A Bagi-Nacsa páros 3 év után megegyezett Hajdú Péterrel
2010.05.29. 11:10 - nemoszi
Bagi Iván és Nacsa Olivér 2007-ben húzta ki a gyufát Hajdúnál: nem jelentek meg annak a show-nak a forgatásán, amelynek Hajdú volt a producere, és a várakozó stábot is csak SMS-ben értesítették távolmaradásukról. A jelek szerint Hajdú Péter már akkoriban is szeretett pereskedni, mert azonnal bíróság elé vitte az ügyet. Első fokon 52 milliós kártérítést ítéltek meg a producer-műsorvezető javára, ami valószínűleg padlóra küldte volna a két humoristát. Most úgy tűnik, a feleknek sikerült peren kívül megegyeznie egy szolidabb összegben: „Hajdú Péter nagyon együttműködő volt. Az ötvenkétmilliós büntetés töredékét kell fizetnünk, és még ahhoz is hozzájárult, hogy ezt ütemezve, részletekben tegyük meg.” – mondta a Bors-nak Bagi Iván, aki állítólag a kedvezménynél is jobban örül annak, hogy kibékült a parkolók királyával.

Kommentek
2010.05.29 11:14:11kyskalacs+
na végre.itt van már nyuszi...puszi te kis buzi!
2010.05.29 11:43:43swallow48
Köcsögduda, mind a három! Nehogy már megmagyarázzák nekem, hogy 40 millát, csak úgy elengedünk, főként akkor, ha jogos!!!
2010.05.29 12:04:18Penta
JÓ FEJ EZ A PETI
2010.05.29 13:01:13lutria
Az a poén hogy pont a tv2 miatt hagyták ott a Hajdút,most meg lehet hogy egy helyen fognak dolgozni,lehet hogy ezért egyeztek meg a csatorna segítségével.
2010.05.29 13:01:26kyskalacs+
4.
promóció
2010.05.29 13:09:23SzeLepke
RamboPeti! Eszem azt a naaaagy lelkedet!
2010.05.29 13:58:35FERCS_BERCSI
Tán nincs is ember, akit úgy rühelnék, mint ezt a hajdút!
2010.05.29 14:00:36camelot
Köcsögbuli!!!Jó pénzért és semmit sem kell tenni érte,csak egy kis feljelentés és dől a lé!!!Hajdu köcsi tud valami érdemlegeset is???
2010.05.29 14:01:07Arany Varangy
Mér' olyan üres a tekintete ennek a Péternek?
Látszik az arcán a mosoly, de olyan hamisan fest. :)
2010.05.29 14:08:35Arany Varangy
K9csit arra emlékeztet mintha egy kannibál rámosolyogna az ebédre felszolgált misszionáriusra. :)
2010.05.29 16:26:36elekamano
Megvagyok győződve hogy mind a háromnak mehet seggbe!
De komolyan.
2010.05.29 16:27:26elekamano
..
2010.05.29 18:02:23VadBaromÁllat
és ez hír értékű...
2010.05.29 18:12:04Félkegyelmű
Azt megértem, hogy örül a Bagi, hogy elengedték a tartozása javát, de azt, hogy miért örvendezik annak, hogy kibékült ezzel a szellemi fogyatékossal..... Na azt végképp nem.
2010.05.29 19:20:39doktor.dikhed
Műbalhé az egész. Elég jó nézettséget szerzett vele a hülye műsora, hogy élőben veszekedtek, és ez volt a cél.
2010.05.29 19:25:40FantomFőtusz
Három tehetségtelen senki.
2010.05.29 19:55:48megint
Azért örül, hogy kibékültek, mert így gondolom ismét lesz esélyük műsort kapni, nagyarcú péter sok magas rangú emberhez nyalta már be magát
2010.05.29 19:57:56Cuncimokus
Juhhú! Micsoda nap! Hajdú ÉS Stohl! YESSSS!
2010.05.29 20:03:04Parmezanidész
ez olyan rendes volt, HajdúPé, hogy most 3x parkolhatsz rokkanthelyre
2010.05.29 20:29:29spanyi
bagi nacsa nyaljatok csak ennek a szép fiúnak, hátha még jól jártok vele-ÉRDEKEK!!!!!fúj hajdú nyomorék!!!!
2010.05.29 20:29:55keeroy
Látjátok, mérhetetlenül jó és nagylelkű ember ez a Hajdú Péter. :)
2010.05.29 20:45:30csodatévő dzsagodar
Ha nem lennék úriember, azt mondanám, hogy ez a h.p. egy undorhányás csíra féreg. A sarkikata szöges kesztyűvel verje a kisborzast, és közben dúdolja a marseillest. De nem mondok ilyet.
2010.05.29 20:57:43Egyetemi docens
Sunáznám mindet.
2010.05.29 21:04:49drhook
Egyetemi docens-nek: van olyan élő és életten dolog ezen a bolygón amit te nem sunáznál?
demostkomolyan
2010.05.29 21:19:34Môžeš mi pomôct'?
Most azt gondoljátok, hogy pont Hajdú Péter nem érdemel két kosútdíjat. Pedig - mint általában - most is tévedtek. Napjaink Hajdú Pétere tökéletesen megérett második kosútdíjára úgy testben, mint lélekben. Sajnos Nacsáékról ez nem mondható el. Nekik testben érniük kell még úgy tizennyolc napot, ha jól számolom. Persze vegyük tekintetbe, hogy az ilyesmi nem szakterületem, szóval lehet az akár huszonkét nap is, de harmincnál nem több, hétnél nem kevesebb! Hacsak nem tévedek, ami - ezt jeleztem! - bizony könnyen előfordulhat. De azért mégis meg lennék lepve egy picit, hogy épp most, épp ebben. Persze nagyon azért nem. Úgy mondjuk egy tizes skálán masszív négy és fél szinten lennék meglepve.
2010.05.29 21:46:27Môžeš mi pomôct'?
Hé, rájöttem valamire! Egy 250 oldalas könyv szerzői előfinanszírozott magánkiadásának nyomdaköltsége 1000 példányt véve nem kerülhet többe 500 forintnál példányonként. Egy ilyen kopi nyilván gondozza, tördeli, címlapot fotósoppol, terjeszt, promóz - és milyen jól teszi! Hé, holnap kiadok a lányomnak egy ilyet! Bár nem is, inkább maxi CD-t, egy aranylemez mégiscsak ócsóbb - és nem is foglal annyi helyet. Meg szép a falon. De tetszik a cikk, majd rendelek hozzá én is, csak én markánsabb kommentekkel - de ezt majd ha aktuális.
2010.05.29 21:47:19Môžeš mi pomôct'?
Bocs, ezt nem ide szántam. Látjátok ez van hogy a kislány tiltogatja a wifit.
2010.05.29 21:56:57Kelly és a szexi dög
Kamu!
2010.05.29 21:58:29Hivatásos beszólóművész
Bagi & Nacsa helyében jól elkezdeném fizetgetni a cuccost. És ha végére értem a törlesztőnek, várnék még fél-1 évet, és amikor már senki nem emlékszik a cuccra, már senki nem gondol a történésekre, akkor ráküldenék a Hajdú PKBP Péterre (Parkolni Képtelen Büdös Paraszt) 3 kancigót h ijesszék meg egy sötét utcán.
De hál istennek nem vagyok abban a helyzetben! :)
2010.05.29 22:20:44Shopping
Ez a kedvencem.
Munka nélkül pénzkeresés!!!
Ősi román ( zsidó) szokás.
2010.05.29 22:47:29apuc
Mikor lesz a rokkantigazolványa jogos?
2010.05.29 22:59:21szkepi
amatőrtalálkozó
2010.05.29 23:08:37bélabébi
Hajdú Péter a jó büdös kurva anyád.
Te faszfej ratyi hányok tőled bazdmeg, te vagy a Blikkben, te vagy az Indexen, te vagy az istenbaszta tévében. Ki a jó kurva anyád vagy te? Egy fasz, egy senki egy nagy büdös nimand. Tehetségtelen majom, szánalmas fasz senkiházi köcsög. Utál mindenki mint a büdös Sóhergeciápdétnorbit a műmellű vicsorgó kurvájával, de te nem köpöd szembe magad, nem baszod te mész és minden nap beleszarsz az emberek pofájába a geci kölkeiddel, a balfasz feleségeddel és a semmittelen szar életeddel.
Szopd le a hatalmas büdös szőrős nagy faszom és nyald ki a mégbüdösebb óriási szaros valogam.
2010.05.29 23:13:19rega
bélabébi
..és te ki vagy..? remélem legalább elélvezel ettől a stílustól..mert akkor talán neked jó így :)))))))))))))))))))))))))))ű
Isten mindenkit szeret!
.. a béke legyen veled..uff!
2010.05.30 00:07:58queensryche
Mennyi az a 'töredék'?
2010.05.30 01:39:27Incinerator
bélabébi
ezen kurva jót röhögtem.
2010.05.30 03:48:19Inda-Labs
Belekkel kinn, vagy belekkel benn.
Kedves Péter, kérem, ne tétovázzon...
2010.05.30 03:54:53tasha
amugy a Nacsa szexualisan kisugarzo
(not! ) :D
2010.05.30 04:40:58tasha
2010.05.30 04:20:55ergerberger
az tul draga muri
2000 w-os siemens porszivoval maszturbalnak -esetlegesen webcam elott, de az mar szinten urizalas ezek kozott a pennyfuckerek kozott. A sajat zset nem szeretik kolteni csak a TE levizoret.
2010.05.30 05:38:10Inda-Labs
Meghalt Dennis Hopper, tegnap.
2010.05.30 09:03:58www.Bisex.hu
miért nem lepődök meg?
2010.05.30 10:13:15villamos alóli kacaj
Milyen helyes ez a Petya!
2010.05.30 11:35:20vacapdakk
A fotó alapján megállapíthatjuk, hogy Hajdú P. feje miatt terjedt el a szélesvásznú televíziózás.