Elhunyt Popper Péter
2010.04.16. 12:05 - Független Hírügynökség
Hosszú betegség után, életének 76. évében pénteken, Budapesten elhunyt Popper Péter, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa - számolt be a Népszabadság Online. Bár az utóbbi időkben folyamatos orvosi kezelésre szorult, az utolsó napig dolgozott. Popper Péter számos könyvet írt, tanított, gyakran tartott előadásokat, sokat szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében.
Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író 1933 november 19-én született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és Moszkvában, a Lenin Intézetben folytatta. A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán oktatott 1957-1958 között, majd a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusa lett 1958-tól, 1960-ig. 1960-tól felvették az ELTE Büntetőjogi Tanszékére aspiránsnak, majd 1963-tól a SOTE I. sz. Gyermekklinikáján tudományos munkatárs, majd tudományos főmunkatárs beosztásba került. 1969-ben a pszichológia tudományok kandidátusává nyilvánították. 1980-tól kinevezték docensnek, 1984-ben egyetemi tanárnak. Ezután 1980-tól 1992-ig a SOTE orvospszichológiai oktatási csoportjának vezetője volt. 1992-1994 között az izraeli Bar Ilan Egyetem vendégprofesszora volt. Hazatérte után 1994 és 1996 között Horn Gyula miniszterelnök egyik személyes tanácsadója volt. 1997-től Budapesten az ELTE, a MÚOSZ Újságíró iskola, a Színház és Filmművészeti Főiskola és a Rabbiképző, vidéken pedig SZTE előadója volt, illetve konzultánsa a Láthatatlan kollégiumnak.
Popper Péter több tudományos tisztséget töltött be, emellett 1974-1990 között szerkesztette a Magyar Pszichológiai Szemle című szakfolyóiratot. Az MTA Pszichológiai Bizottság és a TMB pszichológiai szakbizottság tagja volt, valamint 1986-1994 között a Népjóléti Minisztérium Klinikai Pszichológiai Kollégiumának elnöke. A Nemzetközi Alkalmazott Pszichológiai Társaság választmányi bizottságának tagja volt.

Kommentek
2010.04.16 12:06:31Hárslevelű
Bakker!
Nagyon csíptem az öreget!!!
2010.04.16 12:08:21zoxó
Kedveltem. Nyugodjon békében.
2010.04.16 12:10:51Senta.
Neeeee... :(
Nagyon szeretem az írásait,
nyugodjon békében.
2010.04.16 12:16:10Johnny Favorite
Szomorú.
(.biztos hogy Popper Péter?..tudod Páté Péter)
2010.04.16 12:20:04lord barbazoo
R.I.P.
2010.04.16 12:20:06teknősbéka
Őszinte részvétem!
Sokat köszönhetek neki a gyermeknevelés és a pedagógiai tevékenységeim során!
Igazán sokat tett le az asztalunkra!
2010.04.16 12:26:48Hárslevelű
Már csak Müller Péter maradt....
2010.04.16 12:41:17cickamickamucka
Nyugodjon békében! Nagy koponya volt, szegényebbek lettünk egy bölcs emberrel...
2010.04.16 12:53:25Evica54
Nyugodjon békében. Nagyon okos,bölcs ember volt,sajnálom,hogy elment.
2010.04.16 12:56:11GraceStalker
Nagyon-nagyon sajnálom, nyugodjék békében...
2010.04.16 12:58:16Bűbájos
Egy másik szakállas :) mondta ezt:
"A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete."
Jó utat kívánok!
Magunkat meg sajnálom kicsit, én is nagyon szerettem olvasni a gondolatait...
2010.04.16 12:58:18====== vadparaszt ======
Szegény Flipper Öcsi.
2010.04.16 12:58:33vernarancs
Ez igen rossz hir.
Legyen neki konnyu a fold. R.I.P
2010.04.16 12:58:53Vin
Basszus..... a nagy elmék sorra mennek el. Hernádi, Szepes, Popper... tényleg már csak a Müller marad. Miért nincsenek szellemi utódaik ebben a generációban, miért nincs hasonló koponya?!
2010.04.16 13:02:37====== vadparaszt ======
R.I.P.
2010.04.16 13:29:07Kiss Zsófi
a Horn kicsoda és mi van vele?
RIP
2010.04.16 13:42:47AntiChrist™
Bírtam az Öreg stílusát.
Érdekes könyveket alkotott: kicsit önismétlő volt, olykor kicsit szócséplő, de nagyon jól írt: érthetően, könnyen olvashatóan, érdekfeszítően. Amit és ahogyan írt, az továbbgondolásra ösztönözte az embert.
Egyedi személyiség volt, sajátos humorral.
Nyugodjék békében!
2010.04.16 13:43:53Csibefogó
Et sit humus cineri non onerosa tuo!
Amen
2010.04.16 13:50:47Reckl_Amál
Nagyon sajnálom...
2010.04.16 14:14:01Doryyka
:(
2010.04.16 14:34:43kirúzsoz
nagyon sajnálom.
rendkívüli ember volt.
nagyon kedveltem az eleganciáját, a humorát.
2010.04.16 14:43:45kirúzsoz
Kiss Zsófi!
azért írja mert Hornnak dolgozott. (tanácsadó volt)
és azért mert nem csak a nickje szarházi, de a jegyzetelő is.
2010.04.16 15:54:25Kiss Zsófi
olvastam tőle, nagyon érdekes volt, amikor Indiában járt és a vallásról írt, engem nagyon elgondolkoztatott..
2010.04.16 16:22:23hijarna
RIP, egy újabb nagy ember ment el. :(
2010.04.16 16:51:39Maradokamagamura
Zseniális figura volt. Amikor olvastam, meg voltam győződve, hogy ismer és lát engem. Csupán a tv.-ben volt szerencsém látni őt.
Csak feljebb lépett.
Isten áldja!
2010.04.16 21:39:28figyeljmár
Igen én is arra gondoltam , mihelyt meghallottam a hírt, hogy : már csak Müller Péter maradt mint fáklyavivő. Mint olyan ember aki a mély lelki dolgokban tud , képes és akar is utat mutatni. Sokszor biztos, hogy az ő szavaik lehetnek az egyetlen kapaszkodók.Sajnálom, hogy elment egy nagy tanító és iránymutató.
2010.04.17 00:16:45gratulálok
O volt a kedvencem...
Imadtaaam..
mindig azt gondoltam, hogy olyan jo lenne egy Popper Petert mindenkinek beallitani a nappalijaba a fotelbe, es csak hallgatni...
Nyugodj bekeben...
2010.04.17 02:33:57Moszkvicsslusszkulllcs
Megkockáztatom: a legnagyobb élő koponya volt Magyarországon.
2010.04.17 09:52:01nyuszkómackó
Nagyon szomorú lettem a hírtől.És nekem is az elős gondolatom az volt,hogy már csak egy Müller Péterünk maradt:(
R.I.P.
2010.04.17 12:47:22NCI
Inkább ezért gyásznap ez a mai...Jó utat, Tanár Úr!