A Playboy magazin alapítója januárban megkérte Karissa és Kristina Shannont, hogy költözzenek át a birtokán található másik házba, ugyanis harmadik barátnőjével, Crystal Harrisszel igen szoros kapcsolat alakult ki köztük. Az ikreknek azonban most végleg menniük kell, ugyanis Hefnert meglehetősen zavarja, hogy bepasiztak. ”Egy pár héttel ezelőtt Hef egy kicsit ideges lett a barátaink miatt, és azt akarta, hogy költözzünk el” – nyilatkozta a Popeaternek Karissa Shannon, aki hozzátette, hogy az első és a legfontosabb szabály úgy szólt, hogy férfiakat nem vihettek be a házba. „Ez az egyik oka annak, hogy elköltöztünk” – tette hozzá. Hefner nemrég azt nyilatkozta, hogy a lányok ugyan már nem a barátnői, de továbbra is a barátai maradnak.