horoszkóp

Angelina Jolie vakmerősége a hülyeség határát súrolja

2010.08.02. 15:46

A színésznő legújabb filmje, a Salt kapcsán a Daily Mailnek elmondta, hogy valójában igen vakmerő, és nem fél semmitől. Az ominózus filmben rengeteg veszélyes jelenet volt, és ő persze nagyon élvezte, hogy ilyen rizikós helyzetekbe került. „Ez egy remek terápia számomra. Nem féltem. Imádom az ilyen dolgokat, felpörgök tőlük. Persze a vakmerőségem néha a hülyeség határát súrolja. Talán jobb lenne, ha egy kicsit több félelem lenne bennem” – nyilatkozta a színésznő, aki állítása szerint a magasságtól sem retteg. Persze ennek is sok hasznát vette pár jelenetnél. Egyszer például le kellett ugrania egy hídról egy teherautó tetejére, másik alkalommal egy helikopterről kellett a mélybe vetnie magát, és volt olyan is, hogy egy manhattani épület tizenegyedik emeleti ablakában kellett állnia mezítláb. „Nagyon magasan voltam, és ugyan ki voltam kötve, de ha leesek, akkor nekivágódhattam volna az épület falának” - tette hozzá Jolie, akiről azért eddig is tudtuk, hogy kedveli az extrém dolgokat, vegyük mondjuk a tinédzserkori késes sztorit.