2002-ben indult az RTL Klubon a Való Világ, mely három felvonást ért meg. Eddig: idén ősszel ugyanis 7 év kihagyás után újraindul a valóságshow, jön a Való Világ 4. Az első három műsorba összesen 36-an kerültek be a több tízezer jelentkező közül, de aki kimaradt, most újra próbálkozhat: a főnyeremény ismét egy lakás, egy autó és havi 1 millió forint egy éven keresztül.

„Sok bentlakóra számítunk ebben a villában is, viszont bizonyos szempontból visszatérünk az alapokhoz, tehát most mindenkinek várjuk a jelentkezését, hiszen nagyon sok olyan nézőre is számítunk, akinek ez lesz az első Való Világ. Hiszen gondoljunk csak bele, 7 év telt el, aki annak idején kisgyerek volt, a szülei esetleg nem is akarták, hogy nézzen ilyesmit, az most már egy tévénézési szokásairól maga döntő fiatal felnőtt és valószínűleg közülük nagyon sokan nézni fogják ezt a műsort, de természeten számítunk az idősebb generációkra is” – mondta a Fókusz riportjában Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója.

A Való Világ első szériájával vált ismertté például Majoros Péter, Majka, aki azóta is a média területén dolgozik. Molnár Anikót a reality második részének köszönhetjük, de biztos sokan emlékeznek még Kégl Ágira, Milóra, Györgyuszra, Elvisre, Leóra és Ágicára vagy épp Sziszi és Laci viharos szerelmi sztorijára.