a10285 010

Beperelte a KISS frontemberét a sminkese, és a bírósági iratok szerint szexuális zaklatással vádolja a zenészt, írja Perez Hilton. Victoria Jackson állítása szerint az eset tavaly novemberben történt az ESPN sportcsarnokban. Simmons a koncert előtt, már a jelmezében volt, amikor odalépett hozzá, és feldühödve azt mondta a sminkesnek, tetszik neki. Ezután állítólag Simmons megragadta, és a nő ekkor feljajdult, és szólt, hogy ez fáj neki, mivel a fellépőruhán lévő tüskék megszúrták. Simmons ezután még szorosabban megragadta, és az ágyékával dörgölőzött hozzá, majd ezután elengedte.

A sminkes azt állítja, vannak szemtanúi, akik bizonyítják az állítását, és az eset miatt most 500 ezer dollárt követel a magyar származású zenésztől, aki zenekarával pénteken lép fel Budapesten. Simmons mindenesetre tagad, szerinte nem történt semmi, és éppen ezért ő is beperelte Jacksont a hamis vádak miatt.

A zenész egyébként nemrég úszott meg egy másik bírósági ügyet. Egy pár korábban azt állította, Simmons erőszakosan viselkedett velük egy Los Angeles-i bevásárlóközpontban. Azonban a kerületi ügyész bizonyítékok híján nem emelt vádat a fenyegetéssel és a fojtogatással gyanúsított Gene Simmons ellen.