A lantművész a Blikk hasábjain kijelentette, hogy elég a bohóckodásból és vége a képmutatásnak, elérkezett az igazi Benkő Dániel ideje. Mint elmondta, az a célja, hogy megmutassa az embereknek, hogy rosszul élnek, és ha maguktól nem találják meg "saját derűjüket", akkor nyugodtan hallgassanak csak rá. Persze ez nem jelenti azt, hogy gurunak képzelné magát, állítása szerint csak egy átlagos, szürke, egyszerű ember, aki egyébként rátalált a boldogságra. "Titokra jöttem rá, harmónia tört rám, teljesen nyilvánvaló, ha valaki ezt megtalálja, annak volt előzménye az életében. Diszharmónia, izgágaság. Már tudom, hogy nem megváltoztatni kell a világot, hanem elfogadni" - nyilatkozta a Blikknek Benkő Dániel, aki úgy véli, talán ő az egyedüli boldog ember ebben az országban.