Szabó Zsófinál tizenéves korában egymást követték a fiúk
2010.07.15. 22:36 - moana
Az Aktív mai adásában három egyedülálló magyar celebet kérdeztek meg pillanatnyilag nem létező szerelmi életükről. Szabó Zsófi elmondta, hogy 15-16 éves korában soha nem volt magányos, egymást követték a fiúk, ahogy szakított az egyikkel, már meg is volt a következő udvarló. Egyúttal azt a pletykát is cáfolta, miszerint összemelegedett volna teniszedzőjével. Megjegyezte, nem kell messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy két ember kedélyesen cseveg a közösségi oldalakon vagy gyakran teniszeznek együtt. Ami a férfiakkal szembeni követelményeket illeti, az a fontos, hogy az illetőnek legyen stílusa, lehessen vele beszélgetni, az pedig lényegtelen, hogy éppen egy öltönyös üzletemberről vagy egy rockerről van szó. Egyelőre Kustánczi Liának sincsen barátja, de meg van győződve arról, hogy előbb-utóbb bevonzzuk azokat az embereket, akiket nekünk teremtettek. Hiába rajong érte sok tinilány, ennek ellenére SP-nek jelenleg nincs barátnője, pedig nem szeret egyedülálló lenni, szereti ha van mellette valaki. A fiatal énekes egyébként éppen a műsor után twitelte ki, hogy nagyszülei már 49 éve házasok: „nagymamám és nagypapám ma 49 éve házasok. olyan szép:):'(. Love”. Majd a következőket osztotta meg a nagyvilággal: "...hol vagy már??? Elfújt a szél, én mégis kereslek, hisz csak neked mondhatom, hogy szeretlek..."

Kommentek
2010.07.15 22:48:11queensryche
Azaz, bevonzzák ők a magukhoz illőt, efelől semmi kétség. ( Amúgy meg kit érdekel és kik ezek ? :))
2010.07.15 23:14:07SzeLepke
Jujj, de izgi. Kiszel Tüncivel semmi nem történik mostanában?
2010.07.16 00:08:19Viax
uborkaszezon...
NagyonnagyŐAnikót sem akarta megdugni mostanában senki. Marad neki is az uborka_szezon.
2010.07.16 01:07:20lord barbazoo
dehogynem.
2010.07.16 06:26:04kakaósbögre
2010.07.16 00:08:19Viax
dehogynem.én mindennap megakarom.:)
2010.07.16 06:27:22kakaósbögre
egyébként most bevallotta hogy egy tiniribi volt vagy csak én értelmezem így?
2010.07.16 08:27:31Dásztáprimecsátyelnosztyi
Jó, jó...
De ki az a Szabó Zsófi?
2010.07.16 08:42:46Szilvamama
Magyarul kis cafat volt? Pfújjjjjjjjjjjjjj ...
2010.07.16 08:57:09Dásztáprimecsátyelnosztyi
"nagymamám és nagypapám ma 49 éve házasok. olyan szép"
7*7 szűk esztendő. Uhhh.
2010.07.16 09:05:45domini cane
Azóta már érettebbé vált.Már túl sok neki az a tíz óra , ami két pasas behatolása között is eltellik.Ma már egyszerre több párhuzamos kapcsolata is van.Legalábbis úgy vélem.
2010.07.16 11:28:41SanDan
Ezek mééér' nem mennek el nyaralni valahova? És ha már elhúztak, maradjanak is ott... :-)
2010.07.16 11:35:33laptopppp
ez a kövérkés málészáju spinkó ha nem lenne hires apja egy nagy trutyi lenne tehetség ablakban