Sean Combs, azaz Diddy régen azt nyilatkozta, hogy ő beéri azzal, ha csupán három órát aludhat. A korral együtt ugyan megnőtt az alvásigénye, de állítólag nehezére esik álomba szenderülni - írja a FemaleFirst. „Büszke voltam arra, hogy napi 18 órát dolgoztam és csak három órát aludtam. Mostanában azonban komoly gondot okoz, hogy nem tudok elaludni, hogy álmatlanságban szenvedek. Néha altatót veszek be, vagy különböző teákat iszom” – nyilatkozta a rapmogul, aki állítása szerint mindent kipróbál, hogy megoldja a problémát. Hozzátette, egyszerre áldás és átok, hogy az agya nem tud leállni, folyton pörög. „Karrierem elején örültem, hogy ilyen vagyok, de most már nagyon zavar” - tette hozzá Diddy, aki nemrég arra panaszkodott, hogy a túl sok munka miatt nem találta még meg az Igazit. Egyúttal azt is megállapította, hogy a szerelmet nem lehet megvásárolni.