A színész három lányával, párjával és barátjával nyaralt együtt Görögországban – írja a Bors. A napilap minderről úgy értesült, hogy Stohl első házasságából született lányai, a nyaraláson készült képeket feltöltötték a Facebookra. Az albumból az is kiderült, hogy a barát nem más volt, mint Tumbász József, akivel korábban együtt dolgozott a Tűzvonal című produkcióban. Mivel a napilapnak nem sikerült elérni se a színész, se a kickboxvilágbajnokot, azért egy korábbi interjúrészlettel szemléltették a sportoló és Stohl közti viszonyt. „Barátom, a főszereplő Stohl András javaslatára kerestek meg a stábtól, hogy vállaljam el Májer szerepét. András azt mondta, nem lesz gond, csak add magad, úgyis elég gengszteresen nézel ki.”