A bíróság ejtette azt az ügyet, melyben Steven Seagalt szexuális zaklatással és emberkereskedelemmel vádolták, írja az MSNBC. A színészt egykori asszisztense, a 23 Kayden Nguyen perelte be, és 1 millió dollárt követelt. A modellként is tevékenykedő nő azt állította, miután februárban jelentkezett az asszisztensi munkára, kiderült nem csak papírokat kell tologatnia, hanem a szexuális szolgáltatásaira is igényt tart a híresség a nap 24 órájában.

A nő, akit állítása szerint több napon keresztül fogva tartott Seagal a New Orleans-i házában, végül megszökött, és 32 oldalas keresetben írta le történetét. Az ügy kapcsán ügyvédje azt is elmondta, Nguyen mellett további hat nő hajlandó hasonló sérelmeiről beszámolni. Ráadásul a színész előző felesége, Kelly LeBrock is kijelentette, egyáltalán nem lepték meg a színésszel kapcsolatos hírek. Azt nem tudni, miért döntött a bíróság az ügy ejtése miatt kedden, sem a modell, sem a színész jogi képviselője nem kommentálta a döntést.

sseagalbabes063010 05