Ön szerint meglopták Izát?

Következzen, már így kedden, a hét megfejthetetlen sztorija! Megpróbáljuk összefoglalni, de szövevényes, mint egy francia nagyregény, ember legyen a talpán, akinek összeáll a kép. A Megasztár 3 egyik korábbi döntőse, Széles Iza borzasztó krimivel kezdte meg riporteri pályafutását a Tabu tévénél. Az első eseményen, amelyre elküldték, meglopták. A Symbolban tartották hétfőn este a TV2 Aktív partiját, ahol egy lány, akit a Tabu tévé úgy azonosított be, mint a "szervezők egyik alkalmazottja" azért ment a biztonságiakhoz, mert azt mondta, valaki ellopott tőle körülbelül nyolcezer forintot. Miközben átnézték a sértett lány holmijait, a sértett lányból elkövető lett, mert meglopta Széles Izát, akinek szintén a Symbol hátsó helyiségében volt a táskája, ahol a meglopott lánynak. Ezt a lopást biztonsági kamerák rögzítették, ahogy a sértettből lett elkövető kivette Széles Iza táskájából a pénztárcáját, majd eldobta. A felvételen egyedül a "szervezők egyik alkalmazottja" nyúlt bele Széles Iza táskájába. A tolvaj később elszaladt, és vitte magával a helyen megjelenő tervező, Czinege Anna egyik ruháját is. Most jön a fordulat a dologban, miután a videón szereplő tolvaj elszaladt, megjelent a hely előtt egy másik lány, aki kleptomániásként azonosította magát, és bevallotta, hogy ellopott néhány ezer forintot attól, aki később Széles Izát lopta meg a vádak szerint. A lány elmondta, hogy már két éve képes volt magát türtőztetni, de most megint csinált egy butaságot. Mozgalmas egy hétfő este.