinderellácska-hoz, és aki még kérte, Kedves Velvet Szerkesztősége! Kérem éljen a moderálási alapelvek megsértése miatti lehetőséggel , és sürgősen tiltsa le azokat a kommenteket, mely egy halott embert gyaláznak, ez méltatlan a Velvet -hez, hogy megengedi. köszönettel.

  • 2010.04.03 10:19:08Alex Roy

    Komment Elek. Azért mert azt írtam hogy feka, még nem azt jelenti hogy néger, vagy fekete. Csak nem akartam cigányozni. Magyarországon sajátos jelentése van ennek a szónak, mivel mi nem bővelkedünk afroamerikai emberkékben.

  • 2010.04.03 10:21:30katalin62

    NEM LEHET,ZSAROLNI SENKIT AZZAL , HOGY HA ELHAGYSZ ÖNGYILKOS LESZEK. NEM LEHET A SZERETETET KIERŐLTETNI.ANNYI NŐ VAN ÉS FÉRFI, HOGY ELŐBB UTÓBB MINDENKI MEGTALÁLJA PÁRJÁT.AZ A BAJ HOGY AKIT OTTHAGYNAK AZON RÁGÓDIK HOGY ,LEHETNE VISSZASZEREZNI AZ ILLETŐT, PEDIG A LEGJOBB GYÓGYSZER ,ELŐRE NÉZNI , ÉS KERESNI AZ ÚJ PÁRKAPCSOLATOT.A PÁRKAPCSOLAT OLYAN , MINT A BUSZ MEG A VILLAMOS HA ELMENT, JÖN EGY MÁSIK.NAGYON SAJNÁLOM DARÓCZIT MERT FIATAL VOLT. DE AKI SAJÁT KEZÉVEL KIONTJA AZ ÉLETÉT,AZT MEGSZÓLOM.MERT SOK BETEG RÁKOS ÖRÜLNE HA ÉLHETNE,DE ITT ELÉG SOKAN ,BELESZÓLNAK A FORGATÓKÖNYVBE , ÉS VÉGEZNEK MAGUKKAL. ÉN IS FÖLAKASZTHATNÁM MAGAM ,OLYAN KILÁTÁSTALAN AZ ANYAGI HELYZETEM MÁR MÁSFÉL ÉVE, DE OPTIMISTA VAGYOK , ÉS AZT MONDOM A JÓ ISTEN HOZZÁM VÁG EGY NÉGYEST A LOTTÓN ÉS MINDEN MEGOLDÓDIK. KÜLÖMBEN KÉSZ LENNÉK ÉN IS ,HA NEM IGY GONDOLKODNÉK. KELLEMES HÚSVÉTOT MINDENKINEK. ÉS AKIK CSÚNYÁKAT ÍRNAK FEJEZZÉK BE MERT HALOTTRÓL VAGY JÓT VAGY SEMMIT , MERT KAPTOK TŐLE A FEJETEKRE.

  • 2010.04.03 10:22:04Maxigáz

    Clamare ut, kyrie eleison.

  • 2010.04.03 10:22:38Alex Roy

    Katalin, neked beragadt a Caps Lock...?:)

  • 2010.04.03 10:23:56Valleypond

    csatlakozom a többiekhez:szüntessék meg a kommentelési lehetőséget!

  • 2010.04.03 10:27:48Atro

    2010.04.03 10:15:02Komment Elek
    Egyet kell értsek. Számomra egy ellenszenves ember volt D.D. és még ellenszenvesebb az a politika, az a párt, az a miniszterelnök akit ő képviselt. Hazugság és álszentség lenne ha most azt mondanám, hogy mély fájdalom és gyász tölti el a szívemet a halála miatt. Ettől függetlenül a végtisztesség jár neki. Nyugodjék békében.

  • 2010.04.03 10:30:39Alex Roy

    Fioni. Én még nem vágtáztam át klaudin. Most akkor én már sikeres ember nem lehetek?:)

  • 2010.04.03 10:33:49Fioni

    Roy! ha Te ily babérokra törsz?:) űsse kő:)

  • 2010.04.03 10:36:31 Atha

    Nagyon megrázott a hír!

    Nyugodjék Békében!

  • 2010.04.03 10:39:53dodóó

    Nyugodjon békében.

  • 2010.04.03 10:41:16kirúzsoz

    alex roy pedig oda való vagy, kis fionival vicceskedni az ólban, combcsapdosó nevetéssel ráélvezni egy mókásat az öngyilkosságra.

  • 2010.04.03 10:51:14köbgyök2

    Hát szabad így viselkedni, Nagy Szombaton kedves tiszteletre méltó, fajmagyar, keresztény szellemben nevelkedett, értékelkkel bíró, példamutató, szittya testvéreim?! Gondoljatok, a családra, a gyermekre, meg az összes nagy szóra, amit hangoztatni szoktatok...

  • 2010.04.03 10:51:23robian

    szegény apukája :( nem volt szimaptik de nyugodjék békében

  • 2010.04.03 10:51:25Alex Roy

    Kirúzsoz. Azért mert nem esünk hasra egy ilyen hírtől, még nem azt jelenti hogy érzéketlenek vagyunk.:) Ó dehogynem. Te viszont ne játszd a szentet más nevében, egyrészt mert hülyén jön le, másrészt mert ez a hír nem véletlenül kommentálható a velveten... Mindenkinek van véleménye, és ha neked annyira szúrja a szemed, ne olvasd el.

  • 2010.04.03 10:56:53kirúzsoz

    aha, így hát nekem is van véleményem, akár használhatnád is a logikádat, ha tudnád.
    hasra nem kell esned, viszont a minimális jómodorról kellett volna anyádnak szót ejtenie a pajtában.

  • 2010.04.03 10:59:30akikérdez

    Döbbenet. Nyugodjék békében.

    A sok kegyeletsértő meg húzzon innen de gyorsan!

  • 2010.04.03 11:01:05Gonzo the Great

    2010.04.03 10:56:53kirúzsoz
    Az ilyeneket nem ANYA szülte.

  • 2010.04.03 11:03:16Alex Roy

    Na meggyüttek a tesvírek...:)

  • 2010.04.03 11:04:05Fioni

    kirúzsoz! ki bántotta és sértette ezt a némbert?
    a klaudin ment a vicc, de bocs a kaudi semmilyen tiszteletet nem érdemel
    és engedd meg már hogy ezt leírja ide bárki is..
    a szerencsétlenről szó sem volt...

  • 2010.04.03 11:06:40Komment Elek

    Alex Roy: "másrészt mert ez a hír nem véletlenül kommentálható a velveten..."
    Egyetértek. Kíváncsi lennék mi ezzel a céljuk, és hogy érez-e valaki bárki is ezzel kapcsolatban némi lelkiismeretfurdalást, felelősséget a szerkesztőségben. Felmerült e valakiben az a gondolat, hogy "basszátok meg, ezt azért ne tegyük kommentelhetővé. Gondoljunk már a családra is..."

  • 2010.04.03 11:06:49icus52

    Nagyon sajnálom! fiatal volt még nagyon! Nagyon becsültem, hogy roma létére ilyen magas pozicióba került! Látjátok ha a kissebbség akar Ők belőlük is nagy ember lehet! Remélem a többi roma büszke volt DARÓCZI DÁVIDRA! Őszinte részvétem a szeretteinek! ISTEN NYUGTASSA BÉKÉBEN BÉKE PORAIDRA. ÁMEN!

  • 2010.04.03 11:09:18Alex Roy

    Kírúzsoz, ti egy ólban voltatok a klauval? Vagy csak figyelemhiányod van? Nem baj,téged is szeret valaki. Biztosan.Egyébként Fioni-nak igaza van. De biztosan nehéz ezt felfognod. Téma lezárva.

  • 2010.04.03 11:12:41Gonzo the Great

    Fioni, te álszent némber!

  • 2010.04.03 11:15:50Díjjja

    Jézusom, Emberek!! Emberek?! Áá.. Mégsem..

  • 2010.04.03 11:18:20uveg

    Jesszusom, szerencsétlen ember, nyugodjon békében.

  • 2010.04.03 11:20:47Dr.Erőss Pál

    tollaskefe: a pisztollyal is elhúzódhat, 1,5 óráig a szenvedésed.

    Lehetséges, hogy valamilyen gyógyíthatatlan betegsége volt.

  • 2010.04.03 11:22:16fraulein praxa

    nem akartam hinni a szememnek, ahogy megláttam ezt a hírt... sajnálom, ez tényleg annyira szomorú. azt hittem, boldog, hiszen sikeres ember, és volt egy szép nő is az oldalán.

    a sok rasszista baromarcú, nyálkás bélféregnek meg üzenem: az, hogy fehérnek születtél, nem a te érdemed. a jellemet, tartást, intellineciát nem a "bőrszíneddel" öröklöd. mint ahogy a hülyeséget sem...

  • 2010.04.03 11:26:32nótbuk

    Sose hallottam erről a fazonról, de ha ennyien utálják akkor én is utána olvasok...

  • 2010.04.03 11:28:11lavinaG

    Sajnálom,hogy ez megtörtént!Őszinte részvétem a CSALÁDNAK!Zizegő fűszálak,bársonyos violák!-boruljatok egybe!Legyen áldott álma,kit e virágszőnyeg SZERETETTEL fed be!

  • 2010.04.03 11:38:12fraulein praxa

    intelligenciát, bocs...

    csak mellékesen mesélem el, mert a hírhez nincs köze, inkább az ízléstelen, cigányozó kommentek miatt jutott csak eszembe a történet.
    nemrég beszélgettem egy svéd férfival, aki azt kérdezgette, hogy a magyarok rasszisták-e. mondtam hogy nem, és erre azt felelte ez nem igaz, azok vagyunk. nem hagyott nyugton a dolog, ezért próbáltam "meggyőzni", hogy tényleg nem, de nem hitte el. :-(

  • 2010.04.03 11:41:06napsziget

    ti draga diszmagyarok! hat nem sul le a pofatokrol a bor??? ciganyozni, meg kiafranc ez, meg liptain gunyolodni? csodaszarvasos rovasirasos igazmagyar pirosfeherzold szivetekben egy csepp erzes es sajnalat sincs? undorito.
    Oszinte reszvetem minden hozzatartozojanak, es sok kitartast az elkovetkezendo idokre!

  • 2010.04.03 11:42:52chris313

    R.I.P.

  • 2010.04.03 11:46:57Don Calo'

    Alex Roy! Ott a pont! Kösz!

  • 2010.04.03 11:48:33kdlla

    A halálban megszűnik minden. Csak és kizárólag EMBERRŐL beszélünk. Mint te, vagy én. Ember. "Csak" ennyi.
    Szégyellem magam néhány hozzászóló helyett.

    Nyugodjon békében.

  • 2010.04.03 11:48:55fraulein praxa

    akkor miért mondja ezt valaki, aki összesen 5 napot volt itt, fehér bőrrel, szőke hajjal és kék szemekkel?... nem az döbbentett meg, hogy ezt állítja, hanem az, amilyen meggyőződéssel. miközben a svédeket tartják a legrasszistább népnek európában. valószínűleg ha ezt az orra alá dörgöltem volna, kikéri magának, és elkezdi ő is bizonygatni, hogy ez nem igaz. annyira megdöbbentett, egyetlen külfölditől sem hallottam még ezt...

  • 2010.04.03 11:50:09fraulein praxa

    pff, a magyarok meg utálnak adót fizetni... akkor most mi vagyunk a nagy adócsalók, hmm?
    hagyjuk már ezt...

  • 2010.04.03 11:51:13kirúzsoz

    fioni, szerintem egy retardált 10 éves is tudja, hogy ilyenkor mi a vicc is mi nem az. pláne, hogy nem viccelünk (pláne nem tehetségtelenül), mert egy ember meghalt.
    de elhiszem, hogy ilyen apróságok nem állhatnak az útjába, hogy ki ne küldd a világhálóra a fontos soraidat.

  • 2010.04.03 11:52:01A Penta

    R:I:P

    Szegény csoli-bácsi temetheti fiát.(

  • 2010.04.03 11:53:48Alex Roy

    Praxa. Senki nem szeret adót fizetni...

  • 2010.04.03 11:54:45fraulein praxa

    akkor úgy mondom: igyekszenek mindent megtenni annak érdekében, hogy át tudják b*szni az államot.
    így jó?

  • 2010.04.03 11:55:16fraulein praxa

    ... és ha nem sikerül, még ők vannak felháborodva.

  • 2010.04.03 11:57:37kdlla

    Gyerekek, tényleg ide jutott ez az ország?!?!?!
    Tényleg?

    T. Velvet, tényleg jó volna, ha legalább most emberséget mutatna a kedves szerkesztőség, és szedjétek le a kommentelési lehetőséget. Ne csináljatok ebből is bulvárt, könyörgöm. Hányan kérjük még ezt??

  • 2010.04.03 11:59:36Fioni

    kirúzsoz! bocsánat

  • 2010.04.03 12:01:19Hagrid

    Nem volt kedvencem, de mindenképp nyugodjék békében...

    ...s moderálást légy szíves.

  • 2010.04.03 12:02:46Stracciavocc

    A kommenteket olvasva... inkább lennék cigány, mint olyan "magyar", mint itt egyesek.....
    Nyugodjon békében.

  • 2010.04.03 12:03:52Alex Roy

    Praxa. Így jobb.:)A lényeg ugyanaz, de mennyivel körülményesebb...

  • 2010.04.03 12:04:52calvin&hobbes

    Katalin62: mar megint kiabalsz... halkabban is megertjuk. (Caps lock)


    Oszinte reszvetem a csaladnak....

  • 2010.04.03 12:09:10kdlla

    Olvasgatva néhány mondatot, eszembe jutott valami, úgyis aktuális... kicsit gondolkodjatok el, ha sikerül.

    "Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek."

  • 2010.04.03 12:12:42Alex Roy

    Nekem egy másik idézet jut eszembe kdlla, de a forrás ugyanaz.: " Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa..." Bocs, ha nem pontos.

  • 2010.04.03 12:15:03virágágyás

    találjon békességet..
    szerencsétlen...azért itt valami kurva súlyos dolognak kellett lenni a háttérben, hogy ide eljusson. de még ha annyi baja is volt, azért egy stabil, biztonságot adó párkapcsolat sok megnyugvást tud adni, ki tud húzni a legnagyobb szarból, ha valaki őszintén szeret, és látszik, hogy bármiben lehet számítani rá. sajnálom, hogy a liptaival való kapcsolata nem volt elég ahhoz, hogy enyhítsen a fájdalmán.
    a kommenteléssel semmi baj, csak korrektül kellene előzetesen moderálni.

  • 2010.04.03 12:16:13virágágyás

    ja, és miért a batiz lakásában lett öngyilkos. ez a gusztustalan batiz kiállhatna mondani valamit...talán az esti híradóban megteszi

  • 2010.04.03 12:18:26kékszemű...33

    Csak azt találom furcsának, hogy a Pázmányon végzett teológia szakot aztán beállt az ateista-komenista pártba... már ez egy defektus...

    Batizzal létrehoztak egy céget az állami megrendelésekre... hát igen itt a kormányváltás vége a csapból folyó kánaánnak,

    pedig Klau nehezen bírná a spórolást ! ! !

  • 2010.04.03 12:22:04reálisan

    Én azon csodálkozok a legjobban, hogy a tények ismerete nélkül milyen könnyen alkotnak véleményt sokan. És többnyire szélsőséges véleményt! Pozitív és negativ értelemben is. Nem biztos, hogy valaha is kiderül miért lett öngyilkos ez az ember. Ha egyáltalában öngyilkos lett!

  • 2010.04.03 12:23:27Alex Roy

    Az egész, sohasem a részek összege. Klau csak egy bónusz, de nem igazán játszik szerepet. Az igazi indokot csak azok látják át, akik benne vannak. Mindenesetre az hogy hol történt, hogy a haverját éppen most ítélték el, és hogy éppen Batiz meglehetősen kétesen szerzett lakásában történt a választások előtt, beszédes lehet, annak aki érti.

  • 2010.04.03 12:26:23Alex Roy

    Modi, az utolsó hozzászólásomat szedjétek ki. Kössz.

  • 2010.04.03 12:28:15köbgyök2

    2010.04.03 11:43:16Alex Roy
    "De mi egy viselkedésmintát nem szeretünk. Az hogy éppen egy népcsoport sajátja ez... biztos csak véletlen."

    A ti viselkedésmintátok milyen? Kibaszott utálatos. Miattatok szégyen ma magyarnak lenni...

  • 2010.04.03 12:29:49virágágyás

    alex ray
    ennyire átgondolt lett volna az egész, hogy közben még üzent is? ja, de arra tényleg kiváncsi vagyok, hogy miért pont a batiz lakásában tette. meg hogy erre majd mit mond a batiz
    ki volt a haverja, akit elítéltek?

  • 2010.04.03 12:32:04Alex Roy

    Befogadtunk benneteket. Ezek után ne mondja senki hogy nem vagyunk toleránsok másokkal. De van egy határ.

  • 2010.04.03 12:33:57Alex Roy

    Virág. Nem érdekes. Csak a végeredmény fontos.

  • 2010.04.03 12:38:03Niki...

    Megdöbbentö a hir,Részvétem...szegény Clau remélem nem öt fogják hibáztatni,mert nem hinném hogy megérdemelné ő is biztos nagyon kivan most,....nyugodjon békében ÉS MOST TÉNYLEG MIND1 MILYEN SZÁRMAZÁSÚ!!!

  • 2010.04.03 12:39:02SpencerBarnes

    Sértegetni halála után bunkó dolog valakit, de az meg egyenesen röhejes, ahogy a sok nyálgép idézgeti a moderálási alapelveket, meg neki lát sírva fakadni hogy meghalt.Aki akar mehet utána

  • 2010.04.03 12:40:26kirúzsoz

    annak, aki éri, mi?

    te idióta

  • 2010.04.03 12:43:41virágágyás

    alex,
    ok, csak rébuszokban beszélsz olyanról, ami mindenkit érdekel. persze, evidens, hogy mindenkinek eszébe jut, hogy a batizzal alapított cég e benne volt egy-két dologban,lenyúltak állami pénzeket, de azt minden cég csinálja, amelyiknek politikai kapcsolatai vannak. nem lehetett ez olyan súlyos, hogy amiatt ezt tegye magával

  • 2010.04.03 12:45:58vadparaszt_

    Milyen undorítóak az emberek. Biztos Daróczi is ezt érezhette.

  • 2010.04.03 12:46:18Nikol8

    Én is csatlakoznék ahhoz, hogy ne lehessen hozzászólni, mert ez gusztustalan, egy fiatal ember halála kapcsán a származásáról, vagy a politikai hovatartozásáról beszélni, egyszerűen rossz ezt látni. Nem akarok olyan országban élni, ahol ezeknek a dolgoknak jelentősége van. Emberek vagyunk, mindannyian ez az egy, ami lényeges. Meghalt egy embertársunk, aki a gyászban nem tud osztozni, hallgasson.

  • 2010.04.03 12:46:52Alex Roy

    Ez nem csak politika. Sokkal mélyebbre nyúlhatnak a szálak, mint azt mi sejtenénk. Végül is csak egyszerű kommentelők vagyunk:) De persze nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani. Az nem az én profilom.

  • 2010.04.03 12:48:04galoca30

    Részvétem
    Na hát aki itt cigányozik és fekázik nézzen már szét a családjában a nanyszülök és a dédszülök kőzt biztosan talál valamit ami nem fog neki tetszeni.És kérem gondolkozzon ezen el ha tud:?:
    Mivel nem hiszem hogy van olyan aki ne találna a saját családjában idegen szálakat.Erröl enyit.
    Etz az embert sajnálom akár milyen is volt és kérem halotról jót vagy semmit mondja a mondás.
    A moderálásnak pedig itt az idelye. Igaz hétvége van.

  • 2010.04.03 12:50:04Fioni

    kíváncsi lettem
    RIP

  • 2010.04.03 12:53:46SpencerBarnes

    "aki a gyászban nem tud osztozni, hallgasson." Ez így van, de sztem az is egy műmájer aki osztozik a gyászban ahogy írod, meg hisztizik a hozzászólások miatt, miközben nem is ismerte a tagot.Csak azért, hogy a hangját hallassa a rasszisták ellen.Nyugodtan csöndben maradhatsz Te is akár nem?

  • 2010.04.03 12:56:07SpencerBarnes

    "A moderálásnak pedig itt az idelye" IDELYE... puff

  • 2010.04.03 12:56:51Töltött káposzta

    NUKLEOTID
    FERCSI-BERCSINEK

    :D :D :D

  • 2010.04.03 12:57:01Nikol8

    2010.04.03 12:53:46SpencerBarnes
    Igazad van, csöndbe is maradtam volna, ha a kommentek nem idegesítettek volna fel nagyon.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés