A színész nevére veszi volt neje kisfiát, akit az asszony azalatt szült, hogy Gesztesi még javában Liptai Claudiával élt házasságban. A Nikolett nevű exnejjel azóta ismét együtt vannak, arról azonban továbbra sem beszél senki, ki lehet az apja a kisfiúnak, akit ezentúl Gesztesi Áronnak fognak hívni. A Blikk a színésztől is érdeklődött, aki nem kívánt a magánéletéről nyilatkozni, nevük elhallgatását kérő kollégák azonban készségesen: "Még a legszűkebb ismerősi körben sem említi ezt a témát, kínosan vigyáz rá, hogy sűrű homályban maradjon", "Nem csodálnánk, ha Áront Karesz nevelné fel" - állítják.

A színész szomszédai korábban már megerősítették a lapnak, hogy Gesztesi jelenleg ismét exnejével él a budakalászi házban, ahol korábban Liptai Claudia volt az első számú feleség, a volt nej pedig csak a vendégházban lakott. Liptai szerint azért ez is hozzájárult a válásukhoz: mint utólag nyilatkozta, nem tudott megbarátkozni azzal, hogy Gesztesi törzsfőnőkként képzeli az életét, akivel minden exe és az azoktól született gyerekek is egy fedél alatt élnek. Az Áron nevű kisfiú - akinek második neve Karel - 2009 áprilisában született és édesanyja családnevét kapta, de Gesztesi végig ott volt a kórházban velük, miközben Liptaitól született lánya, Panka világrajötténél épp külföldön forgatott.