Stohl András lemondta az X-Faktort az ittasan okozott balesete miatt

2010.05.08. 17:31 - bry

Stohl András lemondta az ősszel induló X-Faktor tehetségkutató műsorának vezetését, derült ki a Sajtóklub közleményéből. „Az RTL Klub megdöbbenéssel értesült arról, hogy Stohl András ma hajnalban autóbalesetet okozott. Stohl András a mai napon értesítette a csatornát, hogy a történtek miatt nem vállalhatja az ősszel induló X-Faktornak, Európa egyik legrangosabb zenei tehetségkutatójának műsorvezetését. Az RTL Klub egyetértett és elfogadta a műsorvezető döntését. A csatorna mielőbbi gyógyulást kíván a baleset sérültjeinek” - áll az RTL Klub által kiadott közleményben. Stohl az RTL Híradójának elismerte, hogy ittas volt, ő a felelős a balesetért, mindekitől bocsánatot kért, mondván hiába mondta mindenki, hogy nem csinálhatja ezt, mégis csinálta, ő volt a hülye.

A színész ma hajnalban autóbalesetet okozott, mely során egy ember könnyebben, egy pedig súlyosan megsérült. Az ügyben ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást közúti baleset gondatlan okozása miatt. A Dunakeszi Rendőrkapitányságon a színészt meghallgatták, mint a baleset egyik résztvevőjét, majd ezután hazaengedték. A részletek tisztázása jelenleg is folyik, így azt még a nyomozók nem tudták megállapítani, fennáll-e a segítségnyújtás elmulasztása.

Kommentek

  • 2010.05.08 23:52:28A Penta

    Stipi

    Nem kukoricát pattogtatsz a mikróban és azt bámulod?:))

  • 2010.05.08 23:53:21aljaskuszobab

    és stohl azért érdemelné meg, hogy tönkremenjen az élete, mert ezt RENDSZERESEN csinálja. ez az ember milliókat keres abból, hogy kiárusítja magát a kereskedelmi adóknak.az ittas vezetést nem nehéz "elkerülni". hívni kell egy taxit, vagy sofőrt. nyilván megengedheti magának.

    stohl viselkedése arról árulkodik, hogy szerinte mások élete nem ér annyit, mint amennyi a taxi számla lenne. ezért érdemelné meg akár a tarkón lövést.

  • 2010.05.08 23:53:2515 éves fijú

    Stipistopi biztos animal pornót néz. tücskök prücskölnek cimmel.

  • 2010.05.08 23:53:47Pennywise

    Nem ertem miert olyan nagy ugy ez.
    - Nem volt meglepetes.
    - Szinte tuti hogy megussza.
    - Remeljuk most mar ebbol talan tanult.
    - Remeljuk a mediabol eltunik vegre.
    Ennyi es pont.

  • 2010.05.08 23:53:57A Penta

    Moci!

    Te lány vagy nagyon remélem, mert most már rád izgultam!:dddd
    Palacsinta! hmm.:)

  • 2010.05.08 23:55:1515 éves fijú

    Penta bá- én tegnap salakoltam ki a palacsintát amit ettem. rám nem izgulsz?

  • 2010.05.08 23:55:36GSXF750

    2010.05.08 23:53:57A Penta
    sajna nekem is az a gyengém:)
    az vagyok, igen:)

  • 2010.05.08 23:56:34Stipistopi

    no, ebből a ganéból elég volt

  • 2010.05.08 23:56:35Ági84

    Bazzeg,ez nem tud különbséget tenni a dolgok között.Mindent egy kalap alá vesz.És mi lett volna,ha téged üt el,hogy szopd le a faxát!

  • 2010.05.08 23:58:30tizenot

    aljaskuszobab:

    "ez az ember milliókat keres abból, hogy kiárusítja magát a kereskedelmi adóknak"

    "nyilván megengedheti magának"

    Ennek SEMMI koze ahhoz hogy visszaesokent ittas vezet, a te irigyseged meg utalatod nem befolyasolhatja a megitelt buntetest. Ha befolyasolhatna akkor teged meg lelohetne az elso ember az utcan akinek nem vagy szimpatikus. Nemtom olyan nehez ezt felfogni?

    Amugy meg ha te eletedben ketszer 51-vel mentel akkor mar visszaesokent gyorshajtasz, szandekosan masokat veszelyeztetsz ez arrol arulkodik hogy szerinted masok elete nem er annyit hogy valahova 10 masodperccel kesobb erj oda, ezert erdemelned meg akar a tarkon lovest.

  • 2010.05.09 00:00:58A Penta

    2010.05.08 23:55:1515 éves fijú

    Ismerem ám az őseid majd jól megkapod amiért itt salakozol ahelyett, hogy bekapnád az ujjacskád és megmutatnád álom manónak hogy csinálod:))))

  • 2010.05.09 00:02:21A Penta

    Moci!:)

    Nem akarsz sütni üzletszerűen:)))
    Hm:)

  • 2010.05.09 00:03:21A Penta

    Moci

    Egy dolgot nem értek, de majd kitalálom, hogy is kérdezzem meg és megkérdezem!!:)

    Ez miszarmár!:d

  • 2010.05.09 00:06:03GSXF750

    2010.05.09 00:02:21A Penta
    Üzletszerüen?
    Számlával vagy számla nélkül????? .:):):):)

  • 2010.05.09 00:06:12tizenot

    Agi84, nagyon nem orultem volna, foleg nem akkor ha valakinek baja esik.

    Amugy te mit szolnal ahhoz ha egy tulvezetes miatt faradt kamionos kinyirja az egesz csaladod? Akkor is soknak erezned a 600K-s birsagot?

    Ugye nem.

    Szoval legyunk objektivek, ezek a dolgok sajnos megtortennek. Annyit tehetunk hogy megprobaljuk visszaszoritani oket, de ennek nem az a modja hogy stolbucit tarkonlojuk.

  • 2010.05.09 00:08:10ma disztingválok

    én nem is a tarkónlövést kértem:):)

  • 2010.05.09 00:08:56ma disztingválok

    kikért tarkonlovest? tegye fel a kezét?

  • 2010.05.09 00:09:02aljaskuszobab

    tizenot: természetes, hogy semmi köze ahhoz a keresetének, hogy ittas vezetésben visszaeső. azt próbáltam finoman érzékeltetni, hogy az ittas vezetés nem elkerülhetetlen dolog. ugyanis kb. 2000-5000 forintba kerül. ennyi.

    az irigységem? mit irigyeljek? hogy egy alkoholista? hogy a szakma legalját képviseli ( de legalább a teljesítményéhez képest jól megfizetve)?

    ne viccelj már. nem érzem úgy, hogy stohl bucitól lenne mit irigyelnem.

    az 51-es példádon amúgy látszik, hogy még mindig nem érted, mi az igazi gond.

    nem az vágja itt ki a biztosítékot, hogy úgy általában egy szabályt rendszeresen megszeg a mi bucink. hanem hogy MELYIKET.

    az, ha 50 helyett 51-el hajtasz mennyivel növeli az esélyét annak, hogy balesetet okozol?

    ha a kettő ugyanolyan veszélyes lenne 51-ért is bevonnák a jogsid. most ezért nem is büntetnek.

  • 2010.05.09 00:12:06aljaskuszobab

    amúgy tőlem minden rendszeresen részegen vezető embert agyonlőhetnek,nem csak bucit. akkor is ha van tőle mit irigyelnem, akkor is ha nincs.

  • 2010.05.09 00:12:52tizenot

    aljaskuszobab:
    Itt le lehet tolni egy sort vezetes elott. Az kb. annyira novelheti meg a baleset eselyet mint az hogy 51-vel mesz.

    A durva ittas vezetes az tenyleg durvan megnoveli az eselyeket belatom. Te meg eletedben soha nem mentel 80-val 50-es tablanal?

  • 2010.05.09 00:13:18A Penta

    Moci

    Ahogy a vevő kéri!:)
    Nekem mindegy, majdnem mindegy.:))

    De jó kérdés volt!

  • 2010.05.09 00:14:52GSXF750

    aljaskuszobab
    Kitartás!!!! Szorgos népünk győzni fog!!!!:):):)

  • 2010.05.09 00:15:37CConstantine

    Aki részegen vezet és balesetet okoz, annak irány a börtön. Marhára nem érdekel hogy színész vagy sem.
    Az más kérdés, hogy ciki ilyen embert alkalmazni, bárhol.

  • 2010.05.09 00:15:40A Penta

    #
    2010.05.09 00:08:56ma disztingválok
    kikért tarkonlovest? tegye fel a kezét?


    Őőőőőő Mivel kell lőni?:)
    Meg kire!:))

  • 2010.05.09 00:15:46milk and apple

    uhhh micsoda balhe van itt! :)
    egy a lényeg...
    bucinak és csajának is bötön.

  • 2010.05.09 00:16:11GSXF750

    2010.05.09 00:13:18A Penta
    Ingyen csak úgy , minden viszonzás nélkül, jó lesz igy?

  • 2010.05.09 00:16:37milk and apple

    akarom mondani,börtön

  • 2010.05.09 00:17:24A Penta

    Moci

    Gyanús vagy te nekem, fütyüljél csak:)


    Ezt ismered?:)

  • 2010.05.09 00:18:57neddie

    Hazament és az ijedtségre bekapott pár felest, csakis ettől volt ittas. Csak azért ismerte el a helyszínen az ittasságát mert sokkos állapotban volt. Tiszta szerencse hogy a rendőrség nem vette őrizetbe, hogyan is nézne az a rendőr a kollégái szemébe azután hogy egy ILYEN HíRES embert le mert tartóztatni.

  • 2010.05.09 00:19:21GSXF750

    most cseresznyét meggyet vagy mit is szedünk? :)

  • 2010.05.09 00:19:54aljaskuszobab

    tizenot: nem tudom hol van az "itt", magyaroszágon nem lehet letolni egy sört sem.

    és nem, nem megyek 50-es táblánál 80-al. pontosan azért, amit leírtam. aránytalanul veszélyes. megyek 51-el, vagy 55-el. főleg ha lakott terület és nem egy útépítés a puszta közepén... lassú vezető vagyok. szegek meg szabályokat, de azok olyanok, amikkel életet nem veszélyeztetek.

  • 2010.05.09 00:20:20GSXF750

    2010.05.09 00:18:57neddie
    Félek tőle, hogy így lesz ahogy leírtad:(

  • 2010.05.09 00:20:42520d Touring

    Kurva unalmas ez a süketelés.
    Kár pattognod, és azon filóznod, hogy ki milyen szabályt szeg, felesleges szépíteni a történteket (és nem is fog menni). Kár ráhúznod másra a vizes lepedőt, itt Buci a hunyó.
    Majd lehet hozzám is írni és fikázni egész nyugodtan, amikor rólam szólnak az indexen vagy helyszínelőn, lánglovagokon a hírek. Addig viszont kuss.
    Attól még, hogy ezerszer leírod, hogy mindenki lop-csal-gyorsan hajt-stikliz, nem lesz igaz. Vagy te elhiszed, hogy minél többször leírsz valamit, annál nagyobb az igazságtartalma? :DD

  • 2010.05.09 00:21:30520d Touring

    Amúgy meg szarok Stohl Buci nem létező vagyonára. :DD

  • 2010.05.09 00:24:03tizenot

    500d kiscumi, inkabb akkor fikazzunk amikor megszeged a szabalyokat ok?
    Megszegtel mar barmilyen kozlekedesi szabalyt?

  • 2010.05.09 00:26:11A Penta

    Moci Neeem

    Az ostor kergeti a picsát!
    El akarja verni!
    Picsa átváltozik rigóvá és ül a fán!
    Megy arra az ostor!
    -Te rigó nem láttad a picsát???
    -MMM hümmög és rázza a fejét a rigó.

    -Biztos? kérdi az ostor
    -aham!! hümmög és rázza a fejét a rigó

    Ostor nézi, méregeti mire megszólal!!
    -Gyanús vagy te nekem fütyüljél csak! :))

  • 2010.05.09 00:27:28GSXF750

    :):):), ezt nem ismertem:)

  • 2010.05.09 00:29:02A Penta

    Moci!

    Teljesen jó lesz úgy is!:)

  • 2010.05.09 00:29:18GSXF750

    2010.05.09 00:26:11A Penta
    Rám csak szóltak kisgyerekként, hogy énekelni kell gyümölcs szedés közben, (vagy fütyülni) anno:):)

  • 2010.05.09 00:32:10A Penta

    Moci!:)

    Maszekba nyomtad mi?? Volna!:)))
    De gondolom azért a bendődet is megtömted!

    Ja, igen, jut eszembe!!!
    Fütyüljél csak:dddd

  • 2010.05.09 00:32:26Pucca.Cat

    elvehetnék végre a jogsiját

  • 2010.05.09 00:33:24Pucca.Cat

    azzal aztán meg sokra megy hogy utána bocsánatot kér a TV-ben...
    ezek után senki se kiwáncsi rá

  • 2010.05.09 00:36:30GSXF750

    2010.05.09 00:32:10A Penta

    Há má mé ne, elöbb olvastam itt valaki írta, hogy mo.vagy hol:) 90%-ba lopnak, csalnak, hazudnak, elütnek ittasan embereket. Benne akarok lenni én is a százalékba, semmiből nem akarok kimaradni.:):) Igy a palacsintám számla nélkül, mondjuk 1 ft/db. Számlával meg , várj, számolok:):)

  • 2010.05.09 00:38:10520d Touring

    00:24:03 tizenot
    Bármit írhatok, bizonyítsd be!! Képekkel támaszd alá! Oksa? Utána beszélgethetünk az én szabálysértésemről.

    Mondom, itt nem Pityipalkó és Kovács Pityu szabálysértését dumáljuk ki, hanem Stohl Buciét.
    Majd ha meglátod, hogy "Pityesz" lesz a téma amint bedrogozva és piálva balesetet okozott, akkor ugass be neki, de addig ne!!!
    Ha már olyan hú de fasza "okos" vagy, hallottál már az ártatlanság vélelméről ugye?
    Na, ehhez tartsd magad mielőtt mindenkire ráhúznád a vizes lepedőt.
    Stohlnál csak addig állt fenn ez az eset, amíg önmaga be nem vallotta, hogy részegen ült a volán mögé. Innentől kezdve nincs ártatlanság vélelme! Huss! Nincs! Vágod?

  • 2010.05.09 00:39:03====== vadparaszt ======

    A helyszínen nem tudták megszondáztatni, tehát az ittas vezetést igen nehéz lesz rábizonyítani, ill. a segítségnyújtás elmulasztását is, ha legalább megvárta a mentőt. Azért az előbb meg szokott érkezni, mint a barátnő a váltás autóval.

    Majd azt mondja, hogy hazament és ijedtében megivott egy üveg viszkit.

    "Oszt' jó napot!"

  • 2010.05.09 00:39:20A Penta

    Moci

    Láttam:)
    Ki számat vet, tudod mit arat?:ddd

  • 2010.05.09 00:42:19GSXF750

    Nagy szám(ot)at, vagy kis szám(ot)at?:):):)

  • 2010.05.09 00:43:12Nana69

    Sziasztok!Én egyszer hajtottam "gyorsan", 50 helyett a gyorsítósáv elején bemértek 62-vel. A rendőr halál nagyképűen és lekezelően viselkedett,mígnem eluntam a dolgot és felvettem az Ő stílusát. Elkértem én is az Ő adatait, majd közöltem vele, hogy a jogvédő biztosítóm majd küldi neki az én álláspontomat a dologról. Nem lett az ügyből természetesen semmi,pedig írta a feljelentést már, amit alá is írtam -mert gyorsabban mentem, tény-. Csak azért írom le ezeket, mert ebben az országban semmi sincs konkrétan szabályozva ill. a szabályokat nem ismertetik kellőképpen, következésképpen a szabályokat ki lehet ügyes húzásokkal kerülni. Mindig mondom: ebben az országban csak abból van nagy ügy, amiből nem kellene lennie. A Stohl amúgy meg szerintem színésznek átlagos, viszont műsorvezetőnek nagyszerű. Tud hangulatot teremteni, és nem mellesleg nem dadog és nem beszédhibás. Én azon is csodálkoztam,hogy van jogsija, azt hittem, azt örökre bevonták tőle. Amikor majd'halálra törte magát, Ő mondta, többet nem ül volán mögé. Nem ez a fontos gyerekek, hanem az, hogy ebben az országban minden pénzre váltható! Nem lesz ebből ügy, és meg lennék lepődve, ha a végén mégsem Ő lenne az X-faktor vezetője.

  • 2010.05.09 00:44:01Yanka

    2010.05.09 00:20:42520d Touring
    Megelőztél. Szó szerint így gondolom.


    tizenot , kisfütyi, az én lányomat halálragázolta egy részeg állat egy éve, a zebrán. Hidd el, baszottul nem érdekel, hogy ki csalt már adót, ki füvezett, vagy vett pornóújságot. Egy dolog érdekel. Hogy mindenki aki részegen berakja a seggét a kormányhoz, dögöljön meg! Akár Buci, akár más! Elvisznek az indulataim? Képzeld b+, igen! Irigy vagyok? Igen! Még rád is, hogy itt téped a pofád, és egyben a családod.

  • 2010.05.09 00:44:02====== vadparaszt ======

    Ja bocs, már beismerte, hogy ivott. Csodáxom.

  • 2010.05.09 00:45:48Nana69

    Amúgy "vadparaszt" meg ért a joghoz, pontosan így van ez!!!!

  • 2010.05.09 00:46:07A Penta

    Moci ha számmal az ember, mindent meg kell számmalni!:))
    Na azt hívják aratásnak.:d
    És félmeztelen kezdik, előveszik a kaszát húznak rajta párat, hogy éles legyen!
    Utána csak döntik vele a amit kell:ddd

  • 2010.05.09 00:48:26alien

    az ittas vezető olyan mint egy terrorista nem lehet tudni kit nyír ki és igen nem vezetek részegen még áramot sem, mert kinyírhatok valakit, tudom józanon is, de akkor is kicsit nagyobb az esély benyomva mint látjuk

  • 2010.05.09 00:49:38GSXF750

    2010.05.09 00:46:07A Penta
    Na akkor A Penta, bearatottam neked egy akkora számlát, hogy csak na:):):), Sokba fog kerülni palacsinta:)

  • 2010.05.09 00:51:09Nana69

    Bevallotta,hogy ivott. Most. Aztán majd visszavonja. Megteheti. Majd ha tele lesz a gatyája amikor az ügyvédje nem tud megegyezni a bírósággal. Nem számít.

  • 2010.05.09 00:51:49alien

    Nana69
    mi nincs neked konkrétan szabályozva? az ég áldjon már meg, részegen ne vezess ez elég konkrét nem
    meg ott van hogy ne ölj, konkrét nem?

  • 2010.05.09 00:52:05A Penta

    Moci ha nyami akkor meg kell hogy érje!
    Őőőőő mégis mennyibe???:))
    Csak KB.??:))

  • 2010.05.09 00:54:48GSXF750

    2010.05.09 00:52:05A Penta
    várj még egy kicsit, úgy is adócsökkentés lesz, és akkor olcsobban tudom adni számlával:)

  • 2010.05.09 00:55:45Nana69

    Aliennek: de ez igen,persze! De mindent ki lehet kerülni! Mindent meg lehet úszni! Amit Te írsz,azok az alapszabályok, de ilyen az is,hogy ne lopj. Mégis lophatsz pl. a boltban, de 10eFt-ig semmi nem történik,nem hívhatnak még rendőrt sem.

  • 2010.05.09 00:59:45A Penta

    Moci Várok, de csak akkor süsd ki ha tálalod!:)
    Nehogy más megegye:)

  • 2010.05.09 01:01:54GSXF750

    2010.05.09 00:59:45A Penta
    megbeszéltük A Penta:)

    Háj mindenkinek:)

  • 2010.05.09 01:02:30Nana69

    Nem védeni akarom! Megérdemelné, hogy kicsit pihenjen a hűvösben. Ha az én gyerekem vagy családtagom lett volna valamelyik kocsiban, tuti, hogy megtekergettem volna a nyakát. Hja, az meg önbíráskodás, ajajj, micsoda helyzet!!!!
    Na, hidd el, simán megússza. Van pénze, lesz jó ügyvédje.

  • 2010.05.09 01:04:26Nana69

    Na, léptem, aludni is kellene. Szegény S.András 43 éves fóti lakos vajon tud-e most aludni?

  • 2010.05.09 01:05:05A Penta

    Szia Moci!

  • 2010.05.09 01:38:37neddie

    Lassan mondom hogy mindenki megértse: N_E_M L_E_S_Z F_E_L_E_L_Ő_S_S_É_G_R_E_V_O_N_Á_S
    Na,bikicsunáj.

  • 2010.05.09 02:39:55tizenot

    Yanka, reszvetem a lanyod miatt, en tenyleg nagyon sajnalom.

    De akkor gondolom leloned az osszes embert aki 50 helyett 70-vel megy vagy aki atmegy a piros lampan, aki nem tartja be a jobbkezszabalyt, aki zarovonalon hajt keresztul stb...
    Ezek is ugyanolyan szandekosan eloidezett baleseti kockazatot novelo tenyezok mint az ittas vezetes. Ez igy nem mukodne, belathatod.

  • 2010.05.09 03:07:46seveneleven

    tizenot, a kulonbseg akozott, aki "50 helyett 70-nel megy vagy aki atmegy a piros lampan, aki nem tartja be a jobbkezszabalyt, aki zarovonalon hajt keresztul" es az ittas vezeto kozott az, h utobbi fel sem fogja, h mit csinal, mivel nem tud tiszta fejjel gondolkodni, erzekelese megvaltozik, ítelokepessege torzul, reakcioideje lelassul, stb. Az ervelesed nem allja meg a helyet. adocsalassal max magadat sodrod bajba, pl. masokat nem. nem kivanom, h csontreszeg sofor keresztezze az utad, ahogy azt sem, h valaha aterezd, mit erezhetett Yanka, amikor nem jott haza a kislanya. nem kivanok rosszat Stohlnak se, az elozmenyeket nezve nem is hiszek benne, h el lehet erni nala, megis remelem, h nem ul tobbe a volan moge mert nagyon ugy tunik, h o az az arc, aki keptelen megallni, h ittasan vezessen. egyszer mar majdnem belehalt es megtette ujra. ehhez nagyon elszant idiotanak kell lenni, lassuk be

  • 2010.05.09 03:39:12tizenot

    seveneleven:

    En csak azok ellen emeltem hangot akik azt mondtak hogy stohlt le kene loni stb... A te velemenyed teljesen korrekt es egyetertek vele, en is remelem hogy peldasan megbuntetik, mint ahogy minden mas emberrel tennek hasonlo esetben es tobbet nem ul volan moge.

    Az adocsalassal kapcsolatban pedig csak annyit mondanek hogy a nagy penzmozgasokhoz altalaban bunozoi csoportok kapcsolodnak es bizony eleg surun vannak elszamolasi stb... vitak, amik - meg ha nem is vegzodnek halallal - nagyon sok ember eletet valtoztatjak meg sulyosan. Pl. nagyobb osszeget tisztara mosni nem olcso es az a penzt amit ezert kernek bizony nem a beteg gyerekek megsegitesere fogjak elkolteni, hanem pl. enyingi bandakat tartanak el belole - a torvenytelenul megszerzett penzt csak torvenytelen eszkozokkel lehet megvedeni.
    Szerintem az egesz bunozoi reteget az ilyen es hasonlo vagyon elleni (=nem olyan veszelyesnek gondolt) buncselekmenyek tartjak el.

    Ezen felul meg azon is el lehet gondolkodni hogyha egy adocsalo gyereke/haverjai/kornyezete azt latjak hogy a milyen konnyu penzkereset ez, annak milyen hatasai vannak hosszutavon.

    Szoval nem akarom tovabb sorolni, de egy adocsalasnak szerintem osszessegeben sokkal, de sokkal tobb negativ hatasa van mint egy kozuti balesetnek, bar ezek a hatasok valoban nem annyira feltunoek mint autobaleset eseten.

  • 2010.05.09 03:52:01====== vadparaszt ======

    Az adócsalók is dögöljenek meg. Még valaki?

  • 2010.05.09 06:24:12KOVALSKY

    Sajnos sok mindenben különbözni fog ez az eset a többitől..Az ország Bucija a menő ügyvédeivel megint kihúzza magát a szarból...Speciel ha velem jött volna szembe ez a szarember és velem csinálja ezt ha felépülök kitöröm a nyakát,és akkor jöhetne az ügyvédeivel majd.

  • 2010.05.09 07:30:08SzaGyu

    Én ezt az embert gyalogosként a járdán is csak kísérővel engedném közlekedni!

  • 2010.05.09 07:47:57safranek

    Jó ügyvédei vannak. Kap valami látszólagos büntetést és kényszerelvonót. Pedig ez cserbenhagyás, hatóság megtévesztése, stb.
    Ja, és ami nagyon fontos! IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS nem létezik. JOGSZOLGÁLTATÁS van. Azaz az 'igazság' az ügyvédedtől függ és attól, hogy celeb vagy-e vagy sem! Ez nem csak nálunk van így, amerikában és máshol is.

  • 2010.05.09 08:51:00traff

    Ez vót má?

    [link]

  • 2010.05.09 09:54:58vargatoncsi

    Fontos kerdes szamomra:

    Mivel ittasan ult be a kocsijaba igy nem all fenn a "baleset", hanem elore kitervelt, szandekos bunteny. Orakon keresztul inni, az szandekos es kitervelt cselekmeny.

    Ennek megfeleloen, rememlem a vetlen autosok elperlik tole az utolso fillerjet is,

  • 2010.05.09 10:08:28Yanka

    Lehet, hogy adót is csalt az az állat,aki részegen elgázolta a kislányom, de mégis csak abba halt bele, hogy seggrészegen elgázolta. Az adócsalókról miért is kell beszélni? Stohl részegen balesetet okozott. Nem adót csalt. Azt csak józanul lehet. Hogy mi veszélyesebb?
    Te tizenot, minek örülnél jobban? Ha a szomszédod adótcsalna, vagy részegen halálragazolná a gyereked, feleséged, anyád vagy apád? Hogy lehet összehasonlítani egy záróvonal átlepesét az ittas vezetéssel? Nem lőnék le senkit, nem is lőttem azt se aki tönkrepiálta az életem. Volt börtönben, most piál és vezet tovább.Csak remélem, hogy más családot nem tesz tönkre majd.
    Tizenot, soha ne érezd milyen marhaságokat hadováltál itt össze!

  • 2010.05.09 10:31:15Charly McCoor

    Régen azért vezették be az államok a büntetést , hogy elejét vegyék az önbíráakodásnak.A sok enyhe büntetés viszont estleg elhozhatja az erre való igényt.Egyébként nagyon felháborító , hogy sok felelőtlenségből okozott balasetet ( halál vagy sérülés) túl enyhén büntet az állam.Ha egy hozzátartozómat nyomoréká tenné vagy megölné egy állat , akkár részegen vagy józanul én késztetést éreznék rá , hogy szém lassan kinyirjam.

  • 2010.05.09 10:49:05520d Touring

    Hogy jön ide Bodnár?
    Nem ő volt részeg, hanem a biciklis akit elütött.

  • 2010.05.09 11:20:5115 éves kislány

    cseppet sem diszkréten átlépve a megengedett sebességhatárt, egy borzalmas állapotú úton. Annyi különbséget látok, hogy ő még pia nélkül is tudott síkhülye lenni...

  • 2010.05.09 11:24:3515 éves fijú

    azt irja a bors hogy megpróbálta nöjét kancsikát is belekeverni,hogy mongya azt hogy ö vezetett...
    micsoda egy férfi! szúrnám a fosóját!

  • 2010.05.09 11:56:08Laceeka82

    Magyarországon éves átlagban a személyi sérüléses közúti balesetek 13-14 százalékát ittas vezetők okozzák. Tehát a balesetek 86-87 százalékát a józanok okozzák!!! VEZESSÜNK RÉSZEGEN!!!!!!!! XD XD XD

  • 2010.05.09 12:34:3715 éves kislány

    én is adnék a fingójának

  • 2010.05.09 12:49:0515 éves fijú

    te mivel 15 éves kislány? a kisújjaddal? hehe

  • 2010.05.09 12:53:431. tizenötévesfiú

    én is csak egy kapanyéllel adnék a fosójának.

  • 2010.05.09 12:58:08filippone

    Előre is elnézést azért, hogy nem fogok b+ elni, és hasonló igen cool kifejezéseket használni.

    Sokakhoz csatlakozva én is úgy vélem, aki ittasan vezet, potenciális gyilkos, hiszen tudja, hogy ivott és úgy vezetni nagyon veszélyes. Akár Stohl bucinak hívják, akár máshogy. És szerintem azon az estén sem csak S.A volt az egyetlen aki így tett. Hogy nem lett belőle baj az csak a szerencse, hogyha történt valami és nem lett belőle sajtóhír, az csak a média dolga. Azt hiszem azonban, hogy téved, aki a többi szintén "előre kitervelt" közlekedési szabálysértést, bűncselekményt lekicsinyli.
    Gondoljatok csak bele:
    Gyorshajtás (és most nem arra gondolok, aki 50 helyet 55-tel megy) hanem arra, aki lakott területen mondjuk 80-al előz, záróvonalon át, indexelés nélkül, pláne egy 100%-an lesötétített autóban amiben 100 dbell-en dübög a zene. Egyenként is veszélyes mind amit leírtam. vagy. Elaludt vezetés közben. Mert fáradt volt, álmos, Miért nem állt meg? Átment a piros lámpán, persze úgy, hogy előtte éppen hogy meg tudta előzni azt, aki már megállt. És utána csatt, mert van aki elindult a zöldnél. És a vétlen meghalt. Pedig a vétkes nem ivott és nem is Stohl a neve. Telefonálás vezetés közben. A másik kézben ott a cigi. Leseik a parázs, meg kellene keresni. Durr egy autóba bele, vagy fel a padkára a gyalogosok közé. Mindez nem fikció, a haverom helyszínelő 100-és 100 hasonlót látott. Minden szándékos volt, hiszen nem hiába tiltott. Ha valaki egy ilyen sofőr miatt veszti el valakijét, az bocsánatosabb, mintha a "gyilkos" ivott volna?
    Kíváncsi vagyok, hányan mondhatjuk el magunkról hogy valamelyik a leírtakhoz hasonló még nem történ meg velünk. Az, hogy most itt pálcát törhetünk akár egy médiafigura, vagy egymás felett nem rajtunk, csak a szerencsén múlt eddig.

  • 2010.05.09 13:06:51tizenöt éves fijú

    Azért csak krampácsojják szét a seggit!

  • 2010.05.09 13:23:2815 éves kislány

    nem a kisujjammal. hurkatöltővel :)

  • 2010.05.09 14:20:2315 éves fijú

    300.

  • 2010.05.09 14:23:38tizenöt éves fijú

    tarcsd ide azt a kerek szádat!

  • 2010.05.09 14:24:15tizenöt éves fijú

    neee fogazzá' b+!

  • 2010.05.09 14:33:0615 éves fijú

    mit kötösszköcc kicsávó? rotykolón akasztalak oszt nézhecc nagy bambán kifele a fejedböl.

  • 2010.05.09 14:36:25tizenöt éves fijú

    nem beszél. szív!

  • 2010.05.10 06:32:23Kiss Zsófi

    tegnap megnéztem a MESEAUTÓ-t , már abból is tanulhatott volna és hogy lehet valaki ilyen felelőtlen, hogy ittasan ül a volán mögé?
    sajnálom, de tény hogy nagy büntetést érdemel , holott a lelkében azt hiszem most nem lehet valami nagy nyugalom

  • 2010.05.10 07:41:3115 éves kislány

    vagy lehet, hogy nem pont mesékkel kellene táplálni azt a szivacsosra vedelt hüje fejit

  • 2010.05.10 07:50:13kakaósbögre

    2010.05.10 06:32:23Kiss Zsófi

    már megnyugtatták az ügyvédek és az ismerősök.
    részt veszel egy alkohol ellenes kampányban, nemvezetsz két évig,3 hónap múlva visszatérsz a képernyőre,megoldjk neked okosba.ennyi lesz a történet.

  • 2010.05.10 09:25:30Nátán

    A DROGTESZTET MEGCSINÁLTÁK MÁR ? PEDIG NAGYON FONTOS VPLNA ! A SAJÁT ÉRDEKÉBEN IS ELMEHETNE EGY ELVONÓRA.NEM.Ő MÁR OLYAN STÁDIUMBAN VAN,HOGY A -!KÉNYSZER!- GYÓGYKEZELÉST KELLENE ALKALMAZNI.

  • 2010.05.10 13:13:39Monachus

    Az alábbi írás a Magyar Hírlapban jelent meg:

    "Stohlság
    Nem tudom elhinni, hogy egy baleset szenvedő alanyai hazudjanak. Egyszerűen nincsen rá okuk. Ezért elhiszem, amit mondtak.

    Azt mondták, hogy Stohl András, miután nekik hajtott a szemközti sávba áttérve, kiszállt az autójából, odament hozzájuk, és cigarettát kért. S hogy szemmel láthatóan részeg volt. Majd felhívta a barátnőjét, s odarendelte a baleset helyszínére. A nő meg is érkezett, Stohl pedig megkérte, vállalja magára a balhét, majd távozott a helyszínről. (Az illetékes rendőrkapitánysági közlemény ez utóbbit alátámasztja, lévén Stohl Andrást otthonából állították elő, egy órával a baleset után.)

    Akkor pedig ez így ittas vezetés, ittasan közúti baleset okozása (egy súlyos sérült!) és cserbenhagyás. Ha pedig Stohl a barátnőjére akarta testálni a dolgot, akkor talán a hatóság félrevezetésének kísérlete is megáll.

    Hadd összpontosítsak most az utóbbiakra. A cserbenhagyásra először.

    Miféle ember az, aki egy baleset okozójaként cigarettát kér a sérültektől, azután pedig lelép a helyszínről? Miféle?
    S miféle ember az, aki az egészet megpróbálja rálőcsölni a nőjére, mert annyira azért nem részeg, hogy ne mérje fel: bűncselekményt követett el, ráadásul visszaesőként. Miféle?
    Stohl-féle ember az ilyen. Ez egy létező típus. Ez korunk hőse.

    Stohl András nem volt tehetségtelen ember. Aztán elkapta a gépszíj, bedarálta a média. Meg az a súlyosan beteg közeg, amit mindez jelent, az a súlyosan beteg közeg, ami Alföldi „nemzeti” színházát jelenti. És Stohl Andrásból az lett, ami. Egy önkontroll nélküli, gyáva szarjankó. Aki piásan száguldozva veszélyezteti önmaga és mások életét, aki kábítószeres ügyekbe keveredik, aki hajlandó eljátszani mindent, s aki vállalja a „celebséget”, s mindazt, ami azzal jár. ..."

    folyt köv.

  • 2010.05.10 13:15:36Monachus

    folyt.

    "Stohl András legemlékezetesebb pillanatai immáron azok, amikor a show-műsorban kezével T betűt formálva, drámai arccal jelzi, hogy lejárt az idő, s az, hogy tökrészegen vezetve cserbenhagyja áldozatait. S hogy a nőjével vitetné el a balhét.

    Lám, egy dörzsölt ügyvéd már meg is szólalt az ügyben. Kifejtette, ha Stohl azt fogja vallani, hogy otthon, a sokk hatására ivott, nem lesz bizonyítható az ittas vezetés. Ha pedig telefonált a mentőknek is, mielőtt lelépett, akkor a cserbenhagyás sem.

    Stohl pedig ezt fogja vallani.
    És így meg is fogja úszni.

    Miképpen megúszta annak idején egy Császár Előd nevű celeb is, aki bekokózva rendőrt ölt (!), majd elkövetett egy biztosítási csalást is gyorsan… és semmi. A sztárügyvéd kisikálta a bajból, a mocsokból, a börtönből. Amiért bárki más kóterba ment volna, azért Császár Előd nem kapott semmit.

    Stohl sem fog.
    Illetve…

    Illetve most még reménykedem. Reménykedem, hogy az új szelek, az új hatalom majd ebben is újat hoz. Hogy Stohl – akit a régi hatalom a Tűzvonalban című tévésorozat sztárjává tett, csak azért, hogy feledtessék valahogyan a 2006. október 23-i gyalázatot – ezt mégsem fogja megúszni. Mert nem úszhatja meg. Mert ha megússza, akkor nem lehet rendet tenni az országban, s a társadalom lelkében, fejében.

    Akkor nem lesz itt semmi sem.
    Reménykedem, hogy ennek a gennyes celebvilágnak valahogyan vége lesz egyszer. Reménykedem, hogy az Alföldi-féle „nemzeti” színházból is Nemzeti Színház lesz hamarosan, s abban nem lesz helye többé Stohl Bucinak.
    Mert nem érdemli meg.

    Nem a piálásért. A gyávaság, a cserbenhagyás, a szaremberség miatt.

    Reménykedem, hogy Stohl András most végre és mégis azt fogja kapni, amit valóban megérdemel. Ha igen, akkor tudhatjuk, elindultunk egy másik úton. Ha nem, akkor baj van.
    Bayer Zsolt "

  • 2010.05.30 23:55:02X-faktor

    A Stohl az nem teljesen komplett ember, már több mint 10 éve kemény alkoholista és éve óta keményen drogozik, nem csodálnám ha a sitt helyett a diliházban kötne ki

1 | 2 | 3 | 4

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés