Elismerte félrelépését Kovács Lázár

2010.07.25. 10:01 - bry

A kétgyerekes családapáról csütörtökön jelent meg az első hír, miszerint született egy házasságon kívüli gyermeke. A szakács most honlapján reagált a vádakra, ahol a nyilatkozata mellett a bulvárpizza receptjét is közzétette. Elmondása szerint csak részben igaz, amit a fiatal lány állít. Kovács Lázár szerint a 21 éves Andreával nem volt viszonya, és a gyerekük valójában egyéjszakás kaland eredménye.

„Egy este elmentem szórakozni és hát ittam pár pohár bort, bár nem volt okom az ünneplésre. Ezen az estén ismertem meg a fiatal hölgyet, majd megtörtént az is, aminek nem kellett volna. Pár hét múlva kiderült, hogy teherbe esett” – áll a Kovács által kiadott közleményben, melyben kifejti, a támogatásáról biztosította a lányt, de hiába beszéltek meg dolgokat, nem tudtak egyszerűen megegyezni.

„Ezután megpróbáltam az ügyvédi vonalat, mely szintén kudarcba fulladt, nem tudtunk megállapodni, mert egyre több minden kellett. Tény és való, hogy egy bizonyos összegnél többet nem voltam hajlandó fizetni: csupán gyermektartást és nem anyatartást finanszírozok, még a fenyegetőzések, rágalmazások, zsarolások hatására sem. Nem bujdokolom el, nem menekülök el a problémák elől. A bíróság által megállapított tartásdíjat természetesen fizetni fogom” – ígérte Kovács Lázár, akinek a felesége tudott a gyermekről, és miután megbeszélték az ügyet, a család továbbra is együtt maradt.

Kommentek

  • 2010.07.25 22:25:49fizetekmegegysort

    Hehehe... sok műveletlen hímsoviniszta. Elég életszerű, hogy a kisleány kiszámította, hopp, most van peteérésem, belőtte PONTOSAN azt a 12 órát, amikor teherbe eshet, majd becserkészte a mi Lázárunkat (ami ugye sikerült is), és direkt, számításból teherbe esett tőle. :))) Ezt azért ti sem gondoljátok komolyan?!
    Urak, a szitu ennél sokkal egyszerűbb: lehet félrekúrni gumi nélkül, lehet ribizni, hisztikézni, meg minden, de tessen tudomásul venni, hogy ebben az ügyben a nők irányítanak. Abban is, hogy kivel fekszenek le, és abban is, hogy teherbeesés esetén megtartják -e a gyereket. Ha ez nem tetszik, tessenek monogám kapcsolatban élni. Mert ha nem a megfelelő nővel fekszetek le, a fegyveretek - már bocsi - de ellenetek sül el... :)))

  • 2010.07.25 22:31:28Roc-K.O.

    Derék Kovács Lázár, fején a kuktája,
    Meglássa, hogy kinyillott-e Andrea barázdája
    Pár korsó bor után, asztal alá részeglik
    Mire e hitvány kihasználja, hogy a bősz bárd emelkedik.
    Fegyver csörög, haló hörög, s elhintije a magot,
    S Ő a bajszán izibe pöndörít is egy nagyot.
    De A. pesti lakos, az a galád, emancipált riherongy,
    A haszonlesés bódítja, s eszköze már egy kis poronty
    Derék Kovács Lázár, fején kuktával nem adja-e fel,
    S ma bánatát bulvárpizza receptben hinti el.

    Muff madafaka, muff madafaka muff, Bow-wow-wow-yippie-yo-yippie-yay!! Evribádi szinging..

  • 2010.07.25 22:39:38Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és az Állatkert

    fülzsír

    "A mai gyógyszerek mellett az ember könnyen hozzászokik a gumi nélküli szexhez. Én is csak kurvákat szoktam megdugni gumival. A csajomat, és alkalmi ribiket (persze rákérdezek, hogy védekezik-e) gumi nélkül szúrok."

    ezek után ne csodálkozz, ha ugyanúgy jársz mint lázár. meg azon se, ha beszedsz egy szifiliszt, vagy hepatitiszt. a szexualitásod következményeiért ugyanúgy felelős vagy, mint akármelyik általad mélyen megvetett ribanc, kurva, alkalmi riherongy, sekélyes picsa.

    a nőgyűlölet nagyon megterhelő pszichés állapot lehet, itt tudsz segítséget kérni:
    www.stop-ferfieroszak.hu

  • 2010.07.25 22:56:59R. (nő)

    nekem volt abortuszom (nem egyéjszakásból, hanem szerelmi viszonyból - nem időrendi peteérés), amit én nagyon szerettem volna megtartani, de az apa nem akarta, és én úgy éreztem helyesnek, hogyha akkor elvetetem. lett volna helye, pénzem is volt, mégis úgy éreztem, hogy egy gyerekhez két 'igen' kell.
    és tudjátok mit?
    iszonyatosan megbántam.
    van három egészséges gyerekem, de az abortuszt soha nem fogom tudni megbocsátani magamnak és folyton eszembe jut.
    ezt csak azért pötyögtem be, hogy színezzem a képet.

  • 2010.07.25 23:08:16queensryche

    Lázár egy idióta faszhuszár, ennyi, van ilyenből jó néhány, csak azok nem cölöpök.

  • 2010.07.25 23:23:36kuszabúvár【ツ】

    egészen elringatózom itt a hozzászólások romantika hullámain

  • 2010.07.25 23:28:44chEVI

    látod búvár, milyen barátságos emberek

  • 2010.07.25 23:32:53fülzsír

    inci-finci! Korrigálni a TERHESSÉGET és nem a gyereket. Felfogod a különbséget, vagy direkt szarozol? (méghogy férfi vagy... csak szeretnél)

  • 2010.07.25 23:33:51fülzsír

    inci-finci! Ez a szar dumád már semmit nem ér a Boris Becker-ügy óta. (olvass utána, ha fingod nincs mi volt)

  • 2010.07.25 23:36:03fülzsír

    inci-finci! Amúgy már több téma óta figyelem a hozzászólásidat és meggyőződésem, hogy a te heterókon röhögsz. Nálatok ugye ilyen baleset nem történhet, hisz a buzik szarból nem tudnak várat építeni. :-)

  • 2010.07.25 23:48:51fülzsír

    bordilici
    "... legyen óvszer! annak még mellékhatása sincs!"

    volt már a farkadon gumi, vagy nőként beszélsz hülyeséget? Szarabb gumival. EZ pont elég mellékhatás.

  • 2010.07.25 23:56:34Earlybird

    Szerintem normális férfi és nő még házasságban is ügyel rá, hogy nehogy nem kívánt gyermeke foganjon. (És most hagyjuk az amit a Jó Isten ad, azt el kell fogadni kezdetű érveket!) Ha ez valóban egyéjszakás kaland volt, akkor hogy lehet mindkettő ilyen primitív barom?! Szegény gyerek, jól indul az élete, gratu!

  • 2010.07.26 00:03:04GPenta

    Lázár-t nem hívja fel senki?
    Jó lenne vele is közölni mi a pálya ide lent.
    Nem?

  • 2010.07.26 00:26:43fülzsír

    Chopper! 2010.07.25 21:29:58
    "Nem igaz, hogy "egyéjszakás" volt a kaland, mert novemberben ismerkedett meg Andreával és a lány januárban lett terhes...
    (Lázár) fűt-fát, hogy levegye a lábáról az akkor 19 éves iskoláslányt!..."

    Hát akkor kemény két hónap ismeretség után (ami kábé heti 2-3 óra kúrásban kimerülhetett) gondolta a kislány, hogy itt az ideje babázni? Az lehet, hogy fűt-fát ígért, de abban biztos vagyok, hogy gyereket speciel NEM KÉRT tőle! És miután megtudta, hogy terhes, erőteljesen le akarta beszélni a megtartásról. A fruska dönthetett volna másképp. De megtetszett neki a bérelt lakás, és az egyéb dolgok, amiket a testéért kapott. És most áruba bocsátotta a gyereke testét is. Hát így kell ezt! :-(

  • 2010.07.26 00:30:28fülzsír

    ha Lázár 7-800 ezret keres, akkor a tartásdíj kb 150-200 rongy. Nem is rossz egy ostoba lánynak.
    A gyerek után gondolom a továbbtanulás fel sem merülhet az amúgy is hülye fejében. A modellkedésnek -még ha ki is nézett előtte valahogy - szintén lőttek. Marad a kurválkodás.

  • 2010.07.26 00:32:33freep

    Hülye pics@.
    Hülye f@sz.
    Ennyi.
    Én is félrekúrok, de csak gumival.
    Igaz nekem könnyebb a helyzetem, mert én vagyok a szerető, a nevető harmadik :)
    Habár a múltkor megijedtem, amikor összeveszett a férjével és oda akart költözni hozzám.

  • 2010.07.26 00:40:36GraceStalker

    hát ez megette a kenyere javát ezek szerint...

    meg persze mndenki a maga szerencséjének a pogácsa...

    és most főhet a saját levében :DDD

  • 2010.07.26 00:42:39chEVI

    grace, a szerelem hevében

  • 2010.07.26 00:48:47fülzsír

    Szerintem jól keres. Sztárszakács, reklámarc, egyéb tévés dolgok.
    Én Gesztesin is csodálkoztam, hogy milyen jól keres. (1 millió körül) Viszont peche van, mert a négy gyereke után gyakorlatilag levonják a fizetése felét. (a tartásdíj amúgy a fizetésed 15-50 százalék között lehet)

  • 2010.07.26 00:49:09chEVI

    grace, feketeleves

  • 2010.07.26 00:50:00fülzsír

    Ha Lázár kurvájának többet állapítanak meg, mint a fizetése 20 százaléka, akkor már érdemes megjátszani, hogy papíron elválik a feleségétől. Így tuti, hogy a fizetése 50%-át fogják vonni, de 3 gyerek között lesz elosztva. Ami azt jelenti, hogy a kurva felé csak 16,6%-ot kell leadni.

  • 2010.07.26 00:52:11fülzsír

    És ha tovább akarnak spórolni, akkor csináljanak az asszonnyal még egy gyereket :-)

  • 2010.07.26 00:58:06GraceStalker

    evés közben jön meg az ét-Vágy :DDD

  • 2010.07.26 01:00:30GraceStalker

    méghogy nem bab(a)ra megy a játék?!?!

  • 2010.07.26 01:01:30chEVI

    az asszonytól meg jön a nyakleves

  • 2010.07.26 01:02:21chEVI

    kurvából nem lesz szalonna

  • 2010.07.26 01:03:40Mashenka

    azért látszik, hogy a kultúr ember módjára is le lehet egy ilyet kezelni (Lázár és az asszony), de vannak ezek a pénzéhes ribancok. senki nem kérte, hogy essen teherbe vagy hogy ilyen körülmények között vállalja. mind a kettő az ő döntése volt. felnőtt ember, gondolhatta, ha nem védekezik akkor mi lesz.

  • 2010.07.26 01:04:07GraceStalker

    amit főzött, egye is meg

  • 2010.07.26 01:05:25GraceStalker

    a vén kecske meg nyalta a sót :D

  • 2010.07.26 01:05:30chEVI

    bort iszik, vizet prédikál

  • 2010.07.26 01:07:21chEVI

    lázárt hamarabb utolérik, mint a terhes kurvát

  • 2010.07.26 01:07:25GraceStalker

    nem esett messze az alma az ágyától...de lehet az agyától

  • 2010.07.26 01:10:03GraceStalker

    addig járt a korsója a lukra, míg úgy nem maradt :DDD

  • 2010.07.26 01:10:46chEVI

    ki mit dug, úgy baba

  • 2010.07.26 01:11:38GraceStalker

    azt sem tudja eszik-e, vagy b@sszák...

  • 2010.07.26 01:12:03chEVI

    ahány luk, annyi szopás

  • 2010.07.26 01:13:00chEVI

    1 gyerek még nem csinál agyat

  • 2010.07.26 01:14:39GraceStalker

    :DDD

  • 2010.07.26 01:16:40chEVI

    ki korán nyel, babot lel

  • 2010.07.26 01:17:37fülzsír

    ZoTYA!
    Egyre inkább úgy gondolom, hogy Lázár nem bukhat sokat ezen a dolgon. Hisz a tartásdíjat megállapító bírónak is mérlegelni kell, hogy ha túl sokat ítél a kurvának, akkor Lázár előveszi a B-tervet, és papíron elválik a feleségétől. És mivel a felesége és a gyerekei sokkal magasabb életszínvonalon éltek eddig, mint a kurva és a fattyú, ezért nem 16,6%-ot adnak a gyerekenként, hanem mondjuk: 19%-19% -- 12%

    Ezért úgy gondolom, hogy a ribanc jobban teszi ha 15%-nál többre még csak nem is gondol... Mert könnyen ráfaraghat.

  • 2010.07.26 01:18:04GraceStalker

    ahogy esik, úgy puffancs

  • 2010.07.26 01:21:45GraceStalker

    sok beszédnek sok az alma

  • 2010.07.26 01:22:14chEVI

    nézd meg a lányát, tartsd el a babáját

  • 2010.07.26 01:23:47GraceStalker

    akinek nincs a fejében, egyen a lábasában

  • 2010.07.26 01:26:22GraceStalker

    egy szalmaszálat sem esz keresztbeN

  • 2010.07.26 01:26:25chEVI

    nesze semmi fogd meg jól

  • 2010.07.26 01:30:07chEVI

    körmére égett a luvnya

  • 2010.07.26 01:32:41fülzsír

    mi lenne ha fejben összegyűjtenétek 10-10 "vicces" mondatot, és azt egyetlen hozzászólásban osztanátok meg velünk? Így elég lenne azt átugranom.

  • 2010.07.26 01:35:11chEVI

    nem akarásnak, szülés a vége

  • 2010.07.26 01:41:42GraceStalker

    fülzsír, én sem írtam Neked, hogy mi lenne ha a számadataidat először rendeznéd fejben, és csak azután írnád le egyben...így elég lenne nekem is átugranom ezt a sok százalékos dumát...

  • 2010.07.26 01:42:38GraceStalker

    aki magasra hány, nagyot esik

  • 2010.07.26 01:47:41chEVI

    minél inkább tagadja annál jobban ragadja

  • 2010.07.26 01:51:48Bambano

    GraceStalker: jézus... a szólás helyesen: "egy szalmaszálat se tesz keresztbe!".

    inci-finci: "ne stresszelj! jogod van nem dugni fütyike. :DDD" ja, így termelődik ki a szingli...

  • 2010.07.26 01:58:14GraceStalker

    Bambano, kösz...:DDD
    a többi jó amúgy? :D

  • 2010.07.26 02:00:16chEVI

    grace, biztosan

  • 2010.07.26 08:51:09gastro vazze

    akik azt irjak, hogy persze, a feleseg is csak azert marad vele, mert a penzeszsakot latja a Lezerben, az jo , ha tudja, hogy igen gazdag a csajszi csaladja, es nem szorulna ra! Naszajandek a haz volt!

  • 2010.07.26 10:05:25Lámaszemekék

    Ilyen sarkosan gondolkodó, primitív, csököttagyú baromarcút mint ez a "szócsatázó-korrigáló" zotya nevű felhasználó baszki...
    Remélem kb. 16 éves vagy és azért írsz ilyen okosságokat, mert tapasztalatlan kis hülye vagy még! Az még mentség talán...
    Ha meg felnőtt férfiember vagy, hát őszintén remélem hogy neked senki nem akar sem zabi-sem szerelemgyereket szülni mostanság te nyomoronc!
    Idiótázod meg ribancozod a nőket minden mondatoddal? Csak az övék a felelősség? Kössél csomót a farkadra te seggfej, ha nem bírsz védekezni!
    Éretlen, agyhalott faszkalap!!!!!!!

  • 2010.07.26 19:03:43halak34

    Inci-finci!
    Bizonyára nagy életapasztalattal megálldott emberke vagy!!hiszen nagyon bírod itt osztogatni az észt....Ki mondta,hogy vele élek???
    Az élettörténetemet most ha nem haragszol nem osztom meg veled :DD
    Neked viszont minden jót kívánok!

  • 2010.07.30 20:40:23Barbamamiiii

    Ez az egész egyéjszakás duma nagy marhaság. Meg se ismernéd a csajt egy részeg éjszaka után, ő meg el is ismerte a gyereket, fizet is utána.
    Üti a kettő egymást.

  • 2010.08.06 08:13:01Happylady

    Lázár nagyot hibázott,felelőtlensége most nagy bajba sodorta!Én Őt nagyon kedvelem, de nem értem,miért ment bele egy ilyen helyzetbe?
    Annyi gyönyörű nő veszi körül,és egy ilyen naiv egyszerű kis nővel hancúrozott ?! Lázárnak mindenképp közölnie kellett volna Andreával, hogy gyermekáldás szóba se jöhet!Férfit gyermekkel megfogni nem lehet, ráadásul etikátlan, a gyermek nem játékszer!
    Ezt már visszacsinálni nem lehet, sajnálatos helyzet, ami most sok ember életét megszomorította és bizony ez egy életen át kíséri mindannyiukat.A feleség legyen nagylelkű, bocsásson meg, Lázár gondoskodjon a kisfiúról, Andrea keressen új párt magának, és akkor a média leszáll Róluk.

  • 2010.08.08 11:48:48Puffogóvipera

    Uraim!! Felesleges ez a kakaskodás! Mindenkinek más a véleménye a dologgal kapcsolatban, de ezért nem kell egymás torkának esni. Nekem az a véleményem,hogy egy gyerekkel nem lehet meg fogni egy pasit, és nem is érdemes! Ha csak a gyerek miatt marad Velem, annak nincs értelme, és úgy is félre fog járni. A másik, hogy szemét húzás volt Andreától, hogy saját döntést hozott, és meg tartotta a babát, most meg hisztizik a tartásdíjért. De Lázárt sem értem, hogy miért kellett neki, ez a buta, szakadt, csúnya csaj, mikor annyi gyönyörű Nő szaladgál a városban, és Neki ez a borzalom kellett, ráadásul a Családja mellett! De arra gondolt Valakim hogy miért megy félre??? Nem lehet, hogy otthon nincs rendben valami?? Nem fenékig tejfel az élet?? Csak a médiának szól ez a fene nagy "Boldogság?" Amelyik kutya rendesen meg van etetve, az nem kóborol el, csak az amelyik éhes!!! Ő is csak Ember, hiába "Sztár", és Ő is esendő, mind bárki más! Ilyen dolgok napi szinten esnek meg, csak nem verik nagy dobra, mert nem ismert ember az illető! De abban egyet értünk, hogy szemét húzás volt, mind a kettő részéről, de ha már meg van, akkor fizetni kell utána, persze nem Anyatartást, ha nem csak a gyereknek, és Anyuci húzzon a p...be dolgozni, és tartsa el magukat, és ne a havi 500.000-ret várja, amiből majd lógathatja a löttyedt seggét!
    Szép Napot Mindenkinek!

  • 2010.08.09 07:56:25simics

    Ennek a nőnek csak a hírverés kell,tudta hogy nős emberrel kezd inkább legyen csendben csak magát járatja le amiért szét akar szedni 1 családot.

  • 2010.08.12 22:37:42boyka

    Hogy a jó kurva anyját a büdös ribancnak, aki a férfiak hátán akarnak felmászni, híresnek éenni!! Addig sunyított amíg nyomták lóvéval és fasszal. Az összes ilyen Ótvadékot az első villanyoszlopra kellene felhúzni a zabigyerekével együtt. A szemét azt használta ki, hogy nős emberrel kezdett és a feleségével bezsarolhatta. Amennyiben a Lázár egyedülálló lenne, a kutya nem foglalkozna a kis kurvával.

  • 2010.08.16 14:33:32Gigikem81

    Ami megtörtént vissza már nem lehet csinálni.A kisfiúnak én úgy gondolom ugyanannyi jár mint a másik két kisfiadnak.Ha már érzelmileg nem kaphat meg mindent legalább anyagilag segítsd,és adj meg neki mindent.Nem feltétlenül kézpénzt kell adni hanem vegyél meg neki minden egyebet amire szüksége lehet.Legyen egy kapcsolat tartód velük,aki intézi ezeket a dolgokat.Pl a testvéred.Így biztos nem a csajszi költi el a pénzt másra vagy magára.
    Nem is kell neked hogy kapcsolatod legyen a kisfiú anyukájával.
    Saját véleményem:nem egy súlycsoport a feleségeddel :)
    Máskor meg még a fejedre is húzzál óvszert :)

  • 2010.08.16 20:16:39Jacdaniels

    Szerintem Lázár barátunk nagyon be lehetett nyomva, mert ez a csúfság a felesége cipőjét sem pucolhatná. ...és nem gondol ez az idióta nő a kisfiára, akit majd mindenki csúfolni fog? Tudjuk, hogy a gyerekek milyen gonoszok. Aki meg megruházta, kicsiket ütött, hiszen a fogai még bent vannak.

  • 2010.09.04 15:07:48aszusz76

    Ez a nő sem komplett na jó Lázárnak van pénze de gyerektartásért ennyit kérni?Én is egyedül nevelem az enyémet havi12275-ért.

  • 2010.09.07 20:18:53furuholmen

    Úristen milyen hülye nők vannak! Most nem a Lázár "kurvájára"gondolok hanem a feleségére!Megcsalja őt a Lázár,bevallja hogy félre lépett,gyereket csinál egy olcsó kurvának,megalázza ország-világ elött ,és ő meg most terhes a 3.hónapban van.Még egy gyereket szül neki! Hát ekkora marhát!Látjátok ilyen a női nem szégyene....Semmi büszkeség.

1 | 2 | 3 | 4

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés