horoszkóp

Stohl volt barátnője szerint Stohlnak voltak potenciazavarai

mm
2010.06.17. 10:43

Még a Survivor című reality alatt ismerte meg Stohl András Tündét, akinek a kedvéért elhagyta a családját, hogy egy évig együtt legyenek. A Hot felkutatta a jelenleg Spanyolországban dolgozó Tündét, aki elmondta a lapnak, tudott róla, hogy Stohlnak potenciaproblémái voltak. "Andrásnak velem nem volt szüksége ilyen szerekre. De azt tudom, tőle magától, hogy az első balesete időpontjában kezeslábas volt rajta. Amikor az autó felborult, és ő összevissza forgott a kocsiban, a kezeslába valahogy beleakadt a volánba, aminek a következtében súlyos ágyéki sérülést szenvedett. Emiatt nagy műtéten esett át akkor, és az orvosa azt mondta, könnyen lehet, hogy nem lesz többé képes a testi szerelemre. Én úgy tapasztaltam, hogy ez nem következett be, de ő elmesélte, hogy annyira megviselte őt az ettől való félelem, hogy emiatt tényleg voltak potenciazavarai másokkal" - mesélt a nő a lapnak. Hozzátette, drogozni egyáltalán nem látta a színészt, és hat éve nem is beszéltek egymással, ezért arról nem tud, hogyan alakult a színész férfiassága a későbbiekben. Stohl balesetekor, amit a színész ittasan, bedrogozva követett el, az autójában többek között potencianövelőt találtak a rendőrök.