Elhunyt a világ legidősebb twittelője
| 2010.07.29. 11:50 - mm
Twitter-oldala szerint a 104 éves Ivy Bean július 28-án délben hunyt el. A brit nő volt a világ legidősebb twittelője, több mint ezer rövid bejegyzést írt, több mint hatvanezer követője volt. Bean kisebb hírességnek számított Angliában. Néhány éve lett ismert, amikor 102 éves korában csatlakozott a Facebookhoz, azóta elkezdte használni a Twittert is, ahol rengeteg követőt talált magának, számos híresség is figyelte a mindennapjait. A twitteres aktivitásnak köszönhetően találkozott Gordon Brownnal és feleségével és Peter Andréval is, miután egy üzenetben azt írta, hogy kedveli a zenéjét. Pat Wright, az idős nő ápolója szerint Beannek egy tumora volt, amit nem diagnosztizáltak, vagy nem diagnosztizáltak időben. Ez okozhatta a halálát. A bejegyzései szerint néhány hónapja ki-be járt a kórházba, július közepén viszont úgy tűnt, hogy javul az állapota. Amikor a kórházban volt, ápolója írta meg nevében az üzeneteket, ahogy a halálhírét is. Halála után ismert emberek kezdték gyászolni. Elsőként John Prescott angol politikus írt twitteren a nő emlékére, aztán Calum Best, modellből lett színész is írt róla, illetve néhány más, leginkább Angliában ismert ember. "Nagyon elszomorít Ivy halálhíre. Csodálatos nő volt, remek humorérzékkel. Különleges barátság alakult ki közöttünk, és kapcsolatban maradtunk azóta, hogy találkoztunk az egyik autogramosztásomon. Részvétem az egész családnak" - nyilatkozta Bean egyik rajongója, Peter André.



Kommentek
2010.07.29 12:17:33én....................
első
-.-
2010.07.29 12:32:25La-Sponya
ez a peter andre ki a faszom? krumplipucolónak tűnik egy mexikói, benzinkút melletti büféből
2010.07.29 12:44:31krampácsoló
André Hajdú Péter menyasszonya.
2010.07.29 13:14:42Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke
Szerintem meg RIP a néninek, és tökre örülök, hogy ilyen öregasszonyok is vannak. Az én nagyanyám azt se tudja, hogy mi az a videókazetta, nemhogy Tripper meg Fácsebuk...
2010.07.29 13:36:56MGM009
Be ne szopja már senki ezt a marhaságot. Az lehet, hogy az ápolónő brahiból feltette az öreglányt twitterre, de ide a rozsdás bökőt, hogy a vén lány a számítógépet se tudja bekapcsolni.
Majd kb 70 év múlva lesz egy generáció, már, ha megélik, az akkori 100 évesek talán, de csak talán be fogják tudni kapcsolni a számítógépeket.
2010.07.29 14:14:17B. B.
Ez a Miszter Bín mutterja volt?
2010.07.29 14:15:16B. B.
Na, lesz-e valaki, aki sunázná?
2010.07.29 14:17:55Yvettebabacool
dogos a drusza nene, ha mas nem, akkor en sunazom
2010.07.29 14:29:02marék lepke
MGM009 most szöges bakanccsal belegyalogoltál a mai 30-40-s korosztály lelkivilágába, akik azért talán a számítógépet be tudják kapcsolni.......
2010.07.29 14:36:44Sеntа'
nekem az ápolóm... khm... szokta bekapcsolni, én nemtom...
2010.07.29 14:41:18vernarancs
Nekem meg be sincs kapcsolva...
2010.07.29 14:46:53Sеntа'
énmegminnyá lefejelem
2010.07.29 14:49:33vernarancs
Sеntа', de miert van ez? En 8 orat aludtam es minnya bealszom en is. Ha hajnalban fekszem le akkor nincs ez.
2010.07.29 14:49:37kyskalacs .
:DDD
2010.07.29 14:53:00kyskalacs .
itt esik az esö. nyúlik az én szám is ilyenkor...
2010.07.29 14:53:56vernarancs
kaly, te mit rohogsz??? majd ha hasfajos lesz a magzat akkor majd kelhetsz orankent :))
2010.07.29 14:57:53kyskalacs .
áhh nem nary. kutya baja magzatnak..eszik,alszik, jáccik, nagyokat púzik, kaksizik. nem az a fárasztó fajta...érted :))
2010.07.29 15:16:48Sеntа'
Nemtom Nary, én 3 körül döglendtem le, tehát részben jogos. Bár korán se keltem, mer' minek...
És hogy RIP Twitter Anyó
2010.07.29 16:21:22Oldstero
@B.B. Gratulálok,kommentbajnok lettél !
[link]