Zimány Linda 12 és fél ember szerint a földkerekség legszebb magyarja
2010.07.16. 07:26 - mm
A Periodika Magazin, vagyis a világ talán legkisebb világlapja idén megválasztotta a földkerekség húsz legjobb nőjét, amiről csodás sajtóközleményt is kaptunk a magazin sajtósától, főszerkesztőjétől, írójától, mindenesétől, Mészáros Mártontól, akinek tulajdonképpen a blogja a magazin. A jó nőkre az olvasók szavazhattak, mintegy 250-en, aminek eredményeképpen Angelina Jolie lett a legjobb, Megan Fox a második és Diane Kruger a harmadik. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy Jolie-t 37 és fél ember tartotta a legjobbnak, Megan Foxra 32 és fél ember szavazott, Diane Krugerre meg kereken harminc. A listára idén először egy magyar is felkerült, a szavakkal kifejezhetetlen megtiszteltetés Zimány Lindát érte, aki a szavazatok öt százalékának besöprésével jól teljesített a húszfős mezőnyben, a nyolcadik lett. Reméljük a modell is átérzi a dolog fontosságát, és meleg szívvel gondol arra a tizenkét és fél emberre, aki rá adta le szavazatát, amikor azt kérdezték, ki volt a legjobb nő 2010-ben.

Kommentek
2010.07.16 07:43:20dollybuster
én nem vagyok benne....
Nem tudom mi a Sz@rt fujnak rataj akkorát.BRitni spricc se egy szépségideál....
2010.07.16 08:00:01queensryche
[link]
2010.07.16 08:11:41zsirfeka68
Igen! Most már tudom,mitől forog a Föld! Istenkém,most már látom a fényt az alagút végén... Az élet ismét előretör,a halálos tempó senkit se terít le a padlóra. Ilyen fontos dolgoz megtudni reggel,erre nem készültem fel,pedig biztosan jó Jedi lovag leszek egyszer,hisz csak a záróvizsgáim vannak hátra. A sivatag is újra termővé lesz,megszűnik az éhinség,s a járványok... De komolyra fordítva a szót kit érdekel hogy ki hányadik ezen a majom listán?? Ekkora blődséget régen láttam már. Ez annyira fontos,mint az,hogy pukkantottam-e a reggeli wc használat előtt...
2010.07.16 08:12:27Mango11
A legszebb magyar és a legfurfangosabb.
Pénzt söprés be a zsebbe, az adók és járlékok megfizetése meg büdös.
Csipem az ilyet, mehetne bulgáriába glammodelnek.
2010.07.16 08:13:37Mango11
zsirfeka68
pukkantottál végül is?
2010.07.16 08:19:30zsirfeka68
Jaa Mango11 azt hiszem igen,de ez titok,ne mond el senkinek... :))
2010.07.16 08:24:41Mango11
Már késő!
Világgá kürtöltem, és megkezdödött a celebbé válásod.
Bocs utólag is.
2010.07.16 08:28:22Edward Nygma
"Angelina Jolie lett a legjobb, Megan Fox a második..."
Erről ennyit.
queensryche: köszi a gifet, mentettem :)
2010.07.16 08:32:11zsirfeka68
A fene most én is szerepelhetek a NAGY tv csatornák mélyszántású műsoraiban??? Ki lehet majd velem tölteni a műsoridőt?? Érdekes kérdésekre válaszolhatok,mint pl:" Hihi láttam fogytál 2 kilót és hogy érzed magad?" Én válaszolok becsülettel: "Igen tényleg fogytam,de csak a fejemből..." Ohh Mango11 celeb vagyok lőjetek le?? DDD
2010.07.16 08:35:08Dásztáprimecsátyelnosztyi
Jó hír: péntek van
Rossz hír: marha meleg van
És még Zimány Linda is...
Viszont megérte benézni ide: queensryche gif-je nagggyonnn jó!
2010.07.16 08:39:30ADAMBRÄU
a héten minden napra jut valami jó kis zimány vagy bódi, ha?
ha ezek elfogytak akkor fogadjunk, hogy van még a tarsolyban egy kis stohlbuci :)))
(már meg van írva, csak elő kell szedni)
2010.07.16 08:40:38Szilvamama
Arra azért kíváncsi lennék, hogy kis hazánkon kívül ki szavata volna be a legjobb 20-ba Lindácskát. Mondhatni nem egy ligában játszik Angie-vel :)
2010.07.16 08:41:07vatamadafaka
Munkanélküli segély, bukaresti rendszámú autó. Mi kell még?? :-)))))))))))))
2010.07.16 08:44:28Mango11
zsirfeka68
Nem akarlak lelőni, mert magamra a manager szerepet osztottam, és szeretnék majd megélni belőle.
Kérek előbb egy két villantást is ott és jó pár részeges átdorbézolt éjszakét, egy két verekedős sztorit majd irány a dutyi
Lécci kapd össze magad.
2010.07.16 08:44:31gyakos987
A felsoroltak közül egy se egy nagy eresztés... Pláne a mi kis Lindácskánk...
2010.07.16 08:45:49Mango11
zsirfeka68 mégeszer
Nem akarlak lelőni, mert magamra a manager szerepet osztottam, és szeretnék majd megélni belőle.
Kérek előbb egy-két villantást, itt ott és jó pár részeges átdorbézolt éjszakát, egy-két verekedős sztorit majd irány a dutyi.
Lécci kapd össze magad.
2010.07.16 08:55:41zsirfeka68
Ok a drinkelés negy Mango11 abban benne vagyok. Csak tápoltam az előbb,de két fotós már nézte a sajtot a számban!! Mindjárt lesz egy új poszt a reggelimről. És a klotyóban,mintha kamerát láttam volna.......
2010.07.16 09:01:56funfun
Fölvett 85 ezer munkanélkülit, 70 ezret felajánlott valami jótékony célra. Ezek szerint a különbözet ment a 12 és fél embernek, szavazatonként egy ezres mondjuk. De hol van 2.500 Ft????
2010.07.16 09:16:50Sеntа'
Najó, hát ha az a kérdés, hogy szép e Lindusch, hát szerintem szép. Nekem legalábbis teccik, még így narancssárgán, 6 hektárnyi homlokkal is. Aszt' itt kifújt... minden más szempontból alulról szagolja a béka seggét.
2010.07.16 09:19:01Maxigáz
Hahahahahaha! Jó kis elkésett április elsejei tréfa. :)
...
Szóval ki fizetett le kit hogy ezt a szart összeállítsa? Mert hogy egyik nő sem egy világszépe az tuti fix! MAXIGÁZ!
2010.07.16 09:25:38domini cane
Most nem azé' , de ez a Z.L. az a tipikus kopasz bűnőző pasas szőke barátnője típus.Jól néz ki , de eszmei értéke nincsen.
2010.07.16 09:31:57Sharam
domini cane: ott a pont! :)
2010.07.16 09:36:41kabirjedi
Huzza már a faszára(dildójára)z. lindát a tisztelt szerkesztőség nagyon unom,hogy naponta foglalja a helyet az rss olvasómban a helyet a jelentéktelen ribije.
2010.07.16 10:06:52Iron Man
fasza, megint megszületett a cikk a semmiről
2010.07.16 10:13:43Cucli
zimánylinda több száz (ezer?) ember szerint a földkeregség legbutább magyarja
2010.07.16 10:15:31Johnny T-Bone
A Zimany jo bor csak ures....
2010.07.16 10:26:55=Daniken=
ez aztán a hír wazeg.
2010.07.16 10:27:31aurora12
Tulajdonképp én az ilyen cikkeket sose olvasom el, de a kommenteken jókat röhögök.
Egyébként teljesen felesleges ilyen baromságokkal foglalkozni kedves velvet...
2010.07.16 10:30:40Babu2000
12 és fél szavazat és 12 és fél szopás a sikerhez!
2010.07.16 10:39:47MGM009
Na végre
2010.07.16 10:51:00Whymylord
Tényleg rémesen hülye ez a Lindácska, de nem rossz bőr lássuk be. És a többieket miért vagytok olyan bunkók hogy leszóljátok?? Angelina ki szerint nem szép?? A vak is látja, hogy ő a legjobb csaj a földkeregségen :) De Megan, Diane, Jessica, Katy, Penelope nem is sorolom szinte az összes híres nő, aki rajta van a listán nagyon szép. Bár én mondjuk hülyeségnek tartom így kiszámolni, hogy mennyi szavazatot kaptak, gondolom ilyen félszavazatok nincsenek is, de mind1... Én örülök ennek a listának, ha elöbb tudom, hogy van ilyen akkor szavazok.
2010.07.16 10:59:13TemplarOmega
ZL egy vicc.
2010.07.16 11:05:28Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán
Ki a tököm ez a zimánylinda? Valami kikent guminőnek nézem így fotó alapján.
2010.07.16 11:13:06gabor_halasz97
Minden elismerésem Mészáros úrt illeti meg, aki fiatal kora ellenére ilyen szinvonalas blogot tud üzemeltetni, és megszervezni egy ilyen szavazást. Angelina Jolie megérdemli az első helyett, káprázatos szépség. Csak a cikk íróját nem értem, hogy írásának miért adta a "Zimány Linda 12 és fél ember szerint a földkerekség legszebb magyarja" címet, mikor ez a nő csak a 8. lett, és Jolie végzett az első helyen... Érdeeks?! Ilyenkor mondják, hogy nagy az isten állatkertje is...
2010.07.16 12:10:03Csípőből Derivált Ejakuláció
Nagy ügy. A szavazatok 5%-át én is megkapnám. Pedig nem vagyok egy matyóhímzés. :)
2010.07.16 12:17:36SzeLepke
CsDE, a szavazatok néhány százalékát olyanok is meg szokták kapni, akikre amúgy nem is lehetne szavazni, szóval én neked adnék 10%-ot is akár.;)
2010.07.16 12:18:14nothing.at.all
egyre durvább a háború köztetek és linda között. kezd vicces lenni.:D
direkt van egy elkülönített keret indexnél linda perköltségre?:D
2010.07.16 12:26:57Edward Nygma
"Angelina ki szerint nem szép?"
Kezem a magasban. És - kapaszkodni tessék - Megan Fox se ér egy lyukas garast sem, szerintem.
2010.07.16 13:09:09gabor_halasz97
"Edward Nygma" tudomásom szerint a fél világon csak te gondolod így... Érdekes izlésed lehet, ha Angelina Jolie nem, akkor ki? Bea asszony vagy valami néger énekesnő?!
2010.07.16 13:16:02Yvettebabacool
mm, ez a sajat blogod?
2010.07.16 13:17:11gabor_halasz97
Jé tényleg lehet, hisz az MM = Mészáros Márton is lehet!
2010.07.16 13:20:39mm
nice :) nem, ennyire meg en sem vagyok vicces.
2010.07.16 13:25:27Whymylord
Á nem hinném, hogy az ővé a blog, mert azt írta ez az mm is, hogy ő is egy sajtóközleményben olvasta ezt a kis hírecskét...
De Angee szerintem is vaditóan szexi csaj :P
2010.07.16 13:26:49Whymylord
mm! azért azt hiszem nem kéne leszolni se a blogot, se a gyereket, ezt a Mártont mert szinvonalasak az írásai, főleg a filmkritikái.
2010.07.16 13:36:33gabor_halasz97
Ebben egyetértek. Most megnéztem a blogját, a kritikái nagyon tetszenek. Az utolsó kettőt, a Robin Hoodnak és a A sötétség határánnak a kritikáját remekül megírta, jobban mint egy igazi filmkritikus. A többi annyira nem nyerte el a tetszésemet, talán még Az ifjú Viktória királynő. Úgytűnik két dolog, nem három már biztos Mészárossal kapcsolatban:
1-2. szeretheti Angelinát és a történelmet (gyakran ír róluk...)
A harmadikat most elfelejtettem, de majd eszembe fog jutni.
2010.07.16 13:39:58kakaósbögre
istenem...már megint zimánylinda...
2010.07.16 13:49:35Whymylord
Sajnos már megint ő, de a kutya nem írt volna róla, legfeljebb megemlíti, hogy a 8. lett. Ez csak a magyar celebség miatt van. Baromság ez az egész! Angelina Jolie-ról kéne szólnia ennek a bejegyzésnek, és a másik két dobogósról Foxról és Krugerről.
2010.07.16 13:51:19Whymylord
A hivatalos írás is ellkészült úgylátom. Most olvasom:
[link]
(Nahát igen ez a különbség Mészáros Márton és mm között. Hát nem egy magyar sztárt ajnároz, mint egyesek. És a másik lgalább az írásába ő csempészett képeket, nem úgy mint a Velvet...)
2010.07.16 14:22:51Fuximaxi
Miért olyan jó a magas homlok és a buta tekintet?!! Persze lehet, hogy nem buta, mert nem is ismerem...de valahogy úgy néz ki.
Tv(Vacsi.csata) szereplése alapján szerintem dőg unalmas lehet, tők feszengés volt az egész..
2010.07.16 14:54:429marci9 GO Stewie
Nehogy már Reese Witherspoon kapott szavazatot(2%). :(
2010.07.16 19:19:12gabor_halasz97
Pedig kapott, na pl. ő is csini nő :)
2010.07.16 20:12:19Whymylord
A szája már 16 évesen ilyen volt:
www.anvari.org/cols/Young_Angelina_Jolie.html
Aki látta az Észvesztő és a Changeling című filmeket az biztos tudja hogy jó színésznő, igaz azóta nem csak jó filmekben játszott.
2010.07.17 00:53:00Edward Nygma
Ejj, Gábor, ha nekem nem tetszik ez a tepsiszájú picsa, akkor már csak egy néger énekesnő jöhet szóba?
Egyszerű, bináris lélek vagy. Nem baj ez, ilyennek is kell lenni.
2010.07.17 13:38:14kikaszka
Angelina Joliet én értékeltem mint szinésznőt, tehetséges. Clint Eastwood egyik mostani, Elcserélt életek nevű filmjében is lehengerlően zseniálisan játszott. Hát arról nem is beszélve hogy még az Oscar-díjra is jelölték érte. Nőként pedig komolyan nehézsúlyú bombázó. Számomra ő a világ legvonzóbb színésznője!
2010.07.17 14:58:51kikaszka
Hát bakker te, a cikk írója mekkora f**sz vagy, hogy ezt a magyar kis celebkurvát, a "zimánylindát" nyomatod még egy ilyen írásba is, ahelyett hogy Angelináról írnál legalább egy sort is...
Meg is kérlek, hogy ha már ilyen kis érdeks írást rottyantottál össze akkor legalább tegéyl be egy képet Jolie-ról. Innen válogathatsz:
[link]
[link]
[link]
Nekem mondjuk ez a kedvencem róla:[link]
2010.07.17 15:44:00nightlydrown000
Hát lennék Antonió helyében itt:[link] :P
2010.07.17 15:45:38nightlydrown000
Előbb hosszabban is kifejtettem a véleményem Angelináról, az hova lett baszus??
2010.07.17 18:17:14heyhey85
Oh oh oh (L) Angelina (L) Angelina Angelina :)
Imádunk :)
Nem is tudtam hogy van ilyen hogy Periodika Magazin, biztos nagyon picinke lehet :D
Mindenkinkek joga elmondani a véleményét, de akkor se tetszenek a negatív cuccok róla, mert róla csak jót lehet írni. De aki még1szer lemeri "tepsiszájúpicsázni" Angelinát annak velem gyűlik meg a baja :D Ő a leges-leggyönyörűbb nő a Földön, minden nő csak utánna, és az sem igaz, hogy színésznőként szar! És a Mészáros Marci oldalát mostantól rendszeresen fogom nézni, sűrűn ír Jolie-ról és még képeket is tölt fel, nem úgy mint egyesek, igaz erről már vki beszélt felettem :)
2010.07.19 19:10:29feva9
Egyetértek Angelina Jolie első helyével. Minden ilyen választás, hogy kinek mi tetszik csak szubjektív lehet, tehát kár azon vitázni, hogy neked miért tetszik az ami nekem nem. Mészáros Marci amúgy 15 éves, egyedül írja, szerkeszti a lapot immár két éve. Történetesen ismerem. Számos jó filmkritikát és történelmi témájú anyagot írt már. Lelkesedéséért és híríró munkájáért dicséretet érdemel.
Maxigáz tévedsz, ha azt hiszed, egy fiatal gyereket bárki is lefizet egy ilyen szavazás elkészítéséért...
2010.07.21 00:44:05komissarlajos
A fél emberek nem számítanak!
2010.07.21 21:43:34puffimuffi
A következő Velvetes Angelina írás szerintem ez lesz, ha Mészáros Márton(ka) és Ti így fojtatjátok: "Angelina Jolie egy 15 éves magyar fiúval szexel" vagy "Mészáros Márton és Angelina Jolie összeházasodott"... vagy nem tudom, de sztem ez a gyerek ha így folytatja, még csak 15 de már írnak róla a lapok hihetetlen ez, én ennyi idősen azt se tudtam hogy fiú vagy lány vagyok. Erről ennyit úgyhogy. Na mondom ha így halad tovább akkor hamarosan újra hallunk róla, és 100%%-ig komolyan mondom, hogy azon se lepődnék meg ha úgy hallanáék róla, mint Angelina új pasija, aki miatt ott hagyta Bradet, vagy esetleg pikáns fotók Marcikáról és Jolikáról a neten...
2010.07.21 21:51:44puffimuffi
Most megnéztem a Marcó blogját, hát hát érdekes eléggé. AMúgy jó szerintem, főleg hogy ilyen fiatalon írja, de inkább egy egoista fiatalember élete, de hát elvégre ezért blog. Valamilyen kommentelője írta, hogy sokat foglalkozik Jolie-val meg még pár sztárjával, akiket bírhat. Ez nekem is feltűnt, hogy sok a Jolies írás, de hát miért ne ha szereti? Hívhatná az oldalát így: "Mészáros Márton blogja + Angelina Jolie fanoldala"
Most látom, hogy valamikor a Sólyom László papival is találkozott. Lehetetlen hogy ennyi mindent elérjen egyedül. Valaki, gondolom a faterje szponzorálhatja. Vajon mi lehet az öreg Mészáros bácsi foglalkozása? Bankár?!?!
2010.07.23 14:34:12Whymylord
Nem hinném, hogy olyan gazdag lenne a Mészáros-család, de hát nem is fontos ez. Ez itt viszont jobb cikk Mészárosról és a Periodikáról:
[link]
Enjoy it :)
2010.08.06 11:00:18Whymylord
Na ezt figyizzétek:[link]
Mostmár Ábrahám Eda a legjobb nő :)