Idén csak egy telefonhívást vár születésnapja alkalmából a csajozós Silvio Berlusconi olasz kormányfőtől fiatal modellbarátnője, Noemi Letizia. A modellkarrierre vágyó lány egy évvel ezelőtt került az érdeklődés középpontjába, amikor az olasz miniszterelnök részt vett 18. születésnapján, és ott egy nyakláncot ajándékozott neki. Az eset miatt Berlusconi felesége bejelentette, hogy elválik "kiskorúak körül fickándozó" férjétől.

"Legalább egy telefonhívást elvárok, számomra ez a minimum" - mondta most Letizia az ANSA olasz hírügynökségnek, majd gyorsan hozzátette: "...és a maximum". A 19. születésnapját ünneplő Letizia az ANSA kérdésére azt is elmondta: még mindig "papának" szólítja a 72 éves olasz kormányfőt, valamint a szülei továbbra is kapcsolatban vannak Berlusconival, akivel "örökké barátok lesznek".

Berlusconi felesége, Veronica Lario 2009 májusában jelentette be: válni készül "kiskorúak körül fickándozó" férjétől, miután kiderült, hogy részt vett Letizia 18. születésnapján, és egy gyémántokkal kirakott arany nyakláncot ajándékozott a nagykorúvá vált lánynak. Az nem derült ki, hogy kettőjük között pontosan milyen kapcsolat volt, de ez az eset újabb botrányokhoz vezetett.

Fényképek jelentek meg egy szilveszteri buliról, amelyen pucér illetve félmeztelen fiatal nők is részt vettek Berlusconi szardíniai villájában. Egy üzletember azt állította, hogy örömlányokat szervezett Berlusconinak, akik közül az egyik be is számolt állítólagos kalandjáról az olasz sajtónak, és egy hangfelvétel is nyilvánosságra került, amelyen állítólag az örömlány és az olasz kormányfő beszélget, közvetlenül az ágybabújás előtt.