Bár az énekes testvérei neheztelnek Hulé Évára, aki egy könyvben kívánta feltárni, hogy valójában hogyan is halt meg Zámbó Jimmy, úgy döntöttek, hogy kisegítik az asszonyt, aki nehéz helyzetbe került. Hulé Éva nemrég került ki a kórházból, ahol egy amputációs műtétet végeztek el a cukorbeteg asszonyon. Mivel kórházi tartózkodása alatt nem fizette a számlákat, lakásában nincs se gáz, se víz, se villany, ráadásul gyógyszereit sem tudja kifizetni, és igazából ételre sem futja - írja a Bors. "Egy hete vagyok itthon, azóta a szomszéd idős nénitől kapok egy zsemlét mindennap. A zsemle fele a reggeli, a másik fele az ebéd, vacsorára pedig egy kanál kristálycukrot eszem" - nyilatkozta az asszony, akihez a minap Zámbó Tihamér, Marietta és Árpy állított be pár szatyor étellel és itallal, valamint a TV2 Aktív című műsorának stábjával. Zámbó Tihamér elmondta, nem mondható éppen barátinak a viszonyuk az asszonnyal, de látva, hogy milyen nehéz körülmények között él, úgy döntöttek, hogy segítenek rajta.