horoszkóp

Alkotmányellenes a melegek házasságának tiltása Kaliforniában

bry
2010.08.05. 07:57

Alkotmányellenesen diszkriminálja a homoszexuálisokat az népszavazáson megerősített tiltás, amely nem engedi az azonos neműek házasságát Kaliforniában. Arnold Schwarzenegger kormányzó üdvözölte az állásfoglalást, amely azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy újra házasodhatnak a melegek az államban. Az ügyben eljáró bíró ugyanis csak a várható fellebbezések után véglegesíti majd ítéletét.

A bíróság egy 2008-as referendum tiltását fordította most meg. Az akkor 52 százalékkal támogatott alkotmánymódosítás, kimondta, hogy Kalifornia államban "csak a férfi és nő közötti házasság érvényes". Waugh Walker bíró szerint azonban "ez nem más, mint annak a kőbevésése, hogy az ellentétes nemű párok az azonos neműek felett állnak". Szerinte Kalifornia állam alkotmányával ellentétes a melegek és leszbikusok ilyen fajta megkülönböztetése.

Ez már a sokadik fordulat a kaliforniai melegházasságok ügyében. Az amerikai államban először 2000-ben tartottak népszavazást a kérdésben. Akkor a többség úgy döntött, hogy házasságot csak férfiak és nők köthetnek egymással. Emberei jogi aktivisták kifogásai után Kalifornia Legfelsőbb Bírósága 2008 nyarán törölte el a határozatot. Csakhogy még az év őszén az állam lakosai újabb népszavazást tartottak, ahol ismét a tiltás támogatói győztek. Erről a határozatról döntött most a bíró.

Miközben melegjogi aktivisták, kalifornia kormányzója, és az amerikai képvislőház elnöke üdvözölte az ítéletet, a tiltás támogatói máris jelezték, hogy fellebbezni fognak. Az Egyesült Államokban jelenleg öt államban és a fővárosban köthetnek házasságot azonos nemű párok. (FH)