Hivatalosan is férfi lett Cher lánya – adta hírül a Mail Online. A csütörtöki bírói döntés nyomán Chastity immáron törvényesen is férfiként tartják számon, és viselheti a Chaz nevez. A beszámoló szerint a 41 éves író és melegjogi aktivista sugárzott a boldogságtól, amikor elhagyta a bíróságot. Kristina Wertz, a Transgender Law Center transzneműekkel foglalkozó jogsegélyszolgálat szóvivője a lapnak elmondta, hogy ez egy fontos állomás volt Chaz Bono átalakulásában, mert végre a hivatalos okmányokban is fel van tüntetve, hogy ki is ő igazából.

Cher gyereke tavaly hozta meg évek óta halogatott döntését, hogy nőből férfivá operáltatja magát. Teste viszont duplán is akadályt jelentett számára, mert olyan túlsúllyal rendelkezik, aminek következtében komoly szövődmények jelentkezhetnek a nemátalakító műtétek során. Egyelőre úgy tűnik, semmi probléma nem merült fel.