Steve Tilston countryzenész 1971-ben adott interjút, 21 évesen az azóta már megszűnt ZigZag magazinnak, amiben többek között arról is beszélt, hogy attól tart, ha sikeres és gazdag lesz, akkor nem fog tudni többé hiteles és erős dalokat írni. Ezt az interjút olvasta az akkot 30 éves John Lennon, aki maga és élettársa, Yoko Ono nevében írt a fiatal zenésznek, az újság szerkesztőségére küldve levelét, hogy ne aggódjon, ez nincs így. "Az egyetlen különbség, hogy nem kell a pénz, az élelem, a ház miatt aggódnod. De minden más tapasztalat, élmény, érzelem ugyanolyan, mint bárki másnak. Tudom. Voltam gazdag is, szegény is, ahogy Yoko is (gazdag - szegény - gazdag). Ehhez mit szólsz? Szeretettel John és Yoko" - írta a 1980-ban meggyilkolt John Lennon. A levél viszont elképesztően sokáig nem érkezett meg, Tilston is csak akkor szerzett róla tudomást, amikor néhány évvel ezelőtt felkereste egy fickó, aki a levél eredetiségét kutatta. Tilston ekkor tudta meg, hogy írt neki a korszak egyik legismertebb zenésze. A levél nincsa az ő tulajdonában, valakinek eladták, a jelenleg hatvan éves countryzenész szerint azután nem sokkal, hogy megérkezett a ZigZag magazin szerkesztőségébe. Tilston végül nem csömörlött meg a gazdagságtól, több mint húsz albumot adott ki az évek alatt, de annyira sosem gazdagodott meg, hogy le tudja tesztelni, hogy valóban megváltoztak-e volna a számai. John Lennon egykori élettársa, Yoko Ono a Telegraphnak elmondta, emlékszik arra, amikor Lennon a kérdéses levelet fogalmazta, mert fontos volt számára, hogy egy másik zenésznek ír levelet, ezért nagyon figyelt arra, hogyan ír.