horoszkóp

Mukli Gyula nem beszél új barátnőjéről

2010.04.10. 09:43 Módosítva: 2010-04-10 09:43:44
Mukli Gyula és Erdélyi Mónika
Mukli Gyula és Erdélyi Mónika

A műsorától megfosztott, majd a Reggeli székébe ültetett Erdélyi Mónika volt élettársát, egy szőke, vékony nővel látta csütörtökön este a Bors munkatársa egy elegáns, budai szórakozóhelyen - számolt be róla a lap. A Four Fathers tenorja egy rendezvény meghívott vendégeként érkezett a helyszínre, ahová a szőke, ismeretlen nő is elkísérte. A lap híradása szerint Mukli minden kívánságát leste partnernőjének, ám amikor kapcsolatáról kérdezték, csak annyit mondott, egyelőre nem kíván beszélni róla. A Bors Erdélyi Mónikát is szerette volna megszólaltatni, de nem érték el telefonon. Erdélyi Mónika és Mukli Gyula 2009 februárjában, öt év után szakított egymással, amint az Erdélyi korábban elmondta, kapcsolatukat nem megcsalás tette tönkre, mindössze más céljaik lettek

.