Nacsa Olivérnek elege van a magyar fociból

2010.07.30. 08:42 - nemoszi

bsz 02

Facebook profilján rohant ki a humorista a magyar labdarúgás ellen – írja a Bors. Nacsát annyira megviselte a Basel-DVSC 2-0, hogy – többek közt – ezt írta ki közösségi oldalára: „Elegünk van a sok nagyképű, tehetségtelen focistából! Nem X6-os BMW-vel kell virítani, tessék levenni a Louis Vuitton táskát, meg a Gucci napszemüveget, és majd akkor feszíteni a Liszt Ferenc téren, ha megtanultunk futballozni!”.

„Akinek nem inge, ne vegye magára a kritikáimat. De unom, hogy itthon mindenki csak finomkodik, ha fociról van szó. Ki kell mondani, hogy ami itthon van, az egy rakás sz…, és ezen változtatni kell! Megjegyzem, amíg megveszem a húszezer forintos jegyet a svédek elleni meccsre, majd a vereség estéjén egy étteremben mások füle hallatára azt mondja egy magyar játékos, hogy „ma is kerestünk egy kis pénzt”, addig jogom van keményen fogalmazni” – mondta a lapnak.

A nagy focirajongó hírében álló Nacsa eldöntötte, Szebeni István műsorvezetővel együtt mozgalmat indít a sportág népszerűsítéséért: azért kampányolnak majd, hogy minél több szülő vigye focizni gyermekét.

Kommentek

  • 2010.07.30 10:40:10Vodkanarancs

    2010.07.30 10:39:23Johnny T-Bone
    yap :P miért nem elég nőies a nevem? :P

  • 2010.07.30 10:41:11gonosztojás

    Narancs
    Mondjad neki: "okés, de én hatszor egymás után szeretem, szünet nélkül"..:)))

  • 2010.07.30 10:41:36Yvettebabacool

    @gonosztojás

    megjavultam, szelid kis barany vagyok tojas

  • 2010.07.30 10:42:23gonosztojás

    Ja.Ki iszik a nőkön kívül vodka-narancs kombót?:))

  • 2010.07.30 10:43:28gonosztojás

    Baba
    Muhahaha...:)))

  • 2010.07.30 10:43:33Johnny T-Bone

    gonosztojás - akkor eléggé ronda lehet....mivel a frigid csajok csak azok !!!

    Vodkanarancs - sz'al felizgatott a kapcsolatom Yvette***-tel ? te alkoholista dög ;-)))

  • 2010.07.30 10:43:56GraceStalker

    2010.07.30 10:42:23gonosztojás

    és nőkön belül? :D

  • 2010.07.30 10:45:24Vodkanarancs

    2010.07.30 10:41:11gonosztojás
    cöh..az baj h ő meg azt mondta vna, h oké, akkor a 7et is ki fogod bírni :D ráadásul még helyes sem vt... :D odaült mellém a villamoson, és miközben dumált, már le kellett löknöm a kezét a combomról, vállamról...:SS nem vt tú jó :PP jah és mindenki minket bámult...a pasi meg hajthatatlanvt

  • 2010.07.30 10:45:27Yvettebabacool

    @gonoszka

    komolyan mondom, most is habos haloingben ulok, es eskuvoi katalogusokbol ollozok kis albumomba kepeket, es Enyat hallgatok!

  • 2010.07.30 10:47:39gonosztojás

    Baba
    Azt a kis szív alakú párnácskát körbehímezted már angyalkákkal?:))

  • 2010.07.30 10:48:03Vodkanarancs

    2010.07.30 10:43:33Johnny T-Bone
    hey...et nem mondanám :PP az alkoholistát annál inkább :P ami (grészi talán tudja) koromhoz képest elismerésre méltó :P

  • 2010.07.30 10:48:59gonosztojás

    Narancs
    Akkor meg egyszerűen vágd jól pofán oszt kész.
    A magabiztos nagyarcoknál ez sokkoló szokott lenni, egy csajismerős mondta hasonló ügyben.

  • 2010.07.30 10:50:23Johnny T-Bone

    Yvettebabacool

    Enya = gagyi.... Maggie Reilly az igen - Mike Oldfield, Vangelis, Cretu !! De Enya...pfff...

    Esküvői ruhádnak latex szoknyát, mellpörgettzűvel és szájpeckkel javasolok neked vmint egz ostort a kezdbe, tekis perverz dög...

  • 2010.07.30 10:50:29Yvettebabacool

    himezni nem szepen tudok, inkabb zsoltarokat dudoraszok a rozsakertben helyette

  • 2010.07.30 10:51:20Vodkanarancs

    2010.07.30 10:45:27Yvettebabacool
    de ugye rósaszín baldahinos ágyad van ? :P

  • 2010.07.30 10:51:50gonosztojás

    Grace
    A nőkön belül példul Vodkanarancs itt fentebb..

  • 2010.07.30 10:52:21Johnny T-Bone

    Vodkanarancs - ha egy pasi hozzád ér inkább élvezdd bébi amíg élsz ahelyett, hogy finyáskodsz... Nem hinném, Jenny Aniston kaliberű buxa volnál...

  • 2010.07.30 10:52:48Vodkanarancs

    2010.07.30 10:48:59gonosztojás
    megfogadom..csak tudod én olyan szelíd, és kedves vagyok :PPP

  • 2010.07.30 10:53:25Yvettebabacool

    @Vodkanarancs

    ööööö

    persze!

    (not!)

  • 2010.07.30 10:53:30Johnny T-Bone

    gonosztojás - kis apám....de nyál vagy....

  • 2010.07.30 10:53:51gonosztojás

    Narancs
    Az van Babának..beszélős meg baszós babákkal körberakva..:))

  • 2010.07.30 10:54:49gonosztojás

    Nari
    Akkor rugd torkon..az kíméletesebb..:))

  • 2010.07.30 10:55:12Vodkanarancs

    2010.07.30 10:52:21Johnny T-Bone
    Nen valóban nem olyan, viszont annyira ronda sem vagyok, akit csak szánalomból dugnak.. :D

  • 2010.07.30 10:56:23Yvettebabacool

    @tojas, ez durva volt

  • 2010.07.30 10:56:37Johnny T-Bone

    Yvettebabacool

    Sz'al bébi... mit szólsz a latex szoknyás (pina kivágással), mell pörgettyűs,szájpeckes,ostoros eskűvői ruha elképzelésemhez a számodra - illene a személyiségedhez ha egyáltalán van ilyen neked ?

  • 2010.07.30 10:57:20Vodkanarancs

    2010.07.30 10:53:51gonosztojás
    :)))
    2010.07.30 10:54:49gonosztojás
    jólvan... :)) az magassarkúval még jobban fáj..az ominózus napon pont az vt rajtam...:) hát..hogy mér nem gondoltam rá... :D

  • 2010.07.30 10:57:21gonosztojás

    Johnny T
    Hát istenem..ez van. Hátha még látnád amikor az Yvette-vel keretesgoblein himző-varró versenyekre járunk..

  • 2010.07.30 10:58:04gonosztojás

    Baba
    Visszavontam..csak beszélős..
    Így jó?

  • 2010.07.30 10:59:20Vodkanarancs

    2010.07.30 10:56:37Johnny T-Bone
    omg.. :))) te beteg vagy :PP

  • 2010.07.30 10:59:44Yvettebabacool

    @gonosztojás

    na jol van te kis tupiruszkar, de ezert ma en csinalom meg a te hajad

  • 2010.07.30 11:00:01Johnny T-Bone

    Vodkanarancs - Vagy dögös egy csaj vagy nem...átmenet nincs !! Hidd el ezt tapasztalatból mondom, sok nőm volt..némelyikre nem is emlékszem - használat után dobtam...

  • 2010.07.30 11:01:04Vodkanarancs

    2010.07.30 10:57:21gonosztojás
    meg haydn hangverenyekre...minden szerdán, délután 5-6.30ig, hogy Yvett 8kor már aludhasson :D

  • 2010.07.30 11:01:31MociGSXF750

    Csirke most Honoluluban van, és új ruhácskát vásárolt magának?

  • 2010.07.30 11:01:58Johnny T-Bone

    Yvettebabacool - be dauerolnád a fanszőrőmet, kis anyám ???

  • 2010.07.30 11:01:59Yvettebabacool

    @Johnny T-Bone

    nem tudom mi illene az en perszonamhoz, de a tiedhez egy Marcellus Wallace fele szopoalarc, a nyakadban egy bororvvel, es a hozzatartozo duplavegu vibratorral (bazdmeg hogy mindig kihozza valaki az allatot belolem)-mert hogy neked biztos pinad van es magadat kurod az hotziher

  • 2010.07.30 11:02:20gonosztojás

    Baba
    Köszike!Puszcsi érte!
    Vigyem a szilikongumi csavarókat, vagy a te Wella-formjaidat használjuk a tupír-besütésnél?

  • 2010.07.30 11:04:29Yvettebabacool

    @tojas

    tudod, hogg a Revlon fele melegithetos hajbodoritonak nincsen ellenfele a 21. szazadi no haztartasaban!

    *gyemantszemes kacsintas*

  • 2010.07.30 11:05:34Vodkanarancs

    2010.07.30 11:00:01Johnny T-Bone
    szerintem nem vagyon aniston kaliberű de jól nézek ki :P

  • 2010.07.30 11:05:41Cucli

    sportosztályos lévén volt szerencsém magyar "focistákhoz"...
    öntelt, buta, beképzelt fasz mindegyik...
    egyetértek azokkal, akik azt mondják, inkább a húzó sprotágakra fordítsuk a pénzt... dehát ott ugye nem tudnának milliókat szakítani...

  • 2010.07.30 11:07:19gonosztojás

    Baba
    Vettél?? Ahhh...(hátra alélés homlokra tett kézfejjel)
    Vizet!...
    Illetve vodkanarancsot!..:))

  • 2010.07.30 11:07:39Johnny T-Bone

    Yvettebabacool - nem rossz gondolat bébi, nyitott vagyok mindenre !! Látom felizgatott az elképzelésem...

    Örömmel látom, hogy egy vadállat is lakozik benned, nem csak egy frigid dög...aki csak a pasik nőies oldalára "bukik" - ERGO nem lesybikus - Egy pasi sárga, foltos trikóban , sörhassal, szőrős mellkassal, foltos alsó neműben az igazi, miközben FOCIT NÉZ !!

  • 2010.07.30 11:08:47gonosztojás

    Cucli
    Ja. A sikereket hozó sportágak meg koldulják a pénzt, és a sportolók vesznek meg már lassan mindent maguknak.

  • 2010.07.30 11:10:00gonosztojás

    Johnny T.
    Kihagytad a hugyfoltos, féknyomos boxeralsót..

  • 2010.07.30 11:10:13Yvettebabacool

    repulosot tojas, repulosot!

    @J T-B:

    "Egy pasi sárga, foltos trikóban , sörhassal, szőrős mellkassal, foltos alsó neműben az igazi, miközben FOCIT NÉZ !!"

    hanem tudom, inkabb kimaradok ket kort , visszalepek harmat es dobok meg egyet

  • 2010.07.30 11:11:15Johnny T-Bone

    Cucli - Én nem ezt tenném !! ÚJ alapokra helyezném a focit !! Kibasznék minden labdarúgót és vezetőt és heti 48 órás műszakba beraknám őket gyári munkásnak átlagbérért!!

    ÚJ emberekre lenne szükség akik TENNI IS AKARNAK a magyar labdarúgásért !!

  • 2010.07.30 11:12:34Vodkanarancs

    2010.07.30 11:07:19gonosztojás
    küldöm..nekem is az kéne most, csak narancs nélkül..bazmeg annyira fáj a hasam, h el nem tudod képzelni mennire..lealább ez a hülye irogatás eltereli a figyelmem.. :S

  • 2010.07.30 11:15:54gonosztojás

    Johhny T
    Ezt elmondják két évente minden fórumon, aztán a MLSZ meg is esküdik rá és minden marad a régi.

    Na én mentem, mert nem bírom elviselni hogy a Babának van Turbo-3000 Beautybitch Revlon bodorítója.Esz a sárga irigység, ezért megyek shoppingolni..
    Na pá!

  • 2010.07.30 11:15:57Cucli

    Johnny T-Bone,
    új emberek mindig vannak, akik tenni akartnak.
    aztán ugyanúgy elkurvulnak,mint a többi...
    ugyanis a pénz nagy Úr...

  • 2010.07.30 11:16:11Johnny T-Bone

    gonosztojás - a foltos alsónemű alatt azt értem. ...Estére már kész férfi vagyok !!:-))) főleg egy jó bableves+sör ebéd után -

    Yvettebabacool- frigid bébi add meg a címed és estére már a tejszínhabot nyalogadhatod a szőrős mellkasomról miközben a foltos alsóneműmben virítanék !!

  • 2010.07.30 11:16:24Vodkanarancs

    2010.07.30 11:11:15Johnny T-Bone
    itt jön Mr.T-Bone, a magyar foci megmentőjee!!! tapsot nekiiiii :D

  • 2010.07.30 11:17:40vernarancs

    2010.07.30 10:16:27Johnny T-Bone
    Yvettebabacool - kis anyám...én már akkor fociztam amikor te még az ujjadat dugdostad a pinádba...sz'al nehézsúlyú vagyok...


    Huha, egy igazi magyar focista. Nem arrol van szo, hogy azok mind szar tehetsegtelenek? A Ribery-s hasonlatod meg egy baszott nagy csusztatas. Talan a tenyektol nem kene ennyire elrugaszkodni.

    A magyar focitol egyszeruen meg kene vonni minden penzt, tartsa el magat. Meg csak sportoloknak sem neveznem oket a vizilabdasokhoz vagy a kezisekhez kepest.

  • 2010.07.30 11:19:01Johnny T-Bone

    Cucli - Én például nem vagyok ilyen... pénzért nem vagyok mindenre kapható... Yvette**-ért viszont a fogamat is megmosnám hetente egyszer!! :-)))

  • 2010.07.30 11:19:47Vodkanarancs

    2010.07.30 11:19:01Johnny T-Bone
    ezt az áldozatot..aztakurva :PPP Yvett, nagy vagy :PPP

  • 2010.07.30 11:19:56GraceStalker

    kisπCsányi magyar foci

  • 2010.07.30 11:20:31Vodkanarancs

    2010.07.30 11:19:56GraceStalker
    :PPP

  • 2010.07.30 11:20:36Yvettebabacool

    @Johnny T

    itt van, de hozz itlat is!

    Telefon: (06-1) 251-00-51
    Postacím: 1536 Budapest, Pf. 258

  • 2010.07.30 11:21:06Vodkanarancs

    na emberek én elmentem, meghalni... :D

  • 2010.07.30 11:21:28gonosztojás

    Grace
    Az a 3.14 jelecske van a csányi előtt, Grace...:)))

  • 2010.07.30 11:22:11Johnny T-Bone

    Vodkanarancs - KÖSZÖNÖM A TAPSOT !!! NAGYON KEDVES !!!

    Első intézkedésem az lenne, hogy menesztenék mindenkit, kihírdetném a személyi kultuszomat, körbe venném mamelukokkal magam , vmint dögös buxákkal és világuralomra törnék !

  • 2010.07.30 11:23:44Cucli

    Johnny T-Bone,
    akkor vedd ki a kezecskédet a biliből, és hozd helyre az önképedet, mer látok némi hiányosságot:))

  • 2010.07.30 11:24:29Yvettebabacool

    Hetlör is ezt akarta , s a Mein Kampfot mar böriböl irta

  • 2010.07.30 11:24:33Vodkanarancs

    2010.07.30 11:22:11Johnny T-Bone
    okkés..nos mint első követőd, szeretnék egy aprócska 3000 m2-es villlát Floridában, a parton :) köszöntem szépen

  • 2010.07.30 11:24:55GraceStalker

    Tojás
    az van előtte igen, Tojás...:)))

  • 2010.07.30 11:26:58Johnny T-Bone

    Vodkanarancs - az jó...dobok rád egy kis földet, hogy vissza ne gyere :-))))

    Yvettebabacool - bébi a fő city-ben laksz... a postafiók nem segít...levélben nem adhatom fel magam - annál testesebb vagyok...

  • 2010.07.30 11:28:20Vodkanarancs

    :DD vagy kezdetnek olyan 10 doboz Algoflex is elég lesz, egy üveg ginnel :D

  • 2010.07.30 11:29:09Johnny T-Bone

    Yvettebabacool - Én nem vagyok olyan mint Hötler - Ő egy pancser volt... én a köldöködből fogom szürcsölni majd a pezsgőt !!

  • 2010.07.30 11:29:48Vodkanarancs

    2010.07.30 11:29:09Johnny T-Bone
    gyakran kell majd újratölteni.. :P

  • 2010.07.30 11:31:03Johnny T-Bone

    Vodkanarancs - ALGOFELX ??? mi van bébi meghúzódtál a prédikátor pózban ???

  • 2010.07.30 11:33:12Vodkanarancs

    olyan fájdalmaim vannak, ami neked sosem vt, vagy lesz :) az algoflex után még van egy "-M" csak azt lefelejtettem :P de mondom a gin is jó :P hasonló hatása van...sőt igazábó minden tömény alkoholnak...de a ginen kívül nem sok mindent tudok meginni magában ami ilyen tömény

  • 2010.07.30 11:33:26Yvettebabacool

    (06-1) 251-00-51
    akkor hivj fel nyuszomuszo

  • 2010.07.30 11:34:13pária

    A drága jó Adolf bácsi.Miért báncsátok ? Emlékszem még , amikor a térdén lovagoltatott.Én csípáztam a drága jó öreget.Mindig mondott nekem valami szép mesét és mindig hozott valami vásárfiát.

  • 2010.07.30 11:35:15Johnny T-Bone

    Vodkanarancs - nekem világfájdalmam van néha ki is ül az egyik arcomra egy vertikális mosoly képében...

  • 2010.07.30 11:36:40Vodkanarancs

    2010.07.30 11:35:15Johnny T-Bone
    nekem egy évben 52/4 hétig van sámodra elképelhetetlen fájdalmam :DDD

  • 2010.07.30 11:38:04Johnny T-Bone

    Yvettebabacool - mi van bébi anonim alkoholisták között élsz? Hát ezért vagy ilyen frigid dőg :-)) ??

  • 2010.07.30 11:38:51Yvettebabacool

    nyehheheh, ahamm:)

  • 2010.07.30 11:40:38brand_boy

    Első intézkedésem az lenne, hogy menesztenék mindenkit, kihírdetném a személyi kultuszomat, körbe venném mamelukokkal magam , vmint dögös buxákkal és világuralomra törnék !

    Ebből csak a dögös buxák és a világuralom hiányoznak a mindenkori MLSZ elnöknél.

  • 2010.07.30 11:41:17Johnny T-Bone

    Yvettebabacool - I. JOHN TIBERIUS BONE VAGZOK, nem hülye; bébi engem nem lehet átb@szni...-át basyni csak ay Auchan tud !! Veszek egy labdát ki van írva 980Ft amikor fizetek 2150 FT !!!...

    Az Auchan a nagy kihívás számomra nem te...

  • 2010.07.30 11:43:18Johnny T-Bone

    brand_boy - Akkor meg van a képesítésem ahhoz, hogy elnök legyek bárhol... :-))

  • 2010.07.30 11:45:10Vodkanarancs

    2010.07.30 11:43:18Johnny T-Bone
    az egod is megvan, szóval gond egy szál se :P

  • 2010.07.30 11:45:20Yvettebabacool

    Johnny T
    talan nem kellene az Auchanba jarnod vasarolni
    s talan nem kellene velem kezdened sem.

  • 2010.07.30 11:45:25Johnny T-Bone

    Yvettebabacool

    Bébi ne keseredj el...az alkoholizmusodból egy éjszaka alatt kigyógyítanálak !

  • 2010.07.30 11:47:48Johnny T-Bone

    Yvettebabacool

    Félsz, hogy nem vagy elég jó nekem , mi?? Ha ronda vagy akkor tényleg nem vagy elég jó...

    Vodkanarancs

    Az egómat sokan összetévesztik a magabiztoságommal és a reálislátás módommal...

  • 2010.07.30 11:48:37Johnny T-Bone

    Mellesleg a focitól jól elkanyarodtunk...

  • 2010.07.30 11:51:15Vodkanarancs

    Bone:
    meglehet :)
    és kit érdekel most z h elkanyarodtunk :D semmi érdekeset nem tudnánk már mondani rla :P

  • 2010.07.30 11:52:12Yvettebabacool

    Johnny T

    attol felek tul ronda vagyok neked, szuperpasinak, igy en most pukedliznek egyet s csokot dobva elszaladok, pa pa!

  • 2010.07.30 11:54:05Vodkanarancs

    Pápá, Yvett :D

  • 2010.07.30 11:55:23Edward Nygma

    Johnny T-Bone: "azokat a sportokat meg leszarják más országok mivel nincs benne pénz"

    Nem is értem, minek léteznek még, értékük semmi, nincs bennük pénz. Tényleg ilyen a világ, vagy csak én vagyok hippi, hogy a sport miatt sportolok, nem mert dől belőle a lóuvé. Bár fentebb elhangzott, hogy a foci és a sport relációja minimum megkérdőjelezhető.
    Kerüljön át inkább a szórakoztatóiparhoz. A tömegek szeretik, a csinnadratta már megvan hozzá...

  • 2010.07.30 12:03:08Johnny T-Bone

    Yvettebabacool - TUDTAM, HOGY SZERETSZ és, hogy pontos személység rajzot állítottam fel rólad !!

    Eszerint röviden: Frigid, leszbikus férfi gyűlőlő, szémlyiség amely látens módon vágyik az ellenkező nemre - ebbéli bánatát alkoholba folytja. Nyílván ez abból fakad hogy 8-10 évesen látta szüleit "szeretkezni"... majd az ott látottakat kipróbálta elöszőr mikro majd makro környezetében. Iskoláit csak immel-ámmal látogatta, mivel minden idejét lekötötte a diri bácsi kielégítése, barátait sztriptíz bárokból toborozta - élete trauma mentes volt ha nem számoljuk az korai szűztelenítést...ÉS még folytathatnám a személyiség rajzodat...

  • 2010.07.30 12:07:53Johnny T-Bone

    Edward Nygma -

    A foci a világ sportja !! Ez megkérdőjelezhetetlen ! (Ezért üztem én is :-)))

    A magyar szórakoztató ipar is NULLA !! ez olyan mintha a terhesnőt dugnál....felesleges oda pénz..

    Ha már oda kellene adni pénzt akkor a kórházak építésére, iskolák alapítására, stb...-re adnám, nem pedig a noname sportokra - kajak-kenu,vizilabda...pfff, röhej...

  • 2010.07.30 12:12:24Johnny T-Bone

    A magyar focival az a baj, hogy:

    1. nincs IGAZI szakember (basszák meg FIFA linceszüket,stb..)
    2. nincsenek jó nemzetközi kapcsolatai az MLSZ-nek (legalább egy-két fontos bunda meccsünk lenne - a baratságos meccseket basszák meg..)
    3. nincsenek fizikálisan és technkiailag JÓL képzett focistáink.
    4. a média egy-két véletlen gól után "sztárt" farag a játékosokból (Németh K., Szabics, Koplárovics,stb..) és el szállnak maguktól és ez meglátszik a teljesítményükön

  • 2010.07.30 12:17:08Johnny T-Bone

    5. jelentős szpozorok sincsenek a magyar fociban (Soproni sör...hehehe hol van a Carlsberghez képest,stb..)
    6. Stadionok nincsnek...(Sir Alex (VIVA LA MU) szerint : Puskás stadion= liba legelő)
    7. MLSZ tagok élen Mészöllyel BOHÓCOK - VB-t rendezni Mo-n....hahahaha

  • 2010.07.30 12:19:23Johnny T-Bone

    Az a ciki , hogy a MU fiataljai SZARRÁ vernék a magyar bajnokot vagy akár a válogatottat. - IGEN, MU SZURKOLÓ VAGYOK !!

  • 2010.07.30 12:26:15Yvettebabacool

    jesszus Jónás a vesembe latsz!
    tovabb tovabb tovabb!

  • 2010.07.30 12:44:41SanDan

    Ez a mai magyar foci, ennyi betűt sem érdemel... Szégyen, hogy mi pénz folyik el oda-onnan. A semmiért. A többi sport, amiben igazán jók vagyunk, és a tömegsport pedig fillérekből (vagy még annyiból sem) tengődik...

  • 2010.07.30 13:09:25vernarancs

    SanDan, es van aki ezt nezi is! Az a durva.

  • 2010.07.30 13:26:55Johnny T-Bone

    Yvettebabacool

    Yvette szivi ha a vesédbe látnék akkor csak a alkoholt és egyéb drogokat látnék benned mein libling...

    mellesleg nem jonas hanem I. JOHN TIBERIUS O'SULLIVAN BONE !!!

  • 2010.07.30 13:32:59Yvettebabacool

    Jancsika ne kiabalj, lefekudtem ebed utani szunyora

  • 2010.07.30 17:05:26Johnny T-Bone

    Yvettebaba*** - mit szólnál ha lerajzolnálak - no nem sárgával a hóba - hanem ha elég jó bőr vagy akkor állhatnál modellt nekem egy akthoz - sztár-celeb-grafikus vagyok civilben és jó képű :-)))) (komolyan!!) utána én is állnék neked bébi .... sz'al várom válaszod ;-)))

  • 2010.08.03 17:34:32Yann Le Pentrec

    Ez így van, ahogy Olivér mondja, jogos a felháborodás. Kár, hogy az egészet lehetetlen lerombolni és az alapjaitól felépíteni újra, ahhoz túl sokan élnek jól a labdarúgásból, túl sok érdek sérülne.

  • 2010.08.03 17:38:39Yann Le Pentrec

    2010.07.30 09:31:51 Johnny Favorite®

    Nem kell Uruguayig menni, ott van mindjárt délnyugati szomszédunk, Szlovénia. Kétmillióan lakják, a VB-n láthattuk is őket (igaz, nem nagy sikerrel), és ugye a Videoton falábúi is mesélhetnének róluk.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

hirdetés