Tegnap reggelre derült ki, hogy az ország Rózsiját kórházba kellett szállítani győri fellépése alkalmával, de az énekes már otthonról nyilatkozott a Blikknek. Demjén természetesen köszöni rajongóinak, hogy aggódtak érte, de a rosszulléte fő okaként a túl szorosra húzott csizmáját nevezi meg, mivel az érszűkülete miatt nagyon oda kell figyelnie, hogy milyen lábbelit húz magára. Állítólag ezt meg is tette, mégis túlhúzta a lábán a csizmát, amitől egy idő után képtelen volt járni, ekkor segítették le a színpadról. Az énekes tagadja, hogy alkoholt fogyasztott volna előadás alatt, mivel a magas cukra miatt akár kómába is eshetne, ha inna és különben is ez egy teltházas koncert volt. Mára kipihente a cipő okozta fájdalmakat a művész, és ígéri, mielőbb kárpótolni fogja győrszentiváni közönségét.