Havi nyolcvanezer forintos gyerektartást akar Kovács Lázár volt szeretője
2010.08.18. 07:30 - .syl.
Bár B. Andrea, Kovács Lázár volt szeretője néhány nappal ezelőtt kamerák előtt elpanaszolta, már nagyon unja a nyilvánosságot, a nő mind a szerdai Borsban, mind a Blikkben feltűnt. B. Andrea a lapoknak elmondta, sérelmezi, hogy miután megtámadták őt és kisfiát, Kovács azzal fejezte ki a törődését, hogy feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen.
"Ehhez nem volt joga. Lázár nem tett még teljes hatályú apasági nyilatkozatot, nem tudom, milyen alapon intézkedik az ügyemben a rendőrségen. Az ügyvédem tanácsát megfogadva először kiderítjük, ki áll a támadás mögött, majd az illető ellen teszünk feljelentést. Egyébként szerintem Lázárnak nem a rendőrségre kellene rohangálnia. Ha annyira érdekli, mi történt a kisfiával, hívjon minket telefonon" - mondta az exszerető a Borsnak.
Azt, hogy a celebszakács nem is olyan rendes apa, mint amilyennek beállítja magát, már a Blikknek nyilatkozta, ahogyan azt is, hogy kevésnek tartja a havi harmincezer forintos gyerektartást. "30 ezer forintos gyerektartásból nem lehet úgy felnevelni egy gyereket, hogy ne szenvedjen semmiben sem hiányt. Én mindent megteszek, dolgozom, de az sajnos nem elég. Nyolcvanezer forintot szeretnék Lázártól" - üzente volt pasijának B. Andrea. Kovács Lázár ügyvédje, dr. Ruttner György a Borsnak csak annyit mondott, nem érti, hogy miért kell kiteregetni a sajtónak vélt vagy valós magánéleti részleteket, és hozzátette, hamarosan tisztázódik az ügy, ugyanis elindult az apasági per.

Kommentek
2010.08.18 08:40:43he:)
Egyébként ha meg sír hogy ennyi gyermektartás díj nem elég neki, mert nem tud mindent megadni a gyerekének. Hát én is mindent szeretnék megadni a gyerekemnek éppen ezért nincs Ed Hardy pólóm. Babám az anyák inkább magukkal szemben nélkülöznek, és a gyerekre adják rá akkor már az Ed Hardy-s pólót.
2010.08.18 08:43:14kyskalacs .
én nem adok Ed-es pólót magzatra...szerintem ultraciki. monnyuk tiniknek még elmegy...
2010.08.18 08:46:09kirúzsoz.
így igaz. ezért is lesz az én 3 napos gyerekemnek "The Pots & Pans Band" pólója.
2010.08.18 08:47:02kirúzsoz.
apám nője rohangál Ed Hardy pizsiben. na az az igazán ultraciki.:)
2010.08.18 08:49:53kyskalacs .
rúzsos mükörme is van? :)
2010.08.18 08:53:29kirúzsoz.
vagy tíz.:)
2010.08.18 08:54:29kyskalacs .
hüha!! akkor veszélyes lehet :D
2010.08.18 08:57:51Sandy-Yondy
"hívjon minket telefonon" - most akkor nem lopták el mégsem? :DDD
Ez a nő egy idióta. Ja, és véletlenül sem mulaszt el egyetlen napot sem, nehogy lekerüljön a "címlapról"... Dolgozik?? Hahaha - haknikirálynő.
2010.08.18 09:09:35szöcsö
Szerintem: Nem kellett volna nős hapsival kufircolnia. Ha mégis, védekezhetett volna. Ha nem védekezett sem kellett volna föltétlenül szülnie, főleg, hogy a drága papi nem akarta. Ha viszont anyuka vállalta a gyereket, mindezek ellenére is, akkor ne legyen joga gyerektartást kérni. Röviden: Ha egy nő annak ellenére szüli meg gyermekét, hogy azt az apa nem vállalja, akkor tegye, de ne legyen joga gyerektartásra kötelezni az apát.
2010.08.18 09:09:40Ne Pereskedj Panda
Ez a nő tényleg idióta. Remélem legalább a dugás jó volt vele!
2010.08.18 09:12:16champagne
Azt hiszem még mindig okosabb lenne megegyezni közösen egy mondjuk 50 ezres tartásdíjban peren és ügyvéden kívül, mint az ügyvédnek kifizetni a milliós költségeit.
Ez már réges régen nem a gyerektartásról, szeretőről, gyerekről szól, hanem a presztizsről.
Szerintem.
Más részről azt hiszem nem illdomos szidni Andreát és nem korrekt haknikirálynőnek nevezni, mert ha Lázár folyamatosan korrekt lett volna vele, akkor biztosan nem tálal ki.
Ha "gázsiért" mondta volna el, vagy valami pénzhajhász "médiaribi" lenne, már régen borította volna a sztorit. Volt rá két éve.
Más kérdés, hogy én albiban neveltem fel a fiam, a volt férjem meg még a bíróság által megállapított pár ezret sem volt hajlandó fizetni, és behajtani sem lehetett, mert külföldön dolgozott feketén.
Mégis előteremtettem a fiamnak mindent, amire szüksége volt.
Összefoglalva: én igenis megértem Andreát, hogy elege lett, bár némely megmozdulásával nem értek egyet.
2010.08.18 09:12:35szovirag
2010.08.18 09:09:35szöcsö
Nokent, 8 evig egyedulallo anyakent, ugy hogy alig-alig kaptam valamit a gyerekem apjatol (pedig a gyerek egyutteles alatt szuletett), IGAZAT ADOK NEKED!!!
2010.08.18 09:23:40kyskalacs .
...a lázas egy 19 éves gyereklányt csábitott el a celeb faxával. ez azért nem elfelejtendö.
2010.08.18 09:24:43sunabajnok
na a korrektség védelmében!
a dolog menete úgy kezdődik, hogy hatóság.
-gyámhatóság, családvédelem.
ők kitapossák az utat, még ügyvéd sem kell!!!
nem szőke nő létemre sms-ekkel, meg telefonhívásokkal bombázom apát, hanem egy hivatalos levélben tájékoztatom a szándékaimról, és benne szerepeltetem a fizetési igényemet, a láthatást, stb....
nem! hülyepicsa mit csinált? média!!!!
amivel szégyenbe hozta lázár feleségének két gyermekét, /a feleségét,aki ostoba ha tovább tűr/ valamint a saját kisfiát is.
gyerekek, a kutyának nem ártottak, de most mindenki rájuk fog mutogatni!
komolyan mondom, most már a bírósági végzést szeretném látni, mert nem döbbennék le egy csavaron, ami esetleg max a 30 ezres gyerektartást nem anyagiakban, hanem természetben ítélné meg!!!
az igényekről meg annyit, baromi jó cuccokat lehet kifogni turciban is, és ha főzöl minden nap, lehet spórolni rendesen. de anyának is születni kell, pláne ha apa még tervben sincs!!
2010.08.18 09:27:56virus
Szerintem egyik kutya másik eb.Én csak a gyereket sajnálom ebben a szituban.
Amúgy meg attól senki nincs kiakadva, hogy felnőtt ember létére mindkettő gumi nélkül ke.él?Főleg Lázárka úgy,hogy házas.És ki tudja még kit hált meg aztán hazavitte a fertőzéseit :)Mert kinézem belőle,hogy bárkit bármikor.
Na ezért tartunk ott ahol tartunk...
2010.08.18 09:31:25Wish1973
szöcsö, ha egy ffi nem akar gyereket, akkor húzzon gumit. főleg, ha félrekefél. ha annyira hülye volt, h ekkora kényelmetlenséget nem vállalt (nem beszélve arról, h egy esetleges kórságból a feleségének is juttathat), akkor vállalja a következményeket. most újdonságot fogsz olvasni: egy terhességhez 2 ember kell. 2 ember mókája, 2 ember felelőssége.
ha vkinek családja van, és ő mégis félrekefél, a minimum,h semmiféle dumát nem vesz be, és akkor is gumit húz, ha a csaj a szeme láttára vesz be egy fél levél posztinort. egy ilyen -eleve hazugságon alapuló- viszonyban nincs bizalom.
remélem, sokan tanulnak ebből a sztoriból. ha nem akarsz gyereket, csak magadban bízz!!!
2010.08.18 09:31:30Borcsika
Ezt nem értem. Ezt hogy gondolta, 80k-t kifizet neki bárki is gyerektartásra. El kell menni dolgozni, és akkor elég a 30k is.
A barátnőm gyerekének az apja nettó 1M-et keresett bejelentve, és 40k-t itélt meg egy biróság. Az sztem (gyakorló anya vagyok) elegendő egy gyerek eltartására, merthogy a gyerektartást őgy állapitja meg a biróság, hogy az apuka fizeti a gyereke szükségleteinek az egyik felét, az anyuka meg a másik felét.
Jelen esetben azonban az a helyzet, hogy picsafejű nem óhajt dolgozni (hogyan is tehetné, amikor a tanulás helyett az elléssel volt elfoglalva), inlkább tartsák el őt.
2010.08.18 09:32:09Wish1973
na, virus beelőztél, míg írtam
2010.08.18 09:34:14GraceStalker
Wish1973, ismétlés a tudás anyja...:)
2010.08.18 09:36:38alderaan
Nekem csak az nem fér a fejembe, hogy miért kell belemenni szexuális kapcsolatba egy nős pasival?! És hiába mondogatja, hogy ezt, meg azt mondta az a pasi, ugyan már!
Ez a védekezés történet is érdekes.A gyógyszerek felírásánál mindig megkérdezik, hogy milyen gyógyszert szed még a páciens, és felhívják a figyelmet az esetleges mellékhatásokra, tehát csak akkor nem tudta, hogy teherbe eshet, ha direkt nem akarta tudomásul venni.
Nem mintha a Lázár jobb lenne...nincs mentség a félrelépésre, de legalább védekezett volna a maga módján, vagy a teherbeejtésen kívül az esetleges nemi betegségek nem / sem érdeklik egyiküket sem???
Szánalmas az egész, és szegény kisgyerek az áldozat, hogy tehet vele ilyet az édesanyja? Apasági pert médiafelhajtás nélkül is el lehet indítani...
2010.08.18 09:39:44fülzsír
Wish1973! A terhességhez két ember kell, de a gyerek megtartásához is illene megbeszélni a dolgokat, nem?
A kurvának meg lett mondva, hogy felejtse el. Ő mégis bevállalta, tudva, hogy egy kisembernek elkúrja az életét. Az ilyet börtönbe kéne csukni.
2010.08.18 09:41:01virus
Hát csóri gyereknek a legrosszabb.... :(((
2010.08.18 09:44:56fülzsír
champagne!
"ha Lázár folyamatosan korrekt lett volna vele, akkor biztosan nem tálal ki. "
egy olyan szukával legyen korrekt, aki az akarata ellenére szült neki gyereket? Fizessen élete végéig egy lakást, csak mert a kisasszony 19 évesen anyakocának gondolja magát?
(amúgy elég ostoba feje van a nőnek.. Remélem a mellei megérték azt a pár díszlövést, amit kapott)
2010.08.18 09:47:43virus
fülzsír
"akarata ellenére szült neki gyereket?"
Akkor húzott volna a f.szára gumit :)
2010.08.18 09:50:06fülzsír
te gumival dugod az asszonyt? Szar lehet...
2010.08.18 09:50:24jeanli
Ha "mindent" meg akar adni a gyereknek, ne hurcolja meg ország-világ szégyenére. Jobban tenné, ha a harmincezerrel megelégedne, és szeretné legalább egy kicsit azt a gyereket.
Sok pénzre van legkevésbé szüksége egy kicsinek. Nem is tudja, mi az...
2010.08.18 09:51:42=Daniken=
lázár utaljál már baszki léccives. nzd a jó oldalát..otthon már bebuktad a sztrit, evvan. ha anyu lépne le otthon, többet buknál mint havi 80 rugesz...így viszont van egy második csajod, akit időnként leteperhetsz legálisan, amikor gyereklátogatsz...csak mostmár húzzál gumit, mert a második srácnál már előjön a Gesztesi szindróma...
2010.08.18 09:53:14=Daniken=
milyen szép lehet havi 15 rugóból gyereket nevelni...a számítógéped Pentium 2-es, vagy 24 hónap részletre van?
2010.08.18 09:53:44virus
Elmondom mi a véleményem:
Lázárka egy kis sunyi kis kurva pecér,rá kell nézni.Rájött a kapuzárási pánik.Felszedte a fiatal csajt,szépen hülyítette....
A kis csaj meg bevette amit Lázárka kamuzott rózsaszín köd.
Persze Lázárka rájött, hogy válni drága,de közben a csaj terhes lett,és el akarta azzal rendezni,hogy pénzeli.Szépen visszament Anyuhoz.
A csalódott lányka akit hülyítettek rájött mekkora marhát csinált magából,és most bosszút áll.Ennyi.
Úgyhogy itt mindenki megéri a pénzét.
2010.08.18 09:57:08virus
fülzsír
Asszonyt? :)
Aki félre.úr legyen annyi esze, hogy védekezik.Főleg gumival,mert nem csak terhesség ellen jó. :) Gondolom ezt tudod.
De ez friss kapcsolatokra is igaz.
2010.08.18 09:57:50Borcsika
én egyetlen dolgot nem értek. Nőként mondom, és jöhetnek a kövek, és persze lehet, hogy öregedett egy kicsit a picsusz is, de szerintem a Lázár klasszisokkal jobb pasiban, mint ez a ribancka nőben. Ez a tyúk olyan semmilyen.
Nem azt mondom, hogy L egy szupersármőr, de van kisugárzása. Andilábak nem annyira van ilyenje.
2010.08.18 10:00:03viraeg
80k? eszem faxom megáll... merthogy 30ból nem lehet??? akkor én miért tudom megcsinálni 15 mellett??? A gyerek oviba jár, meg úszni, meg különórákra, amiket akart... meg kirándulni, meg mindent megkap ésszerű kereteken belül...
Vagy ott van a barátnőm, aki nem kap semmit, mert apuka börtönben... a gyereknek mégis tele a szobája, megvan a suliscucca és nem szenved hiányt (max apában)...
ÁÁÁÁÁÁ... hp... mindkettő...
2010.08.18 10:00:55virus
"Borcsika"
Kapuzárás pánikosok mindig ilyen csajokra vadásznak :)Könnyű őket megkapni,hiszékenyek.
2010.08.18 10:07:03alfonzina
A csaj akárhol nyilatkozik, látszik, hogy síkhülye, buta, mint a tök.
Nyilván a háttérből mozgatja valaki a szálakat, aki "pallérozza", hogy mire, mit lépjen, mikor, mit nyilatkozzon a sajtónak, hogy a figyelem folyamatos legyen.
Én azon csodálkozom, hogy hogyan fanyalodott erre a koszlott buta picsára ez a pasi? Azzal az ismertséggel, ami neki van, kicsit igényesebb, nívósabb ribiket is megkapott volna.
Mindezzel együtt a gyereket sajnálom, mert örökre a hülye anyja eszköze lesz az apja ellen.
Lázár meg egy igazi lúzer.
A feleségét nem sajnálom. Ha ezek után vele marad, megérdemli a sorsát.
2010.08.18 10:08:30vernarancs
Azert egy gyerek nem fogyaszt 80-at 30-on. Sajat magat is a Lazarral akarja eltartatni.
2010.08.18 10:11:11MociGSXF750
vernari,
nincs az a pénz amit egy gyerekre ne lehetne elkölteni, sv.
( még ha kicsi is)
De az, hogy a csaj mit akar, és majd mit itélnek meg azt, majd eldönti a bíróság.
2010.08.18 10:20:04Mivanaminemfoglalt
De gáz ez a nő... Ha így halad megverik még párszor ! Szegény kölök !
2010.08.18 10:22:41MociGSXF750
ennek a csajnak az édesanyjával, nagyon elbeszélgetnék ( ha van neki)
2010.08.18 10:26:02Stipistopi
az a "csíkzseb" az csikkzseb.
Egyébként a "hírhez" no comment. AKi hülye, haljon meg.
2010.08.18 10:31:54nehogymáneszójjakbe
2010.08.18 09:31:25Wish1973
igen-igen...
2010.08.18 10:33:43nehogymáneszójjakbe
a gyerek megtartása igen is jórészt a nő döntése.
nehogymá' pasi beugasson hogy műtét v sem...
majd akkor ha ezzel 1 időben az övéből is nyisszantanak pár cm-t...
a gyereket sajnálom...esélye sem volt 1 normális életre...
2010.08.18 10:38:32MociGSXF750
2010.08.18 10:33:43nehogymáneszójjakbe
a gyerek megtartása igen is jórészt a nő döntése.
Csak felmerült bennem a kérdés. De ez így korrekt?
2010.08.18 10:41:56magino
furcsa, két gyerekem apja egy fikarcnyit sem küldött, eltünt, a mai napig nem tudjuk, hogy hol van...most már eltelt 18 év, a gyerekek megtalálták, és az egyetlen szava hozzájuk annyi volt, hogy neki nincs gyereke.
Kérdem én? Én fel tudtam nevelni őket tartásdíj nélkül, ez meg itt pattog 80 ezerért???
2010.08.18 10:45:30johevi
Szerintem a gyerektatrtás mértéke nem csak fix összeg, hanem függ az okos apuka jövedelmétől is. Ha jól keres többet illik adni.
2010.08.18 10:53:30Wish1973
semmit nem tudok a csajról. lehet, egyszer egy nőgyógyász azt találta mondani neki, h mondjuk hátrahajló méhe, elzáródott petevezetéke van, nincs rendes peteérése, stb. és abban a hitben élt, h, ha egyszer gyereket akar, az nem lesz egyszerű. tekintheti az élet különös ajándékának. lehet, h egyszerűen számára nem opció az abortusz. vannak ilyenek. de az is lehet, h egy számító ribanc,aki tudta, h termékeny, tudta, h bárkitől bármikor lehetne gyereke, de épp ebben a szituban látott fantáziát. mivel az ő hasa lesz striás, az ő melle fog lógni, ő marad ki a munkából, bulikból, ő fog éjszaka 3x kelni hozzá, az ő életét változtatja meg gyökeresen, így alapvetően az ő döntése. még házasságon belül, közösen vállalt gyereknél is a nő részéről nagyobb a változás testben, lélekben, életmódban. meg lehet beszélni, meg lehet hallgatni a fickó érveit is, de a döntés a nőé. akinek ez újdonság, aki azt hiszi, h egy abortuszról fifti-fifti alapon lehet dönteni, az nettó hülye. a ffinak addig van beleszólása, amíg gumit húz. ha ezt nem teszi, kiengedi az irányítást a kezei közül. ciki,ha ez meglepi vkinek.
2010.08.18 10:55:06virus
Hát persze az is kérdéses, hogy juthat ide egy most jelenleg 7 éves házasság.... hmmm
2010.08.18 10:56:49vernarancs
2010.08.18 10:33:43nehogymáneszójjakbe
nem, ez kozos dontes. Nehogyma a no dontse el, hogy a pasi tudja-e finanszirozni. Vagy ha egyedul dont akkor kesobb is kussoljon.
2010.08.18 10:57:04MociGSXF750
na igen.
2010.08.18 10:57:35MociGSXF750
és egyáltalán milyen házasság lehet ez, ahol.............
2010.08.18 10:58:06Wish1973
mondjuk azt azért nem értem, h sok nő, akinek akkora köcsög exférje van, h 0-15K között fizet azaz ennyire taksálja a saját kölykeit,miért gondolja úgy, h azért, mert neki szar volt, nehéz volt, már legyen ennek a nőnek is az. fel lehet nevelni kevesebből, többől is, csak kérdés, h kinek jó, ha a több helyett a kevesebbet választjuk. dögöljön meg a szomszéd tehene is? a 80ezer nem aprópénz, a 30 meg az. a kettő között van vhol a realitás.
2010.08.18 10:59:55luneau
A lényeg: mindkettő hülye, és tényleg megéri a pénzét. Ha gumit húz a férfi, akkor a nő nem szül neki „akarata ellenére” (egy kedves? kommentelő írta) gyereket, és ha már csalja a feleségét, becsúszott baba miatt nem fog lebukni…A sok bába között a gyerek vész el: fel kéne nőnie, normálisan, biztos kérdezni fogja, ki az apja, stb….szar lesz neki….és valóban több ész kéne, mert peren kívül 50-ben megegyezni olcsóbb, mint 30-hoz ragaszkodni plusz ügyvédet fizetni – az asszonyka meg hiába akar 80-at, ha annyit sosem fog megítélni a bíróság –szóval IQ-val nincsenek jól ellátva, együtt lehet nekik annyi, mint egy rendőrkordonnak…(„mi az, 20 tagú, és 100as az IQ-ja?”)
2010.08.18 11:02:27mbaye
vagy ki kell rugdosni belőle a fattyat, amíg még nem túl nagy
2010.08.18 11:05:15calvin&hobbes
2010.08.18 09:44:56fülzsír:
"A terhességhez két ember kell, de a gyerek megtartásához is illene megbeszélni a dolgokat, nem?"
Illene megbeszélni az tény de gondolom szerinted az abortusz olyan mint a foghúzás, mi? Akár heti kétszer is mi?
"te gumival dugod az asszonyt? Szar lehet..."
Szerinted a fogamzásgátló az egyenlő a c vitaminnal?
Agyad helyén fekete lyuk?
2010.08.18 11:07:26FreeBitch
Ez a nő egy hülye!Lázár még hülyébb!
Tisztábban volt vele, hogy egy nős férfival létesít kapcsolatot, akkor mit várt?
Buta az olyan nő, aki bedől egy nős férfinak, hogy elhagyja a családját.
Mondjunk nem szép ennyire kiteregetni a szennyest!
Ebben az egészben csak a Lázár feleségét és gyermekeit sajnálom.
Milyen megalázó helyzet!
Biztos nem maradnék együtt egy ilyen emberrel!
És a legdurvább az, ha valaki tisztességesen él és hűséges a párjához, fordítva pedig nem így van és hazavisz valamilyen nemi úton terjedő betegséget ilyen lotyóktól.
Meg egyébként is egy megcsalás után már milyen az a házasság. Meg lehet bízni a másikba ezután?
Szerintem nem!
2010.08.18 11:09:49szeráf
Szerintem a Lázár egy szar alak!
Amerikában volt főszakács vmi puccos étteremben mit tudom én hány évig, mennyit kereshetett havonta 2-3 milliót és itthon a tv-s bohockodásáért is milliókat kapott?!
És akkor a saját gyerekével (mert bevalotta hogy az övé) fukarkodik hogy most rongyos 30 vagy 80...
Meg mégis kinek kéne akkor fizetnie a gyerektartást??? Hát nyilván annak aki megdöngette a csajt (és az sms-ek szerint nem egyszer) ez mindig is benne van a pakliban hogy ha híres vagy és lóvéd is van akkor sok nő szerint ideális "partner" vagy. Szóval én még a 80-at is keveslem ha amerikában lennénk ott azért megnéznék hogy mennyi is van a bankszámláján és a száz milliók után kellene részarányosan fizetnie a saját fattya után!!!
Szóval mint mondtam egy szar alak!!!
2010.08.18 11:11:13mbaye
2010.08.18 11:06:39 doktor.dikhed
a csaj nem hülye, a gyereke élete nem lesz tönkretéve egy ilyen per miatt
sok tízezren nőttek fel az országban csonka családban, és semmi bajuk
a nyolcvanezer nem akkora összeg, ha figyelembe vesszük Lázár jövedelmét
a csajnak a másik lehetősége az lett volna, hogy egy Átlagos Jánosnak szül gyereket, akinél esélye sincs 80k tartásdíjra, ráadásul el se veszi senki, mert olyan csúnya szegény
ehhez képest még jól is választott apát a gyerekének
2010.08.18 11:21:42MociGSXF750
"sok tízezren nőttek fel az országban csonka családban, és semmi bajuk"
Csak azt ne felejtsd el, hogy a sok tízezer gyermeknek kik így nőttek fel, nem volt nevük nyilvánosságra hozva, nem voltak családi szennyesek kiteregetve, nem volt már gyermekkorába megbélyegezve azzal, hogy milyen egy kötsög szüleik vannak, max tanárok, esetleg szomszédok tudtak dolgokról
2010.08.18 11:23:18LongJohnHolmes
Aki celeb az köttesse el magát vagy legyen homokos ahogy illik :)
2010.08.18 11:26:29homér
"30 ezer forintos gyerektartásból nem lehet úgy felnevelni egy gyereket, hogy ne szenvedjen semmiben sem hiányt."
wazzeg, az egyik fél betesz 30e-et, te meg tegyél mellé ugyanennyit. 60e-ből elvan egy gyerek...
2010.08.18 11:27:13szeráf
A sok idiótának üzenném, hogy ne önmagukból induljanak ki, hogy a 80e milyen sok pénz a Lázárnak nem átlagos fizetése van, ő milliókat keres havonta, a 80e neki aprópénz! Miért ha vki Brad Pittnek vagy Beckhamnak szülne gyereket vagy Ronaldonak, ő se havi 30e tartásdíjat kérne, nyilván nem azért feküdne le velük...
2010.08.18 11:30:04kirúzsoz.
szöcsö, nincs igazad. tudom, hogy nehéz elfogadni a férfitársadalomnak azt az irdatlan nagy igazságtalanságot, hogy az életre végső soron a nő mondja ki az igent (vagy a nemet)...de cserébe vigasztaljon a tény, hogy a gyermek elleni védekezést már feltalálták a férfiak számára. magyarán olyan 20-30 éve simán nekik is meg van engedve, hogy óvszert használjanak.
2010.08.18 11:30:44pcr
Lázárkának legalább majd megnézi a jövedelmét a bíróság, aztán lesz az a tartásdíj még 300 ezer is.
2010.08.18 11:32:54champagne
Változatlanul Andreát fogom védeni, bár nem ismerem.
De úgy látszik kedves kommentelők, ti nem voltatok 19 éves hiszékeny kislányok.
Na oké, a pasik nem lehettek, de nektek meg tudnotok kell, hogy egy tinilányt milyen könnyű beetetni mindenféle hazugsággal, pl: "egy lakásban lakunk az asszonnyal, de külön", vagy " nyitott házasságban élünk", vagy " csak a gyerekek miatt vagyunk együtt", stb...
Lányok, asszonyok! Ti pedig tinilányként nem dőltetek még be pasi hazugságának? Vagy tegye a szívére a kezét aki azt mondja, hogy 19 évesen ha mondjuk Brad Pitt azt mondaná, hogy szarul élünk Angelina Jolival és te kellesz nekem, elválok majd tőle, akkor kizavarnátok az ágyatokból?
Oké, túloztam, de olyan könnyen tudtok kövezni úgy, hogy közben ti is tudjátok, hogy nincs igazából olyan nő, akinek ne hazudott volna egy pasi, vagy nincs olyan pasi, aki ne hazudott volna egy numeráért egy nőnek...
Andrea 19 éves volt! Gyereklány, aki elhitte amit Lázár ígért neki...
Más kérdés: Lázár felesége helyébe kirúgnám ezt a szégyenférjet, mert nem elég, hogy megcsalta, mindezt még óvszer nélkül is teszi úgy, hogy kockáztatja a felesége egészségét.
És most itt nem a HIV vírusra gondolok elsősorban, hanem a HPV-re, a clamidiára és egyéb gombás és ...hadd ne soroljam fel milyen típusú megbetegedésekre...
A legnagyobb hibás ebben LÁZÁR!
Egy 19 éves lány még naiv és bízik a férfiakban...
Egy 30 éves már dörzsölt, és elosztja a pasik ígéreteit 100-zal....
2010.08.18 11:37:22legend of a dead spider
Még hogy egy 19 éves lány naív.Röhögnöm kell.
2010.08.18 11:40:03kirúzsoz.
belegondoltam abba, milyen lenne ha a férjem egy oldalági gyerek sztorival jönne haza. az én esetemben nem sok esély lenne ezt lenyelni, de mondjuk megbocsátok. akkor egy év múlva elkezdenék pasizni, az is biztos.
a másik meg az, hogy nőként, anyaként, nehéz lenne elnézegetnem, hogy a férjem követi a szarházi tempót és basztatja a gyerekét. szóval nőként nem vinne rá a lélek, hogy ellenségként tekintsek egy gyerekre, holott az egész szituáció kurvára ellenséges. rohadt nehéz helyzet, főleg a feleségnek.
szép kunkort kanyarított minden gyermeke anyjába ez a balfasz.
2010.08.18 11:40:40kirúzsoz.
egy 50 éves ember is lehet naiv. simán.
2010.08.18 11:44:35champagne
2010.08.18 11:37:22legend of a dead spider
Látom, fogalmad sincs, hogy miről beszélek.. de nem baj, a többségnek lejött, hogy mit jelent egy 19 éves lánynál a naivitás..
Elmagyaráznám neked: vidéki lány, imponált neki, hogy egy híres ember felfigyelt rá... és elhitte neki, hogy olyan szerencséje lehet, hogy pont ő kell ennek a híres embernek..
Na, ez az a naivitás, amiről beszélek...
2010.08.18 11:47:31vernarancs
2010.08.18 11:09:49szeráf
Ehhez nem kell amerikaba lenni. Itthon is lehet kerni a gyerektartas eletvitel alapu megallapitasat. Ilyenkor a birosag bekeri a banktol az egyenleget. De ez persze kijatszhato.
2010.08.18 11:51:04legend of a dead spider
Ez nem naivitás , hanem debilitás.
2010.08.18 11:52:13champagne
pasi vagy, látszik.. :)
2010.08.18 12:05:3066th Zealot platoon
de hulye vagy Lazar, legkozelebb hasonlo helyzetben, csak puzoszex.
bar gondolom ezt mostmar te is tudod
2010.08.18 12:06:20jeanli
Annyira nem volt naív, hogy ne próbálja magához kötni egy gyerekkel...
Önzés volt megcsinálni/megtartani a gyereket, leszarta, mi lesz a sorsa...
Lázár balfaszsága meg nem is kommentálható.
2010.08.18 12:07:12zsof.berg
Lázár egyszerűen hülye volt. A csajt inkább nem minősítem, ki lennék moderálva. :)
2010.08.18 12:26:30horwally
Wish1973 - egyet kell értenem veled, Ha valaki nem húz óvszert, akkor kiadja a kezéből az irányítást. Tetszik, nem tetszik, igen, a nő az aki rendelkezik a teste felől. Ha ezzel nem ért egyet a pasi, húzza fel a saját pénzén vásárolt óvszert (ne a nőtől fogadja el - ki tudja mit csinált vele) és mag húzza is le, és ügyeljen rá, hogy a nőtől távol dobja ki a saját kis kacsójával... ENNYI!
Lehet, hogy a csaj számító, az is lehet, hogy ostoba, az is, hogy rafinált kis dög... DE Lázárnak FIZETNI KELL! Ha tetszik, ha nem. Ráadásul jó sokat az ő léptékéhez mérten. Lehet írígykedni, hogy nekem bezzeg a volt párom, vagy akárkim, csak 5-10-15 eFt fizet... hát szültél volna te is Lázárkától... Mint látjuk a pasi nyitott rá... még csúnyácska csajokba is bedugja... és nem fél, hogy leszárad... :-DDD
2010.08.18 12:26:39Mu Deng
Ez a Lázár mindig is egy idegesítő kis pöcs volt, a mórikálós hadarós dumájával, látszik rajta, hogy imád balfasz lenni. Havi 80 ezer meg nem sok, bárki bármit mond.
2010.08.18 13:33:35Karachar Nevian
És még vmit.
Ez a Lázár ettől függetlenül egy szar alak és megérdemelné h elvegyék a fele vagyonát.
Csak ne egy ilyen libának adják, hanem mondjuk az árvízkárosultaknak.
2010.08.18 13:35:58fülzsír
champagne! Mi köze az udvarlásnak a gyerekhez? Szerinted Lázárka azzal akarta maga mellett tartani, hogy szülj nekem gyereket? Aha.. hihető. Nekem is volt 16 éves, 18 éves nőm. (nem oly rég) Érdekes, hogy náluk alap dolog volt a fogamzásgátló. Nem is volt kérdés.
De én ebből szerinted mit láttam? Hát azt hogy ott van a kistáskájában. De hogy az pontosan mi, vagy hogy tényleg mindig beveszi-e azt én honnan a kurva anyámból tudjam?
2010.08.18 13:41:20fülzsír
ezt az esetet kábé ahhoz hasonlítanám, ha valaki telilő egy lányt HIV-es spermával. Aztán diadalittasan okoskodik, hogy hát "ehhez két ember kellett"... Anyád!
2010.08.18 14:09:11Wish1973
fülzsír, mekkora balfasz hasonlat. HIV-vel csak a halált édesgeted magadhoz. egy gyerekkel meg hiheti a csaj, h a pasit is megfogja. amúgy a gyerekvállalás nem halálos kórság, bár, ez biztosan az újdonság erejével hat rád. de abban igazad van, ha ismeretlennel fexel össze, élj a gyanúperrel, h minimum gombája lehet. ha drogos fickód van, simán elvárható, h hepatitis, HIV-től félj. van, aki elráncigálja az új partnerét HIV-tesztre, van, aki házassági szerződést köt. ezek régen fura dolgok voltak, ma már az élet részei.
egy termékeny férfi viszont ne lepődjön meg, ha utódot nemz.
2010.08.18 14:17:33fülzsír
egy közös hiv vírus is lehet összetartó erő. :-) Kábé mint ez a gyerek, ami után ugyanúgy hányingert kap a partnerétől az ember.
Az említett tesztekre nem az első éjszaka előtt szoktunk elmenni, hanem ha komolyra fordul a dolog. -vagy gyerekvállalás előtt. (bár nemtom felétek, hogyan zajlott az udvarlás)
A gombáról meg a többi baromságról személyesen szoktam meggyőződni. :-)
15 év alatt egyszer kaptam (egy hivatásos kurvától natúr francia után) pár szemölcsöt. Vértesztet (pont az ilyen kicsapongásaim miatt) 1-2évente csináltatok.
Ezt a ribit továbbra is rács mögött látnám a legszívesebben.
2010.08.18 14:17:37ebenbry
Én is simán teherbe esnék egy olyan gazdag embertől, aki még szimpatikus is nekem.
Ha már gyereket szülök, akkor nem egy csóróval hozom össze. A tartásdíjat úgyis megítéli majd a bíróság.
Minden nő gazdag férfit akar és a gyermekének jólétet, magának pedig könnyű életet.
Ez a nő most meg fogja ezt kapni, akik pedig nem nézik jó szemmel, azok simán csak irigyek rá.
A csaj elég ronda, de abból amije van, abból kihozta a lehető legjobbat. Gazdagabb férfit úgyse talált volna, el se veszi senki, gyereket meg úgyis szült volna előbb utóbb. Még pénzt is szerez vele. Jól keverte a kártyáit.
2010.08.18 14:22:32Barbiexxx
Kedves Andrea! Szépen kérlek, húzzál már el dolgozni!!!!!!!!
2010.08.18 14:28:19vernarancs
ebenbry, azok, hogy erkolcs es tisztesseg azok gondolom neked idegen fogalmak akkor. Gratulalni tudok a szuleidnek. Igen minden no olyat akar (peeersze), de nem mindegy hogyan. Atbaszassal vagy tisztessegesen.
2010.08.18 14:32:34Barbiexxx
"a Lázárnak nem átlagos fizetése van, ő milliókat keres havonta"
háhéháháháhhááháháá
Ez kuuuuuára nem igaz. :D
Tudom, hogy hitele is van.
Szóval, a bíróság mérlegel, kizárólag bejelentett jövedelemmel kalkulál, beleszámít családot előző 2 gyereket, hitelt.
Szóval, örüljön a csaj, ha egyáltalán 40-et megítélnek neki. Még ebben sem vagyok biztos.
A másik felét legyen szives előteremteni, abból már becsülettel fel lehet nevelni egy gyereket.
2010.08.18 14:33:36GraceStalker
ebenbry, hasonlítassz egy ismerősömre nagyon...lassan 40 éves a hölgy és a kutyának sem kell...pedig nem olyan randa csak éppen ugyanilyeneket mondogat állandóan...:)
2010.08.18 14:36:07vernarancs
Grace, nem is csodalom. Az ilyeneket szoktak szajonverni es megalazni a ferfiak. Zsak a foltjat.
2010.08.18 14:36:50Barbiexxx
"De úgy látszik kedves kommentelők, ti nem voltatok 19 éves hiszékeny kislányok."
De baz+ voltunk!
A hiszékenység nem= a hülyeséggel. A csaj is megvehette volna a gumit (ahogy anno mi is megtettük, de érdekes!).
2010.08.18 14:45:10vernarancs
Barbiexxx, en még nem voltam 19 eves hiszekeny kislany :)
2010.08.18 14:51:40GraceStalker
Nary, de mégcsak szájon se akarja senki verni...:(
2010.08.18 15:02:49vernarancs
Gracie,
de nem tudni, hogy ez elore kitervelt "csobehuzas" volt-e. Mert van olyan info is, hogy Lazar hitegette, hogy lelep a csaladjatol. Akkor viszont mas a helyzet.
2010.08.18 17:48:29Barbiexxx
15:02:49 vernarancs
és akkor már abba kell hagyni a bogyót vagy mi?
Hitegetésre?
Várta volna meg míg lelép Lázár a családjától.
De van egy sanda gyanúm, hogy a gyerek épp ennek a sürgetésére kellett. Bloáááááá
2010.08.19 02:32:30Chopper
17:48:29 Barbiexx
A csaj nem hagyta abba a fogamzásgátló szedését, hanem egy vesebetegsége miatt kapott valamilyen gyógyszer, ami a jelek szerint semlegesítette a fogamzásgátló hatását!
Elmondta, hogy ő döbbent meg a legjobban, mikor rájött, hogy terhes. Az orvos meg azt mondta, hogy ritkán, de ilyen előfordulhat...
Szóval ő a maga módján védekezett, Lázárnak kellett volna gumit húzni, ha be akarta volna biztosítani magát.
A csaj elmondta, hogy ő nem akart gyereket, de a magzatot már nem akarta megölni.
Amúgy a fogamzásgátló tabletták sem adnak 100% védettséget!!!
(A barátnőm tabletta mellett lett terhes.)
2010.08.19 02:43:45Chopper
2010.08.18 11:09:49 szeráf
Lázár azon túl, hogy az Alabárdos Étteremben dolgozott (előbb beosztottként, majd vezetőként), utána az RTLKlubnál volt főzőműsora...
Ekkor jól megszedte magát és ráadásképpen elvette a feleségét, akinek jó pénzes családból származik...
Megnyitotta a saját éttermét a Rózsadombon...
Na, ekkor kapott egy csábító ajánlatot : menjen ki főszakácsnak a washingtoni magyar nagykövetségre 4 évre!...
Lázár családostól kiköltözött Washingtonba, de valamiért csak 1 évig voltak kinn, egy év után hazacuccoltak...
(Közben zajlott a kapcsolata Andreával, már terhes volt javában a csaj, amikor Lázár az USA-ba repült, és megszült, mire Lázár hazajött.)
Mondjuk a nagykövetségen is jó zsíros fizetése lehetett az 1 év alatt...