Kovács Lázár ügyvédje nem érti, mit akart a szerető a bulvár bevonásával

2010.07.28. 21:44 - nemoszi

Soltész Attila, Kovács Lázár ügyvédje nem érti, ügyfelének szeretője miért fordult a bulvárhoz – tudtuk meg a TV2 Aktívjából. Kovács állítólag születése óta támogatta a gyermeket, és nemrég sikerült mindenben megállapodniuk: a románcról szóló cikkek pont e megállapodás másnapján láttak napvilágot. Az egyik bulvármagazint kereste fel Kovács 22 éves ex-szeretője, Andrea, aki azt állította, azért fordult a nyilvánossághoz, mert nem tudott megegyezni Kováccsal. A nő amellett, hogy kitálalt, arról sem felejtett el beszámolni a lapnak, hogy anno modellkarrierre vágyott: ezt az Artscanmodels vezetője alátámasztotta, még fotókat is mutatott. Elmondása szerint Andrea nagyon vágyott a hírnévre, de a szexis képek és Kováccsal való kapcsolata ellenére sem sikerült befutnia.

Kommentek

  • 2010.07.28 23:04:22ETnick

    "Kovács Lázár ügyvédje nem érti, mit akart a szerető a bulvár bevonásával"

    Én azonnal lecserélném ezt az eszes ügyvédet.

  • 2010.07.28 23:13:26just-ice

    Elmondása szerint Andrea nagyon vágyott a hírnévre, de a szexis képek és Kováccsal való kapcsolata ellenére sem sikerült befutnia.

    Kislány!!! rossz helyen szoptál....

  • 2010.07.28 23:40:53Nightqueen

    Hát pénzt akart persze...belerúgni a feleségbe is sikerült gondolom...

  • 2010.07.28 23:50:57Lacika100

    Valaki nem tud egy képet linkelni erről a kis kurváról?

  • 2010.07.28 23:58:54Sеntа'

    2010.07.28 22:41:50Likike
    Tudtommal a Horváth Éva faxija!(?) (ezzel mintegy cáfolnám is Oláh Karin állítását)

  • 2010.07.29 00:00:13Sеntа'

    Valamint csatlakoznék Lacika100-hoz, képet a nyestről! - hamár hírnévre vágyik...

  • 2010.07.29 00:06:37queensryche

    [link]

  • 2010.07.29 00:10:48gratulálok

    Nem az a dolga hogy ertse, hanem hogy vedje akit ved.

  • 2010.07.29 00:13:50kistván

    a qurva(ák) életbe(ébe)!

  • 2010.07.29 00:15:27Sеntа'

    2010.07.29 00:06:37queensryche
    :DDD köszi:)

  • 2010.07.29 00:24:50queensryche

    [link]

    Kicsit homályos a tekintete.

  • 2010.07.29 00:34:56Sеntа'

    vsz az egyéjszakás de termékeny kalandkor készülhetett, bebaszcsizva :)

  • 2010.07.29 00:53:27ex

    Vajon miért mindíg egy celeb szava a szent?Állandóan csalta a feleségét....szégyellje a pofáját....legközelebb legalább gumit vigyen...biztos hazavitt már mást is, nem csak zabigyereket.

  • 2010.07.29 01:03:21Barbiexxx

    00:24:50 queensryche

    Ez az Andrea?
    Azt értem, hogy beletérdelt a homokba, na de mitől lett retkes a talpa? Hú de igénytelen egy némber. 200 forintos habkőre sem futja? Fúj!

  • 2010.07.29 01:07:36Barbiexxx

    Jesszus, és azt a nevet adta neki, hogy Lázárka. Szerelmi kötést kért Frabatotól. Inkább nem olvasom tovább. Beteg ez a nő.

  • 2010.07.29 01:21:23Sеntа'

    2010.07.29 01:03:21Barbiexxx
    Sokat érintette a műterem padlóját. Vsz a térde is retkes :)

  • 2010.07.29 01:46:29trafikuty

    buta kurva

  • 2010.07.29 02:44:36La-Sponya

    nagy pénz nagy szopi
    kis pénz kis szopi

    [link]

  • 2010.07.29 05:31:05Chopper

    Na, a dolog ott borult ki, hogy Lázárka 1 éve kidobta a lányt és a gyereket a bérelt lakásból és azóta semmit sem fizet...
    A csaj 1 évig várt, hogy megegyezzenek, de azóta semmi.
    No, ezért keresett egy újságírót.
    Lázárka hazudik, mint a vízfolyás (bamba kis felesége meg mindent bevesz).

  • 2010.07.29 05:36:40Chopper

    Ja, és Lázárka ügyvédje azzal sem dicsekszik, hogy Lázárkának titkos bérelt lakása volt a nőügyeire, oda vitte a csajait... :-D
    Rendszeresen csalta a nejét, sőt Andreánál is gyakran aludt a gyerek születése után is, most meg azt akarja mindenkinek beadni, hogy "egyéccakás kaland" merthogy sokat ivott aznap... :-DDDD

  • 2010.07.29 06:10:05Fioni

    2010.07.29 05:36:40Chopper

    ez döbbenetes , sose bírtam , ahogy mitugrász módon dobálta a serpenyőbe a főznivalót, közben hadarva, pörgött mint egy búgócsiga. nagy arca van , most legalább reméljük magába száll

  • 2010.07.29 07:01:59haaat

    Eddig birtam ezt a Lazar gyereket, de (es ferfi letemre mondom), ritka gusztustalannak tartom ezt a fajta hozza allast, hogy 2 gyerek utan ilyen gusztustalanul viselkedni! Mert gondolom, csak az extra primtiv IQ 0-ak veszik be ezt a "egy csajjal leptem felre, egy ejszaka,hulla reszegen"...ja, es egybol gyerek is lett...HA-HA-HA

  • 2010.07.29 07:03:56haaat

    a kreten ugyvedtol, es a kedves ujsagirotol meg megkerdeznem, halott mar arrol a fogalomrol, hogy PENZ?????

  • 2010.07.29 07:22:39haaat

    a felesegeben ha lenne egy kis vaganysag, es Ot sem csak a penz motivalna, akkor ugy rugna ki ezt a ferget, hogy laba nem erne a foldet.Sot egy kozepes ugyveddel, kemenyen le is huzhatna, tonkre tehetne.Igaz, ehhez szinten kell nemi IQ...

  • 2010.07.29 07:26:38Gabor66

    Persze lehet, hogy az ügyvéd úrral a megegyezés a bulvár megjelenés utáni napon történt. Szerintem a szakácsnak még használ is a hírverés, a családjának nem annyira.

  • 2010.07.29 07:44:40Pizsi16

    A kiscsaj ismertségre vágyott... hamarosan láthatjuk majd az rtl-klub reggeli műsorában, na, jó a Maónikában már nem ,de főzhet is nekünk. Ha belegondolunk, hány olyan ismert név ugrik be, hogy igazán azt sem tudjuk miről ismerjük eredetileg?Ehhez gyomor kell!

  • 2010.07.29 08:01:18Rob67

    Ez az év trendje, minden kurva megpróbál előre jutni.
    Van aki Polanski hátán, van aki Lázárén...

  • 2010.07.29 08:04:25Fioni

    2010.07.29 08:01:18Rob67

    nem a hátukon szoktak előbbrejutni, hanem inkább alattuk szoktak becsúszni a produkcióba:)

  • 2010.07.29 08:25:46jeanli

    Először megbaszatja magát, bevállalja a nem kívánt gyereket, aztán meg a bulvársajtóban pucsít pénzért. Ennél nagyobb ribanc nem kell.
    Lázár megnézhette volna kibe mártja magát.

    Szegény gyerek.

  • 2010.07.29 08:26:07Pong

    Tényleg, kurva-zerg-rush van, Oksana, Polansky szekunderseggbekukizottja, meg ez is, aztán meg Eric Roberts is behisztizett hogy MARIHUÁNAFÜGGŐ.

  • 2010.07.29 08:35:41Egy nick sem jut eszembe

    Látom itt van már a szerető is. :D

    Tök mindegy, hogy egyéjszakás volt vagy nem.
    Ha szerető volt, az még inkább a ribanc ellen szól. Lázár "talán" okkal nem húzott gumit, mert hosszú szeretői kapcsolat után úgy gondolta, hogy hisz a csajnak miszerint gyógyszert szed. Balgaság, tudom, de tipikus férfiként viselkedett. Hibázott ő is, de úgy gondolom, hogy a nő az orránál fogva vezette és mindenáron meg akarta szerezni. Mindenáron el akarta venni a családjától. Nem jött össze.
    Asszonytartás, lakásbérlés miért is jár neki? Még jó, hogy nem jár. Ne vicceljünk már. A bíróság által megitélt összeg jár. Jó, hogy autót nem lízingeltet vele, hogy legyen mivel bölcsibe vinni a purdét.

  • 2010.07.29 08:38:38Egy nick sem jut eszembe

    számító ribanc

  • 2010.07.29 08:42:10Ringlósztár

    Mekkora nulla lehet már az, aki egy szakács hátára állva akar híres lenni??

  • 2010.07.29 08:42:40dráva

    @a nyugalom megzavarására alkalmas

    Akkor miért volt annyira fontos, hogy erre ennyi időt és karaktert pazarolj? Ráadásul kétszer? Bár, gondolom véletlenül küldted kétszer, csak biztos akartál lenni benne, hogy egyéni, a média világát messze elkerülő - mi több, elítélő - véleményed megjelenik.

    Tisztelt (a fentihez hasonló beállítottságú) Felhasználók! Felhívnám a figyelmet, hogy a "nem tudom miről/kiről van ebben a cikkben szó, de nem is érdekel, mert szánalmas" üzenetű hozzászólások egyrészt többet elmondanak rólatok, mint reggel bármelyik bulvárlap a kezetekben a metrón, másrészt pedig klasszisokkal azok alá helyeznek Titeket, akik relevánsan hozzászólnak (értsd: ahhoz és arról kommentel, amiről a sok betű szól)az adott témához.

    Bocsánat az off-ért, de régóta bosszant már a mindössze egzisztenciális megerősítésre vágyók ostoba szócséplése.

  • 2010.07.29 08:56:12mbaye

    Boris Beckernek hogy lett gyereke egy kurvától? Úgy hogy az leszopta, majd nem köpte ki a gecit, hanem feltolta magának.
    A nők mindenre képesek a pénzért, a gyerekcsinálás meg a legkönnyebb pénzkereset.
    Százezret simán megítél majd a bíróság gyerektartásként, de a celeb karriert szerintem bukta a csaj. Esetleg irritáló kategóriában Kiszel Tünde mellett még van hely.

  • 2010.07.29 08:58:56Fioni

    én nem sajnálom ezt a lázárt, mert megérdemli, aki rábízza magát egy lotyóra

  • 2010.07.29 09:28:05omboz

    Tökéletesen megérdemli egymást a picsa és Lázárka. Csak a gyereket sajnálom. Remélem azért ember lesz belőle. Jó nagy hátránnyal indul. Csak neki szurkolok!

  • 2010.07.29 09:47:11Koshinae

    Ki a f@sz0m az a Kovács Lázár?!

    Félrekúrt, beszopta, köcsög volt, beszopta.
    És? Lesz alapítvány Lázárka megsegítésére? Várom a számlaszámot.

  • 2010.07.29 10:44:06SanDan

    Mit szeretne? Wáháháhá, ez mekkora kérdés... Pénzt és 5 perc "hírnevet". Mert ez állítólag mindenkinek jár. Mit szeretne...

  • 2010.07.29 11:39:04prof. Perselus Piton

    a Borsonline-on van egy "nagyon okos" szavazás...sokat nem fog számítani a végeredmény, de van benne van a lényeg,mégpedig az utolsó válaszlehetőségben:

    Mennyi a méltányos gyermektartás?
    -Bármennyi a jövedelem, 20 százaléka a gyereket illeti
    -Körülbelül 50 ezer forint elég
    -Kis keresetből 20 százaléknál is több
    -Nem jár semmi, ha a nő döntött a gyerek mellett

  • 2010.07.29 11:40:57prof. Perselus Piton

    minusz egy van :-))

    és a vége is lemaradt...bár úgy lenne,ahogy az utolsó sor írja: rögtön nem lenne annyi csellel-erővel megfogott,lerabolt férfi és annyi aljas nő...

  • 2010.07.29 11:49:04énis

    na, miért kellett levenni a kommentet, liberális médiába nem fér be, hogy húzzon gumit?

  • 2010.07.29 11:53:00sir fanyuly

    megélhetési teherbeeső ribancok....MTR....ez lehetne egy új politikai platform is...

  • 2010.07.29 11:59:37vernarancs

    Ez a pizza nem ragos, hanem rako-s.
    [link]

  • 2010.07.29 12:04:00prof. Perselus Piton

    2010.07.29 11:53:00sir fanyuly
    megélhetési teherbeeső ribancok....MTR....ez lehetne egy új politikai platform is...

    :-)))

  • 2010.07.29 12:53:45mazsola és tádé

    nem csak a csaj a hibás. persze ő is, é nyilván a pénz vezérli, de ezt szerintem nem is rejtette véka alá.
    DE!!! mi az, hogy 1 nős, gyermekes családapa félrekúr?? ez megbocsájtható?? én azt mondom, húzzon le ez a kislány-anya mindent a lázárról, amit csak tud!!

  • 2010.07.29 13:05:42Rodi

    A csaj olyan, amilyen - egyszerű. Ebből van a több.

    DE! Tegnap azt nyilatkozta az ügyvéd, h 30 ezer forintot ad lázár havonta. Baaa....eeeeeg. Az lóf..., őszintén.

    És én is úgy tudom, addig béke volt, míg fizette a bérel lakást és megvolt a porhintés a közös élettel. Aztán mikor beintett, megkapta a magáét.

    És még keres is rajta. Ha én lennék a felesége, a golyóit kereshetné:-) Sőt, megegyeznék a lánykával, hogyan szedük ízekre, hogy egy életre megtanuljon uralkodni a farkán:-)

    A felesége egy nyomorult. Eladta a lelkét 20 fillérért. Az igazi kitartott...

  • 2010.07.29 13:36:02HammerMann

    A lány nem azért akar pénzt Lázártól, hogy ő vígan éldegéljen, hanem azért, mert el kell tartania a közös gyereküket!!!
    Neki kell etetnie, ruháznia, lakniuk kell valahol...
    Egy kisgyerek hetente kinövi minden ruháját, cipőjét (akinek van gyereke, az pontosan tudja, miről beszélek).
    K.Lázárnak arra volt 100ezer Ft-ja, hogy titkos bérelt lakást tartson fenn a nőügyeinek, arra meg nincs, hogy a vérszerinti gyerekének gyerektartást fizessen?
    Elég mocsok egy pasas!

  • 2010.07.29 13:36:24szaffie

    Likike, ehhez szerintem Csipak Péternek is lenne egy-két szava.

  • 2010.07.29 14:04:07wannabe a wannabe

    milyen erdekes, hogy itt mindenki a kurvara ugrik, hogy csak penzt akar stb, a Lazart le se szarjatok? na az mekkora kocsog hogy ilyen helyzetben van?? nem kicsi! tessek ot is kocsogozni!!!

  • 2010.07.29 14:10:54HammerMann

    Wannabe a wannabe!

    Igazad van : én lesz.arom!... (A Lázárt!)
    És le is köcs.ögözöm!!!...
    Egy féreg, aki a felesége, 2 gyereke mellett titkos kéjlakot tart fenn a nőügyeinek.
    Én a felesége helyében kirúgnám, menjen a csajozós lakásába a nőihez! :-DDD

  • 2010.07.29 14:12:09Egy nick sem jut eszembe

    "Neki kell etetnie, ruháznia, lakniuk kell valahol..."

    Megszakad a szivem!
    Ne sírjon a szája, ő akarta azt a gyereket. Amit kap az apától fogadja el, köszönje meg, a többit intézze saját maga (úgy ahogy döntött a gyerekről is).

  • 2010.07.29 14:14:27Egy nick sem jut eszembe

    "Neki kell etetnie, ruháznia, lakniuk kell valahol..."

    Ja és bocs! Hol van előírva, hogy csak az apukának kell gondoskodni a gyerekről?
    Mit tud felmutatni a kedves anyuka? Hm?

  • 2010.07.29 14:22:01Egy nick sem jut eszembe

    Egy gyereknek nem elég a 30ezer forint?
    Bocsánat! Családok ezrei nem tudják ennek a töredékét költeni a gyerekre.

    Persze anyuka magára nem fog tudni ebből semmit költeni, sem enni, sem inni, sem ruházkodni. Na de ahhoz Lázárnak semmi köze, a 22 éves lány etetését oldják meg az ő szülei, ahogy Lázár is megoldja a gyereke etetését. Vagy fogadja örökbe a ribancot is? Etesse, ruházza? :DD
    Hol van a csajnak az apja-anyja? Miért nem foglalkoznak a kislányukkal? Miért nem biztosítanak neki lakhatást?
    Ugye nem akarjátok azt mondani, hogy mindezt Lázárnak kéne állni?
    Beszarok!

  • 2010.07.29 14:27:29gonosztojás

    Egynick sem..
    na most ugye állítsunk sorrenet..
    Először is ott a műkörmös
    a fodrász
    a kozmetikus
    a különféle edzések
    a barinőkkel cukizás
    a shoppingolás
    aztán a végén a gyerek költségei is..
    Szóval ez sokba kerül ám!:))

  • 2010.07.29 14:28:00gonosztojás

    sorrendet.

  • 2010.07.29 14:35:10HammerMann

    'Egy nick sem jut eszembe'!
    Te meg vagy zakkanva???... 8-o
    Miért kellene a szüleinek eltartani a 22 éves lányt és a Lázár gyerekét?!
    Van fogalmad arról, mennyibe kerül egy gyerek etetése, ruházása??? És az eltartási költségeibe beletartozik a lakhatási költség is!

    Amúgy meg a gyerektartás összegét nem "gondolomra" fizeti majd Lázár, hanem majd a bíróság letiltja a jövedelmeiből a törvényesen meghatározott összeget (jövedelmek 50%-nak az 1/3 része).
    Ez pedig biztosan nem 30ezer Ft lesz! :-DDD

    Abba is gondolj már bele : HOVA vesznek fel manapság egy kisgyerekes anyukát?! Tele az ország munkanélküliekkel, majd pont egy egyedülálló kisgyerekes anyukát keresnek mindenütt!...

    (És ha minden házasságon kívül gyereket szülő nőt leribancozol, akkor a fél ország szerinted ribanc?)

    Elég undorító a gondolkozásod!

  • 2010.07.29 14:51:51Egy nick sem jut eszembe

    14:35:10 HammerMann
    Már ne is haragudj, de nem Lázár dolga a 22 éves csajt eltartani. Ő megteszi a tőle telhetőt és ELVÁRHATÓT!

    Kérdésemre nem válaszoltál. AZ ANYUKA MENNYIVEL JÁRUL HOZZÁ A GYEREK NEVELÉSÉHEZ? Közösen kell állniuk a gyerek költségét. Igazságosan. Nos?

    Ja, hogy 22 éves kisgyerekes anyát nem vesznek fel sehová! :D
    ERRE MIÉRT NEM GONDOLT AKKOR AMIKOR EGYEDÜL BEVÁLLALTA A GYEREKET???

  • 2010.07.29 14:52:47Egy nick sem jut eszembe

    14:27:29 gonosztojás
    hát erről most le kell mondania a ribancnak. :D

  • 2010.07.29 14:55:03Egy nick sem jut eszembe

    "Miért kellene a szüleinek eltartani a 22 éves lányt és a Lázár gyerekét?!"

    Lázár gyerekét nem kell eltartani. Az apuka fizeti a bíróság által megállapított összeget.
    Ja, hogy nem fizet nekik autót, lakást, szolibérletet? :DD

  • 2010.07.29 14:58:38Egy nick sem jut eszembe

    "meghatározott összeget (jövedelmek 50%-nak az 1/3 része).
    Ez pedig biztosan nem 30ezer Ft lesz! :-DDD"

    Ennyit biztos, hogy nem fognak vonni, mivel a bíróság mérlegel. Áronnak van egy családja, vannak gyerekei. Nem csak ez az 1. Nyugi, az anyukának nem marad szolira és fodrászra. :DD

  • 2010.07.29 15:26:11Czukorka

    Kerdezzuk meg SP-t!!!

  • 2010.07.29 15:33:02Egy nick sem jut eszembe

    "És az eltartási költségeibe beletartozik a lakhatási költség is!"

    Ez rohadtul nem igaz. Nem köteles Lázár albérletet fizetni nekik. Ha az anya nem tudja megoldani a lakhatást, menjen anyaotthonba. Ja, hogy az nem puccos hely!
    Máskülönben veszélyezteti a gyereket, tehát elveszi tőle a gyámhatóság és az apa nevelheti tovább. Így lesz megoldva a lakhatás.

    Ha Lázár dolga lenne a lakhatás megoldása, akkor mi történne az anyuka 2 hónapja szült másik gyerekével? Annak a lakhatását ki állja? Szintén Lázár?
    22 évesen, szeretői státuszból összeszedett 2 gyerek. Gratulálok!
    Ezek után mondjátok azt, hogy normális a csaj!

  • 2010.07.29 16:31:36HammerMann

    'Egy nick sem jut eszembe'!

    Te teljesen bele vagy zakkanva ebbe az ügybe???... 8-O

    1.) Andreának NINCS második gyereke, ezt csak Lázár híresztelte, hogy feketítse a csajt...
    No, ezért jól megüti majd a bokáját, mert hitelrontásért be lesz perelve!...

    2.) A gyerek nevelési költségeibe beletartozik a lakhatás költsége is, mivel neki is lakni kell valahol és ezt fizetni kell valamiből...
    Lehet, te másképpen gondolod, de a törvény így van!

    3.) Lázár nem köteles albérletet fizetni, viszont a jövedelme 50%-nak az 1/3-át köteles gyerektartásként kifizetni erre a gyerekre, akár 20ezer lesz ez az összeg, akár 200ezer!...
    Lehet, neked ez sem tetszik, de a törvények szerint így van!... :-DDD

    "...AZ ANYUKA MENNYIVEL JÁRUL HOZZÁ A GYEREK NEVELÉSÉHEZ? Közösen kell állniuk a gyerek költségét..."

  • 2010.07.29 16:33:17HammerMann

    'Egy nick sem jut eszembe'!

    1.) Andreának NINCS második gyereke, ezt csak Lázár híresztelte, hogy feketítse a csajt...
    No, ezért jól megüti majd a bokáját, mert hitelrontásért be lesz perelve!... :-DDD
    2.) A gyerek nevelési költségeibe beletartozik a lakhatás költsége is, mivel neki is lakni kell valahol és ezt fizetni kell valamiből...
    Lehet, te másképpen gondolod, de a törvény így van!
    3.) Lázár nem köteles albérletet fizetni, viszont a jövedelme 50%-nak az 1/3-át köteles gyerektartásként kifizetni erre a gyerekre, akár 20ezer lesz ez az összeg, akár 200ezer!...
    Lehet, neked ez sem tetszik, de a törvények szerint így van!... :-DDD

  • 2010.07.29 16:34:45HammerMann

    'Egy nick sem jut eszembe'!

    "...AZ ANYUKA MENNYIVEL JÁRUL HOZZÁ A GYEREK NEVELÉSÉHEZ? Közösen kell állniuk a gyerek költségét..."

    Anyuka éjjel-nappal gondozza a gyereket, eteti, főz rá, mos rá, ápolja ha beteg, fürdeti, mesél neki, vigyáz rá, továbbá nem tud akármikor elmenni szórakozni, mint teszi azt az apuka, aki csak a pénzét teszi le (majd!) az asztalra...
    Talán ezeket a gondokat és terheket is meg kellene osztani! Nem?...

  • 2010.07.29 16:39:44énis

    ez tök vicces, egy másik poston épp azokat a nőket gyilkosozzák le, akik el merik vetetni a gyereküket, mert nem tudnak róluk gondoskodni, most meg a rohadt ribanca, miért nem vetette el....
    :-DDDD ez extra vicc...

  • 2010.07.29 16:42:59vernarancs

    Sosem volt sziNpatukus ez a Lazar gyerek. Fizessen vastagon, ha mar nem birta a lompost kordaban tartani. De leginkabb a szuletendo gyereket sajnalom. Ilyen segg faterral indulni...

  • 2010.07.29 16:44:18énis

    Még azt is olvastam bulvárban, hogy Lázár ragaszkodott hozzá, hogy ez a kölök is Lázár legyen... vajon igaz? :-DDD Mert ha igen, akkor ez egy nagyon csúnyán egoista balfasz...

  • 2010.07.29 16:46:47Egy nick sem jut eszembe

    "Lázár nem köteles albérletet fizetni, viszont a jövedelme 50%-nak az 1/3-át köteles gyerektartásként kifizetni erre a gyerekre"

    OK, számoljunk átlag nettó 300-ban, az bejelentett egész szép (sőt, a mai bizonytalan világban nagyon szép) bruttó jövedelem.
    Az 50%-nak az 1/3-a 50ezer forint. Ebből már tudni fog a csaj albérletet fizetni és gyereket nevelni? :D

    "Anyuka éjjel-nappal gondozza a gyereket, eteti, főz rá, mos rá, ápolja ha beteg, fürdeti, mesél neki, vigyáz rá"

    Ezt minden anyuka megteszi és képzeld! A legtöbb anyuka anyagilag is hozzá tud járulni, mivel a nők többsége dolgozott, kapnak gyest, gyedet. Ez a nő mennyit kap? 19 évesen amikor teherbe esett épp, hogy kijött az iskolapadból!
    Ő választotta ezt az életet! Ő akarta ezt a gyereket!

    Lázár pedig nem köteles a csajt eltartani és a lakhatását biztosítani! Tévedésben vagy!
    Ugyanis ha a nő nem tudja biztosítani a lakhatást, a gyámhatóság elveheti tőle a gyereket! Nem Lázárnak kell gondoskodni a lakhatásról, ezt rohadtul benézted!
    A csaj a pár tízezer forintból amit gyerektartás révén levonnak jogosan Lázártól nem fog tudni lakást bérelni és gyereket is ellátni. Erre gondolni kellett volna akkor, amikor egyedül bevállalta a gyereket!

    Műkaromra bezzeg van lóvé, csodás színes műkarmok a Story magazin címoldalán. Azt a pénzt is a gyerekre költhette volna, nem gondolod? :D

  • 2010.07.29 16:47:35Egy nick sem jut eszembe

    "Még azt is olvastam bulvárban, hogy Lázár ragaszkodott hozzá, hogy ez a kölök is Lázár legyen... vajon igaz? "

    Elhiszed?? :DD

  • 2010.07.29 16:47:44vernarancs

    2010.07.29 16:44:18énis

    Ez azert eleg furcsa lenne.

  • 2010.07.29 16:49:30Egy nick sem jut eszembe

    Nyilván Lázár kényszerítette arra is a ribancot, hogy a gyerekkel haknizzon a Story címoldalán. Hogy lehet kitenni egy gyereket ilyen dolognak? Kezébe adnak egy hatalmas fotót Lázárról, hogy íme az apukád, anyuci elmegy műkörmöshöz és fodrászhoz, hogy jól nézzen ki, aztán odalöki a csemetét a kamera elé. Normális?

  • 2010.07.29 16:49:57vernarancs

    Ezt az 50% 1/3-at honnan vettetek? Ez tuti ennyi? En ennel sokkal magasabb osszegu gyerektartasokrol hallottam.

  • 2010.07.29 16:51:48Egy nick sem jut eszembe

    16:39:44 énis
    Nem mondom, hogy vetesse el. Dönthetett volna ő is, hogy gumival vagy anélkül.
    Ha a férfit a farka vezérli, akkor a nőnek legyen már annyi esze, hogy eldöntse akar-e szülni vagy nem.

    A csaj döntött. Lázár a kötelezőt fizetni fogja, de gyanítom abból van a balhé, hogy többet akar a csaj.

  • 2010.07.29 16:52:19Egy nick sem jut eszembe

    16:49:57 vernarancs
    Attól függ hány gyereke van.

  • 2010.07.29 16:56:47kakaósbögre

    mosmá csak az a kérdés hogy miért nem húzott gumit?

  • 2010.07.29 16:58:16Egy nick sem jut eszembe

    vernarancs:

    "A százalékos arányban meghatározott tartásdíj összegére vonatkozóan a családjogi törvény kimondja, hogy azt gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25 százalékában kell megállapítani, de a kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelme 50 százalékát nem haladhatja meg."

    Tehát valóban a fizetése 50%-nak az 1/3-a.

  • 2010.07.29 16:59:41vernarancs

    2010.07.29 16:58:16Egy nick sem jut eszembe

    Ok, thx. Igy vilagos. Csak sajat gyerekeivel nem szamoltam...

  • 2010.07.29 17:01:23Egy nick sem jut eszembe

    16:56:47 kakaósbögre
    Jogos a kérdés.
    Hibázott, fizeti amire kötelezi a bíróság.

    De nehogymár a 22 éves anyát is ő tartsa el. Nyilván azért nem tudtak megegyezni, mert a picsa többet akart. Akkor majd szépen megítéli a bíróság a százalékos arányt, aztán majd mekkora kopp lesz ha Lázár munkaszerződése megszűnik.

  • 2010.07.29 17:01:52vernarancs

    bögre, az egy masik fontos momentum. Ugy felredugni egy egyejszakas kalandban egy ismeretlennel, hogy nem vedekezik az elmebeteg dolog. Elkaphat barmit (a gyereken kivul) amit szepen haza is visz.

  • 2010.07.29 17:03:03énis

    "Ha a férfit a farka vezérli, akkor a nőnek legyen már annyi esze, hogy eldöntse akar-e szülni vagy nem."
    ??? A nő akart szülni, mert a Lázár hitegette (állítólag), hogy elválik. Ő gyereket akart a Lázártól!! Könyörgöm,pont egy nős férfi miért nem gondolkodik már???

  • 2010.07.29 17:03:30vernarancs

    2010.07.29 17:01:23Egy nick sem jut eszembe

    Lehet kerni eletvitel alapjan megallapitott tartasdijat is. Tehat ha nincs jovedelme akkor is csenget (ez pont a feketezok miatt lett bevezetve).

  • 2010.07.29 17:04:45Egy nick sem jut eszembe

    17:03:30 vernarancs
    Igenám, de aki arra képes, hogy feketézzen a gyerektartás miatt, annak az ég világon nincs semmi a nevén. Behajthatatlan követelés.

  • 2010.07.29 17:05:37Egy nick sem jut eszembe

    17:03:03 énis
    Igen, ezt mondja a nő.
    Ha te a nőnek hiszel te dolgod, de azért engedd meg, hogy én a faszinak higgyek. OK?

  • 2010.07.29 17:07:17vernarancs

    2010.07.29 17:04:45Egy nick sem jut eszembe

    Ez is igaz sajnos. De mondjuk ez Lazar eseteben kizart. Nem tud feketezni annyira reflektor fenyben van.

  • 2010.07.29 17:07:17kakaósbögre

    lehet anyatartást is kérni.
    igaz,én inkább lelövetném.hosszú távon olcsóbb.

  • 2010.07.29 17:07:57vernarancs

    bögre, anyatartas az nem csak valas eseten van? Felrekurasnal is kerhet?

  • 2010.07.29 17:08:40Egy nick sem jut eszembe

    17:07:17 vernarancs
    á, szerintem sem.

    17:07:17 kakaósbögre
    bazze :DD

  • 2010.07.29 17:09:25Egy nick sem jut eszembe

    Most akkor van másik gyereke a nőnek vagy nincs?

  • 2010.07.29 17:11:42énis

    2010.07.29 17:05:37Egy nick sem jut eszembe
    nem arról van szó, hogy kinek hiszek.. arról van szó, hogy egy nős ember, ha félrekúr húzzon gumit, mert neki nagyobb felelőssége van, hiszen még a családjáért is felel!!!

  • 2010.07.29 17:12:25kakaósbögre

    2010.07.29 17:07:57vernarancs

    igen.amennyiben a gyerekelhelyezési perben azt megállapítják.

    de mindenesetre tartsuk észben a bölcs Texasi mondást:a bérgyilkos olcsóbb mint a válóperes ügyvéd.

  • 2010.07.29 17:12:33Egy nick sem jut eszembe

    Ez milyen már!

    "Kovács Lázár abban a lakóparkban, ahol lakást bérelt az anyává tett fiatal lánynak és gyerekének, még sohasem járt – állítólag. Az anya azt kifogásolja, hogy Lázár mostanában kevesebbet fizet, bár ahogy a szakács fogalmazott: gyerektartást fizet, de anyatartást nem. A törvény szerint azonban, nem annyit kell fizetnie, amennyit gondol, hanem annyit, amennyi a elő van írva."

    Szóval még lakást is bérelt a kiscsávónak és a ribanc anyjának. Tiszta hülye.
    Ezek után majd beossza a picsa lakbérre és gyerekre azt az összeget, amit a bíróság megitél. :D

  • 2010.07.29 17:14:45vernarancs

    #2010.07.29 17:09:25Egy nick sem jut eszembe
    Most akkor van másik gyereke a nőnek vagy nincs?

    Most csinaljak :)

  • 2010.07.29 17:22:22Egy nick sem jut eszembe

    Azért ezen fennakadtam:

    "HOVA vesznek fel manapság egy kisgyerekes anyukát?! Tele az ország munkanélküliekkel"

    Megmondom: Tescoba, Auchanba. Szerintem nincs abban a helyzetben, hogy válogasson.
    Nyilván kényelmesebb megoldás perelni és zsarolni. :D

  • 2010.07.29 18:45:50HammerMann

    2010.07.29 16:49:57 vernarancs

    Az apa fizetésének max. az 50%-a vonható le gyerektartásként...
    Ezt az 50%-ot elosszák háromfelé, mert 3 gyereke van... (Ha 4 gyereke lenne, akkor 4 felé osztanák!)

  • 2010.07.29 19:47:59HammerMann

    'Egy nick sem jut eszembe'!

    Komolyan, már kezdek aggódni érted, olyan vehemensen gyalázod ezt a csajt, hogy még a végén agyvérzést kapsz itt nekünk!... :-DDDD

    A lánynak NINCS második gyereke, egy (1) gyereke van, K. Lázártól!!!
    Szokott vigyázni a barátnője 2 hónapos kisfiára, de azt nem ő szülte...
    K.Lázár mindent felhasznál, hogy bemocskolja a lányt, ezzel akarta úgy feltüntetni, hogy milyen mocsok erkölcstelen, mástól is szült gyereket, csakhogy ez HAZUGSÁG!

  • 2010.07.29 19:52:22kakaósbögre

    bazz.nemindegy?ki nem szarja le ezt a kovácslázárt akinek annyi esze sincs hogy gumit húzzon?

  • 2010.07.29 20:34:25Egy nick sem jut eszembe

    "olyan vehemensen gyalázod ezt a csajt"

    Akarod mondani, ahogy te (a sok nickneveden) Lázárt? :D
    Amúgy szarok rá, csak magával baszott ki a csaj. Lázár kipengeti a lóvét, a családja is egyben maradt.

    Mint a magyar anyák többsége, lehet bölcsibe vinni a kölyköt és menni dolgozni mert sajna bármennyire szeretné soha nem lesz belőle modell vagy kitartott. Ahhoz harmat gyenge eresztés. :D
    Ideje lenne felébredni, hahó!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés