Zámbó Krisztián - akit a egyszerűen lekirályfiztak - nemrég jelentette meg első lemezét, de sikere egyelőre meg sem közelíti apjáét. Ifjabb Zámbó készíttetett saját honlapot, illetve videóklipet is, mindent megtesz, hogy minél nagyobb ismertséget szerezzen. „Szép lassan építem a karrieremet, nem szabad kapkodni. Nekem duplán kell bizonyítanom, mert a közönség hozzászokott apu négy és fél oktávos hangjához, természetes, hogy tőlem is sokat várnak” – mondta a Borsnak. Zámbó Krisztián nem türelmetlenkedik, de már most bevállal egy-két haknit, hamarosan országjáró turnéra indul, és május végén megtartja első élőzenekaros koncertjét, melynek különlegessége, hogy apjával duettben énekli a Bárhol jársz című számot.