horoszkóp

Jude Law Sienna Millerrel együtt vesz lakást

2010.08.17. 20:30

Jude Law és barátnője – vagy jegyese – 3 és fél millió fontot (1,2 milliárd forint) adott ki egy közös londoni lakásért. A pár tavaly év végén jött újra össze egy 3 évig tartó mosolyszünetet követően. Most állítólag nagyon felvillanyozza őket a közös pecó. „Egy ismerős ismerősének volt egy nagyszerű lakása észak-Londonban, és miután kétszer megnézték, úgy döntöttek, megveszik” – mondta a pár egyik barátja a Daily Mirrornak. „Már csak a papírmunka van hátra, mindketten nagyon boldogok. Jól alakulnak a dolgok” – tette hozzá.

Miller és Law 2004 decemberében kezdett randizni és 2006 novemberéig bírták együtt. „Korábban éltek már együtt, de mióta felmelegítették a kapcsolatot, nem volt egy állandó lakás, ahol találkozhattak. Jude ajánlotta fel, hogy keressenek közös lakást, teljesen semleges helyet, ahol nem kísértenek a régi emlékek” – nyilatkozta az ismerős a lapnak.

judelawsiennamillerairport 001