Dél-Afirkában hiánycikk a vuvuzela-füldugó
2010.06.12. 14:33 - bry
Kifogynak a fokvárosi boltok azokból a füldugókból, amelyekkel a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság jelképévé vált műanyag duda, a vuvuzela hangjától védik magukat az emberek. A dél-afrikai szurkolók kedvenc zajkeltő eszköze egyes vizsgálatok szerint jóval hangosabb a még egészségesnek tartott zajszintnél, és sokan betiltásukat követelték.
"Nem tudunk lépést tartani a rohammal" - nyilatkozta egy fokvárosi boltos. Elmondása szerint két nap alatt akár hatszáz darab, külön a vuvuzela ellen gyártott füldugót tudott volna eladni, ha lett volna elég készleten. Elmondása szerint már ezer darabot rendelt, hogy biztosan ki tudja elégíteni a keresletet.
Nemcsak a "Vuvu-Stop" néven árult, külön a világbajnokság idejére készített földugók fogytak el. A fokvárosi gyógyszertárakat is "kifosztották" a kisebb zajszintre vágyó szurkolók. A földugókat olyan sokan keresik, hogy még a vuvuzela kitalálójának tartott, és azt először gyártó Neil van Schalkwyk is füldugókat kezdett árulni a szurkolóknak. A vuvuzelával végzett kísérletek szerint a műanyag duda akár 130 decibeles hangerővel is szólhat, amelynek már halláskárosító hatása lehet. A légkalapácsnak kilencven decibel a hangereje, míg egy felszálló repülőgépnek száz decibel.
A vuvuzela hangját sokan olyan idegesítőnek találták, hogy betiltásukat követelték a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől. A FIFA kapott annyi panaszt, hogy kivizsgálják ennek lehetőségét, de végül nem tiltották be a dél-afrikai szurkolók kedvenc dudáját. Csak annyit követeltek meg, hogy a himnuszok alatt ne fújják a vuvuzelát. (FH)



Kommentek
2010.06.12 14:38:03SzeLepke
Ez még a tv-n keresztül is k. idegesítő.
2010.06.12 14:51:49kirúzsoz
egyetértek. kurva szar ez így.
2010.06.12 16:17:49uberunter
nagyon-nagyon durva! 8D
2010.06.12 16:27:25GraceStalker
8D? az nagyon sok lesz uberunter :DDD
2010.06.12 17:58:34fodid
nemtudom mitkell sírni. elo sportesemenyeken az ilyen "hangszerek" sohase ritkák es senkise szol oda a masiknak pl egy kezilabdameccsen h "brada, nedudalja' ma'"
2010.06.12 19:26:04Fioni
kicsit zavaró , az nem vitás , de van látnivaló bőven:)
2010.06.12 19:46:19Bluesrider
1978 Argentína - papírfecnik hajigálása
1986 Mexiko - hullámzás
2010 Dél-Afrika - Vuvuzela
Mondjuk, tudom, hogy nem moziban ül az ember, de egyenként nyomnám le a torkukon ezt a sz@rt
2010.06.13 05:15:17midián
nézesd meg magad orvossal!
2010.06.13 06:17:46kirúzsoz
élő sporteseményeken a hangszerek valóban gyakoriak de egy dobot vagy sípot nem lehet ehhez a cucchoz hasonlítani.
2010.06.13 09:07:17kyskalacs+
ergerberger ez egy fölötébb szépre sikeredett komment :DD
2010.06.13 10:39:41Lámpa Lajos
na ezt pont leszarom, ugyhogy nicns gond mert a seggdugó nem hiánycikk :)
2010.06.13 11:26:21beeee
Legalább a TV-adásokból kiszűrhetnék...[link]!/pages/Please-filter-Vuvuzela-from-TV-coverage/129190983771003
2010.06.13 11:29:52beeee
Ez a link beillesztés nem akar menni...[link]
2010.06.13 13:55:46attilka87
Rendben, fújják a makikürtöt az agyatlan niggerek, ha Dél-Afrika játszik, ezzel nincs gond. Az viszont felettébb idegesítő, hogy az olyan meccseken is fújják, ahol pártatlanként terpesztik a seggüket, az olyan meccseken, ahol a vendég szurkolók énekelnének, dobolnának, egyszóval szurkolnának. Ráadásul a himnuszok alatt is.
2010.06.13 14:17:21smidgen
ezek után vagy 60 évig nem lesz több afrrkai vb az tuti
2010.06.13 15:20:20kyskalacs+
amugy meg hol van dél Afirka???
2010.06.13 15:25:52kirúzsoz
állítólag Afrika déli részén
2010.06.13 15:29:32kirúzsoz
vuvuzelával akarom ébreszteni a szomszédomat Bélát, mondjuk reggel ötkor, hamár muszáj végighallgatnom szombat reggel hatkor, ahogy nyolcszázszor elüvölti magát a kutyájának, hogy Csimpi ne mennyé el
2010.06.13 15:30:12SzeLepke
kaly, hogy te milyen kis szemfüles vagy! Ez fel se tűnt!:)
2010.06.13 15:31:35SzeLepke
kirúzsoz, állítólag nem könnyű azt megszólaltatni. Van-é tüdőd hozzá?:)
2010.06.13 15:35:05BÉLA
Kirúzsoz, megvettem már a múlt héten a vuvuzela füldugóimat! ;)
Azóta ki sem veszem a fülemből!
Csimpinek is betettem! :D
2010.06.13 15:38:59kpityu2
Az angol meccsen nem tűnt annyira hangosnak, de a szlovén meccsen megint idegesítő volt. Még a kommentátort is elnyomta néha. Süketeket alkalmaznak hangmérnöknek a tévében? Vagy beragadt a potméter?
2010.06.13 15:47:54====== vadparaszt ======
gondolom, ha törölnék a bubuzerát, részben elmenne a beszédhang is
ez nem lenne feltétlen baj
2010.06.13 16:08:41tgmt
Nekem is elegem van ebből az egészből! Remélem mihamarabb véget ér ez az egész és soha többé nem lesz ilyen Afrikában.
A MAI VALÓS HELYZET DÉL-AFRIKÁBAN: (Fontossági sorrendben.)
Hosszabb cikkek:
[link] (Ebben az egyik link a vége felé "itt"-re kattintva 18+!!! a napjainkban történt búrok elleni mészárlás bizonyítékai képekben. A Nelson Mandela-s videó pedig magáért beszél!)
[link]
[link]
Rövid:
[link]
[link]
2010.06.13 16:16:07kirúzsoz
a kurucinfódat vidd a picsába
2010.06.13 16:31:01Stahl
Moderálás...? egy lófaszt, tele az oldal rasszistákkal.
2010.06.13 16:54:41tgmt
Moderálás... lesz nyugi. De a lényeg h ilyen csicska "felvilágosultak" is beleolvassanak..
Rasszisták... hát nem tudom, nem magyarázkodok, de az is biztos, hogy fehér gyűlölők is vannak itt!
De tetszik vagy nem, kuruc vagy nem, ajánlom, hogy olvassatok bele!!! A tényeket ti sem és a média sem tudja befolyásolni, max. tagadni és eltitkolni...
Egy tanulságos idézet a cikkből, ha nem akarnátok beleolvasni:
dr. Frank Ellis, a skóciai Leeds University korábbi professzora: „Képzeljék el a politikailag helyes, rasszizmus-ellenes lázat, melyben a BBC égne, ha a fehérek közel 3000 fekete farmert kiraboltak, megkínoztak, megerőszakoltak, farba túrtak és kivégeztek volna 1994 óta. Egyet biztosra vehetünk: a FIFA sohasem adta volna oda Dél-Afrikának a 2010-es világbajnokságot.”
Nelson Mandela link itt:[link]
2010.06.13 17:25:53kyskalacs+
bry- AFIRKA ???? áháháháháháháhá
2010.06.13 17:39:45kyskalacs+
aki Afirkát mond mondjon Bfirkát is!
2010.06.13 19:16:41John A. Dragon prof
Kedves mindenki!
A kurucinfós cikk nem érdekel, egyáltalán nem valós helyzet, a kurucinfó erősen rasszista. Egyébként az, hogy a feketék (vagy nálunk a cigányok) bűnöznek, az nem annak az oka hogy feketék (vagy cigányok), hanem az, hogy szegénységben élnek. Valószínű, hogy vannak olyan fekete (vagy cigány) emberek, akik sokkal nagyobb emberek, mint a kommentelők többsége. És természetesen vannak olyan fehérek is, vallástól, népcsoporttól FÜGGETLEN. Például, ha jól tudom, Ribéry iszlám. És mégis ő a BL-második csapat egyik legfontosabb focistája. Sőt, a MAGYAR U20-as válogatott legjobbja is orosz származású. Hát akkor hol az igazság?
Egyébként a Vuvuzelát én is idegesítőnek tartom.
2010.06.13 19:43:49kirúzsoz
teljesen egyetértek.
egyébként professzor, a hülyéket nem győzöd meg, ezeknek tök mindegy, maximum két percig elkussolnak vagy lecsendesednek két percre aztán folytatják.
olyanok, mint a gyalog galoppban a nép akinek rá kell jönnie mitől boszorkány egy boszorkány.:)
2010.06.13 19:53:18tgmt
Igen, a kuruc-os cikk nem a legszerencsésebb, mert rasszista beállítottságú és a téma is kényes a bőrszín miatt. A tények viszont magukért beszélnek és ezért hívom fel a figyelmet az alábbi cikkre ami nem kuruc! Ez az eredeti angol nyelvű cikk a búrok mai helyzetéről és a fehérek elleni (faji alapon!) kínzásokról stb...
CSAK 18+!!![link]
Ezek után érdemes lenne elgondolkodni (nem a rasszista maszlagon) hanem azon amit ez bizonyít. A bűnözés nem fogható mindig teljes mértékben a szegénységre, nyilván az is az oka, DE érdemes alaposabban, megvizsgálni D-A-i Közt. történelmét és utána elgondolkodni a valós dolgokon és nem csak! a szegénységre fogni.
2010.06.13 19:54:58kakaósbögre
2010.06.13 19:16:41John A. Dragon prof
már megbocsáss de nem látom az összefüggést a szegénység és bűnözés között.
ugyanis -bármennyire furcsa-vannak olyanok akik szegénységük ellenére nem követnek el bűncselekményeket.
nameg.a bűn bűn marad akkor is ha szegény akkor is ha gazdag követi el.
még a bíróságon sem jelent felmentést ha az elkövető mondjuk bizonyítottan nincstelen.
2010.06.13 20:01:33Sеntа'
Kiváncsi vagyok, hány pillanat alatt baxnának ki a kuricinfóról, ha elkezdenék ott divatos csecsebecsékről, csajokról-pasikról, celebek benőtt lábkörméről írkálni...
2010.06.13 20:08:19kakaósbögre
senta.boldogok lennének hidd el.én is mert per pill oda nem lehet írni..:)
2010.06.13 20:12:28Sеntа'
Pont erre a lényegbevágó válaszra számítottam, látom átment a lényeg.
2010.06.13 20:13:38Sеntа'
áhhh,
2. lényeg=mondanivalóm
2010.06.14 08:08:06kirúzsoz
van összefüggés szegénység és bűnözés között.
ahogy gazdagság és bűnözés között is van.
más típusú bűncselekmények, természetesen.
kakaósbögre, annyiban van igazad, hogy ezt (mint, mindent) árnyalja a személyiségjegy, tehát lehet valaki bűnöző és nem bűnöző függetlenül az anyagi helyzetétől de ez nem azt jelenti, hogy ez a képlet az egyedüli 'megfejtése' a dolognak, csupán ez is differenciálja
2010.06.14 10:42:01Triskelon
Visszatérve az eredeti témához, helyi kultúra ide vagy oda, nem tudom ki mennyire lenne toleráns ha fülébe fújnák azt a sz@rt két órán keresztül. A TV-n keresztül is marha idegesítő, ha ott ülnék és valaki ezt fújná mellettem, a seggében kötne ki az tuti. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a legtöbb csapatot is marhára zavarja. Nem kéne túlzásba vinni ezt a multikulti maszlagot sem, mert oké, idehaza nem huhogunk, nem rakunk ki ilyen-olyan rasszista, vagy annak vélt transzparenst, ott viszont meg hadd ne süketüljünk már meg akkor. Ennyi.
2010.06.27 11:56:40login612
Maradona és a Vuvuzela:
[link]