Dolly Rollra csápoltak a Mokka műsorvezetői
2010.07.06. 13:57 - mm
Egészen szürreális élményben lehetett részük azoknak, akik reggel végignézték a TV2 Mokka című műsorát, ami a nyári időszakra levonult a Balatonhoz. A műsor végén fellépett Dolly Roll, de valami egészen elképesztő módon. A zenekart kirakták a strand fövenyére, hogy mindenkinek egészen egyértelmű legyen, hogy playbackről van szó, hiába rázta hangszerét boldogan a gitáros. A könnyed nyári szám átütő erejére erősen rásegített a mozdulatokat alaposan lekövető operatőri munka, illetve, hogy a műsorvezetők olyan extázisban szórakozták végig a közel három perces számot, mintha életük élményében lenne részük. Vujity Tvrtko a karját rázva élvezte a zenét, Demcsák Zsuzsa meg a műsor háttérembereivel rögtönzött tánckart. Egyedül a műsor egyik meghívott vendégén, Szabó-Kimmel Tamáson láthattunk őszinte érzelmeket: elkeseredő fejcsóválást. További bekeretezendő pillanatok még: Dolly Roll számolása a refréneknél, az 1:40 környékén feltűnő férfi a háttérben, a hiányos dobfelszerelést óvatosan piszkáló dobos. De talán a legmegdöbbentőbb, hogy a TV2 feltette a videót az oldalára, így most azok is meg tudják nézni, akik lemaradtak a fergetegpartiról.

Kommentek
2010.07.06 14:06:01Sеntа'
Vízágyúval toltam volna őket át a túlpartra...
Szabó-Kimmel jófej :)
2010.07.06 14:10:51domini cane
Én azért megnéztem volna előtte Dolly néni melleit , hogy fogyaszthatók-e.
2010.07.06 14:14:35Csibefogó
Dollyt ne bántsátok! Ha szörnyülködni,avagy sírva visító magyarra vagytok kíváncsiak, akkor irány ide:[link]
2010.07.06 14:21:43Rebelde
kékes zoltán hátából csatlakozik a vezeték a gitárba??
ez igen?!:))))))
2010.07.06 14:24:18Sеntа'
Nálam ez az örök legalja:
[link]
2010.07.06 14:24:45Müller? Az meg ki?
Vén bohócok... Ideje lenne lettenni a lantot, mert ez a ródsózás a leglalja a műfajnak.
2010.07.06 14:30:20Reding Itell
Összenő ami összetartozik... A Mokka meg Dolly-ék színvonaltalansága most éppen.. Ez a Trutykó meg mint a répa a hányásban..
2010.07.06 14:30:55ex
Kristóf Mari se rosszabb, mint Dolli néni....Hiába! Intelligincia kellene, hogy tudják,mikor kellett VOLNA abbahagyni...Borzadály volt....de mindíg az már 15 éve...az éppen aktuális áldobosukkal együtt...Demcsák nálam most írta le magát!
2010.07.06 14:35:37MTFUN
Vérciki :) :) Hiába na, a TV2 igazi gicsfellegvár még mindig.
2010.07.06 14:36:47Csibefogó
Nálam meg ez a legalja, ha már Balaton part:[link]
2010.07.06 14:41:06Flatline_
dzsízász...
2010.07.06 14:41:31Lámpa Lajos
egyszer majdnem megsunáztam a Dollyt.
2010.07.06 14:46:44zero
2010-ben Dolly ????
omg ...
2010.07.06 14:49:39zenelo.dobozka
és ez a kis takony?
[link]
2010.07.06 14:53:55kékazég
Vajon Trutykó ezt is felteszi a pokoli.hu-ra? Jelzem, ő az, aki évek óta ekézi a magyar bulvárt, miközben... de hát láttuk...
2010.07.06 14:55:48Rebelde
ez büntet:))))))
2010.07.06 14:58:41csokiájsz
[vékony fejhangú férfisikoly]:
úúúúriisteeeeeeen
a TV2 ultragáz, kényszer szórakoztató műsor, letudandó kényszerfeladat.
2010.07.06 14:58:43perfor
Flipper Öcsi a király! A Dolly Roll első 2 lemeze 50 év múlva is vállalható tökéletes körhintazene. De 1985 óta sajnos mélyrepülés.
2010.07.06 15:00:47zoli vagyok
Végtelenül szomorú - de már előtte a beszélgetés is az volt. Itt az ideje a Mokka helyett sípoló monoszkópot adni, mert sem a közéleti, sem a szórakoztató blokkot nem lehet vállalni, borzalmas.
2010.07.06 15:11:22Johnny Favorite®
Öksi Pinball.... télleg a király! :)
2010.07.06 15:11:32ArgonX
Müller? Az meg ki?
Nem hinném, hogy az életkornak bármi köze volna egy "produkció" nívójához. 60 évesen is lehet jó zenét készíteni.
Ettől függetlenül, ezek a szerencsétlenek 20 éve is ugyanilyen szarul nyomták a zenét, ugyanilyen ócska pléjbekkel. Már akkor is hányingerem volt tőlük...
2010.07.06 15:23:04SanDan
Ezelőtt 20 évvel is egyszem dobbal meg plébekk gitárral nyomták, majd pont most egy "élő" műsorba adnak elő normálisan egy valaha sláger volt számot...
Annyira, de annyira gáz volt, el akartam kapcsolni, de nem tudtam a döbbenettől... :-D
2010.07.06 15:24:56SanDan
2010.07.06 15:11:32ArgonX
Pontosan ezt írtam én is... :-)
60 éves pl. Bruce Springsteen, de őt nem sérteném meg azzal, hogy egy lapon említem a fenti förmedvénnyel...
2010.07.06 15:27:15Case
napalm.
2010.07.06 15:30:54v.a.k.v.a.r.j.u
haha, mit csodálkoztok, persze, hogy vidámak, mások ilyenkor már műszakban tolják a rabigát ezeknek meg az a dolguk, hogy a cetlijüket lengessék a Balcsi mellett...még jó, hogy szökdécselnek ilyen melóval...
2010.07.06 15:31:02nzst
Tegyük egy kicsit rendbe ezt a dolgot, mert nem csak a hozzászólások, hanem a cikk is elkeserítő. Egyrészt: ez egy reggeli műsor, hogy a faszba lenne élő zene. A Dolly Rollt, most 3-an alkotják. Ha élő zene kellene, akkor kismillió háttérzenész kéne. Másrészt: Ez egy reggeli műsor ébresztőnek szánva, nem koncert. Mégis miről kellene szólni a beszélgetésnek, zenének?
Továbbá: A Dolly Roll-t lehet szeretni meg nem, aki az én korosztályom, az tudja, hogy zenéltek ők többször nagyban, élőben. (pl. 1998-as koncert), és akkor kaptak aranylemezt, stb. amikor még jelentett valamit. (több 100 ezer lemezt...) Szóval igen, öregek, de nem nímandok, tettek le az asztalra. Akinek nem tetszik ne nézze. De gusztustalan ez a fikázás... és teljesen értelmetlen is.
2010.07.06 15:38:05GodBadka
Vagy az AC/DC, ahol a legfiatalabb Angus 55 éves, de egy 2 órás koncertet végigszáguld még most is.
2010.07.06 15:39:16SanDan
2010.07.06 15:31:02nzst
És attól, hogy reggeli műsor, miért kell gagyinak lenni? Ha nem tudják megoldani, hogy élőben tudjanak előadni az "előadó művészek", tegyenek be még két aktívot, riportot, reklámot, bármit. Azt jóvan, senki nem fikázik, senki nem égeti le magát... Mert azért valljuk be ez most eléggé égés volt.
2010.07.06 15:43:10Crystah Mastah
@nzst:
klassszikus poén:
az emberek meg régen majmok voltak és a fán laktak.
teljesen rendben van, hogy régen jók voltak. de akkor
ad.1.: most ne égessék le magukat, arra hivatkozva.
ad.2.: csináljanak most is színvonalas produkciót, és megkapják az elismerést.
uff.
2010.07.06 15:45:09Sеntа'
2010.07.06 15:31:02nzst
esetleg választhattak volna olyan zenét/zenekart, ami hitelesebben prezentálható lett volna ebben a környezetben, adott technikai feltételekkel... de ez egy dolog... a fő ciki nem a Dolly Roll (ők "csak" elvállaltak egy tudhatóan lealázó fellépést) hanem inkább a stáb... nem mellesleg úgy a cikkben, mint a kommentekben a fikagombócokkal főként ők lettek meghajigálva, Dollyék csak annyira, amennyire viszont meg is érdemlik, amiért bevállalták ezt a sehogy másként, mint csakis hullacikin elsülhető produkciót. Mer' azér' az is nagy hiba ám...
2010.07.06 16:04:20Cukorpofa
igazán belinkelhettétek volna.
2010.07.06 16:06:17Cukorpofa
Nna megint későn érkeztem, video config error :)
[link]
2010.07.06 16:06:21NivraM
Bazzz az egy Burns Marvin gitár... nehogymá' :o
2010.07.06 16:07:04Retek Jolán
Nagyokos faszfejek akkor mondom:
1. Ez a tv2 habkönnyű reggeli műsora nyáron a Balatonról. Semmi komolykodás.
2. Minden tv cucc pléjbekk ez alap.
3. A Dolly ezer éves már, ha megnézed full profi
4. A nótáik mindig ilyenek voltak, subidubi semmi több. Semmi Kispál depresszió, vagy Ákos művészkedés.
5. Nem tudom ez a sok sutyeráknak miért fáj, de komolyan nem.
Amúgy meg fákju.
2010.07.06 16:11:23KicsiHős
hát én végigkönnyeztem :)
2010.07.06 16:12:23Retek Jolán
Na buzikáim akkor hogy lássátok a Dolly Roll ezt már 1988- ban is eljátszotta a Balatonnál:
[link]
Amúgy meg fákju.
2010.07.06 16:12:52Müller? Az meg ki?
Ezaz, védjétek még a vendéglátós-reggeliműsoros dáridóplébekket
2010.07.06 16:15:15CsernoBilly
inkább Demcsákot döngetném
2010.07.06 16:20:05ArgonX
Retek Jolán
Akkor én is mondom:
1. Attól, hogy habkönnyű, még egy rakás szar, és a lényegen nem változtat.
2. Így van. És éppen ezért nem ereszkednék erre a szintre, semmi pénzért (láttad már Deep Purple-t ilyen gagyi műsort csinálni???)
3. Profi. És ciki.
4. A nótával nincs baj (illetve van, de ízlések és pofonok). A baj az a HOGYAN.
5. Nem fáj ez senkinek, csak éppen szabad vélemény nyilvánítás van az országban.
Amúgy meg fákju.
2010.07.06 16:22:36Noname Cowboy
Amúgy meg CsernoBilly mondta a frankót! A többi meg csak fingreszelés!
2010.07.06 16:24:08kyskalacs
szerintem nagyon klassz volt.bárcsak ott lehettem volna...én spec. szeretem a gagyit.
2010.07.06 16:26:29OdeOn
Nagy vagy Jolán! Remek stílusod és cizellált szavaid olvasva nem is csodálom, hogy elégedett vagy ezzel a legalja műsorral.
2010.07.06 16:34:33DArchAngel
De jó, hogy nem nézek ilyet, ettől is felment a pumpa, van olyan ripacskodás, amin már nem tudok röhögni, mert inkább idegesít.
2010.07.06 16:46:14Kolompár Szándokán
Dolli Roll kb Kiszel Tünci és Geronazzo Mária kategória. A zene, az dalszöveg, az énekhang és a látvány szempontjából is a legalja. 30 évvel ezelőtt is ezt gondoltam. Kiba**tt retek. Nem tudom hogy lehet ebből megélni. Demcsák nem tudom mifasznak rázta ott magát erre a szarra. Ok, megfizették hogy kamuélvezkedjen, de azért legyen már annyi tartása, hogy nemet mondjon, és elpofázza a főnökeinek hogy nem fog toporogni ilyen kovász-húgyos-szaros zenére... Trutyi-Cow dumája is érthetetlen volt számomra. Hogy tudta/merte/merészelte fölolvasni azt a dicsőítést?! Tőle aztán tényleg azt vártam, hogy felteszi ezt a pár kérdést: Dolli, minek akarsz úgy kinézni mint egy 20 éves. Olyan öreg vagy má', kiskorodban brontoszaurusz húzta a szekeret! A másik kérdés: Dolli bammeg, ezt a retek-szar zenét meddig van pofád előadni pléjbekkrű? Szóval Trutyikám, te is lejárattad magad...
2010.07.06 16:47:04maleville
Még a madarak is elköltöztek... 0:16
2010.07.06 16:50:46gallito
"az 1:40 környékén feltűnő férfi a háttérben"
Ő a rózsakert őre, arra vigyáz, hogy senki ne lépjen a fűre. :)
2010.07.06 16:51:05Fioni
én jót röhögök rajtuk
szép kis bagázs:D
2010.07.06 16:59:39czehjani
Egy kérdés merül fel bennem.. Ti nem dolgoztok? mármint ezt többen is élőben láttátok, ezért a kérdés...
2010.07.06 17:16:06Nyongatingo
Inkabb szeretnem nezni es hallgatni a Dolly Rollt otvenszer a Mokkaban, mint a Pakot egyszer is kareokizni ugyanott.
2010.07.06 17:26:18Gazz
Tök fura, ezek valamikor jó zenészek voltak. Ennyire leépülni... Elképesztő, hogy ezekkel az igénytelen szar dalokkal képesek bekerülni a TV-be.
Szabó-Kimmel jó arc!
2010.07.06 17:37:53belga6
Már a tegnapi "zenei" produkció is erős volt, amikor Dévényi Tibi bá dídzsézett, és dobálta a piros labdát a kamerába, mintha azt bárki is el tudná kapni, de a mai tényleg űberelhetetlen. Ha lett volna a BP TV-nek reggeli műsora, akkor azt így kellett volna megcsinálni. Tökéletesen szénné égette magát a bugyis kormányszóvivő-jelölt és a sapkás tényfeltáró fiú. Kiszel, Anettka, Trutykó, Demcsák... egykutya. Csak így tovább, ostobák! :-) Ha-ha-ha!
2010.07.06 18:19:31vacapdakk
Belenéztem néhány itt linkelt gagyiba, erre a Youtube "Neked ajánlott" részben többek között ez jelent meg:
[link]
2010.07.06 18:19:44atyafiak
Demcsákot, Dollyt sunáznám
2010.07.06 18:19:51jorda
Csúszik lefelé a Mokka,közel a vég.
Ez többek között ennek a két szerencsétlennek is köszönhető.
Trutykó a behízelgő,gej stílusával,mosolyával,fejére rohadó sapkájával,nyálas szövegével nem Tv-be való.
Demcsák és egy ló nyerítése között vaj mi kevés a különbség.
Az állítólagos két diploma által elvárható inteligencia nyomai sem fedezhetők fel.
Kár!
2010.07.06 18:45:38Super aGyuri
Én sem értem, miért és hogyan süllyedt a Dolly Roll "vendéglátós" szintre. Dolly hangja zseniális (playbackben is :)), de ez a zene már nagyon távol áll a Kékes-Novai-féle zseniális számoktól.
Valaki itt korábban azt írta, hogy az első két album (Dolly Roll, Vakáció-ó-ó) "vállalható". Én kimondom: az a két album ZSENIÁLIS. A Hungária és a 60-as évek olasz canzonéje egy kis Beach Boys feelinggel (és harmóniával) vegyítve.
Ehhez kellett egy Novai Gábor (az egyik legnagyobb zsenije a magyar zenének, csak valamilyen érthetetlen okból végtelenül szerény és visszahúzódó - mindenkinek ajánlom azt a régi Hajós András-műsort, talán Viasat3, amikor megkérdezte Novaitól, hogy "az milyen volt, amikor elkezdtetek rock and rollt játszani", és Nova leült a zongorához és megmutatta...)
És kellett egy Flipper Öcsi, aki nagyon-nagyon hiányzik. Az Arrivederci Amore és a Gina ifjúkorom meghatározó dalai.
Persze a Led Zeppelint is lehet szeretni, de bizony "habkönnyű" zenét is lehet igényesen csinálni.
(Ez a produkció pedig attól függetlenül silány volt sajnos, hogy valóban, tévéadásban nem szokás élő koncertet adni.)
2010.07.06 19:06:47cogito ergo sum
ez a Demcsák mindig ekkora darab volt?
2010.07.06 20:08:41Gatto Negro
Meddig tartott volna nekik beszerkeszteni egy videoklipet? Akkor se a banda, se a TV2 nem ég...és a műsor szereplői is kitáncikálhatták volna magukat, amíg a nézők nem látják...
Ez a "főnöki utasításra baromi jó kedvünk van" nagyon gáz.
2010.07.06 20:41:19zehu
"főnöki utasításra baromi jó kedvünk van"
:p ez teszik. Gondolom milyen baromian örülnek neki, hogy felkelnek hajnalok hajnalán, hogy Siófokról jelentkeznek be...
2010.07.06 22:14:17Gatto Negro
zehu!
Annyi pénzért én is felkelnék, hogy hajnalok hajnalán Siófokon dolgozhassak...De ezt a jókedvimitációt a tízszereséért se lennék képes eljátszani...
2010.07.06 22:24:09kakaósbögre
aki Mokkát néz sikeres ember nemlehet.
2010.07.07 09:16:33SanDan
Velvet, légy szíves javítsd ki a nyitó lapon a cikk címét:
A nyár vidója eddig: Dolly Rollra csápoltak a Mokka műsorvezetői
Tudom Velvet, de akkor is kimaradt egy "e" betű, és egy nyitó lapon (még ha az a Velvet is) ne szerepeljen elírás.
2010.07.07 09:56:26belga6
nzst
Az RTL Reggeliben is megoldják az élő zenélést, esetenként 6-8 zenésszel. A playback szánalmas.